DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

MiniBikers: Az előszezon

Jöjjön a szokásos, humoros összefoglaló a MotoGP szezon előtti tesztjéről!

Miért lehet veszélyben Mazepin F1-es ülése?

Rengeteg helyen lehetett az elmúlt napokban azt a roppant egyszerű valóságértelmezést olvasni, mely szerint Nyikita Mazepin helye pusztán azért került veszélybe a Haasnál, mert orosz. Ezt a súlyos félreértést is igyekeztünk körüljárni a Formula Podcast legújabb adásában, melynek első fél órájában az ukrajnai háborús cselekmények F1-re gyakorolt hatásáról beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

A legtöbb dobogó örökranglistája – 1950-től napjainkig

Már megint egy látványos mozgó infógrafika a Racing Statistics részéről: így alakult az összes dobogó ranglistája versenyről versenyre az F1 indulása óta. A csúcsot Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Graham Hill, Jackie Stewart, Carlos Reutemann és Niki Lauda tartotta, mígnem eljött a több mint száz dobogót felhalmozó ultraeredményes versenyzők kora: Alain Prosttól 2002-ben Michael Schumacher, tőle pedig 2020-ban Lewis Hamilton vette át a csúcsot. Mindez sokkal látványosabban:

Már pályán a befestett Alfa Romeo

A csapat nem csupán képeket mutatott a végleges színeket kapott C42-ről, de röviddel a bemutató után pályára is gurult Guanyu Zhouval a volán mögött – az Alfa Romeo a teszt után is Barcelonában maradt, és 100 kilométeres filmforgatási lehetőséget tesz még meg plusz köröket.

A legtöbb szem a dísztárcsára szegeződött, amelyet a legtöbb csapattal ellentétben az Alfa kreatív dizájnerei nem hagytak feketén, hanem beszíneztek.

Grosjean csúnyán neki ütközött Sato autójának

A hétvégén kezdődik az IndyCar 2022-es szezonja St. Petersburg utcáin, a kvalfikáción pedig Scott McLaughlin szerezte meg a pole-pozíciót, ám már ezt megelőzően is zajlottak az események. Az időmérő előtti második edzésen több baleset is történt, ezek közül viszont a két korábbi F1-es pilóta, Romain Grosjean és Takuma Sato találkozója volt a legérdekesebb. A francia pilóta nem vette észre japán kollégáját, akinek nagy tempóval ütközött neki, így a kétszeres Indy500 győztes érthető módon nem volt elragadtatva, Grosjeanra pedig elég mérges lett.

„Szégyen. Mindenki helyet akart csinálni magának és lassított. Nekem is fékeznem kellett a 9-es kanyarban. Mégis mit képzelt? Nem tudom, hogy mire gondolt, mert látnia kellett az autókat. Ez csak egy edzés, így nincs értelme az ilyeneknek, nekem még a piros abroncs sem volt feltéve” – mondta Sato az NBC számára adott interjúban.

„Egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet” – mondta Grosjean, aki szerint zászlózni kellett volna a lassú autók miatt. A francia azt hitte, csak ketten vannak előtte, holott a belátatlan kanyarban öt autóból álló csoport torlódott fel.

A kvalifikáció kettejük közül Grosjeannak sikerült a legjobban, aki az ötödik leggyorsabb volt, míg Sato csak a 22. helyen zárt. A futam magyar idő szerint 18:30-kor rajtol el.

  

 

Ritkán látjuk ilyen közelről Daniel Ricciardo szemeit

A tavalyi évben elért teljesítményük miatt a McLaren igazán büszke lehet pilótáira, ám úgy látszik, a wokingiak könnyen találnak más okot is arra, hogy elismerjék valamelyik versenyzőjüket. Ezúttal épp Daniel Ricciardót, akiről egy egészen különleges képet osztottak meg, melyen közelről nézhetjük meg az ausztrál tekintetét. A csapat a következő kérdést tette fel rajongók számára: "Látjátok a csillogást Daniel Ricciardo szemében?” – írták a posztban.

