DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Most akkor mi van Rossi csapatával és a szaúdi szponzorral?

Néhány napja mi is megírtuk, hogy a Tanal Entertainment Sport & Media bejelentette, hogy ötéves megállapodást kötöttek a VR46 istállóval arról, hogy 2022-től a MotoGP-ben (illetve emellett a Moto2-ben is) teljes értékű csapatként fognak rajthoz állni. A közleményből kiderült, hogy a szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco lesz a VR46 névadó szponzora – csakhogy sajtóhírek (például a Motorsport.com) szerint ez a bejelentés még magát az Aramcót is váratlanul érte! Feltűnő volt, hogy az említett közlemény nem tartalmazott nyilatkozatot sem az Aramco, sem a VR46 oldaláról, így természetesen Rossi hétvégi Spanyol GP-t megelőző sajtótájékoztatóján is előkerült a téma: „Tudjuk, hogy megállapodásunk van az Aramcóval. Őszintén nem tudom, ők miért mondják, hogy nem hallottak erről!” – idézi a kilencszeres világbajnokot a Crash.net. Rossi azért hozzátette: ő „csak” a főnök a VR46-nál, így nem ő tárgyal közvetlenül a szponzorokkal.

A vélhetően az Avintia Esponsorama Racing helyét átvevő istállóval kapcsolatban az is kérdéses, hogy milyen motorral fognak indulni. „Igazából mindenkivel beszélünk. Az Apriliával, a Yamahával, a Ducatival és a Suzukival is. Nem tudom pontosan, mi jelenleg a helyzet, de tudtommal még nem dőlt el” – fogalmazott Rossi, aki azt a négy gyártót említette, amellyel az elmúlt időkben egytől egyig szóba hozták őket.

A motormárka mellett egyébként még a versenyzők kiléte is kérdéses: míg Luca Marini helye szinte biztosra vehető, a másik motor esetén felmerült, hogy esetleg maga Rossi ülhetne fel rá – már ha egyáltalán nem vonul vissza. „Részemről nem sok mindenen változtat ez, mert szezon közben fogok dönteni, és ahogy mondtam, az eredmények alapján” – nyilatkozta az idén eddig jobbára csak küszködő olasz. „Másrészt persze talán segítség is ez nekem, hiszen van egy hely a csapatomban: én vagyok a főnök, egy motort fenntarthatok magamnak!” – mondta félig viccelődve a 42 éves versenyző, aki azért megjegyezte: elsődleges célja, hogy jelenlegi alakulatánál, a Petronas Yamaha SRT-nél folytassa.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

rossi-motogp-1_3

Ez volt a leggyorsabb kör az időmérőn

Íme belső kamerás felvételen Lewis Hamilton első helyet (de pole-pozíciót hivatalosan nem) érő köre, amely a vizsgálódás fényében kérdés, mire lehet elég. Azon kívül, hogy szép és gyors.

A videó kattintás után indul.

Így hajtotta uralma alá a brazil időmérőt Hamilton

Valósággal leigázta a mezőnyt a hétszeres világbajnok a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén, hiszen a Mercedes pilótája majdnem fél másodperccel utasította maga mögé a második helyen végző Max Verstappent. Ha lemaradtál volna az időmérőről, akkor a képre kattintva durván öt és fél perc alatt bepótolhatod!

Napközben MotoGP, este pedig F1-es sprint: ez a szombati menetrend

Ne feledjük: ma este már pontokért megy a küzdelem az F1-ben, hiszen jön az évad harmadik sprintje!

Szombat (november 13.) 

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő edzés (tv: Aréna4, élő)

16:00 - 17:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

20:30 Formula-1, Sprint (tv: M4 Sport, élő)

00121039_001

fotó: dppi

Videó: Megható üzenetekkel búcsúztak a rajongók Rossitól

Két összeállítást is közzétett a MotoGP oldala, amelyeket maga a visszavonuló Valentino Rossi is végignézett a valenciai sajtótájékoztatóján, s amelyen rajongók mondtak köszönetet a világ minden tájáról a kilencszeres világbajnok. Néhányan megható történetet is meséltek: hallhattunk olyat, akinek a betegsége vagy a hajléktalansága idején nyújtott támaszt számukra a Doktor versenyzése.

