Szingapúri emlék: négy éve futotta karrierje egyik legnagyobb időmérős körét Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/33569
Szingapúrban általában nem viselkedett túl jól a Mercedes még a legdominánsabb éveiben sem, 2018-ban is a Ferrari, valamint a Red Bull mozgott a legjobban a szabadedzések során. Lewis Hamilton mindenesetre harminc ponttal vezetett már a hétvégére érkezve Sebastian Vettel előtt, így nem kellett feltétlenül nyernie, emiatt nem is aggódták túl a pénteket és a szombati harmadik gyakorlást a Mercedesnél. Az időmérő első szakaszában Hamilton csak a 13. időt futotta meg, majd a Q2-ben Kimi Raikkönen, Max Verstappen és Valtteri Bottas mögött negyedikként zárt, épphogy megelőzve Daniel Ricciardót.
Majd jött a Q3 és a brit klasszis félelmetes köre: gyakorlatilag az összes kanyart tökéletesen kapta el és a semmiből teljességgel valószínűtlen teljesítménnyel leiskolázta a mezőnyt. Verstappen is hasonlóan kiemelkedő produkciót nyújtott, így övé lett a második pozíció, de Hamilton még neki is adott bő három tizedmásodpercet, a harmadik Vettelnek hatot, a másik Mercedesben ülő Bottasnak hetet, Raikkönennek nyolcat, a Q1-ben még leggyorsabb Ricciardónak pedig kis híján egy teljes másodpercet.
Hamilton pályafutásának egyik legnagyobb kvalifikációs köre ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető - egyébként utána a pole-ból rajtolva meg is nyerte a versenyt Verstappen és Vettel előtt.
Így sem szállunk mindennap motorra
https://formula.hu/parc-ferme/26391
A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:
Small tip-off for @DixonJake mixed in with some amateur acrobatics
— MotoGP™ (@MotoGP) August 21, 2020
A little trouble getting back on your Kalex, Jake? #Moto2 | #AustrianGP pic.twitter.com/HM7abvYr1A
Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának
https://formula.hu/parc-ferme/26389
A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:
Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/26390
Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!
https://formula.hu/parc-ferme/26383
A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható.
Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel
https://formula.hu/parc-ferme/26369
Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.
A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:
Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/26381
Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:
9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés
9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)
13:00-13?45 DTM, első szabadedzés
14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés
16:45-17:15 DTM, második szabadedzés
17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés
A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

fotó: dppi
Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát
https://formula.hu/parc-ferme/26386
Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?
https://formula.hu/parc-ferme/26388
Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával:
Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége
https://formula.hu/parc-ferme/26385
Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

fotó: dppi
Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on
https://formula.hu/parc-ferme/26384
Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

fotó: dppi
Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?
https://formula.hu/parc-ferme/26382
A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.
Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:
1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

fotó: dppi
Videó: Hamilton útja a dobogós rekordig
https://formula.hu/parc-ferme/26380
Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével 156. pódiumát szerezte, ezzel megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. Az F1 YouTube-csatornája ennek apropójából készített egy összeállítást a hatszoros világbajnok brit dobogóiból (a videó átkattintás után indul!):
Bottas jobban tette volna, ha távozik a Mercedestől?
https://formula.hu/parc-ferme/26377
Hiába kezdte győzelemmel a 2020-as idényt, azóta rendre kikap Lewis Hamiltontól Valtteri Bottas, aki a Spanyol GP-t követően igazából már le is mondott az idei vb-esélyeiről. Legutóbbi podcastadásunkban az idő közben a Mercedesszel is hosszabító finnről is szót ejtettünk. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Az adás erről szóló része 9:50-től hallható.
Videó: Máriapócson feszült egymásnak a ralikrossz magyar mezőnye
https://formula.hu/parc-ferme/26368
Gyorsan zajlik a ralikrossz országos bajnokság, hétvégén már a harmadik forduló következik Ausztriában, Greinbachban a tervezett ötből. Előtte még visszatekintünk a második versenyre, amelyre augusztus elején Máriapócson, a RabócsiRingen került sor. Az AFM Motorsporthíradó jelen volt a helyszínen és megszólaltatta a főszereplőket:
A kor viszonyaihoz alkalmazkodva fertőtlenítőket gyártó cég lett Nagy Dani új támogatója
https://formula.hu/parc-ferme/26379
A hétvégén a franciaországi Paul Ricard versenypályán startol a TCR Európa-kupa szezonja, amelyben egyedüli magyarként Nagy Dánielnek is szurkolhatunk majd. A BRC Racing Team Hyundaiját vezető pilóta néhány nappal az idénykezdet előtt megmutatta új sisakfestését, amelyre egy új szponzor, a fertőtlenítőket gyártó Immunetec is feltűnt. Íme, az új bukó (amelyen a zsiráf nyilvánvalóan Dani magasságára való utalás):
Ez nem fér a fejünkbe: gumikacsát árul a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/26378
Williams Versenykacsa néven új termék vált elérhetővé az F1-es csapat webshopjában. Egy fekete, csapatfelirattal ellátott fürdőszobai játékról van szó, amit tíz angol fontért (kb. 3900 forint) vesztegetnek. Nem értjük az elgondolást, de talán nem is kell értenünk. Íme.

Az idei szezon rejtett hőse: Pierre Gasly most menti meg a karrierjét?
https://formula.hu/parc-ferme/26376
A Spanyol Nagydíjat kiértékelő podcastadásunkban szót ejtettünk arról a versenyzőről is, akit tavaly egy lebőgést jelentő félszezon után soroltak vissza a Toro Rossóhoz, idén viszont az immár Alpha Tauri névre hallgató istállónál valósággal szárnyal: Pierre Gaslyról. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Az adás erről szóló része 15:06-tól hallható.
Az ajándékot idén hamarabb megkapta – 33 éves lett Hülkenberg
https://formula.hu/parc-ferme/26375
Sok boldog születésnapot kívánunk Nico Hülkenbergnek, aki 1987-ben ezen a napon született, így bármilyen hihetetlennek tűnik, már 33 esztendős!
A korai ajándék alatt természetesen a Racing Pointnál való váratlan beugrási lehetőségre, pályafutása 180. és 181. nagydíjhétvégéjére gondoltunk.
(A mellékelt képet a versenyző Instagramján találtuk.)

„Az ember ilyenkor elgondolkodik, milyen sérülékenyek is vagyunk ebben a sportban” – gyászban a magyar rali közössége
https://formula.hu/parc-ferme/26374
Több évtizede versenyző tagját veszítette el a hazai ralisport. Tóth Zsolt halála gyászt és megrendülést váltott ki a magyar versenyzőtársakból: Bagaméri László és Turán Frigyes is beszéltek a bennük keletkezett veszteségérzetről.
Csapata, a Clone Rally Team ezzel a videóval búcsúzott Tóth Zsolttól:
Üdv a fedélzeten: a Spanyol Nagydíj legjobb onboardjai
https://formula.hu/parc-ferme/26373
Bottas elszúrt rajtja, Leclerc és Norris csatája, Ocon balesete a Formula-1 szokásos válogatásában. (A videó a YouTube-ra átkattintva indítható el.)
