F2: Piastrié a pole, piros zászló Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/29533
Újabb újonc szerzett rajtelsőséget a főfutamra a Formula-2-ben Theo Pourchaire és Liam Lawson után: a brit versenyhétvége pénteki kvalifikációján Oscar Piastri már első etapján megfutotta az az 1:39,854-es köridőt, amelyet a folytatásban senki – ő maga sem – tudott megjavítani.
A második helyért azonban zajlott csata az utolsó percekben: előbb Dan Ticktum állt a pozícióban még fél másodpercre az első időtől, majd megelőzte őt Richard Verschoor, végül pedig Guanyu Zhou ugrott fel Piastri mögé, ő már csak két tizedmásodperc hátrányban. Utóbbi éppen azelőtt egy pillanattal, hogy a vártnál 2 perccel korábban piros zászlóval ért véget az edzés: Piastri premás csapattársa, Robert Svarcman pördült meg és maradt a bukótérben.
Piastri és Zhou első sorának különlegessége, hogy fordított sorrendben ők állnak a bajnokság első két helyén, ráadásul az ausztrál lemaradása egy pontra csökkent a pole-pozícióért járó négy értékes egységnek köszönhetően. Christian Lundgaard tizedik helye a szombati első futam fordított rajtrácsán ér elsőséget.

Az F2-es időmérő eredménye, Silverstone:
| Versenyző | Csapat | Köridő | Hátrány | |
| 1 | Oscar Piastri | Prema Racing | 1:39.854 | |
| 2 | Guanyu Zhou | UNI-Virtuosi | 1:40.075 | 0.221 |
| 3 | R.Verschoor | MP Motorsport | 1:40.259 | 0.405 |
| 4 | Dan Ticktum | Carlin | 1:40.408 | 0.554 |
| 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.419 | 0.565 |
| 6 | Felipe Drugovich | UNI-Virtuosi | 1:40.451 | 0.597 |
| 7 | R.Shwartzman | Prema Racing | 1:40.452 | 0.598 |
| 8 | Roy Nissany | DAMS | 1:40.486 | 0.632 |
| 9 | Jüri Vips | Hitech Grand Prix | 1:40.491 | 0.637 |
| 10 | C.Lundgaard | ART Grand Prix | 1:40.556 | 0.702 |
| 11 | Liam Lawson | Hitech Grand Prix | 1:40.679 | 0.825 |
| 12 | Jehan Daruvala | Carlin | 1:40.683 | 0.829 |
| 13 | Lirim Zendeli | MP Motorsport | 1:40.772 | 0.918 |
| 14 | Marcus Armstrong | DAMS | 1:40.895 | 1.041 |
| 15 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.915 | 1.061 |
| 16 | Matteo Nannini | Campos Racing | 1:41.050 | 1.196 |
| 17 | Bent Viscaal | Trident | 1:41.185 | 1.331 |
| 18 | David Beckmann | Charouz Racing System | 1:41.295 | 1.441 |
| 19 | Jack Aitken | HWA Racelab | 1:41.306 | 1.452 |
| 20 | Guilherme Samaia | Charouz Racing System | 1:41.758 | 1.904 |
| 21 | Marino Sato | Trident | 1:41.790 | 1.936 |
| 22 | Alessio Deledda | HWA Racelab | 1:43.734 | 3.880 |
Megvan, mi lehet a neve a mugellói F1-es futamnak
https://formula.hu/parc-ferme/25832
Gyakorlatilag eldöntött ténynek tűnik, hogy a szeptember 6-i monzai verseny után egy másik olaszországi pályára, jelesül Mugellóba látogat a Formula-1-es mezőny. Értelemszerűen azonban nem futhatják az ottani viadalt is Olasz Nagydíj néven (erre még a spielbergi és silverstone-i duplánál is ügyelt az F1), így szükség van egy másik elnevezésre. A Motorsport.com értesülései szerint ez meg is van: a mugellói futamot Toszkán vagy Toszkánai Nagydíj (szerkesztőségünkben egyébként már a második osztrák verseny neve kapcsán is viták alakultak ki arról, hogy a Stájer vagy a Stájerországi Nagydíj a helyes megnevezés, azaz hogy a népcsoportról vagy a régióról kapja-e a nevét a futam) néven fogják megrendezni a hírek szerint szeptember 13-án. Várhatóan egyébként a jövő héten, akár már hétfőn bejelentést tesz erről és a versenynaptár további részleteiről az F1.

11 éve ezen a napon: Rossi 100. futamgyőzelmét szerzi
https://formula.hu/parc-ferme/25829
2009. június 27-én futották a MotoGP az évi Holland TT-jét, amelyen az akkor még „csak” nyolcszoros világbajnok Valentino Rossi győzött. Az olasz elsősége azért volt különleges, mert ez volt karrierje 100. nagydíjgyőzelme (érdekesség, hogy az azóta eltelt bő tíz szezon alatt csupán további 15 sikert jegyzett), amelyet természetesen a rá jellemző módon ünnepelt meg
Milyen érzés kerék a kerék ellen csatázni az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/25828
Az előző videóban arról beszéltek a Formula-1-es versenyzők, milyen érzés balesetet szenvedni a száguldó cirkuszban, most egy fokkal kellemes témát veséztek ki (a videó átkattintás után nézhető meg!):
A pilóták szépen kiöltöztek a Francia Nagydíjra, csak épp a Francia Nagydíj hiányzik
https://formula.hu/parc-ferme/25826
Még amikor békeidőket éltünk és az F1-es mezőny Barcelonában teljesítette gyanútlanul előszezoni tesztjét, három versenyző paddockbeli pihenőszobájába becsöngetett a postás. Nem más, mint a Francia Nagydíj helyszíne, a Paul Ricard-i pálya küldött ajándékcsomagot hazai versenyzőinek, Romain Grosjeannak, Pierre Gaslynek és Esteban Oconnak. A Haas, az Alpha Tauri és a Renault pilótája kíváncsian kezdték felfedezni a doboz tartalmát, amelyben nyári felszerelést, többek között strandpapucsot, napszemüveget és halászsapkát találtak. A pályánál biztosra mentek, hiszen a június 28-i hétvégére kitűzött Francia Nagydíjra nagy forróság volt várható. Aztán kiderült, hogy mégsem mentek annyira biztosra, mert noha forróság az van jelenleg a Cote d'Azuron, F1-es pilóta azonban egy szál sem, hiszen a futamot már áprilisban törölték a koronavírus-járvány miatt, és idén már biztosan nem is pótolják. Azért ha már a videó elkészült, a nagydíj eredetileg tervezett hetén közzétették azt a verseny szervezői, ezzel is egy cseppnyi vidámságot csempészve ezekbe a lemondásokkal teli időkbe.
C'est aujourd'hui que devait commencer un week-end exceptionnel au Grand Prix de France de Formule 1. Alors pour se consoler, nous vous réservons une petite surprise...
— Grand Prix de France F1 (@GPFranceF1) June 25, 2020
Rendez-vous demain pour le découvrir et participer ! pic.twitter.com/ACduVkhPzk
Ti még nem kezdtetek el hallucinálni, és mindenben F1-es utalást látni?
https://formula.hu/parc-ferme/25825
A McLaren állítja, ez egy létező jelenség: ha túl sokáig vonják meg tőlünk a Formula-1-et, a porszívó egyszer csak F1-es motorhangon szólal meg, a postaládából csapatrádió zaja hallatszik, a szobaajtó kinyitásakor pedig mintha a paddock beléptetőkapujának csengését hallanánk.
#YouKnowF1IsBackWhen you start to hear it in everything you do. pic.twitter.com/dqioeNSKr1
— McLaren (@McLarenF1) June 26, 2020
Videó: Belekóstoltak a ralizásba a MotoGP sztárjai
https://formula.hu/parc-ferme/25823
A Hyundai Motorsport és Dani Sordo jóvoltából próbálhatta ki Fabio Quartararo és Franco Morbidelli, milyen érzés navigátornak lenni. A rendhagyó találkozóról galériát is készítettünk, alább pedig egy rövid videó az eseményről:
Ecclestone szerint a feketék a rasszistábbak, az F1 elhatárolódik
https://formula.hu/parc-ferme/25827
Újabb történetszálat kapott a Formula-1 rasszizmus elleni kapmányának megítélése azzal, hogy a sorozat korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is beszállt a diskurzusba, méghozzá szokásához híven egy olyan megjegyzéssel, amire mindenki felkapta a fejét, még a sportvilágon kívül is.
A 89 éves üzletember a CNN-nek nyilatkozott az F1 kezdeményezése kapcsán, amelynek keretében a sorozat az autókra helyezett üzenettel és szivárvánnyal mutatja ki szolidaritását a faji megkülönböztetés ellen zajló tüntetésekkel, amely világszintű témává duzzadt. Ecclestone először „csodálatosnak” nevezte az F1 sokszínűséget hirdető üzenetét, ám így folytatta: „De ez nem csinál semmit jót vagy rosszat a Formula-1-nek. Egyébként sok esetben a feketék rasszistábbak is, mint a fehérek.”
Amint terjedni kezdett az interneten Ecclestone kétes megítélésű megnyilvánulása – egy olyan emberé, akit mindenki az F1-hez köt a sorozatban végzett fél évszázados munkássága nyomán – a Formula-1 sajtórészlege ki is adott egy rövid közleményt, amiben nagyon gyorsan elhatárolódik a FOM korábbi elnökétől.
„Egy olyan időszakban, amikor a rasszizmus és az egyenlőtlenség elleni harcban egységességre van szükség, egyáltalán nem értünk egyet Bernie Ecclestone megnyilvánulásával, aminek semmi keresnivalója a Formula-1-ben és a társadalomban. Mr. Ecclestone semmilyen szerepet nem tölt be a Formula-1 szervezetében a 2017-es távozása óta, és a tiszteletbeli elnöki pozíciója is hatályát veszítette már 2020 januárjában” – áll a közleményben.

Egyetlen F1-es kép, ami összefoglalja 2020-at
https://formula.hu/parc-ferme/25821
Hosszú leírás: Az autóversenyző, akinek már három és fél hónapja késik a Formula-1-es debütálása, a járványvédelmi intézkedésnek eleget téve, maszkkal az arcán végre beülhetett a faji megkülönböztetés ellen indított kampány jegyében szivárványszínű halóval körbevett pilótafülkébe.
Rövid leírás: Nicholas Latifi a Williamsben.

A tavalyi Osztrák Nagydíjjal hangol a szezonnyitóra az F1
https://formula.hu/parc-ferme/25820
Ahogy az M4 Sport, úgy a Formula-1 hivatalos közösségi oldalai is egy utolsó retro versennyel készülnek a hétvégén: ők a Charles Leclerc és Max Verstappen összecsapásában kicsúcsosodó tavalyi spielbergi futamot elevenítik fel. Kezdés szokás szerint, de utolsó alkalommal: szombat 16 óra.

Felülünk a nosztalgiavonatra: amikor a Jordan majdnem világbajnok lett Frentzennel
https://formula.hu/parc-ferme/25819
Legutóbbi podcastadásunk vendége nem más volt, mint Eddie Jordan, akinek csapata a német pilóta révén kis híján csodát tett az 1999-es F1-es szezonban. Többek között ezt is felelevenítettük, hallgassátok:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Amikor emojikat alakítanak az F1-es pilóták
https://formula.hu/parc-ferme/25818
Az F1 Instagramját kezelők nagyon ráérnek...
Egyperces gyönyör a fülnek - így szólnak a Honda F1-es motorjai
https://formula.hu/parc-ferme/25817
Egy csodás összeállítást készített a Honda a különböző F1-es erőforrásainak hangjáról. Csak azt nem értjük, miért nem (tizen)háromszor ilyen hosszú a videó...
The sound we've all been missing
— Honda Racing F1 (@HondaRacingF1) June 26, 2020
From 1964-2020, hear some of Honda's most iconic engines as the team work towards the new season, beginning in Austria.
This time next week, we'll be firing up for FP1 #StartYourEngines#PoweredByHonda
Így mutatott Leclerc közúti parádézása Maranellóban
https://formula.hu/parc-ferme/25816
A Ferrari múlt héten engedte utcára Charles Leclerc az idei Ferrarival, hogy megüzenje a világnak: az autósport felébredt, kezdődhet a szezon. Erről kaptunk egy rövid belső kamerás felvételt.
Ez a videó csak ront az F1-es elvonási tüneteinken
https://formula.hu/parc-ferme/25815
A Red Bull az eheti silverstone-i tesztjéről készített egy hangulatos montázst, amitől csak még jobban várjuk a szezonkezdetet.
It's been 118 days since we last saw this sight... We're so pleased to see you again RB16 #ChargeOn pic.twitter.com/lPrCUgMlSd
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) June 25, 2020
A járvány közepette elkelt 175 ezer jegy az Indy 500-ra
https://formula.hu/parc-ferme/25814
Közel 175 ezer eladott jegynél tartanak az Indianapolis 500 szervezői. A világ legnagyobb egynapos rendezvényének titulált autóversenyt május 24-ről halasztották augusztus 23-ra a koronavírus-járvány miatt, a mennyiség nagy részét így azok adják, akik eredetileg is rendelkeztek belépővel, de átkérték magukat a nyár végi időpontra.
A fenti szám egyébként egy átlagos szezonban aggasztóan alacsonynak számítana, hiszen általában 250-300 ezer fős tömeg látogat ki a legendás versenyre. Más kérdés, mennyire biztonságos ekkora tömeget beengedni egy versenypályára úgy, hogy az ország eközben a járvány egyik tenyészközpontjává vált.

