DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Domenicali: Akár évi 30 futamot is rendezhetnénk

Legalábbis az érdeklődők számát látva, állítja az F1 vezérigazgatója. A szakember az amerikai terjeszkedés mellett Afrikát is azon helyszínek között említette, ahova rövidesen ellátogathat a mezőny.

Amennyiben találnak beugrót a háború miatt törölt Orosz Nagydíj helyett, idén rekordot jelentő 23 futamból fog állni a Formula-1-es világbajnoki idény. Ez azonban könnyen lehet, hogy még nem a felső határ: korábban a 25-öt emlegették maximumként a sportág vezetői, de Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója a Sky Sportsnak adott friss interjúban már ennél is nagyobb számot dobott be az érdeklődőket látva:

„Úgy gondolom, megvan a potenciál arra, hogy 24-re növeljük a futamok számát. Azt mondanám, meglenne a lehetőség a 30-ra is! Ha a világszerte megmutatkozó érdeklődést nézzük. Rajtunk áll, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az olyan helyszínek között, akik az F1-ben akarnak szerepelni, és melyek azok a történelmi pályák, amelyeket látni akarunk a naptárban.”

f1-bahrein-start-dppi_1



Nem újdonság, hogy a Liberty Media szívesen terjeszkedne az Egyesült Államokban: idén Miami érkezése révén már két futamot fognak rendezni az országban, de hosszú ideje pletykálják már egy harmadik, valószínűleg Las Vegas-i verseny lehetőségét is. Domenicali megerősítette, hogy rövidesen vázolhatják az ilyen irányú terveiket, de elmondása szerint Las Vegason kívül is vannak érdeklődő városok az USA-ban.

Domenicali az amerikai és a kínai piac mellett ismét beszélt arról is, hogy hamarosan az afrikai kontinensre is visszatérhet a száguldó cirkusz: „Amerika és Kína mellett szerintem megvan a lehetőség arra is rövidesen, hogy Afrikában versenyezzünk. Rengeteg az érdeklődés onnan is. Egyértelmű, hogy ez egy hiányzó terület földrajzilag a menetrendünkből.”

Az F1 vezérigazgatója ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy több jelenlegi helyszínnek is lejár rövidesen a szerződése, így elképzelhető, hogy néhány mostani pályának búcsút kell mondani az új érdeklődők miatt.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: