DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

A Zengő és Michelisz elfoglalta az első rajtsort Csehországban

Elképesztően kis különbségek és magyar szempontból optimális eredmény jellemezték a WTCR péntek délutáni időmérő edzését Mostban. A Q1-ben, amelyet Gilles Magnus műszaki hibája miatt piros zászlóval megszakítottak, Esteban Guerrieri teljesítette a legjobb köridőt a zengős Mikel Azcona előtt. Mivel a Q1-ben az első ötnek jár pont, a hatodik Michelisz Norbert épp lemaradt a bajnoki egységről. A többi magyar kiesett a szakaszban: Tassi Attila csak 17. lett, Boldizs Bence 19. pozícióba kvalifikált.

Századokban mérhető különbségek jellemezték az első két fázist: a Q1-ben két tized volt a differencia az első tíz, a Q2-ben 138 ezred az első öt között, akik bejutottak a Q3-ba: sorban Jean-Karl Vernay, Azcona, Michelisz Norbert, Guerrieri és az összetettbeli éllovas Yann Ehrlacher fértek a döntő fázisba. Tizedik eredményével a szabadkártyás hazai, Petr Fulin fordított rajtrácsos pole-t szerzett az első futamra Nestor Girolami előtt.

Az egykörös szétlövésben Azcona–Michelisz csata bontakozott ki a pole-pozícióért: a középső szektor végén a Hyundai magyarja 33 ezreddel maradt csak le. Végül a Zengő Motorsportnak jutott a rajtelsőség, Michelisznek a második rajtkocka és az ezzel járó négy pont, azaz a magyar rajongók számára kiváló eredmény született.

  Versenyző Márka Köridő Hátrány
Mikel Azcona Cupra 1:38.757  
N.Michelisz Hyundai 1:38.848 0.091
Yann Ehrlacher Lynk & Co 1:38.887 0.130
E.Guerrieri Honda 1:38.890 0.133
Jean-Karl Vernay Hyundai 1:39.068 0.311
Q2        
N.Berthon Audi 1:39.036  
Thed Björk Lynk & Co 1:39.071  
Yvan Muller Lynk & Co 1:39.088  
Néstor Girolami Honda 1:39.096  
10  Petr Fulín Cupra 1:39.407  
11  F.Vervisch Audi 1:39.810  
12  G.Tarquini Hyundai 1:40.643  
Q1        
13  Rob Huff Cupra 1:39.522  
14  Tom Coronel Audi 1:39.543  
15  Santiago Urrutia Lynk & Co 1:39.557  
16  Tiago Monteiro Honda 1:39.587  
17  Attila Tassi Honda 1:39.647  
18  Luca Engstler Hyundai 1:39.831  
19  Bence Boldizs Cupra 1:40.580  
20  Gilles Magnus Audi    

Porschék veszik birtokba júniusban a rövidesen megnyitó Balaton Park Circuitet

Mint arról néhány hete exkluzívan beszámoltunk, hamarosan megnyitja kapuit Magyarország legújabb versenypályája, a Balatonfőkajár melletti Balaton Park Circuit. A 4115 méter hosszú és 16 kanyart tartalmazó pálya egyik első eseménye lehet a Porsche 75 Fesztivál: mint arról a HVG írt, a márka fennállásának 75. évfordulóját megünneplendő minden Porsche-tulajdonost várnak június 10-én a balatonfőkajári létesítményben. Szeptemberben aztán már versenyezni is fognak a balatoni helyszínen, hiszen mint arról már írtunk, a Swift Cup Europe évadzáró fordulójának is a Balaton Park Circuit ad majd otthont.

balaton-park-circuit-1

Csak látszólag nem nyúlt a gumikiosztáshoz a Pirelli

Újabb két verseny kapcsán jelentette be a Pirelli, hogy mely keverékekkel látja el a csapatokat. Miután Imoláig ismert volt a kiosztás, most Monaco és Barcelona volt soron. Monte-Carlo utcáin nem meglepő módon ismét a három leglágyabb abroncs, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös lesz használatban: mint a cég közleménye is kiemeli, a lassabb és kevésbé gumigyilkos nyomvonal teszi mindezt indokolttá, valamint az, hogy év közben nem versenyzésre, hanem közútként használják a pályát, így extrán fontos annak felgumizása.

A Spanyol Nagydíj helyszínére viszont a keményebb opciók közül válogatott a Pirelli, méghozzá a C1, C2, C3 triót, ami megegyezik a bahreini nyitányon látottakkal. Névlegesen a tavalyi barcelonai futamon is ugyanezek a keverékek voltak használatban, csakhogy az előző évi C1-es és az idei nem egyezik meg: előbbinek már a mostani legkeményebbnek számító C0-s felel meg, míg a jelenlegi C1-es egy új abroncs, amely sikerrel debütált Szahírban. A katalán pálya kapcsán kiemelték: az utolsó szektorban található sikán kikerülése a vonalvezetésből kevésbé koptatja kigyorsításon a gumikat, ellenben a visszatérő gyors jobbosok nagyobb oldalirányú terhelést rónak az abroncsokra.

f1-pirelli-barcelona

Ifjúsági dráma, románc és kaland: jön a MotoGP-ihletésű nagyjátékfilm

A Motorsport.com számolt be róla, hogy rövidesen érkezik egy MotoGP-ihletésű fikciós nagyjátékfilm. Az egyelőre Idols (azaz szabad fordításban Bálványok) cím alatt futó produkció főszereplője egy Moto2-es versenyző lesz, aki a FIM Junior GP-ből érkezik a világbajnoki mezőnybe, s aki az évad végén szabadkártyás lehetőséget kap, hogy rajthoz álljon egy MotoGP-versenyen is. A film egy akciódús ifjúsági drámát ígért románccal és kalanddal fűszerezve, a fiatalabb közönséget megcélozva. A művet többek között a Warner Bros fogja gyártani, de producer lesz az az Andrew Eaton is, aki a Rush című, Niki Lauda és James Hunt rivalizálását feldolgozó filmnél is közreműködött. Arról egyelőre nincs információ, kik játszhatják a főszereplőket.

A filmben tényleges versenyfelvételek is szerepelni fognak azok mellett, amelyeket kifejezetten erre a célra forgatnak. A forgatás a tervek szerint a 2023-as év vége felé kezdődhet és a teljes 2024-es idényt végigkísérheti, a film pedig várhatóan 2025-ben érkezhet a mozikba.

Az új projekttel ismét az F1 nyomdokaiba lép a MotoGP, hiszen a száguldó cirkusz esetén is éppen folyamatban vannak egy Brad Pitt és Lewis Hamilton nevével fémjelzett produkció előkészületei. Ott a forgatás Silverstone környékén indulhat.

motogp-start-2023_1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az Aston Martin F1-es tartalékja volt a leggyorsabb a Formula-E újonctesztjén

A duplafutamos hétvége után is a berlini Tempelhof repülőtéren maradtak a Formula-E csapatai, méghozzá az újoncteszt apropóján, amelyen számos érdekes név feltűnt. Közülük a leggyorsabbnak a tavalyi Formula-2-es bajnok, az idén az Aston Martin F1-es tartalékosaként ténykedő Felipe Drugovich bizonyult, a brazil délutáni 1:05,509-es ideje a Maseratival ráadásul alig két tizeddel volt lassabb Maximilian Günther hétvégén elért legjobbjánál. Drugovich mögött a regnáló F3-as bajnok, Victor Martins következett a Nissannal, majd jött a tavaly épp a francia mögött másodikként záró, idén hozzá hasonlóan az F2-ben vitézkedő Zane Maloney az Andretti színeiben. Luca Ghiotto és Robert Svarcman fért még az első ötbe a délutáni etap során, míg a korábban a Formula-1-ben is megfordult pilóták közül Danyiil Kvjat a 9., Will Stevens a 13., Roberto Merhi pedig a 18. lett. Michelisz Norbi túraautós csapattársa, Mikel Azcona egy 12. helyezést villantott. A teljes délutáni eredménylista itt böngészhető át.