Fotó: DPPI
Még egy utolsó futamismétlés az M4 Sporton a szezonkezdet előtt
https://formula.hu/parc-ferme/25813
A hosszú szünet végi utolsó F1-mentes versenyhétvégét kihasználva az M4 Sport még beszúrt egy futamismétlést a műsorába. Az 1999-es Francia Nagydíjjal egy újabb emlékezetes futam kerül terítékre, amiről részletesen a csatorna weboldalán olvashatunk. A lényeg: vasárnap 19:40-kor érdemes lesz bekapcsolni a tévét.

Fotó: DPPI
Milyen érzés balesetet szenvedni? F1-es pilóták válaszolnak
https://formula.hu/parc-ferme/25812
Egy autóversenyző életében az ütközés olyan mint egy focistának a lábsérülés - senki sem szeretné elszenvedni, de mindenki tudja, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. A teljesített versenykilométerek számából fakadóan az F1-es pilóták tapasztaltnak mondhatók ezen a téren, így az alábbi videóban őket kérdezték: mégis milyen érzés balesetet szenvedni?
Lewis Hamilton és Sergio Perez szerint az ütközéssel egyfajta megszégyenülést él át a pilóta, hiszen cserben hagyta a csapattagjait. Pierre Gasly és Kevin Magnussen egyetértenek abban, hogy ha megtörtént a baj, gondolkodás helyett legtöbbször már csak ösztönös cselekvésre van idő. Carlos Sainz pedig megnyugtatott minket, hogy falnak menni egyáltalán nem szórakoztató.
Ki tudja megmondani, hogy ki vezette ezt az F1-es autót?
https://formula.hu/parc-ferme/25811
A Racing Point osztotta meg ezt a posztot azzal, hogy 2008-ig utazunk vissza az időben és egy különleges festést láthatunk - de vajon kik vezették ezt az autót ezen a téli teszten?
Amiről sohasem gondoltad, hogy tudni akarod: így nyírják a füvet egy F1-es pályán
https://formula.hu/parc-ferme/25807
Általában azok a dolgok veszik igénybe a legtöbb munkát, amelyeknél észre sem vesszük, hogy mindig rendben vannak, mert teljesen normálisnak vesszük ezt az állapotot. Az is egy ilyen jelenség, hogy az F1-es versenypályákon mindig rövidre van vágva a fű a nagydíjhétvégéken. Ez pedig nem történik meg magától, sőt, amint most az interlagosi pálya az alábbi képeken bemutatja, rengeteg embert (és füvet) megmozgató komoly procedúra az egész.



Az F1 Nostradamusa most is jósolt nekünk: hogyan látja Eddie Jordan ennyire pontosan a jövőt?
https://formula.hu/parc-ferme/25809
Legutóbbi podcastünk vendége nem más volt, mint az excsapatfőnök Eddie Jordan, aki híres arról, hogy a jóslatai elég gyakran bejönnek az F1-ben. Többek között erről is faggattuk őt - hallgassatok belénk!
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!