Scott McLaughlin indulhat az élről az IndyCar szezonnyitóján

A hétvégén rajtol el az IndyCar 2022-es szezonja, az első versenyt pedig St. Petersburgben rendezik. Az időmérő edzést magyar idő szerint szombaton este rendezték, melyen a Team Penske pilótája szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi versenyre. Az alakulat kiváló szériát tudhat maga mögött ezen a helyszínen, miután ez már a 14. rajtelsőségük volt az elmúlt 16 esztendőben, míg versenyzőjük pályafutása során először rajtolhat majd az élről. McLaughlin mellől a Will Power indulhat majd, a második sort pedig Colton Herta és Rinus VeeKay foglalhatja majd el.

A futam vasárnap 18:30-kor kezdődik.  

A WTCR sem utazik el Oroszországba

Sorra mondják le az Oroszországba tervezett sporteseményeket az Ukrajnában zajló háborús események miatt. Korábban az UEFA elvette Szentpétervár városától a labdarúgó Bajnokok Ligája döntéjének rendezési jogát, később pedig a Formula-1 is bejelentette, hogy jelen körülmények között lehetetlen lenne versenyt rendezni az országban. Hasonlóan tett most a Túraautó-világkupa is, melynek hivatalos oldalán egy közleményben tudatták mindenkivel, hogy az idei Szocsiba tervezett futamokat nem rendezik meg a jelenlegi helyzetben. Mindez az F1-hez hasonló reakció, így tehát a törlést hivatalosan még nem erősítették meg, főként hogy a WTCR versenyhétvégéjére majd csak augusztusban kerülne sor.

„Tekintettel az Ukrajnában történt szomorú és nyugtalanító eseményekre, a Discovery Sports Events, az FIA-WTCR promótere megerősíti, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehetséges a 2022-es 13/14. forduló megrendezése. Gondolataink mindazokkal vannak, akik szenvednek” – áll a közleményben.

 

Jelentősen megváltoztak az autók az idei évre

A barcelonai teszteken már a pályán is láthattuk az új aerodinamikai szabályok szerint épült autókat. Az idei versenygépek nagyban eltérnek azoktól, melyeket az utóbbi években láthattunk, de a biztonság kedvéért a Red Bull ezt fotókkal is szemléltette a közösségi oldalain. A baloldali fotón az osztrák istálló 2021-as, míg a jobb oldalin a 2022-es autója látható.

Hírek, információk, beszámolók, érdekességek: csatlakozz a Formula.hu ralis csoportjához!

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Erre a linkre, vagy a képre kattintva csatlakozzatok a Formula.hu új ralis Facebook-csoportjához!

xgkuhiouwcvqshu9vkd4_lg

fotó: Béres Gábor

A Barcelona sztárjátékosa meglátogatta a teszten Verstappent

Memphis Depay már évek óta jól dokumentálhatóan szurkol honfitársának a Formula-1-ben, már 2017-ben is Max Verstappen posztjait osztotta a közösségi oldalakon. A holland válogatott futballista jelenleg az FC Barcelona játékosa, így nem kellett messzire mennie ahhoz, hogy válthasson pár szót Verstappennel a hét folyamán.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

Grosjean az IndyCar legnépszerűbb versenyzője

Egy szurkolói felmérésből az derült ki, hogy az F1-től visszavonuló francia pilóta a legnépszerűbb az IndyCar-versenyzők között - közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

A Pirelli szerint az idei F1-es autók mégis gyorsabbak lehetnek a tavalyiaknál

Érdekes dolgot pendített meg a háromnapos barcelonai teszt után Mario Isola, a Pirelli F1-es projektjének vezetője. Szerinte a gumigyártó elégedett lehet ezzel az eseménnyel, nem voltak problémák az abroncsok körül, jól vizsgáztak a vadonatúj 18-as kerekek és ők is rengeteg fontos adatot gyűjtöttek így, hogy végre igazi, aktuális autókkal dolgozhattak. Az adatokból azt látja, hogy egyelőre korai beszélni a gumik kopásáról és a különböző keverékek közötti különbségekről, mert még túl korai stádiumban jártak a csapatok a teszt során. Viszont ami a köridőket illeti:

"Nyilván nem a leggyorsabb köridő megszerzése volt a cél most, de így is láttunk néhány érdekes időt. Nagyjából egy másodpercre vagyunk a tavalyi Spanyol Nagydíj versenyben futott leggyorsabb körétől. Ebből következően valószínű, hogy ezek az autók az év végére még a tavalyiaknál is gyorsabbak lesznek" - mondta Isola.

pf9

fotó: Pirelli Motorsport

Mit tudunk az átalakított versenyigazgatásról?

Megtörtént a nagy bejelentés Masi eltávolításáról, megnevezték az utódait is (sőt, egyiküket már el is kezdte a közvélemény szétszedni, miközben még bele sem ült abba a bizonyos székbe), de így is sok a nyitott kérdés még. Hogy mi biztos, mi nem, és mi vezetett idáig, azt megpróbáltuk összeszedni a Formula Podcast legutóbbi adásában, melynek e szakaszát 03:38-tól hallhatjátok.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

A létszámbővítés most nem könnyítette meg az Aston Martin dolgát

Lawrence Stroll tovább folytatja az Aston Martin F1-es csapatának építését, a gigantikus új gyárkomplexum mellett pedig a személyi feltételeken is folyamatosan javít. A hírek szerint a kanadai milliárdos kétszáz új embert vett már fel és próbálja ezen a téren is utolérni a sportág legnagyobb csapatait - ez viszont nem segített, sőt néha inkább hátrányt okozott a csapatnak a teljesen új autó tervezésekor.

Erről Andy Green technikai igazgató beszélt: még soha nem volt ilyen intenzív téli időszaka és ennek csak az egyik oka az, hogy 1991-től íródó pályafutása során még nem szembesült ekkora szabályváltozásokkal. Mint mondta, tavaly január óta dolgoztak az új autón, de közben rengeteg új embert kellett beépíteni a csapatba, megtalálni a helyüket és ez rengeteg időt, valamint energiát vont el a konkrét autóépítéstől. Emiatt nagyon büszke az istállóra, hogy végül elkészültek és összeraktak egy olyan autót, ami szerinte jó lesz - mint mondta, ötéves terv szerint dolgoznak, és nagyon szigorúan tartaniuk kell magukat hozzá...

FMb8x_yXMAsivTv

fotó: Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team

Az Andretti már a motorszállítóval is megegyezett

Múlt héten érkezett a hír, hogy az egyik legnevesebb amerikai istálló, az Andretti 2024-ben csatlakozna a Formula-1-hez – a sportág vezetése és az FIA azonban nem kap két kézzel az új jelentkező után.

Az 1978-as világbajnok, Mario Andretti egy friss interjúban David Land újságírónak újabb részleteket árult el a projektről: eszerint a csapat már formális megállapodást is kötött a Renault-val arról, hogy a franciák biztosítanák az erőforrást. Elmondta azt is, hogy az Andretti Global az Egyesült Királyságban hozna létre bázist.

Andretti hozzátette, Toto Wolff Mercedes-főnök azért beszélhetett szkeptikusan a programról – kiemelve, hogy először meg kell mutatniuk, mit tudnak felmutatni –, mert azt feltételezte, hogy a Ferrarival fognak motorszállítói együttműködést kötni, ez a lépés pedig azonos számú partnercsapatot eredményezne a két márkának, így csökkentené a Mercedes politikai befolyását.

Ez a két Red Bull-junior kap idén lehetőséget pénteken

A 2022-es szezon egyik új sportszabálya jó hír a Formula-1 előszobájában várakozó fiatalok számára: minden csapat köteles legalább két pénteki szabadedzésen újonc pilótát ültetni autójába – az újonc besorolás feltétele legfeljebb két nagydíjrészvétel.

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost árulta el, ki az esélyes a két Red Bull-tulajdonú csapatnál: „A döntés természetesen a Red Bullé, de jelen állás szerint a két versenyző Liam Lawson és Jüri Vips. Azt hiszem, Vips fog vezetni a Red Bull Racingnél, Lawson pedig a Scuderia AlphaTaurinál” – idézi Tostot a The Race. A Formula-2-ben szereplő két fiatal részt vett már a szezon végi Abu Dhabi újoncteszten (Vips kétszer is a Red Bull-lal), de szabadedzésen még nincs tapasztalatuk.

Bár az új-zélandi és észt tehetségek a favoritok, az Tost szavaiból is kiderül, hogy pozíciójuk nem kőbe vésett. Mások is ácsingóznak a kivételezett helyekre: a Formula-2-ben öt Red Bull-juniorpilóta is szerepel idén, rajtuk kívül Jehan Daruvala, az F3-bajnok Dennis Hauger és a Hondához kötődő Ayumu Iwasa.

Miért (nem) kell az F1-nek az Andretti?

Nem éppen tárt karokkal fogadta a sportág az 1978-as világbajnok Mario Andretti bejelentését, miszerint 2024-ben új csapatként érkeznének meg a királykategóriába – de mi az ellenérzés oka, és mi nyithatja meg mégis az F1 kapuit előttük? Erről is beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában 48:27-től.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Mégsem áll rajthoz az idei Le Mans-i 24 óráson a Peugeot

Bízhattunk benne, hogy már idén is kaphat egy komoly kihívót a Toyoták az Endurance-világbajnokság elitkategóriájának számító Hypercarban a Peugeot révén a Le Mans-i 24 óráson (oké, egy Alpine és két Glickenhaus azért ott lesz…), mielőtt 2023-ban több más gyártó is csatlakozik a géposztályhoz, erre azonban mégsem fog sor kerülni. A Peugeot ugyanis ma bejelentette, hogy úgy döntöttek, egyelőre inkább a tesztekre és a fejlesztésre koncentrálna, és biztosan csak a legendás egynapos után csatlakoznak a mezőnyhöz.

Olivier Jansonnie, a márka technikai igazgatója elmondta: ezzel időt adnak maguknak, hogy csiszoljanak a megbízhatóságukon az éles bevetések előtt, s inkább a tesztprogramjukra koncentráljanak ahelyett, hogy elterelnék a figyelmüket a versenyek. „A Le Mans a naptár legnehezebb versenye, ezért rövidebb futamokkal fogunk kezdeni, hogy felvegyük a bajnokság ritmusát” – fogalmazott. A leghamarabb így a szezon negyedik állomásán, Monzában láthatjuk a Peugeot 9X8-ast: a közlemény „idén nyári” bemutatkozásról ír.

peugeot-wec

Válaszolt a pártatlanságot kifogásoló Hamiltonnak az FIA

Bár az Abu Dhabi Nagydíj ügye Michael Masi versenyigazgató menesztésével és a versenyfelügyelői rendszer megreformálásával már lezárulóban van, itt-ott még érezhető az elégedetlenség a felek részéről. Míg Max Verstappen tegnap élesen elítélte Masi leváltását, addig Lewis Hamilton azzal vádolta az FIA-t hogy felügyelőik bizonyos pilótákkal jobb kapcsolatot ápolnak.

A szövetség egyik szóvivője most reagált a hétszeres világbajnok szavaira. „Az FIA büszke arra a globális hálóra, amely összeköti és fejleszti a legtehetségesebb versenybírókat a motorsport világában. Ennek eredménye egy olyan erős, független és tapasztalt csapat, akik pártatlanul és teljes profizmussal képesek ellátni a munkájukat” – vették védelmükbe embereiket.