DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

Ezért „fokozták le” és rejtik el a világ elől a barcelonai tesztet

A Formula-1 a múlt héten erősítette meg hivatalosan is, hogy a tesztszezon két háromnapos etapból fog állni: előbb Barcelonában köröz a mezőny február 23-tól 25-ig, majd Bahreinben március 10-től 12-ig (azaz alig egy héttel az ugyanott esedékes évadnyitót megelőzően). A közlemény azonban látványosan különbséget akart tenni a két esemény között: a barcelonaira csak amolyan „szezon előtti bemelegítésként” hivatkoztak, míg a bahreinit nevezték a hivatalos előszezoni tesztnek, ráadásul előbbiről sem élőképes közvetítés, sem élő időeredmény-követő szolgáltatás nem lesz, csupán nap végi eredménytáblázatok és rövid beszámolók, ami meglehetősen szokatlannak számít 2022-ben.

A Motorsport.com olasz kiadása szerint mindezek mögött az áll, hogy Bahrein minden áron meg akarta őrizni az idényindító státuszát, ráadásul ennek idén külön jelentősége lesz az új szabályok alapján épített autók miatt. A híresztelések szerint azt is megpróbálták elérni, hogy a csapatok Barcelonában még ne a végleges festésükkel guruljanak pályára, ám ezt az istállók a szoros menetrend miatt elvetették. Így az F1 vezetése állítólag ezzel a megkülönböztetéssel és a jóval kisebb tartalomszolgáltatással akarja elérni, hogy Bahrein továbbra is úgy érezze, hogy náluk lesz az új versenygépek „világpremierje”, éppen ezért a barcelonai alkalmat hivatalosan még tesztnek sem fogják hívni – csak hát ahogy a sprintek esetén, attól még, hogy valamit nem annak nevezünk, de ugyanúgy zajlik, mint egy teszt, akkor az bizony teszt…

barcelona-teszt-f1-dppi

fotó: DPPI

Melyik volt az eddigi 12 F1-es verseny legnagyobb előzése?

Az F1 közösségi csatornáján egy tízes listát gyűjtöttek össze nekünk.

Jó estét, jó szurkolást! - Ma lenne 75 éves Knézy Jenő

Az 1944-ben ezen a napon születő idősebb Knézy Jenő annak idején még 1971-ben került a Magyar Televízió sportosztályára. Karrierje során rengeteg sportágat közvetített, ebbe egy ideig beletartozott a Formula-1 is - ő is részese volt kommentátorként például a legelső, 1986-os Magyar Nagydíjnak.

Egy részlet az ominózus 1986-os mogyoródi futam közvetítéséből:

 

Kép forrása: FORTEPAN

Tényleg megsemmisítő a verés, amit Verstappen mért Gaslyra

Az F1 Twitterén számosították is a csapattársak helyzetét, aminek ugye, mint tudjuk, az lett a vége, hogy Gaslyt lefokozták a Toro Rossóhoz.

 

Továbbra is nagyon érzi Ferrucci, hogy kell megúszni veszélyes helyzeteket

Most éppen az IndyCar hétvégi poconói futamán nyert nyolc helyet annak köszönhetően, hogy kiválóan helyezkedett a Takuma Sato által előidézett ötös baleset mellett.

 

Így borított mindent Takuma Sato az IndyCar hétvégi futamán

Mindezt az első körben, úgy, hogy volt még hátra 199... A japán felelőtlen megmozdulásának, ahogy jobbról elkezdett befelé húzni, áldozatul esett Alexander Rossi, Ryan Hunter-Reay, James Hinchcliffe és Felix Rosenqvist is.

 

Bottas is célba ért saját duatlonján

Harmadszor rendezték meg a Valtteri Bottas Duatlont, melyen a Mercedes finn versenyzője is rész vett, és saját maga legjobb idejét teljesítette. "Ahogy öregszem, úgy válok egyre erősebbé!" - kommentálta saját teljesítményét Bottas.

 

A szezon eddigi legjobb csapatrádiói

Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtötte nekünk az eddig eltelt tizenkét verseny legjobb rádióüzeneteit, benne Carlos Sainz éneklésével, Norris poénjaival, na meg persze Kimi Raikkönennel.

Az F1-ben ilyen kerékcserét nem látsz!

Alex Palou autóján hajtotta végre ezt az akrobatikus és egyben mesteri kerékcserét a szerelője a Super Formula bajnokságban. Erre a mutatványra kizárólag 10/10-es osztályzatot adhatunk!

 

Stoffel Vandoorne, a szigszalag és a mobiltelefon esete

Szokták mondani, hogy ha valami hülyén néz ki, de működik, akkor nem hülyeség. Ez az elv vezérelhette Stoffel Vandoorne-t is, mikor elment gokartozni és elfelejtett magával akciókamerát vinni. A belgával azonban nem lehetett kiszúrni, nézzétek csak, hogyan oldotta meg ezt a harmadik világbeli problémát:

 

 

Mit is csinál egy mérnök a versenyhétvégén?

Valószínűleg mindenki hallotta már, hogy mennyi emberre van szükség ahhoz, hogy egy Formula-1-es autó a pályára gurulhasson. De mit is csinál egy mérnök, vagy egy szerelő egy egész versenyhétvége során? Nos, a Toro Rossónál a vezető versenymérnök, Jonathan Eddolls és az autó teljesítményéért felelős vezető, Guillaume Dezoteux magyarázzák el ebben a videóban, kinek mi is a dolga. A videó a Német és a Magyar Nagydíjon készült!

A Red Bull a bokszutca ura

A Red Bull és a Williams csapatai uralják a szezonban a leggyorsabb bokszkiállások tabelláját. Az energiaitalosok azzal büszkélkedhetnek, hogy a három leggyorsabb kerékcsere fűződik a nevükhöz, ráadásul a Német Nagydíjon a Verstappen autóján elvégzett 1,88 mp-es gyorsszerviz világrekorder a maga nemében. Érdekesség, hogy a Williams is ötször szerepel a listán, de mindannyiszor Robert Kubica autójával.

Fotó: DHL

Elstartolt a Valtteri Bottas Duatlon

A finnországbeli Lahtiban elrajtolt a Valtteri Bottas duatlon, melyen maga a pilóta is minden évben részt vesz! Kövessetek bennünket az Instagramon is!

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Formula.hu (@formula.hu) on

Herczig Norberték számára keserű véget ért a Barum Rali

A tegnapi napon olaj -és benzinnyomás-problémákkal küszködött a Herczig Norbert-Ferencz Ramón páros a Barum Ralin, és nemrég érkezett a hír, hogy a csapat szerelői sajnos nem tudnak időben úrrá lenni a problémán, így Norbiék számára véget is ért a verseny. Alább a MOL Racing Team hivatalos közleményét olvashatjátok:

 

Albon már 14 évesen is a Red Bullról és az F1-ről álmodott

Az F1 Twitter-csatornája bányászta elő az alábbi 2010-es videót, amelyben a néhány napja az energiaitalosok anyacsapatához előléptetett pilóta beszélt a Red Bull támogatását és F1-es vágyairól:

 

Szomszéd Lali és Kiss Norbi fát ültettek Kápolnán

Az ígéret szép szó... Egy győzelem két fa elültetését jelentette fejenként. Kiss Norbi és Szomszéd Lali a kápolnai Macskaárvaház Alapítványnál segédkezett.

Lábtöréssel megúszta a horrorrepülést a brit motoros

Óriási bukást produkált a Brit Superbike Bajnokságban szereplő Luke Mossey a Cadwell Parkban: a motor hatalmas tempónál dobta le őt magáról. Hihetetlen, de egy kisebb hajszáltöréssel és néhány hétnyi pihenéssel megúszta az incidenst – íme, a borzalmas baleset felvétele:

 

Sárgák a nevetéstől – Ricciardo és Hülkenberg páratlan párosa

A Renault ausztrál és német pilótájával a Magyar Nagydíj előtt volt alkalmunk leülni beszélgetni – a legérdekesebb részletekért keresd az Autósport és Formula Magazin néhány napja megjelent legfrissebb számát!

afm-renault-1

Eső miatt törölték a poconói időmérőt

Nem voltak kegyesek az égiek szombaton az IndyCar mezőnyéhez a Pocono Racewayen: mivel a mentőhelikopter nem tudott időben megérkezni a felhők és az eső miatt, végül törölték a kvalifikációt. Ez azt jelenti, hogy a bajnokság állása szerint sorakoznak majd fel a pilóták vasárnap: Joseph Newgardené a pole-pozíció, mellőle a futam tavalyi győztese, Alexander Rossi indulhat, majd jön az Indy 500 győztese, Simon Pagenaud, megelőzve Scott Dixont, Will Powert és Ryan Hunter-Reay-t.

pocono-ic-1

Hamilton meghajtotta Fangio legendás Mercedesét Silverstone-ban

Egyik ötszörös világbajnok a másik ötszörös világbajnok autójában: Lewis Hamilton még májusban vitte pályára a legendás W196-ost, amellyel Juan Manuel Fangio 1954-ben és 1955-ben tudott diadalmaskodni, a Mercedes pedig most egy rövid videót is közzétett erről:

 

Nem csak a Red Bull cserélt váratlanul pilótát az F1 történetében

Az energiaitalosok legújabb húzása után, miszerint a nyári szünet után immár Alexander Albon fog vezetni az anyacsapatnál, Pierre Gasly pedig visszakerül a Toro Rossónál, a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája összegyűjtött tíz hasonló esetet (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):