fe-drugovich-maserati-teszt

Megerősítés vagy trollkodás? Alonso Taylor Swift-számot posztolt

Mi is beszámoltunk arról a bulvárbombáról, amelyet spanyol lapok kezdtek el terjeszteni, mely szerint az eddigi kedvesével, Andrea Schlagerrel nemrég szakító Fernando Alonso a világhírű énekesnővel, Taylor Swifttel randizhat. Minden bizonnyal az Aston Martin pilótája is olvasta a pletykákat, legfrissebb TikTok-videójában ugyanis, amellyel a bakui versenyhetet vezeti fel, a háttérben Taylor Swift egyik száma, a Karma szól – amely kifejezés ráadásul a kétszeres F1-es világbajnok spanyollal is összeforrt a 2017-es monzai futamon elejtett rádiózása után. Hogy ez megerősítése-e a pletykáknak vagy csak zseniális trollkodás a cinkos kacsintást is villantó Alonso részéről, mindenki döntse el maga:

@fernandoalonso Race week era #F1 #F1TikTok #Formula1 karma sped up -

Inkognitóban, a nézőtérről szorított a BTCC-ben versenyző öccsének Hamilton

A hétvégén rendezték Doningtonban a Brit Túraautó-bajnokság szezonnyitóját Doningtonban, ahol rajthoz állt Nicolas Hamilton is. Nem is szerepelt rosszul a részleges bénulása miatt speciálisan átalakított autóval versenyző brit, ugyanis a második futamon hatodik lett, így BTCC-s karrierje során másodszor szerzett pontot. A nézőtérről pedig nem akárki szorított érte: a szakadó esőben, „álruhában” ott volt bátyja, Lewis Hamilton is, aki Instagram-sztorikban számolt be minderről.

„Hosszú ideje nem jártam Doningtonban. Rendkívül izgatott voltam, hogy átlagos nézőként szurkolhattam a testvéremnek, nagyon különleges érzés volt. Roppant büszke vagyok rád, tesó, a hatodik hely egy különleges eredmény, tényleg megérdemled. Csak így tovább!” – írta egy videó kíséretében a hétszeres F1-es világbajnok.

hamilton-btcc-insta-1

hamilton-btcc-insta-2

Átépítették a silverstone-i első kanyar bukóterét Zhou balesete miatt

Az Abbey kanyar kavicságya helyett aszfaltozott bukótér fogadja a Formula-1-es mezőnyt a júliusi Brit Nagydíjon. Guanyu Zhou hajmeresztő balesetének helyszínén leaszfaltozták a 45 méter széles sóderágyat, hogy elkerüljenek egy hasonló bukást. Stuart Pringle, a pálya ügyvezető igazgatója kiemelte: a fő problémát az jelentette, hogy Zhou fejtetőre fordult Alfa Romeója belefúródott a kavicsba, és megpattanva átugratott a gumifal felett – csak kerítés fogta meg, ahonnan lezuhanva az autó a gumifal és a kerítés közti szűk sávba ékelődött.

Leégett gyár miatt vált gumiszállítót szezon közben egy széria

A japán Super Taikyu sorozat – amelyben GT- és TCR-autók versenyeznek – már korábban bejelentette, hogy 2024-ben gumiszállítót vált, a Hankook helyett a Bridgestone biztosítja a mezőnynek termékeit. Most azonban a széria újabb közleményéből kiderült, hogy szokatlan módon a japán gyártó már a szezon közben beszáll.

A váltás oka, hogy március 12-én leégett a Hankook dél-koreai Tedzsonban található egyik gyárépülete. A tűzben, amelyben 11-en megsérültek, négyszázezer gumiabroncs veszett oda, köztük a Super Taikyu kategóriáiba szánt gumik. A Hankooknak másfél évre lesz szüksége, hogy újra el tudja látni a sorozatot. Ennélfogva a Fujiban tartott teszten a mezőny vegyesen használ Hankook- és Bridgestone-gumikat, a pályán tartott május végi 24 órás versenyen a japán gyártó a száraz pályás, a koreai az esőgumikat adja, a júliusi sugói versenytől, a szezon harmadik fordulójától pedig kizárólag Bridgestone-gumik állnak rendelkezésre.

Ijesztő pillanatok után Kyle Busch szinte üzemanyag nélkül nyert Talladegán

A tekintélyes múltra visszatekintő Talladega Superspeeswayen folytatódott a NASCAR Cup Series, ahol Denny Hamlin és Aric Almirola várták az első sorból a zöld jelzést. Az aszfaltcsík elég híres arról, hogy egy apróbb hiba után is óriásit lehet bukni, a nagyobb balesetek pedig most sem maradtak el, ugyanakkor a mezőny sokáig tiszta versenyt futott. A verseny első felében alig volt szükség a sárga zászlóra, igaz amikor Chase Briscoe csúszott be keresztbe a pitroad irányába, az sokaknak esélyt adott. Ennek a sárgának köszönhetően tört előre például a Hendrick Motorsports gárdája a mezőny hátsó részéből, így az első szakaszt végül a 29. helyről induló Chase Elliott nyerte meg, aki a második etapot is elvihette volna, ám ott a leintésnél Almirola az utolsó pillanatokban előzte meg őt.

A végjátékhoz közeledve aztán a 23XI Racing és a Joe Gibbs Racing Toyotái tűntek az egyik legnagyobb esélyesnek, mellettük pedig a Forddal versenyzők különítménye alkotott egy hosszú sort Harrison Burton vezetésével, aki első győzelméért hajtott. Burton álmai aztán a mögötte autózó Noah Gragson lökése miatt törtek össze, ezt a balesetet viszont még további három követte a folytatásban. Öt kör volt még hátra, amikor Joey Logano és Corey LaJoie összeütköztek, így a hosszabbítás következhetett, ami a lehető legrosszabb hír volt az élmezőny jelentős részének. Sokan már ekkor is nagyon kevés üzemanyaggal rendelkeztek, így a például a versenyt ekkor vezető Ryan Blaney, vagy a 17. helyről induló Kyle Busch is kockáztatott azzal, hogy nem jöttek ki tankolni a legvégén, főként úgy, hogy kétszeri hosszabbításra volt szükség, de mégis nekik lett igazuk.

Az első próbálkozásánál ugyanis egy rémisztő baleset borzolta a kedélyeket. Ross Chastain merészen tört volna előre, amikor bement két autó közé, így viszont csak Gragson és a mögöttük érkező Kyle Larson versenyét tette tönkre. Utóbbi ráadásul hálát mondhat az égieknek, hogy megúszta az esetet, mivel visszasodródott a pályára, Ryan Preece pedig akkora erővel csapódott bele, hogy a bukókeret is meghajlott az 5-ös számú versenygépben. Ezek után következhetett a második hosszabbítás, ahol ismét jött egy baleset Bubba Wallace hibája után, ez viszont már a fehér zászló után történt, vagyis a verseny végét, egyúttal Busch győzelmét is jelentette. Mögötte Blaney lett a második, a 10. pozícióból induló Chris Buescher a harmadik, Chase Briscoe pedig a korábbi bakija ellenére is negyedik helyen zárt.  

Videó: Tüntetők rontottak a rajtrácsra a Formula-E versenye előtt

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FE Berlin ePrix rajtja előtt klímaaktivisták rohantak a pályára, akik tüntetésükkel megzavarták a rajtprocedúrát. Lent videón az eset.

Az akciót a német Letzte Generation (Utolsó Generáció) csoport vállalta magára, amely már korábban kihirdette, számos akciót tervez Németországban és le akarja bénítani Berlint, így hívva fel a figyelmet a klímaváltozásra.

A Formula-E pilótái sem értik, miért pont a környezettudatos és fenntartható elveket való sorozatot szemelték ki maguknak. „Nem igazán tudom megérteni ezeket az embereket, hiszen itt a Formula-E-ben a környezet segítéséért állunk ki” – mondta a pole-pozícióból induló Robin Frijns. A korábbi bajnok Antonio Felix da Costa pedig így nyilatkozott: „Mind ugyanazért küzdünk, nem? Ez a legrosszabb kategória a motorsportban, amit választhattak, hiszen messze a legkörnyezetbarátabb, legfenntarthatóbb, zéró kibocsátású széria vagyunk.”

FE: Tüntetéssel indult, Cassidy-győzelemmel zárult a Berlin ePrix

A tempelhofi verseny rajtja előtt tüntetők lepték el a pályát, akik leültek a pályára, ezzel késleltetve a rajtprocedúrát. Az aszfaltsík gyors átvizsgálása után végül elrajtolt a mezőny, a pole.pozíciós Robin Frijns vezetésével. A tegnapi versenyhez hasonlóan az élmenők ezúttal is gyorsan felvették a támadómódot, és beolvadtak a középmezőnybe, hogy értékes energiát spóroljanak a verseny végére, számításaik azonban nem jöttek be, mert a futam záró szakaszában Nick Cassidy, Jake Dennis és Jean-Eric Vergne találták magukat az élen, azonban az új-zélandi versenyzőt egyikük sem tudta megelőzni. A pontverseny éllovasa, Pascal Wehrlein csak hetedikként ért célba, így előnye négy pontra csökkent a monacói hétvége előtt.


                                                                  Tüntetők zavarták meg a rajtprocedúrát

Újra csigolyatörést okozott a hurkakerékvető

A hurkakerékvetők használata már korábban is heves vitákat vetett fel a formulaautókkal való versenyzés világában, most pedig újabb sérülést okozott az említett pályaelem. Az olasz F4-es bajnokság mellett, ahol volt egy csúnya rajtbaleset, az Alpine regionális Európa-bajnokságának aktuális fordulóját is Imolában rendezték, ahol az RPM versenyzője, Adam Fritzgerald a kavicságyban landolt, ami gyakorlatilag véget is vettt a versenynek.

A közvetítésben nem is mutatták meg, hogy mi is történt pontosan, ám a csapat nem sokkal később felháborodott bejegyzésben reagált a történtekre a közösségi oldalakon, mondván egy hurkakerékvető repítette meg úgy Fitzgerald autóját, hogy az felborult, aminek következtében három csigolyája is eltörött a piótának. Azóta a csapat egyik képviselője megerősítette a csigolyatörést, hozzátéve, hogy nem történt ennél súlyosabb gerincsérülés szerencsére. A levélben feltették a költői kérdést:"Mikor látjuk már be, hogy a hurkáknak semmi keresnivalójuk a formulaautózás világában?"

A hurkakerékvetők nem először okoznak gondot, elég csak Alex Peroni 2019-es esetére gondolni, amikor a Parabolicában repült el irreális módon az olasz versenyző, ő akkor egy törött csigolyával megúszta, de a tavalyi F2-es silverstone-i versenyen is hajmeresztő pillanatoknak lehettünk szemtanúi.

Alex Peroni balesete:

Óriási rajtbaleset az olasz F4-es bajnokságban

Hatalmas balesettel kezdődött az olasz F4-es bajnokság imolai futama vasárnap, ahol a pole-pozícióból induló Ugo Ugochukwu lefulladt a rajtrácson. A Prema versenyzőjét mindenki szépen kikerülte, kivéve a leghátulról érkező Andrea Frasinetti, aki eltalálta őt hátulról, majd a levegőbe repült. Szerencsére mindkét pilóta sértetlenül sétált el az esetet követően. Nem ez volt vasárnap az egyetlen ijesztő borulás, hiszen hajnalban a NASCAR Xfinity Series futamán is történt egy hatalmas baleset.

Döbbenet: Életveszélyes tömegverekedés az út közepén a Horvát Ralin

Elképesztő képsorokat rögzített a Horvát Rali egyik nézője. Két férfi szólalkozott össze az úttesttől néhány méterre lévő domboldalon, majd vitájukat az úton folytatták. Ekkor több másik néző, a rendezők és egy rendőr is közbelépett, ebben a pillanatban legalább tízen álltak az úttesten. Végül - nagy nehezen - sikerült mindenkit letessékelni a fűbe, ám amikor az utolsó személy is lelépett az úttestről - aki egy rendező volt -, mindössze másodperceken múlt, hogy újabb tragédia történjen a rali világában, aminek mostanában nem vagyunk híján, hiszen Sebastien Ogier nem sokkal az eset után érkezett meg az ugratóhoz.

Csináltad már vagy sem? - újabb kérdezz-felelek az F1-es pilótákkal

Az F1-esek legújabb kérdezz-felelek játéka a képre kattintva tekinthető meg!

A NASCAR-szezon eddigi legnagyobb bukását szenvedte el Perkins

Óriási baleset történt a NASCAR Xfinity Series talladegai versenyén. Dexter Stacey megcsúszása indította el a lavinát, aki hátulról megpöckölte Blaine Perking autóját. A 66-os számú Chevrolet irányíthatatlanul csapódott a falba, de ennél is látványosabb képsorok következtek: Blaine Perkins a kisebb lökés hatására elvesztette az autó hátulját, a jobb oldali falnak csapódott, majd a mögötte érkező Jade Buford oldalról eltalálta őt, aminek következtében többször is megpördült az autó a levegőben. Perkinst a helyi kórházba szállították az esetet követően, de az autóból maga szállt ki, és azóta meg is erősítették, hogy rendben van. A kaotikus versenyt végül Jeb Burton nyerte.

Videó: Húsz alkalom, mikor furcsaság történt az F1-ben

Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtött húsz olyan esetet, ami nem mindennap történik meg a száguldó cirkuszban. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Kvjat akár Raikkönen helyét is átvehette volna

Érdekes dolgot árult el Danyiil Kvjat. Az orosz versenyző, aki nemrégiben csatlakozott a Lamborghini gyári versenyzőihez a WEC-program kapcsán, a Track Limits podcast vendége volt, ahol természetesen F1-es pályafutása volt a fő téma, ott pedig elárulta, hogy adott esetben akár a Ferrari versenyzője is lehetett volna. A most 28 esztendős pilóta 2014-ben töltött el egyetlen évet a Toro Rosso színeiben, majd Sebastian Vettel távozása után feljebb lépett a ranglétrán, így a Red Bull pilótája lett, 2016-ban viszont szezon közben fokozták le és cseréltek helyet Max Verstappennel. Később aztán innen is elkerült, ekkor lett a maranellóiak fejlesztőpilótája, ahol egy komoly esélyt kínáltak fel neki elmondása alapján.

„Akkoriban tettek egy ajánlatot, hogy álljak be Kimi helyére és legyek a Ferrari versenyzője. Nem sokan tudnak róla, de ez történt a függöny mögött. "Mentálisan is nagyon nehéz helyzet volt számomra, hogy a Ferrari ezt akarta. Láttam a szerződést magam előtt, aztán visszamentem a Toro Rossóhoz” – mondta el Kvjat, aki később még két idényt eltöltött az energiaitalosok fiókcsapatánál.

Helmut Marko sem hiszi el a Carlos Sainz körüli pletykákat

A közelmúltban jó néhány helyen megjelentek olyan hírek, amelyek szerint a spanyol pilóta 2026-tól az Audi kötelékébe kerülhet, néhány napja pedig az El Nacional című spanyol már arról írt, hogy a 28 éves pilótával nem elégedettek a Ferrarinál. Maga az érintett ezt cáfolta nemrégiben, továbbá leszögezte, hogy nagyon idegesítik a különféle szóbeszédek. Hasonlóan vélekedett erről a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is, aki néhány éve együtt dolgozhatott a tehetséges versenyzővel, amikor még a Toro Rosso pilótája volt. „Manapság mindenki azt tesz fel a netre, amit csak akar. Már régen nem lehetett ellenőrizni az üzeneteket. Miért búcsúzna el a Ferrari Carlostól? Ennek semmi értelme. Carlos jó helyen van, a Ferrarinak pedig jelenleg más gondjai is vannak, mint rajta aggódni” – mondta el a 79 éves osztrák az F1-Insidernek.

Az Indy 500 még az austini F1-es futamot is megelőzte a népszerűségi versenyben

A hagyományoknak megfelelően ismét kiírták a 10Best Reader’s Choice Awards nevű pályázatot az USA Today részéről, ahol rengeteg kategórián belül szavazhatják meg az olvasók kedvenc helyeiket a világban, majd ezekből állnak össze a tízes listák. Ennek alapján a legjobb hullámvasutak, benzinkutak, víziparkok, légibemutatók, de még a motorsport események is rangsorolva lettek, akárcsak a NASCAR egyes pályái. A tíz legjobb motorsport eseményt taglaló kategóriát 2023-ban az Indianapolis 500 nyerte, amely mögött az F1 USA Nagydíja lett a második, míg a dobogó legalsó fokát az iowai Knoxville Nationals szerezte meg. Érdekesség, hogy a listán olyanok is szerepeltek, mint a szintén legendás Pikes Peak, vagy a Daytona 500, illetőleg az ugyanott rendezett 24 órás viadal, melyeknek sorban a negyedik, a nyolcadik, valamint a tizedik pozíciók jutottak.