DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Formula-E: Először rajtolhat Maserati a pole-ból

Közel egy hónapos kihagyás után a tizedik fordulóban Jakartába látogat a Formula-E mezőnye, amelyet ezen a hétvégén két új arc is színesít: Roberto Merhi a Mahindrától közös megegyezéssel távozó Oliver Rowland helyén versenyez majd a szezon hátralévő részében, míg a Le Mans-i 24 órás versenyre készülő André Lotterert David Beckmann helyettesíti az Andrettiben.

Az időmérő A-csoportjában a DS Penske pilótái erős tempót mutattak, Stoffel Vandoorne és Jean-Eric Vergne is továbbjutott a kvalifikáció következő szakaszába. Rajtuk kívül az élen záró Jake Dennis és meglepetésre a szezonban eddig szenvedő Robin Frijns zárt még az első négyben. A monacói győztes, bajnoki összetettet vezető Nick Cassidy épphogy lemaradt a továbbjutásról, ötödik helyen esett ki. A B-csoportból is egy csapat emelkedett ki, mindkét Maserati továbbment az egyenes kieséses szakaszba, a két szabadedzést megnyerő Maximilian Günther időmérős csoportját is leggyorsabbként zárta. Pascal Wehrlein kihasználta bajnoki riválisa, Cassidy hibáját, és ő is folytathatta a negyeddöntőben, csakúgy, mint a McLaren rutinos rókája, René Rast. Itt is akadt meglepetés-kieső: a világbajnoki küzdelembe feliratkozó Mitch Evans számára ért véget az időmérő a csoportkörben, ezzel megnehezítve saját dolgát a futamon.

A negyeddöntők két csapaton belüli összecsapást is hoztak, a DS Penske párosának esetében mindössze közel nyolc század döntött Vergne javára, míg a Maseratik házon belüli csatáját Günther nyerte. Dennis és Wehrlein magabiztosan ütötték ki ellenfeleiket. Az Andretti britje az elődöntőjét is simán behúzta, ellenfele a döntőben pedig az eddig nagyon gyors Maserati német pilótája volt.

Günther aztán a fináléban is magasan bizonyult gyorsabbnak, így megszerezte karrierje első pole-pozícióját a Formula-E-ben. Mögüle Dennis, Wehrlein, Vergne és Vandoorne rajtolhatnak még az első öt helyről a magyar idő szerint 10 óra után pár perccel kezdődő ePrix-n.

A Red Bull úgy kérkedik az eredményeivel, ahogy a Porsche tette az 1983-as Le Mans-i 24 órás után

Bármi kapcsán is nézzük, tízből kilenc alkalom lehengerlőnek számít. A Porsche kategóriáján belül ilyen top 10-es végeredményt produkált az 1983-as Le Mans-i 24 óráson, a Red Bull pedig ugyanezt hozta az F1 leggyorsabb idei kerékcseréi között. Anno a német márka erre egy reklámot is felhúzott, vajon az energiaitalosok is ugyanezt fogják tenni?

Image

A Porsche reklámja:

OT] 1983 Porsche Le Mans Ad (x-post: r/funny) : formula1

Vettel és Hamilton kapcsolata a kölcsönös tisztelet mintapéldája

Végtelen elszántság, kíméletlen küzdőszellem, kifinomult technikai érzék - többek között ezek a jelzők juthatnak eszünkbe, ha egy F1-es világbajnokot jellemzünk. De mi az, ami a számokkal jól leírható sportteljesítmény mellett egy igazi klasszist jellemez? Hát nem a kölcsönös tisztelet az, ami az egyébként önérdekű versenyzést másik szintre emeli? Vagy ha úgy tetszik, mélyíti.

Ennek tökéletes példája Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kapcsolata. Ők az utóbbi évtized két legmeghatározóbb alakja, a pályán voltak is összezördüléseik, azon kívül azonban mindig is a végtelen tisztelet sugárzott belőlük egymás felé. De beszéljen inkább ez a rövid montázs, amit az F1 készített róluk.

Akármeddig is versenyeznek az F1-ben, erre a párosra sokáig emlékezni fogunk.

Videón az F2 legjobb előzései 2020-ból

Három és fél percbe sűrítve láthatjuk a Formula-2 idei tz legjobb előzését. A videó átkattintás után indul el.

Ma lenne 85 éves Lorenzo Bandini

Lorenzo Bandini 1935. december 21-én született, ennek apropójából pedig elhoztunk nektek egy videót, amely bemutatja a tragikus sorsú olasz versenyző F1-es pályafutását. Aki nem ért angolul, ezen a linken el is olvashatja múltidéző rovatunk róla szóló cikkét.

Ki töltötte a legtöbb kört az élen?

A válasz nem túl meglepő: a hetedik világbajnoki címét szerző Lewis Hamilton. Összesen kilenc versenyző mondhatja el magáról, hogy legalább egy körön keresztül vezette valamelyik futamot a 2020-as szezonban, érdekesség, hogy a Mercedesszel egyetlen versenyt teljesítő George Russell a negyedik ezen a listán.

MiniDrivers: Mennyire mélyen volt idén a Haas? Ennyire!

A MiniDrivers nevű motorsportot karikaturizáló csoport tagjai elkészítették a Formula-1-es szezonzáró összefoglalóját is. Nézzétek csak:

Videó: A 2020-as F1-es szezon montázsa

Az F1 feltöltötte a 2020-as Formula-1-es szezon minden drámáját, örömét, felemelő és letaglózó pillanatát egyetlen négy és fél perces videóban. Számotokra mi marad meg leginkább 2020-ból?

Videó: Az elmúlt évek legnagyobb végsebességei

A YouTube-on találtunk egy gyűjtést, mely az elmúlt években elért legnagyobb végsebességű száguldásokat és előzéseket mutatja be a Formula-1-ben. Valtteri Bottas a  2015-ös Olasz Nagydíjon 363 km/órával száguldott egy előzés közben a célegyenesben.

Videó: Mick Schumacher útja az F2-es bajnoki címig

A Fomrula-1 YouTube-csatornájára került fel egy videó nemrég, mely a Formula-2-ben bajnoki ímig, ezáltal pedig az F1-ben a Haas üléséig jutó Mick Schumacher szezonját foglalja össze:

Hülkenberg B terve elég...érdekes

Mivel már kizárólag Lewis Hamilton ülésének sorsa nem hivatalos, Nico Hülkenberg számára aligha jut hely a 2021-es rajtrácson, azonban az idény közben három futamra is beugró német pilóta az Instagramon nyugtatott meg mindenkit, hogy bár a Red Bull ülését nem ő kapta meg, volt B terve.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

Hoppá! Pereznek volt egy kis protekciója a Red Bullnál?

A mexikói pilóta egy Twitter-bejegyzésben árulta el, hogy korábban már dolgozott együtt Christian Hornerrel, a Red Bull jelenlegi csapatfőnökével, így talán volt némi segítsége Horner részéről, hogy megszerezze az energiaitalosok ülését 2021-ben. Sergio Perez ugyanis még 2009-ben versenyzett az Arden GP2-es csapatával, melynek tulajdonosa épp jelenlegi csapatfőnöke. Ugyan a dobogóra mindössze két alkalommal állhatott fel, de így is megelőzte csapattársát az összetettben, Edoardo Mortarát.

"Majdnem 12 év után újra együtt dolgozhatunk, haver. Köszönöm Christian Hornernek ezt a nagyszerű lehetőséget és Helmut Markónak is a belém vetett bizalmat. Azon leszek, hogy még egyszer bajnoki címhez juttassuk ezt a csapatot" - tweetelte Perez.

 

A verekedős gokartos vagy az Ausztrál Nagydíj törlése volt a nagyobb autósportbotrány?

Igen, itt van, megérkezett! Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában az idei év végén sem maradhatott ki hagyományos szezonértékelőnk, amelyben az év legjobb versenyzőit, csapatait, futamait, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb balhéit szavaztuk meg és állítottuk rangsorba. Hisszük azt, hogy ezek azok a teljesítmények és emlékek, amelyeket a leginkább érdemes lesz elraktározni 2020-ból. Lapozzatok belénk! 

6ayfe8kp1zv60qbvp8ey_lg

Így mond köszönetet a Red Bull Mr. Külső Ívnek

Alexander Albont nevezi így a csapat, aki bár sokak szemében kegyvesztett versenyzőként lép vissza jövőre a Red Bull harmadik számú versenyzőjévé, az energiaitalosok az alábbi videóval emlékeztetnek rá, hogy micsoda megmozdulásokra is volt képes a thai akció közben.

Hamilton hozza el az F1-es hibrid technológiát az utakra (?)

Ezt sugallja legalábbis az alábbi reklámvideó. Miután Lewis Hamilton befejezte a versenyhétvégét és leadta utolsó interjúját, elköszön a csapattól, majd beül a Mercedes-AMG Project ONE névre keresztelt plug-in hibridautóba és visszakanyarodik vele a pályára. Kell ennél jobb reklámfilm a csillagos márka új sportautójához? (Lehetséges.)

Ismerkedj meg a Formula-E idei színkavalkádjával!

A teszek lezárultak, a hetedik szezon január 16-án kezdődik Santiagóban. Addig van még közel egy hónap memorizálni a csapatok festéseit - amiben szerencsére nincs sok változás az előző szezonhoz képest. Mindenesetre nézegessetek kecsesen mozgó FE-autókat galaktikus zenére közel 5 percig!

Raikkönen Abu Dhabiban nyújtott produkcióját díjazzák a finn tűzoltók

A szezonzáró F1-es hétvége második szabadedzésén Kimi Raikkönen alatt kigyulladt az Alfa Romeo, amit követően a finn haláli nyugalommal kapta ki az egyik pályabíró kezéből a tűzoltókészüléket, hogy bemutassa számára, hogyan kell szakszerűen elvégezni az oltást. A mutatvány megihlette szakavatott honfitársait is, hiszen az alábbi videót küldték a világbajnoknak. 

„Szevasz, Kimi! Itt Finnországban, a Helsinki Tűzoltóságon izgatottan követtük a tévében az Abu Dhabi Nagydíj edzését. A teljesítményed, miután kigyulladt az autód, példaértékű volt. Ezért szeretnénk neked ajándékozni egy teli tűzoltókészüléket és egy eredeti sisakot a Helsinki Tűzoltóságról, amik megvédenek majd a következő versenyeiden.”

Így érkezett meg az FIA-díjátadóra Max Verstappen

A nagy év végi összautósportos gála idén az online térben zajlott, de ez nem jelenti azt, hogy minden résztvevő a konyhából jelentkezett be. Max Verstappen a Monacói Autóklub székházában nézte végig a ceremóniát. Stílusosan, Honda NSX-szel, szmokingban érkezett, és kézhez vette a bajnokság harmadik helyéért járó trófeát.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

 

A legjobb rádiózások az egész 2020-as évből

Egy tízes lista túl rövid lett volna, ezért a szezon húsz legjobb rádióüzenetét válogatta össze a Formula-1 YouTube-csatornájának stábja. Nem akarjuk lelőni a poént, csak annyit mondunk, hogy önostorozás, a csapat leteremtése és fiatal pilóták őszinte örömködése szerepel az első helyeken. (A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)

Az este, amikor Vettel bemutatta az olaszoknak a Jägermeistert

Ferraris búcsúhétvégéjén az F1 hivatalos csatornája összeült Sebastian Vettellel, hogy közösen idézzék fel a német vörösben töltött hat évének legemlékezetesebb pillanatait. Amik között voltak kellemes és kellemetlen emlékek is: az első közös győzelem a 2015-ös Malajziai Nagydíjon, komoly fegyverténynek számító siker 2018-ban Spában, a máig utolsó diadal tavaly Szingapúrban, vagy éppen a Hamiltonnal való szándékos koccanás a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, illetve a hirhedt táblacserélés másfél éve Montrealban. A német mindegyik történetet kiegészítette némi háttérinformációval, s ebből kiderült, hogy a legnagyobb bulit alighanem az első győzelem éjszakáján csapták.

"Nagyon érzelmes volt, amikor első alkalommal hallottam a német és az olasz himnuszt együtt a dobogón – rengeteg gyerekkori emléket hozott elő bennem. Ezt követően pedig fantasztikus esténk volt, szó szerint az összes italt elpusztítottuk a hotelben. Igen, az egy nagyon durva este volt, megismertettem az olaszokat a Jägermeisterrel" - fedte fel a cseppfolyós részleteket Vettel.

A videó a YouTube-ra való átkattintás után indul.

Ha már Maranellóban járt, természetesen az üléspróbát sem hagyta ki Sainz

Pénteken először töltött el egy napot a Scuderia főhadiszállásán, Maranellóban az istálló 2021-es igazolása, Carlos Sainz. A spanyolról elkészült az első kép Ferrari-logós csapatruházatban, de nem csupán megbeszéléseken és a sajtónak tartott online eseményen vett részt, hanem a csapat által közzétett képek tanúsága szerint az autóba is beült, amelyet méretre igazítottak.

A Ferrari kiemelte, Sainz csupán a harmadik spanyol, aki a csapat színeiben versenyez. Az egyik előd értelemszerűen Fernando Alonso, aki öt évet töltött az istállóval, a másik, az első Alfonso de Portago, a spanyol nemes, aki 1956-ban és 1957-ben versenyzett Ferrarival, legjobb eredménye egy második helyezés volt.