DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A hétvége legérdekesebb F1-es statisztikái

A hétvégi Orosz Nagydíj a rekordbeállítások versenyének indult, azonban végül csak Kimi Raikkönennek sikerült beírnia magát a történelemkönyvekbe, persze neki ehhez elég volt elindulnia is.

A legnagyobb felhajtást azt a tény okozta, hogy amennyiben Lewis Hamilton győzni tud Szocsiban, akkor utoléri a Formula-1-es futamgyőzelmek örökranglistáján Michael Schumachert, aki a jelenlegi csúcstartó 91 sikerrel.

Azonban a brit az elfuserált rajtpróbái miatt már a verseny kezdete előtt elütötte saját magát ettől a lehetőségtől, és csak a harmadik helyen ért célba, tálcán átnyújtva ezzel a győzelmet Valtteri Bottasnak. Azonban így is sikerült egy rekordbeállítás, illetve számos egyéb érdekes adattal szolgálunk a következőkben a statisztika szerelmeseinek az Orosz Nagydíjat követően!

A legtöbb nagydíjrajt

Az Alfa Romeónál versenyző Kimi Raikkönennek sokkal egyszerűbb dolga volt, mint Lewis Hamiltonnak, hiszen neki csak el kellett gördülnie a rajtkockájából, hogy máris beállítson egy rekordot az Orosz Nagydíjon, mégpedig a legtöbb F1-es rajt rekordját.

A finn számára ez volt a 325. versenyhétvége, melyen részt vett, s a 322., melyen el is tudott rajtolni. A 2001-es Belga Nagydíjon ugyan elindult Raikkönen, de azt a versenyt piros zászlóval félbeszakították, ő pedig már azelőtt kiesett, az akkori szabályok alapján pedig csak az új rajtot követően számít bele a statisztikákba a versenyrészvétel.



A másik két alkalommal már önhibáján kívül maradt távol a rajtrácstól vasárnap a Jégember: a 2005-ös USA Nagydíj fiaskójára bizonyára mindenki élénken emlékszik, míg a 2017-es Maláj Nagydíj sem volt olyan régen, hogy elfelejtsük, Kimi Raikkönen az erőforrása meghibásodása nyomán nem tudott elindulni a versenyen.

További rekordokat is döntött Kimi Raikkönen az Orosz Nagydíjon, ugyanis eggyel hosszabbra nyújtotta a saját maga által tartott 252 versenyen való célba érés rekordját, így már 253. alkalommal látta meg a kockás zászlót a finn világbajnok.

Vettel jubilált

Egy rendkívül viszontagságos év közepette Sebastian Vettel 250. alkalommal állt rajthoz a Formula-1-ben, amit rajta kívül eddig kilenc versenyző mondhat el magáról, így ő a tizedik, aki elérte ezt a bűvös határt. A jelenlegi mezőnyből pedig csak Raikkönen (322) és Hamilton (260) vannak túl ezen.

Folytatódott a Mercedes-dominancia

2014-es érkezése óta az Orosz Nagydíjat csak Mercedes-versenyző nyerte meg, ez pedig idén sem volt másképp, hiszen Valtteri Bottas szelte át elsőként a célvonalat a vasárnapi versenyen. Ugyan a Ferrari kétszer is pole-pozíciót szerzett már Szocsiban, azt még sohasem tudták győzelemre váltani.

Valtteri Bottas 2017-ben itt szerezte meg első győzelmét, ez pedig a második orosz sikere volt, míg a csúcstartó ezen a pályán is Lewis Hamilton négy elsőségével. Egy további alkalommal Nico Rosberg nyerte az Orosz Nagydíjat.

A Red Bull mumusa

Nyugodtan nevezhetjük a szocsi pályát a Red Bull mumusának, hiszen nem sok helyszín mondhatta el magáról, hogy az energiaitalosok eddig sem az időmérőn, sem a versenyen nem tudtak az első háromban végezni. Nos, ennek vetett most véget Max Verstappen azáltal, hogy előbb a kvalifikáción, majd a futamon is a második helyet szerezte meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: