DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 12. péntek

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Nem versenyezhet a címvédő bajnok pozitív koronavírustesztje miatt

Egy újabb versenysorozat egyik oszlopos tagja dől ki a Covid-19 miatt. Paul-Loup Chatin 2019-ben az ELMS (Európai Le Mans-széria) legmagasabb kategóriájában, az LMP2-ben szerzett bajnoki címet az IDEC Sport versenyzőjeként Memo Rojas és Paul Lafargue társaként. A 2020-as szezon utolsó előtti fordulóját, Monzát a hétvégén azonban ki kell hagynia, miután az Olaszországba utazás előtt két pozitív vírustesztet produkált.

A csapat tájékoztatása szerint Chatin karanténba került otthonában: a versenyző nem mutat tüneteket és jól érzi magát. Remélhetőleg a novemberi, portimaói szezonzárón újra versenyezhet.

A rossz hírben legalább az a jó, hogy címvédés nem fog múlni a kényszerű kihagyáson: Chatin, Lafargue és a Rojast váltó Richard Bradley egysége csupán 11. helyen áll a pontversenyben. A trió idei legjobb eredményét nem is az ELMS-ben, hanem a Le Mans-i 24. óráson érte el, ahol abszolútban tizedik, LMP2-ben hatodik pozícióban értek célba.

Pozitív tesztet produkált a Mercedes egy meg nem nevezett tagja

Az Eifel Nagydíjat megelőző csütörtökön pozitív koronavírus-tesztet produkált a Mercedes Formula-1-es csapatának egy meg nem nevezett tagja - közölte a csapat a Racefans megkeresésére. A gárda működése és a fertőzött elkülönítése az FIA protokolljainak megfelelően zajlik. A lap úgy tudja, hogy a pilóták nem érintettek.

4hotnr54y5j5pr3s5cs4

Raikkönen rasszistagyanús logót visel a rasszizmusellenes kiálláson?

Tény, hogy a mai, túlérzékenyített világban már mindenkinek körültekintően kell megválasztania következő cselekedetét, mert olyan tettekkel, motívumokkal is megsérthet bizonyos csoportokat, amelyeket nem is gondolt ártalmasnak. Nemrég Lando Norrisnak a különleges sisakfestéséről kellett lemondania, mert noha csupán nagyszülei előtt szeretett volna vele tisztelegni, mégis bele lehetett látni politikai, szélsőjobboldali utalásokat is a dizájnba, ami pedig fokozottan kényes téma az F1-ben idén, amikor zászlójára tűzte a rasszizmus elleni kampányt.

Még kevésbé szerencsés ebből a szempontból Kimi Raikkönen maszkválasztása, hiszen a kritikusok azt a nem túl jól csengő gyanút fogalmazták meg vele kapcsolatban, hogy olyan arcfedővel áll ki a rajtok előtti rasszizmusellenes tüntetésre, amelyen egy náci szimbólum látható. A finn által a hétvégéken viselt maszk ugyanis rajtszáma mellett egy vaskeresztet tartalmaz, az eredetét illetően Poroszországig visszavezethető szimbólumot pedig a második világháborúban a náci Németország sajátította ki, rangos katonai kitüntetésként használva. Nos, a Raikkönen maszkján lévő kereszt valójában egy márkajelölés, a finn ugyanis tavaly kötött együttműködést a West Coast Choppers öltözködési vállalattal, amely történetesen ezt az ellentmondásos szimbólumot választotta logójául. Ami talán nem is keltett volna felháborodást, ha a West Coast Choppers a története során nem keveredett volna bele tényleg olyan szélsőséges akciókba, amelyek nyomán felmerült a gyanú, hogy a cég valóban nem áll távol a rasszista nézetektől: az alapítót, Jesse Jamest fotózták már le náci karlendítés közben, a cég termékeinek viselését pedig korábban egy kaliforniai iskolában be is tiltották, mert a szimbólum feszültséget szított a fehér és a fekete gyerekek között.

Mindez persze nem jelenti, hogy Raikkönen is osztaná ezeket a nézeteket, és ismeri már őt annyira a világ, hogy nyilatkozat nélkül is mindenki pontosan tudja: a finnt a legkevésbé sem érdekli, hogy a közösségi oldalakon parázs viták zajlanak az egyébként valóban szerencsétlenül megválasztott maszkdizájn viselésének helyességéről. 

00120022_334

00120018_519

A Haas jövő évi pilótája öltözött be már most a csapat overalljába?

A képen a 21 esztendős Formula-2-es, Callum Ilott látható, aki azért húzta fel a tűzállót, mert a holnap, az első szabadedzésen a VF-20-at vezeti a Nürburgringen – de nem lenne meglepetés, ha a ruházat a következő szezonban is maradna.

Günther Steiner csapatfőnök olyan nyilatkozatot tett, hogy a mezőnyben régóta szereplő lejáró szavatosságú pilóták helyett az istálló inkább a fiatalságba akar fektetni. A Ferrari akadémistái a kézenfekvő választások: mivel a Formula-2-t vezető Mick Schumacher sajtóhírek szerint az Alfa Romeóé lesz, van egy olyan megérzésünk, hogy a bajnoki cím másik fő esélyese, a pontverseny második helyezettje, Ilott köt ki a Haasnál, főleg, ha jó benyomást tesz az istállóra holnap.

A csütörtöki FIA-sajtótájékoztatón is megkérdezték Steinert Ilott esélyeiről, aki így fogalmazott: „Nincs a listánkon, azért, mert a Ferrari versenyzője. Nem tudom, mi a tervük vele. De talán holnap már a listán lesz. Mindenesetre nem az FP1-es eredményen múlik, hacsak nem csinál olyat, amit nagyon nem kellene és összetöri az autót. Akkor biztos nem fog a listára kerülni.”

Ha valaki már nem emlékezne, milyen is a Nürburgring, azt most Grosjean elkalauzolja

Az Eifel Nagydíjnak otthont adó visszatérő pályán legutóbb 2013-ban versenyzett az F1, akkor a francia a Lotusszal dobogóra is állhatott – ő mutatja be nekünk a német helyszínt (a videó YouTube-ra átkattintás után nézhető meg!):

 

Videó: Így vették be a MotoGP-sek a portimaói hullámvasutat

A mezőny számára ismeretlen helyszínen, a portugáliai Algarve International Circuiten fogják majd rendezni november 22-én a MotoGP évadzáróját, amely előtt a tesztcsapatok GP-motorokkal, a „rendes” versenyzők pedig utcai gépekkel próbálhatták ki szerdán a pályát. Íme, egy rövid mozgóképes összeállítás, ahogy a MotoGP-sek bevették a portimaói hullámvasutat, amelyet Valentino Rossi egyszerre nevezett élvezetesnek és a helyenkénti ugratások miatt ijesztőnek:

 

Alonso már a jövő héten pályára viszi a Renault-t?

Úgy látszik, a Formula-1-es visszatérésre készülő Fernando Alonso valóban belecsapott a lecsóba: nemrég már járt a Renault gyárában, most pedig a híresztelések szerint rövidesen újra F1-es autót is vezethet majd. A spanyol riporter, Albert Fabrega ugyanis úgy tudja, a jövő héten Barcelonában a kétszeres F1-es világbajnok beülhet a 2020-as Renault-ba, a franciák ugyanis arra használnák fel meglévő filmforgatási napjukat, amely során 100 km-t tehetnek meg, hogy Alonso visszaszokhasson a kategóriához.

Alonso ezen kívül akár egy kétéves technikát is pályára vihetne bármikor, de arra is van esély, hogy a szezon végi teszten, Abu Dhabiban is feltűnik majd – igaz, ehhez az FIA jóváhagyása is kell, mivel eredetileg „fiatal versenyzők tesztjeként” funkcionálna az idényzárót követő gyakorlás.

alonso-renault-1

Red Bull-Mercedes 2022-től? Nem lehet kizárni!

A Honda távozásával a Red Bullnak ismét új motorszállító után kell néznie. A választék szűkös, így a csapat nincs könnyű helyzetben. Hogy milyen lehetőségeik vannak, azt átbeszéltük a legutóbbi podcast-adásunkban.

 

Újdonság: már kapható az AFM szájmaszk!

Ha a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés során is szeretnéd kimutatni, hogy az Autósport és Formula Magazin hűséges olvasója vagy, akkor ez az ajánlat neked szól, hiszen már rendelhető az AFM logójával ellátott szublimált, mosható kétrétegű szájmaszk. Részletek és rendelés IDE vagy a képre kattintva:

afm-maszk-1

Amikor őrült időjárás borzolta a kedélyeket az F1-ben

A hétvégén ritkán látható hidegre és némi esőre készülhetnek a Formula-1-esek a nürburgringi Eifel Nagydíjon: az előrejelzések szerint a futam napján a 10 fokot sem fogja elérni a hőmérséklet. A WTF1 ennek apropóján összeszedett hat alkalmat, amikor hasonlóan extrém körülmények fogadták a pilótákat:

 

Videó: Öt drámai F1-es pillanat a Nürburgringről

Kimi Raikkönen felrobbanó felfüggesztése, David Coulthard elúszó bajnoki esélyei, esőkáosz az egyes kanyarban - ezek voltak az F1 legmegdöbbentőbb pillanatai a Nürburgringen.

Rekorddöntésre készül Raikkönen: „Ez is ugyanolyan verseny”

Mostanában a rekorddöntésről szólnak Kimi Raikkönen versenyei: legutóbb, az Orosz Nagydíjon a finn utolérte az addigi csúcstartó Rubens Barrichello 322 nagydíjrajtját, az Eifel Nagydíjon pedig (értelemszerűen) átlépi azt és egyedüli rekorderré válik. Az Alfa Romeo egy posztert is készített ebből az alkalomból – a jelek szerint a csapatot jobban izgatja a mérföldkő, mint a pilótát.

„Rekord vagy nem, úgy állok hozzá ehhez a hétvégéhez, mint bármelyik másokhoz. Az autóban szinte teljesen ugyanolyan az összes. El kell végezni a munkát és megpróbálni megszerezni a legjobb eredményt szombaton és vasárnap is” – mondta a tőle megszokott szenvtelenséggel Raikkönen, aki sosem nyert a Nürburgringen: a McLarennel többször az első helyről esett ki. „Jó néhányszor versenyeztem itt, és szerintem párszor győzni is kellett volna, csak peches voltam. De ilyen a versenyzés. Az ember a jobb emlékeket őrzi meg, ezért most próbálok szerezni néhány ilyet.”

(Egyébként a következő Portugál Nagydíj előtt is lesz lehetősége elmondani Raikkönennek, hogy nem törődik a rekordokkal: az lesz pályafutása 327. nagydíjrészvétele. Barrichello ebben a nagydíjrajtokkal nem megegyező mutatóban 326-tal tartja az első helyet.)

Stewart már tíz éve módszeresen szapulja Hamiltont

Lewis Hamilton köztudottan megosztó személyiség, így hiába ostromolja már a legnagyobb rekordokat, az elismerés mellett számos kritika is éri. A leglátványosabban pedig már jó ideje honfitársa, Jackie Stewart ostorozza, aki a legtöbb világbajnoki címmel rendelkező brit F1-es versenyző volt, amíg Hamilton 2017-ben be nem gyűjtötte a negyediket. Valami azonban már a kezdetek óta nem kóser a két élő legenda viszonyában, hiszen a skót már több mint tíz évvel ezelőtt, F1-es karrierjének kezdetén is előszeretettel ütötte-vágta a britet a nyilatkozataiban. Időről időre felbukkanó újabb, Hamilton nagyságát vitató véleményei olyannyira elszaporodtak, hogy egy rajongó a minap elhangzott legutóbbi kritika apropóján a Twitteren bemutatta, hogy már listát is vezet a hangzatos angol nyelvű Stewart-szalagcímekből.

Persze nekünk nem is kell ilyen messzire menni, hiszen a formula.hu archívumában is megfigyelhető ugyanez a trend, miszerint menetrendszerűen leoltja Hamiltont a háromszoros bajnok. A mostani véleménynyilvánítást megelőzően ugyanis megkérdőjelezte már Hamilton eredményeit 2019 áprilisában, januárjában, a hetedik vb-cím előtti kiégését prognosztizálta 2018 októberében, nem javasolt neki lovagi címet 2017 novemberében, lebalerinázta őt 2017 júniusában, 2016 végén szerinte nem viselte méltósággal a vereséget, egyértelmű vétkesnek kiáltotta ki őt a 2016-os barcelonai baleset után, és visszabb már nem is megyünk.

EasyCapture1_10

stewart

Épp a Nürburgringen szereltek először fedélzeti kamerát egy autóra

Egy közvetítéstörténeti mérföldkő is fűződik a hétvégi Eifel Nagydíj helyszínéhez: 1985-ben a Német Nagydíjon került először onboard kamera egy autóra, amelynek képeit bevágták az élő közvetítésbe is. Nem valamelyik élmenővel kísérleteztek: 23. helyről induló, majd kieső Francois Hesnault Renault-jára került a felvevő. További érdekesség, hogy ez volt az utolsó alkalom az F1-ben, mikor egy csapat harmadik autót indított.

A történelmi képkockák (a videó átkattintás után indul):

Akár Hamilton szerződésére is kihathat a Honda távozása

Az F1 aktuális nagyágyúi közül mindössze Lewis Hamilton az egyetlen, aki még nem rendelkezik szerződéssel 2021-re. Rejtély, szűk három hónappal a szezon vége előtt miért nem sikerült még aláírni a papírokat a Mercedesszel, de lehet, hogy az utóbbi hetek legnagyobb bejelentését követően még tovább csúsznak a tárgyalások. A Honda ugyanis bejelentette távozását az F1-ből, aminek a hatszoros világbajnokra és csapatára is hatással lehet. Hogy mire gondolunk, az kiderül legutóbbi podcast-adásunkból. A szóban forgó részlet az 56. percnél kezdődik.

 

Sosem volt ilyen rövid a WEC nevezési listája

A Hosszútávú Világbajnokság 2020-as szezonzárója, a bahreini 8 órás futam nevezési listáján mindössze 25 autó szerepel. Ez mélypont a WEC történetében: ilyen kevés induló a sorozat egyetlen versenyén sem volt még, a korábbi minimum 26 egység 2017-ből. A 2019/20-as szezont még 31 autó kezdte Silverstone-ban, de a világjárvány és gazdasági helyzet miatt többen lemorzsolódtak: a legnagyobb veszteség az LMP1-ben két versenyt is megnyerő Rebellion Racing kiszállása volt, amellyel az idény végét sem várták meg.

A legvérszegényebb kategória éppen az első vonal, az LMP1, amelynek utolsó versenye lesz Bahrein, 2021-től az LMH (Hypercar) veszi át a helyét. A november 14-i futamon mindössze a Toyota két autója indul: Buemi, Hartley és Nakajima, valamint Conway, Kobayashi és Lopez egysége között a vb-cím a tét. Az LMP2-ben hét, a GTE Próban hat, a GTE Amban pedig tíz autó indul. A teljes nevezési lista itt.

Szereted a múltidéző cikkeket? Akkor a Formula Retro csoportban a helyed!

Nyáron indult el a Formula Retro Facebook-csoport, ahol honlapunk évfordulós és egyéb múltidéző cikkjeit osztjuk meg napi rendszerességgel, így ha kifejezetten érdekelnek az ilyen témájú olvasmányok, akkor csatlakozz minél hamarabb a képre kattintva:

retro_1_1

A 20 éves Alonso győzelme a még egészen máshogy kinéző Bajnokok Tornáján

Az F1-es újoncszezonját a Minardival éppen befejező Fernando Alonso és az akkor még csak négyszeres Le Mans-győztes Tom Kristensen csatája a Bajnokok Tornája nemzeti döntőjében, 2001-ben: a nagy ígéretnek kikiáltott spanyol legyőzi a rutinos dánt, ezzel bebiztosítva a Nemzetek Kupája győzelmét az akkor még háromfős spanyol alakulatnak, a motoros Ruben Xaus és a ralis Jesus Puras társaként. Akkoriban még a Kanári-szigetek szolgált a torna állandó helyszíneként, jóval kevésbé puccos körítéssel, mint mostanság - és még a versenyek is murvás pályán zajlottak.

ROC Legends: Alonso vs Kristensen at ROC 2001

A blast from the past! Enjoy this epic Gran Canaria race between Fernando Alonso and Tom Kristensen at ROC 2001.

Renault-dobogó és más elrejtett apróságok a Racing Point poszterén

A hétvégi Eifel Nagydíj előtt is egy megszokottan részletgazdag posztert készítettek a Racing Point grafikusai. Számos apróságot rejtettek el a képen: például egy sárga overallos pilóta (aki csak renault-s lehet) ünnepel a dobogón, egy másik versenyző Bratwurstot árul, egy Lando Norrisra emlékeztető alak egy piros autóban bújik meg. Teljes felbontásban a poszter itt böngészhető.

 

Amikor rájössz, hogy azért van meleg, mert ég a feneked

Nem a legfájdalommentesebb műszaki meghibásodással szembesült a Moto2-es Augusto Fernandez a Katalán Nagydíj bemelegítő edzésén, amikor kigyulladt alatta a motor hátulja. Bár nem volt kellemes a nyeregből való kapitulálás pillanata, nem szerzett komoly égési sérüléseket a spanyol.