DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Eddigi legerősebb hétvégéjét teljesítette Michelisz az ETCR-ben

Egy héttel a hungaroringi Super Racing Festival után ezúttal a WTCR nélkül vendégeskedett a spanyolországi Jaramában az Elektromos Túraautó-világkupa mezőnye. Michelisz Norbert a Pool Fast elnevezésű hatos csoportba került, s az eddigi két fordulóhoz képest erősebben teljesített: a kvalifikációt a negyedik legjobb idővel zárta, így ugyan a kisebb pontszámot érő negyeddöntőbe került, azt viszont megnyerte a Hyundai magyarja. Norbi ezzel felkerült az erősebb elődöntőbe, ahol pedig másodikként ért célba. Ennek köszönhetően a csoportja Szuperdöntőjét ebből a pozícióból kezdhették meg, ott azonban harmadik lett a két Cupra, Adrien Tambay és Marc Gené mögött.

Michelisz a hétvége során összesen 61 pontot gyűjtött, ami csoportjában a harmadik, összesítésben pedig a hatodik helyre volt elég, ami az eddigi legjobb eredménye az ETCR-ben. A hétvége királya egyébként a címvédő Mattias Ekström lett, aki hibátlan teljesítményt nyújtott a Pool Furious nevű csoportban: a kvalifikáción a leggyorsabb volt, majd a negyed-, az elő- és a szuperdöntőt is megnyerte. A Cupra svédje a maximális 100 ponttal így visszavette a bajnoki tabellán is a vezetést a Hungaroringen győztes márkatárs Tambay-től. Michelisz a világkupa összetettjében a nyolcadik pozícióba jött fel.

michelisz-etcr-jarama

Újabb ex-F1-es debütál a NASCAR-ban

Számos korábbi Formula-1-es versenyző feltűnt a NASCAR Cup Series mezőnyében az elmúlt másfél évben, név szerint Kimi Raikkönen, Jenson Button, Jacques Villeneuve és Danyiil Kvjat. Most ötödikként Kamui Kobayashi csatlakozik hozzájuk: a Japán Nagydíj egykori dobogósa a 23XI Racing – Denny Hamlin és a kosárlabda-legenda Michael Jordan közös csapata – színeiben szerepel Indianapolisban.

Kobayashi Toyotával áll rajthoz, mondhatni, természetesen: a japán nem csupán a márka WEC-csapatának tagja, kétszeres világbajnok és jelenleg összetett második a Hypercar kategóriában, de aktív versenyzőként a gárda csapatfőnöke is.

Ugyanezen a versenyen indul a Rick Ware Racinggel a három idei fordulón szereplő 2009-es világbajnok Jenson Button – ő és Kobayashi utoljára nem az F1-ben voltak ellenfelek, hanem a WEC-ben és a japán Super GT-ben, ahol 2018-ban indultak együtt.

Egy híján visszatérnek a sérültek a MotoGP Olasz Nagydíján

A hétvégén csaknem egy hónapos szünet után folytatódik a MotoGP 2023-as idénye, a szokatlanul hosszú tavasz végi pihenő pedig jó lehetőséget kínált arra, hogy a sérültek felépüljenek. Egy kivétellel ez mindenkinek sikerült is: egyedül Pol Espargaro nem kísérel meg rajthoz állni Mugellóban. A még az évadnyitó portimaói hétvége péntekjén súlyos sérüléseket szenvedő spanyol ugyan eredetileg indulni akart az Olasz GP-n, de a Gas Gas Tech3 közlése szerint még kezelésre szorul egy ödéma a csigolyája körül, így továbbra is Jonas Folger helyettesíti majd őt.

Rajthoz próbál állni ugyanakkor az idén már kétszer is megsérült Miguel Oliveira – annak ellenére, hogy nemrég még bizonytalan volt a válla állapota. Ugyancsak visszatérhet az RNF Aprilia másik motorosa, a Francia Nagydíjtól végül az előtte végrehajtott arm-pump műtét miatt visszalépő Raul Fernandez: rá és a portugálra is vár még majd a csütörtöki orvosi vizsgálat. Emellett pedig ott lesz a mezőnyben Enea Bastianini is: a ducatis egyszer már megpróbált visszatérni a Portugál Nagydíjon elszenvedett vállsérüléséből, ám Jerezben végül még korainak bizonyult mindez, viszont nemrég épp Mugellóban körözött egy Panigale V4 S-sel, amelynek nyergében jól érezte magát.

bastianini-motogp-ducati

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Piastri a Hungaroringen tesztel a McLarennel

Rövid posztban számolt be róla a McLaren, hogy másfél hónappal az F1-es Magyar Nagydíj előtt a Hungaroringen tesztel egyik versenyzőjük, Oscar Piastri. Mint írják, az újonc ausztrál az MCL35M-et, azaz a 2021-es versenygépet viszi pályára a mogyoródi helyszínen (a szabályok csak minimum kétéves technikával teszik lehetővé a tesztelést a csapatok számára).

Videó: Mick Schumacher újra F1-es autóban

Mint arról beszámoltunk, Mick Schumacher vezetheti a Mercedest a barcelonai Pirelli-gumiteszt második, szerdai napján. A csapat egy rövid videót is feltöltött a jeles alkalomból, ahogy a német először gurul pályára a W14-essel, s így édesapja, a hétszeres világbajnok Michael után bő tíz évvel ismét egy Schumacher vezet egy F1-es Mercedest:

 

Schumacher télen csatlakozott a Mercedeshez teszt- és tartalékpilótaként, s eddig a szimulátorból segítette az istálló munkáját, amely kapcsán Lewis Hamiltonék a hétvégi dupla dobogó után különösen meg is dicsérték őt.

„Nem tudtuk életben tartani őket” – brutális gumikopás kínozza a Haast

Nem először láthattuk azt a trendet kirajzolódni a 2023-as F1-es szezonban, hogy a Haas viszonylag versenyképes a középmezőnyben az időmérőn, a futamon mégis elsüllyednek. Ezt a Spanyol Nagydíjon Nico Hülkenberg prezentálta remekül, aki miután Q3-ba jutott és a hetedik helyről startolhatott, mindössze a 15. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Ő és a 17. helyen záró Kevin Magnussen a borzalmas gumikezelést emelte ki fő okként:

„Kemény, nehéz. Sajnos túlságosan jelentős volt a gumikopásunk, emiatt háromkiállásos versenyt kellett teljesítenünk, míg szerintem a riválisaink kétszer álltak ki, mégis hasonló volt a tempónk. Elsőre úgy tűnik, egy körön versenyképesek vagyunk, de a hosszú etapokon vár még ránk házi feladat” – fogalmazott Hülkenberg, míg Magnussen a következőket mondta: „Minden etap elején versenyképesek voltunk, de nagyon gyorsan elkoptak az abroncsaink, ezért háromszor kellett kiállnunk, ami nem volt optimális.”

A csapatvezető Günther Steiner is ugyanezt a problémát emelte ki: „Meglehetősen csalódáskeltő az eredmény, egyszerűen nem tudtuk életben tartani a gumikat. Eggyel többször álltunk ki, mint mindenki más, de ha nem tettünk volna így, akkor is lassabbak lettünk volna és ugyanott végzünk. Vissza kell mennünk a tervezőasztalhoz és megoldást találnunk a gumikopásunkra.”

f1-haas-barcelona-pit

Leclerc volt a gyorsabb és a szorgalmasabb a Pirelli-teszt első napján

Kedden és szerdán kulcsfontosságú gumitesztet tart a Pirelli a múlt hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínén, a Circuit de Catalunya pályán, ugyanis ezt követően születhet meg a végső döntés annak kapcsán, hogy 2024-re a terveknek megfelelően betiltsák-e a gumimelegítő paplanokat. A Ferrari és a Mercedes részvételével zajló gyakorláson már az ennek megfelelően fejlesztett prototípus abroncsokat próbálgatják a pilóták. Kedden Charles Leclerc és George Russell ült volán mögé, kettejük közül pedig a ferraris volt a gyorsabb és a szorgosabb is: a monacói 167 kört tett meg a barcelonai pályán, s ez alatt 1:18,197 volt a legjobbja a Pirelli tájékoztatása szerint, míg a mercedeses brit 151 körig és 1:18,400-ig jutott.

A szerdai nap más szempontból is jelentőséggel bír majd, hiszen a Mercedest ekkor már Mick Schumacher fogja vezetni: a német először ülhet be a csapat igazi versenyautójába, amióta leigazolták teszt- és tartalékversenyzőnek.

Ralf Schumacher: Mick határozza meg a Mercedes fejlesztési irányát

A Spanyol Nagydíj után Lewis Hamilton és George Russell is kiemelte: a Mercedes hétvégi teljesítményében a tartalék- és fejlesztőpilótának, Mick Schumachernek is szerves szerepe volt, a pénteki szabadedzések után ugyanis éjszakába nyúlóan tesztelt a csapat brackley-i szimulátorában, és segített megtalálni a szombaton már jól működő beállításokat.

Az F1-es médiában előszeretettel szereplő nagybácsi, Ralf Schumacher azonban ezen is túlmutatott: ő arról beszélt, unokaöccsének jelentős szerepe van a W14 fejlesztési irányának kijelölésében.

„Szimulátorban végzett munkáját Hamilton kimondottan dicsérte Barcelonában. Örülök Micknek. Ő hozza meg a döntéseket a mérnökökkel együtt a szimulátorban az autó fejlesztését és beállítását illetően, ezért Hamiltonnak és Russellnek bíznia kell benne. Ha beválik, akkor fontos részévé válik a csapatnak és így is tekintenek rá. Mick dönti el, milyen irányba menjen el az autó fejlesztése, visszajelzése rendkívül fontos a csapat számára” – mondta Ralf Schumacher a német Skynak.

107 előzés történt a Spanyol Nagydíjon

Jelentősen megnőtt a pályán történt előzések száma Barcelonában, amely általában nem a körömlerágós futamokról ismert. Való igazi, az idei verseny sem volt az, az Autosport statisztikái szerint mégis 107 pozíciócsere történt vasárnap, ami jelentős emelkedés a 2022-es 75-höz képest, nem beszélve a 2021-es 51-höz és 2020-as csupán 32-höz viszonyítva.

A pálya végi sikánt éppen az előzések érdekében vették ki, így a pálya már egy közepesen és egy nagyon gyors jobbkanyarral végződik. Bár ezek közvetlenül nem segítették az előzések számát, közvetve igen: az új vonalvezetéssel a pálya sokkal jobban igénybe vett az abroncsokat, különösen a bal elsőt. Ez nagyobb fokú gumihasználatot, több kiállást és taktikai sokszínűséget eredményezett – az ebből fakadó autók közti gumielőny és -hátrány pedig előzéseket.

„Az F1 egy vicc” – beszólt az IndyCar címvédője

Több korábbi Formula-1-es pilóta, aki az IndyCarban kötött ki, kiemelte a tengerentúli széria versenyképes környezetét: elmondásuk szerint a technikai egyenlősége révén szinte bárki odaérhet akár a dobogóért folyó küzdelembe. Ezzel szemben az F1-ben sokkal nagyobb jelentősége van az autónak, idén pedig különösen frusztráló lehet a semleges nézőknek a Red Bull egyeduralma: eddig hétből hét nagydíjat nyertek az energiaitalosok. Will Power, az IndyCar regnáló bajnoka is emiatt szólt be az F1-nek, egyúttal sajnálatát fejezte ki az ott szereplő versenyzők felé:

„Lenyűgöző a mezőny, a legkeményebb a világon, és ezt tudniuk kell az embereknek, főleg a Formula-1-gyel összevetve” – mondta a detroiti hétvégén az IndyCarról Power. „A Formula-1 egy vicc a versenyzést illetően, de nem az a pilótákat tekintve. Bámulatos versenyzőik vannak, és sajnálom őket, hogy nem élhetik át azt az élvezetet, amit mi az itteni versenyzéssel, mert ez a csúcsszintje az együléses autósportnak. Úgy vélem, a Formula-1 sokkal jobb lenne, ha hasonló formulája lenne, mint az IndyCarnak. Imádom a technológiai és a gyártói oldalát, tényleg elképesztő, de mint néző… mennyire klassz lenne, ha mindenkinek Red Bullja lenne? Így egyszerűen tudjuk, hogy Max megnyeri az összes futamot, hacsak nem siklik valami félre. Képzeljük el, hogy mondjuk újoncként valaki versenyt nyerhetne. Szerintem klassz lenne ezt látni. De tudjuk, hogy ez sosem fog megtörténni, ismerve az ottani politikát.”

will-power

„Nem történt semmi dráma, élveztem” – Ocon az Alonso-csatáról

Az előző két évben csapattársakként is több kemény összecsapást produkált a Fernando Alonso, Esteban Ocon páros, s ennek emléke sejlett fel az F1-es Spanyol Nagydíj 51. körében is, amikor a francia keményen védekezett a kétszeres világbajnok ellen a célegyenesben, az utolsó pillanatban mozdulva jobbra. Ám míg kívülről agresszívnek tűnhetett Ocon manővere, Alonso nem látott benne semmi kivetnivalót: „Nem tudom, a tv-ben máshogy nézett-e ki. De megelőztem Zhout, Tsunodát és Estebant, és számomra mindegyik egyformának tűnt” – fogalmazott az Aston Martin pilótája.

Ocon szerint sem történt semmi extra: „Jót csatáztunk, élveztem ellene a versenyzést. Amint láttam, hogy ott van jobb oldalon, elvettem, mert tudtam, hogy nem fogom tudni magam mögött tartani. Két körön át sikerült, de aztán hagynom kellett. Teljesen normális csata volt, minden rendben volt, nem történt semmi dráma, jót versenyeztünk. Élveztem és még sok csatát fogok élvezni Fernandóval.”

f1-ocon-alonso-video

Padlólemez-sérülés hátráltatta Bottast a barcelonai F1-es futamon

Miközben Guanyu Zhou a kilencedik helye révén Ausztrália óta először szerzett pontot az Alfa Romeo a Formula-1-ben, Valtteri Bottas borzalmas Spanyol Nagydíjon van túl. A finn már a Q1-ben kiesett az időmérőn, majd a versenyen az utolsó előtti, 19. pozícióban szelte át a kockás zászlót. Bottas már a leintés után is egyből utalt rá, hogy valami nem stimmelhetett az autójával, mert több mint egy másodperccel volt lassabb a vártnál és folyamatosan csúszkált, később pedig a vizsgálatok megerősítették ezt a gyanúját:

„Sérülést találtunk a padlólemezen, valószínűleg a verseny elején szedhettem össze törmeléket, s ez igen jelentős teljesítménybe került. Ennek eredményeképp egyszerűen hiányzott a tempóm, senkivel nem tudtam harcolni, így elég hosszú futam volt számomra. De tudom, hogy magunk mögött tudjuk hagyni ezt a versenyt és hamar visszatérhetünk a helyes útra Montrealban” – fogalmazott Bottas, aki természetesen egyúttal gratulált Zhou pontjaihoz, ami szerinte bizonyíték az Alfa Romeo remek munkájára a gyárban és a pályán egyaránt.

f1-bottas-alfa-barcelona

fotó: DPPI

Egy egész éjszakába és sok millióba került megakadályozni Horner ferraris átigazolását

Hiába kezdte tavaly erősen a szezont a Ferrari, különböző stratégiai, megbízhatósági és olykor versenyzői hibák miatt hamar leszakadtak a világbajnoki harcban a Red Bullról, emiatt pedig inogni kezdett Mattia Binotto csapatvezető alatt a szék. A szezon végén távozott is a posztról, a helyére pedig az Alfa Romeótól érkező Frederic Vasseur ült, ám mint most azt Helmut Marko, a Red Bull F1-es tanácsadója megerősítette, a Scuderia előbb megpróbálta átcsábítani az ő főnöküket, Christian Hornert is a Kanadai Nagydíj idején:

„Egy egész éjszakámba telt meggyőzni Hornert arról, hogy maradjon a Red Bullnál. További néhány millióba került ez nekünk” – nyilatkozta a Blicknek Marko, akinek szavai alapján tehát nem is volt teljesen esélytelen a Ferrari kísérlete Horner megszerzésére. A maranellóiak korábban többször megpróbálták becserkészni Adrian Newey-t is, szintén sikertelenül, ám a Red Bull csapatát így is elkezdték szétszedni a riválisok, amiről a Pitwall friss adásában is hosszasan beszélgettünk:

LeBron James rajtoltatja el az idei Le Mans-i 24 órást

Az NBA történetének legeredményesebb kosárlabdázója, a ma is aktív LeBron James rajtoltatja majd el hétvégén a Le Mans-i 24 órás verseny 100. kiadását. A 38 esztendős James azt mondta erről, hogy hatalmas megtiszteltetés számára, hogy a világ egyik legnagyobb sporteseményén vehet részt, és hogy segíthet megünnepelni ezt a történelmi pillanatot.

Korábban Brad Pitt vagy Steve McQueen is rajtoltatott már el Le Mans-t, sokszor fordult elő eddig, hogy valamilyen "külsős" híresség kapja meg a feladatot. James egyébként résztulajdonos az RFK Racing NASCAR-csapatában.

lebron

 

Hamilton és Verstappen pezsgőzött együtt a legtöbbször

A RacingNews365.com gyűjtése szerint Lewis Hamilton és Max Verstappen pezsgőzhetett együtt eddig legtöbbször az F1-es dobogón: a páros 35 alkalommal állhatott együtt a pódiumon, és nyithatta ki a diadalmas üveget.

A lista első öt helyén egyébként Hamilton összesen négyszer szerepel: Nico Rosberggel 31, Sebastian Vettellel 26, Valtteri Bottasszal pedig 23 alkalommal osztozott a pezsgőzésen, a vonatkozó listán pedig Alain Prost és Ayrton Senna kettőse a negyedik helyre jó 25 ilyen alkalommal.

f1-verstappen-hamilton

fotó: 

A Ferrari még a bokszkiállásnál sem értette meg Leclerc kérését

Érdekes rádióbeszélgetés zajlott az F1-es Spanyol Nagydíjon Charles Leclerc és a Ferrari között a monacói pilóta utolsó bokszkiállása előtt, ami jól megmutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak jelenleg a maranellóiaknál. 

Xavier Marcos Padros versenymérnök 23 körrel a vége előtt szólt Leclerc-nek, hogy jöjjön ki a bokszba, és megkapja a kemény keverékű gumikat.

„Ne, ne, srácok, a lágy keveréket tegyük fel” – reagált rögtön Leclerc, amire a rádióban elhangzott mérnökétől a „vettem” válasz.

Itt következett egy rövid csend, majd Leclerc rákérdezett, hogy „így is kiálljak?”, amire jött az érthetetlen válasz: „igen, gyere ki ebben a körben, feltesszük a keményeket”,

A keményeken rajtoló, majd a lágyakat felrakó Leclerc így a futam végén, az említett második kiállása után a 11. helyen ért célba, és nem szerzett pontot.

f1-leclerc-ferrari

fotó: Ferrari

Piquet elvesztette a fellebbezést, egymillió dollárt kell fizetnie a Hamiltonra tett megjegyzése miatt

Még márciusban született ítélet arról, hogy közel egymillió dollárnak megfelelő összegre büntetik Nelson Piquet-t: a brazil expilóta még 2021 novemberében ejtette ki a száján az n betűs szót, Lewis Hamiltonra célozva, amikor azt mondta egy tv műsorban, hogy az a n***** betette oda az autóját, és ott is hagyta – utalva Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközésére. Az ügy aztán csak 2022 nyarán kapott nagyobb nyilvánosságot, s ezt követően ki is tiltották a brazilt a paddockból, valamint szinte mindenki, aki közel áll az F1-hez valamilyen formában, elítélte Piquet szóhasználatát.

Piquet bocsánatot kért szavaiért, megpróbálta megmagyarázni őket, de az ügyben fellebbezzett, amit most a bíróság elutasított: maradt az ítélet, egymillió dollárt kell fizetnie a háromszoros F1-es világbajnoknak.

f1-piquet

fotó: dppi

Megdöntötte a Ferrari szezonbeli rekordját a bokszban a Red Bull – videó

Eddig a korábbi évek fényében meglepően kiélezett csatát vív a kerékcseréket illetően a Ferrari és a Red Bull, sőt az F1-es Spanyol Nagydíj előtt a tavaly ezen a téren még nem túlságosan jeleskedő Scuderia tartotta az idénybeli csúcsot Charles Leclerc 2,10 másodperces dzsiddai szervizelésével. Nos, ez a szezonrekord már a múlté, a Red Bull ugyanis a barcelonai futamon ennél három századmásodperccel gyorsabban, azaz 2,07 szekundum alatt végzett Sergio Perez bokszkiállásánál a munkával. Az energiaitalosok amúgy ezúttal az első két helyet elhozták a vonatkozó listán, míg a képzeletbeli dobogóra az Alpine fért fel, a Ferrari pedig csak az ötödik helyen tűnt fel. Videón is mutatjuk Perez szupergyors kerékcseréjét:

Mick Schumacher munkáját magasztalják Hamiltonék a dupla Mercedes-dobogó után

Idei legerősebb hétvégéjét produkálta a Mercedes a Formula-1-ben, amely Lewis Hamilton és George Russell révén kettős dobogót ünnepelhetett a Spanyol Nagydíjon. A pilóták nem győzték dicsérni a hosszú ideje most legjobban működő W14-est, de egyúttal kiemelték azt is, hogy nagy szerepe volt az eredményben a szimulátorból őket segítő Mick Schumachernek, ugyanis pénteken még igencsak el voltak veszve:

„A péntek egy igazi szenvedés volt az autó egyensúlyával, nagyon nem a megfelelő tartományban volt. Rendkívül nehéz volt vezetni, roppant kiszámíthatatlan volt. Aztán éjszaka remek munkát végeztünk. Nagyszerű csapatunk van, Mick is beült a szimulátorba péntek este és ő is remek munkát végzett, ami segített nekünk megtalálni a helyes utat szombatra” – fogalmazott a héten a valóságban is Mercedest vezető Schumacherről Hamilton, míg a 12. rajthelyről indulva dobogóra álló Russell is hasonlóan vélekedett: „A csapat nagyon-nagyon jó munkát végzett. Amit Mick és a szimulátoros csapat csinált… bőven éjfélnél tovább is ott maradtak, hogy segítsenek nekünk a beállításokkal és jó működési tartományt találjuk a versenyre.”

f1-mick-schumacher-mercedes-2023-barcelona

Négy év szünet után visszatér a Formula-3 Makaóba

2023-ban ismét megtartják a nagy presztízsű Makaói Nagydíjat a Formula-3-as kategóriában. Az FIA és a makaói autóklub, valamint a verseny szervezőbizottsága közti megegyezés értelmében a következő három évben a szövetség felügyeli a versenyt, de akárcsak a múltban, nem lesz az F3-as bajnokság része, Világkupa néven önálló eseményként kezelik.

A 2019-ben megtartott verseny óta – amelyen Yuki Tsunoda harmadik lett – a koronavírus miatt nem versenyeztek az F3-asok a városban, viszont nem szakadt meg a formulaautós Makaói Nagydíj tradíciója, a kínai F4-esek pótolták a géposztályt.

Az utolsó években Richard Verschoor, Dan Ticktum, Antonio Felix da Costa és Felix Rosenqvist szerzett F3-as győzelmet Makaóban: a novemberi hétvégére a bajnokság befejeztével jellemzően beneveznek a kategória nemzetközi legjobbjai – Max Verstappen 2014-ben annak ellenére sem hagyta ki az esemény, hogy zsebében volt F1-es szerződése. Sőt a verseny presztízse miatt időnként akár magasabb géposztályból is érkeznek vendégszereplők, Da Costa például már a DTM és Formula-E oszlopos tagja volt, mikor győzött. A múltban Michael és Ralf Schumacher, David Coulthard, valamint Ayrton Senna is nyert Makaóban.

„Kicsit kínos volt” – esőnek nézte saját izzadságát Russell

A Spanyol Nagydíj előtt nagy kérdés volt, esni fog-e a futam távja alatt, a verseny közben azonban csak egyetlen alkalommal került szóba a csapadék – és mint kiderült, ez is vaklárma volt. George Russell féltáv környékén vett észre a sisakján esőcseppeket, legalábbis először azt gondolta.

„A perifériás látásom zavarta a hajam, amit nem tudtam rendesen a balaklava alá gyűrni, ezért kilógott alóla. Aztán, ahogy izzadni kezdtem, mivel nem fogta balaklava, az arcomra kezdett csöpögni, onnan pedig fékezés közben a rostélyra ment. A szürke ég miatt azt hittem, esik. Kicsit kínos volt” – beszélt az esetről a sajtótájékoztatón Russell, akinek bakiját a közvetítésben mindenki hallhatta.

Russell hozzátette, a dolog zavaró volt, hiszen az izzadság az egész verseny alatt gyűlt a sisakrostély belső oldalán, és nem tudta letörölni – de végül ez sem akadályozta meg, hogy a 12. rajthelyről harmadikként végezzen.