Törés-zúzás és piros zászlók a juniorok időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/35163
A szériák történetében először látogatott el a Formula-2 és a Formula-3 mezőnye Ausztráliába, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban az F3 időmérőjével vette kezdetét a versenyhétvége.
Csupán öt perc telt el az időmérőből, máris jött a piros zászló: Josep María Martí sodródott ki a tízes kanyar kijáratánál és csúnyán összetörte a Campost. Az első gyors körök után a Williams akadémistája, Franco Colapinto állt az élre, mögötte a Trident és a Prema fiataljai mutattak még erős tempót. Pár perccel a vége előtt újabb autótörésnek lehettünk tanúi, feltartásra panaszkodott az utolsó kanyarban Kaylen Frederick, aki aztán ennek következtében tette a betonfalba autóját. Ugyanígy tett az időmérő legvégén Nikita Bedrin is, balesete pedig újabb piros zászlót eredményezett, amely miatt sokan nem tudták befejezni gyorskörüket.
Az utolsó percben Gabriele Bortoleto ugrott az élre és szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra, mögüle Grégoire Saucy és a nagyot javító Gabriele Mini indulhat majd. Az első ötöt Leonardo Fornaroli és Zak O’Sullivan egészítik még ki. A holnapi sprintet Sebastian Montoya kezdheti majd az élről.

Az F2-esek időmérőjére leszakadt az ég Melbourne-ben. A versenyirányítás adott egy esélyt a pilótáknak, de több megforgás és Oliver Bearman autótörése után végül félbeszakították a kvalifikációt a heves esőzés miatt. Egy rövid szünet után zöld zászlót kaptak a csapatok az indulásra, a folyamatosan javuló pályán pedig percenként változott az éllovas kiléte.
A Red Bull-junior Ayumu Iwasa végig remek teljesítményt nyújtott és meg is szerezte a pole-pozíciót, így vasárnap az élről rajtolhat. A bajnoki esélyes Theo Pourchaire-nek nehezen indult a kvalifikáció, de a végére sikerült nagyot javítania, a második helyre jött föl. Csapattársa, Victor Martins végzett mögötte, aki az utolsó percekben falba rakta az autóját, az ezáltal okozott újabb piros zászló pedig sokak esélyét elvette a javításra. Isack Hadjar és Zane Maloney végzett még az első ötben, Bearman pedig a sérült autójával felfért a hatodik pozícióba. A fordított rajtrácsos pole-t Jehan Daruvala szerezte meg.
Megmutatta magát a nagyvilágnak Danyiil Kvjat kislánya
https://formula.hu/parc-ferme/22861
Vagy legalábbis az anyuka, Kelly Piquet töltött fel egy fotót az Instagramra Penelopéról.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThe greatest gift on earth Words can’t describe my love for you Penelope @danydk1
Chadwick kezdheti meg előrébb a két bajnokesélyes közül a W Series szezonzáróját
https://formula.hu/parc-ferme/22864
A W Series első, 2019-es szezonjában öt olyan versenyt rendeztek, amelyért pontot is adtak, ennek a végén pedig két olyan versenyző maradt Brands Hatch-re, akinek bármilyen bajnoki esélye maradt: Jamie Chadwick, mint éllovas és Beitske Visser, mint üldöző, 13 pontos hátránnyal.
Kettejük közül végül a fő bajnokaspiráns Chadwick kezdheti meg előrébb a futamot, sőt, konkrétan övé lett a pole-pozíció is. Beitske Visser hozzá képest mindössze az ötödik rajthelyet szerezte meg tekintélyes időhátránnyal, Chadwick mögött Alice Powellt, Esmee Hawkeyt találjuk, ezzel hármas brit siker született az időmérőn.
Rast vezetheti az audis vonatot a DTM második Brands Hatch-i futamán
https://formula.hu/parc-ferme/22863
Óriási fölényben volt az Audi a DTM második Brands Hatch-i futamának rajtrácsáról döntő időmérőjén, a márka nyolc autója ugyanis kisajátította az első nyolc helyet. Közülük is ki tudott emelkedni a 2017-es bajnok, tavaly második, idén viszont egyelőre megint éllovas René Rast, aki ezzel nagy lépést tehet az összetettben meglévő előnye megszilárdítása felé. Robin Frijns is jó teljesítményt nyújtott, ráadásul ő is sokat tudott adni a rövidke pálya ellenére is a harmadik helyet megszerző Loic Duvalnak.
Ők egyébként pontot is kaptak az időmérős teljesítményeikért, míg mögöttük a sorrend Green-Rockenfeller-Müller.
A tegnapi futamgyőztes Marco Wittmann csak a tizenkettedik helyről kezdheti meg a második futamot.
A végeredmény:
Top quali times ahead of this afternoon's race:
— DTM (@DTM) August 11, 2019
1⃣ RAS 1m15.134s
2⃣ DUV 1m15.432s
3⃣ FRI 1m15.834s
4⃣ GRE 1m15.919s
5⃣ ROC 1m15.959s
6⃣ MUE 1m15.968s
7 FIT 8 ABE 9 ENG 10 JUN 11 GLO 12 WIT 13 VAN 14 ERI 15 DIR 16 SPE 17 DEN 18 HAB#DTMBrandsHatch
Azt mondják, nincs olyan, hogy szagos kép...
https://formula.hu/parc-ferme/22862
Ehhez a fotóhoz viszont valószínűleg aki látja, tud szagot is társítani.
Yeah, we can smell this picture too. pic.twitter.com/URurr56G4i
— NASCAR (@NASCAR) August 11, 2019
Hogyan készül fel fizikailag egy F1-es pilóta, mielőtt autóba ül?
https://formula.hu/parc-ferme/22860
Romain Grosjean felkészülési rutinját követhetjük végig az alábbi videón. Mint az látható, a pilóta személyi edzőjének segítségével melegít a szabadedzés előtt, nagy hangsúlyt fektetve a nyakra.
How do @F1 drivers get mentally and physically ready for track time?
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) August 9, 2019
Step inside @RGrosjean's room as he prepared for practice in Germany with his trainer, Kim pic.twitter.com/rO2ZRQKH64
Ne maradj le semmiről - íme a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/22858
Íme a vasárnapi motorsport-program:
10:00-10:20 DTM, második időmérő
10:30-10:55 W Series, időmérő
13:30-14:30 DTM, második futam
14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler 1)
15:10-15:43 W Series, futam

Bottas döntött arcszőrzete sorsáról
https://formula.hu/parc-ferme/22859
Valtteri Bottas az idei szezonra egyfajta arculatváltás jegyében bajusszal és szakállal jelent meg az F1-ben, a sorozat hivatalos weboldalának nyilatkozva pedig elárulta, mi lesz a nyári szünet után az arcszőrzete sorsa.

"Semmi okom arra, hogy levágassam" - jelentette ki a finn, majd hozzátette, valójában nem tudatosan növesztette meg, hanem egyszerűen annyira jól érezte magát a téli szünet alatt, hogy nem foglalkozott a borotválkozással, aztán egy nap a tükörbe nézve úgy döntött, "ezt megtartom".
Hamilton a testvérével vakációzik
https://formula.hu/parc-ferme/22855
Már egy hete tart a nyári szünet, de még nem láthattunk bulizós videót/fotót Lewis Hamiltonról - úgy fest, hogy a világbajnok valóban pihenni akar most ebben az időszakban és más életstílusra vágyik. Ezúttal testvérével közös fotót posztolt közösségi oldalán, hozzátéve, hogy "élete legjobb időszakát" éli éppen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Leclerc már elkészült a rap albuma borítójával
https://formula.hu/parc-ferme/22854
Legalábbis azzal a szöveggel posztolt közösségi oldalán, hogy "A rap albumunk borítója már kész van"...
Kiss Norbi is járgányt váltott nyári kikapcsolódásként
https://formula.hu/parc-ferme/22856
A kamionversenyző az alábbi két videót (lapozható a poszt) tette közzé:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonZseniális! #jetskito #dunaharaszti #summer #chill @jet_power_hungary_ @canamoffroad #reklam
DTM: Piros zászló és utolsó pillanatban megszerzett Wittmann-pole
https://formula.hu/parc-ferme/22857
Sokakat megtréfáltak az esős körülmények a DTM hétvégéjének első időmérőjén, nem egy autó csúszott ki a pályáról - az alábbi videóban Pietro Fittipaldi falnak csattanása látható, amely piros zászlót okozott.
RED FLAG
— DTM (@DTM) August 10, 2019
Huge shunt for Pietro Fittipaldi at Turn One.
The session's been halted to repair the barriers.#DTMBrandsHatch pic.twitter.com/fXYqqLDQ10
A felszáradó pályán aztán az utolsó percig gyorsultak a pilóták, a pole-t végül a legvégén egy szenzációs körrel Marco Wittmann szerezte meg. Az időmérő végeredménye (top 10):

Így szállta meg a Hungaroringet 40 ezer lengyel szurkoló
https://formula.hu/parc-ferme/22853
Őket nem érdkeli, hogy Robert Kubica stabilan utolsó az idei mezőnyben, csak az, hogy lássák és támogassák honfitársukat, hősüket. Erről még az F1 is készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Megint elgurult mindenki gyógyszere az amerikai csapat házibajnokságán
https://formula.hu/parc-ferme/22851
A többek között a NASCAR-ban és az IndyCarban is szereplő Team Penske az elmúlt hetekben-hónapokban saját bajnoksága, a Penske Games előző részeiben viccesebbnél viccesebb feladatokat végeztetett el versenyzőivel, most éppen a Hungry Hippos nevű társasjátékot valósították meg... nos, élőszereplős verzióban. Megint nem kellett csalódnunk.
Before we get on track with the races this weekend, we definitely think you need to see the latest #PenskeGames.
— Team Penske (@Team_Penske) August 9, 2019
Human Hungry Hungry Hippos presented by @MoneyLion is worth a watch...or fifteen. pic.twitter.com/YQFGxbxsxR
Mai szemmel nem éppen szokványos látvány a McLaren utolsó teljes szezonos IndyCar-autója
https://formula.hu/parc-ferme/22850
Értjük ez alatt azt, hogy a hőskor szokásos, piros-fehér festésének, vagy éppen a manapság használt papajasárgának nyoma sincs az 1979-es szezont végül negyedikként befejező Johnny Rutherford autóján.
Here's a flashback to 1979, the last time @McLarenIndy competed full-time in #INDYCAR
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) August 9, 2019
RT if you can't wait to see them back on the grid in 2020 pic.twitter.com/MdC1pOlUFH
MotoGP, DTM és W Series a mai menü - mutatjuk a programot
https://formula.hu/parc-ferme/22852
Íme a szombati motorsport-program:
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
10:00-10:45 DTM, szabadedzés
11:00-11:35 W Series, első szabadedzés
11:50-12:10 DTM, első időmérő
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés
14:10-14:50 MotoGP, időmérő (21:00-tól Spíler 1)
14:30-15:30 DTM, első futam
16:40-17:15 W Series, második szabadedzés

fotó: dppi
Egy F1-es pilóta képzeletben is végig tud menni egy pályán
https://formula.hu/parc-ferme/22849
Carlos Sainzot figyelhetjük meg, amint még a váltásokat is lemodellezi a földön ülve:
Erre a top 10-es listára került fel most Max Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/22848
A Formula-1 legfiatalabb pole-pozíciósai - a top10-ről készült videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Szerinted Gasly gyengén teljesít? Akkor még nem hallottál David Walkerről
https://formula.hu/parc-ferme/22847
Az 1972-es Formula-1-es szezon többek között Emersson Fittipaldi első világbajnoki címéről maradt emlékezetes. A brazil pilóta nyolcszor állt dobogóra, és ötször futamot is nyert a Lotusszal, miközben ugyanabban az autóban ausztrál csapattársa, egy bizonyos David Walker egyetlen egyszer sem szerzett pontot, legjobb eredménye egy kilencedik helyezés lett. Ez kissé más színben tünteti fel Pierre Gasly lemaradását Max Verstappenhez képest.

Jövőre 22 futam lesz az F1-ben, de nem ez a végállomás
https://formula.hu/parc-ferme/22846
Már az idei Formula-1-es szezonnak is minden eddiginél több, 21 állomása van, de a Liberty Media szerint a gyarapodás itt sem fog megállni. Jövőre 22 futam lesz egy évben, Chase Carey pedig arról számolt be, középtávon még tovább sűrűsödhet a versenynaptár. Az amerikai tulajdonosok elsősorban egy második amerikai helyszínt szeretnének.

"Úgy számolunk, hogy a következő néhány évben kissé tovább növekszik a versenyek száma. A célállomás olyan város lenne, mint Las Vegas és Miami" - nyilatkozta a vezérigazgató, aki a két hazai helyszín mellett szeretne hazai pilótát és egy nagy hazai csapatot is az F1-ben látni.
A Haas vezetője vérnyomásmérőt fog viselni, ha nem nyugszik le a csapat két pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/22845
Rajongói kérdésekre válaszolt Günther Steiner, Netflix-sorozatából is ismert F1-es csapatfőnök, aki elárulta, megnézte-e az említett műsort, szerinte van-e értelme a tankolás visszahozásának, és dán nemzetiszínűre festi-e a haját, ha Kevin Magnussen dobogóra áll idén. Ezek, és még jó pár kérdés az alábbi videóban.
You asked, Guenther answered!
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) August 8, 2019
Here's part one of our summer series of Ask Guentherpic.twitter.com/jfIpu4fKqv