DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen megtartaná a klasszikus pályákat

Nem zárkózik el a naptár megreformálásától, de ragaszkodna a jól bevált helyszínekhez Max Verstappen. A világbajnoki címvédő reméli, megmaradnak az olyan helyszínek, mint Suzuka, vagy Zandvoort.

Már jó ideje arról szólnak a hírek, hogy az F1 vezetése megnövelné a versenyek számát, néhány napja pedig Stefano Domenicali is megemlítette ennek lehetőségét. A sportág vezérigazgatója szerint az érdeklődők számát látva akár 30 futam sem lenne elképzelhetetlen egy szezonban.

Az ideális naptárról a Red Bull holland versenyzőjét is megkérdezték, aki úgy véli, a hagyományos pályákat vegyíteni lehetne az újonnan érkező helyszínekkel.



„Szerintem egy kicsit vegyesen kellene tartaniuk az új és a régi stílusú pályákat. Természetesen remélem, hogy megtartják Spát, Zandvoort nem hiányozhat, de Suzuka sem, mert szintén egy gyönyörű pálya. Ha ezeket bent maradnak, az sokkal szebb lenne, mintha mindig új pályákra és több utcai helyszínre mennénk el” – idézte Verstappent a GPToday.

A címvédőt arról is megkérdezték, szerinte melyek azok a helyszínek, amiket nélkülözni lehetne, ám erre már nem adott egyértelmű választ.

„Van néhány, amit egy kicsit kevésbé találok jónak, de nem fogom megnevezni őket. Az nem lenne túl szép” - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: