Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. szeptember 22. kedd
F1

Kiderítette a defektek okait a Pirelli

Alapos vizsgálatot indított a gumigyártó a Brit GP hajrájában történtek után: elmondásuk szerint a rendkívül hosszú etapok és a pálya karakterisztikája együtt vezettek a meghibásodásokhoz.

Drámai eseményeket hozott a hétvégi Formula-1-es Brit Nagydíj utolsó néhány köre: előbb Valtteri Bottas, majd Carlos Sainz, végül pedig Lewis Hamilton autóján is defektet kapott a bal első gumi. Előbbi páros a pontszerzők közül is kicsúszott, míg utóbbi nem kis szerencsével így is nyerni tudott.

hamilton-defekt-pirelli-britgp-dppi-1



A Pirelli természetesen alapos vizsgálatnak vetette alá a szóban forgó abroncsokat, s ahogy megígérték, keddre elő is álltak az eredménnyel. A gumigyártó közleménye szerint a meghibásodások annak voltak köszönhetők, hogy rendkívül hosszúra nyúltak a záró etapok a kemény keverékű gumikon, amelyek ráadásul a valaha volt leggyorsabb F1-es autókra lettek felszerelve az abroncsokat egyik leginkább megterhelő silverstone-i pályán. Törmelékről nem esett szó, amire Hamilton gyanakodott.

„A legfőbb ok több egyedi versenykörülménynek volt köszönhető, amely extrém hosszú második etapokhoz vezetett” – olvasható a Pirelli közleményében. „A második biztonsági autós periódus majdnem minden csapatot arra ösztökélt, hogy előbbre hozza a tervezett bokszkiállását, így különösen hosszúvá téve az utolsó etapot: nagyjából 40 körösek voltak, ami több mint a teljes táv háromnegyede a gumikat egyik leginkább igénybe vevő pályán.”

„Ha ehhez hozzávesszük a 2020-as autók megnövekedett tempóját (a pole-pozíciós idő 1,2 másodperccel volt gyorsabb a 2019-esnél), mindez különösen keménnyé tette a Brit Nagydíj utolsó köreit, köszönhetően a leggyorsabb F1-es autók által a gumikat valaha ért legnagyobb terhelésnek. Összességében ez a legnehezebb működési körülményeket eredményezte a gumik számára. Ez ahhoz vezetett, hogy a Silverstone-ban leginkább megdolgoztatott jobb első gumik maximális terhelést kaptak nagyon sok körön keresztül, ami nagy kopáshoz és ezáltal az extrém erők elleni kisebb védettséghez vezettek.”

Kérdéses volt, hogy a defektet hatására nem táncol-e vissza a Pirelli attól a tervétől, hogy a most hétvégi 70. Évfordulós Nagydíjra az eggyel lágyabb, azaz a C2-es, C3-as és C4-es keverékeket vigye el Silverstone-ba, ám a cég megerősítette, hogy ebben nem lesz változás. Ugyanakkor a „használati útmutatót” némileg módosítják, a minimum guminyomást például megemelik, hogy az abroncsok ellenállóbbak legyenek.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?