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A csapatfőnök szerint több esélye van befűzni Jennifer Anistont, mint hogy világbajnokok legyenek idén

Andrea Adamo, a Hyundai csapatfőnöke humorosan válaszolt a Dirtfish azon kérdésére, hogy vajon mennyi esélyük van még az utolsó futam előtt a WRC világbajnoki címére - 47 pontos hátrányban vannak a Toyotával szemben, úgyhogy az sem fejezi ki igazán az esélyeket, ha azt mondjuk, hogy matematikai. De Adamo azért megpróbálta jó példával szemléltetni:

"Ennél több esélyem van arra, hogy megkapjan Jennifer Anniston telefonszámát, felhívjam, randira hívjam és igent mondjon. A baj az, hogy nincs meg a száma. A lehetőséghez, hogy felhívassam, kell egy telefon, na mi Spanyolországban (az előző futamon, ahol nyertek - a szerk.) annyit csináltunk, hogy szereztünk egy mobilt. Most meg kéne találni Jennifer számát. Ha megvan, akkor fel kell hívnom és bemutatkoznom. Aztán azt mondani neki, hogy én vagyok a szép olasz a gyönyörű zöld szemeivel és sármjával. Hát ha nemet mond, akkor ez van. Az életben néha próbálkozni kell..." - mondta Adamo.

01120003_284

fotó: dppi

Emlékeztek a 2009-es első körös interlagosi káoszra?

Jarno Trulli és Adrian Sutil ütközött a 12 évvel ezelőtti Brazil Nagydíj legelején, a balesetbe pedig vétlen félként Fernando Alonso is belekeveredett. Az F1 az összes létező kameraszögből felelevenítette az incidenst, hozzácsapva a soron következő Abu Dhabi Nagydíj sajtótájékoztatóján elhangzott vitát is – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

2009-brazil-video

Végre hivatalosan is megerősítették, kié az utolsó 2022-es MotoGP-s ülés

Tulajdonképpen már csak a VR46 Ducati bejelentésére vártunk hosszú ideje azzal kapcsolatban, kik lesznek a jövő évi versenyzőik a MotoGP-ben. A királykategória mezőnyéhez 2022-ben immár teljes csapatként csatlakozó alakulat főnöke, Pablo Nieto a Valenciai GP szabadedzése alatt a bokszutcai riporternek gyakorlatilag megerősítette, amit már eddig is biztosra lehetett venni: Luca Marini marad a kötelékeikben, mellé pedig a Moto2-ből érkezik Marco Bezzecchi. A két VR46-os tanítvány, beleértve a leendő újonc olaszt is, már a jövő csütörtökön és pénteken esedékes jerezi MotoGP-teszten is részt fog venni.

Nieto nyilatkozatával végre teljesnek tekinthető az Aprilia és a Gresini különválásával 24 fősre duzzadó mezőny felállása – íme:

Monster Energy Yamaha: Fabio Quartararo, Franco Morbidelli

Ducati Levono Team: Jack Miller, Francesco Bagnaia

Team Suzuki Ecstar: Joan Mir, Alex Rins

Red Bull KTM Factory Racing: Brad Binder, Miguel Oliveira

Repsol Honda: Marc Marquez, Pol Espargaro

Aprilia Racing: Aleix Espargaro, Maverick Vinales

Pramac Ducati: Johann Zarco, Jorge Martin

LCR Honda: Alex Marquez, Takaaki Nakagami

Tech3 KTM: Remy Gardner, Raul Fernandez

Gresini Ducati: Enea Bastianini, Fabio di Giannantonio

WithU RNF Racing Yamaha: Andrea Dovizioso, Darryn Binder

VR46 Ducati: Luca Marini, Marco Bezzecchi

bezzecchi-2021-dppi

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Interjú az Európa-bajnokkal: Kiss Norbert volt vendégünk

A misanói versenyhétvégén pályafutása harmadik kamion Európa-bajnoki címét szerezte meg Kiss Norbert, aki először győzött a Révész Truck Racing Team csapattal. Ő volt az Autósport és Formula Magazin novemberi stúdióvendége:

Rossi felpattant mind a kilenc világbajnok motorjára – videó

A hétvégi Valenciai Nagydíjon teljesíti utolsó MotoGP-futamát Valentino Rossi, ennek apropóján pedig a helyszínen felsorakoztatták az összes motort, amellyel világbajnokságot nyert. A sorban helyet kapott a 125 és a 250 köbcentis Aprilia, három Honda, valamint négy Yamaha – s ha már ott voltak, a 42 éves olasz legenda természetesen egytől egyig fel is ült rájuk. A videó IDE vagy a képre kattintva indul:

rossi-motorjai

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Senna előtt tiszteleg interlagosi sisakjával Hamilton

Köztudott Lewis Hamiltontól, hogy Ayrton Sennát tartja egyik fő példaképének, így nem meglepő, hogy a hétvégi brazil futamon a háromszoros világbajnok legenda sisakdizájnja előtt tisztelgő és azt a saját alapszíneivel kombináló bukófestéssel fog rajthoz állni – íme:

Napközben MotoGP, este F1-es időmérő: mutatjuk a pénteki menetrendet

Újabb F1-es hétvégéhez érkeztünk, amely egy MotoGP-hétvégével is egybeesik - íme a pénteki program:

Péntek (november 12.) 

09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

16:30 - 17:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

20:00 - 21:00 Formula-1, Időmérő edzés (tv: Duna World, élő)

00121038_373

fotó: dppi

Mazepin egy mexikói nightclubban balhézott, elmondta, hogy miért

Nyikita Mazepinről olyan videó keringett az interneten az utóbbi napokban, amelyeken az látszik, hogy a Haas pilótája egy mexikói éjszakai klubban veszekedik valakivel. A Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján kapott is ezzel kapcsolatban kérdést az orosz, aki tisztázta a szituációt:

"Egyértelmű volt a helyzet és az is egyértelmű, hogy senkit nem dobtak ki" - reagált a Formula.hu jelenlétében Mazepin arra, hogy vajon éppen őt hajították-e ki a klubból. "Feldúlt voltam, mert az egyik mérnököm elment, úgyhogy összehívtam az egész csapatot és sajnálatos módön egyiküket nem akarták beengedni a klubba. Tisztáztam a helyzetet, pár perc múlva már mindannyian bent voltunk és igazából tök jót buliztunk, ott maradtunk pár órát."

Massa (első) búcsúja, Montoya Schumacher ellen, Senna hazai győzelme – emlékezetes pillanatok a Brazil Nagydíjakról

A Formula-1 YouTube-csatornájának szokásos versenyhétvége előtti válogatásában ezúttal Interlagosból eleveníthetünk fel kellemes emlékeket – a címben említetteken túl például azt is, amikor Ayrton Senna együtt állt a dobogón Juan Manuel Fangióval. A videó IDE vagy a képre kattintva indul:

senna-brazil-video

Le Mans-t is kipróbálná Verstappen – apa-fia párosként

A Le Mans-i 24 órás egyike a legnagyobb presztízzsel bíró versenyeknek, a híres „Triple Crown” egyik eleme is, így nem csoda, ha a legtöbb autóversenyzőnek ilyen-olyan kategóriákból felkelti a figyelmét. Így van ezzel Max Verstappen is, aki szintén nem zárja ki, hogy egyszer rajthoz álljon. „Azt hiszem kelleni fog még néhány év, hogy tisztábban lássam, mi a célom Le Mans-nal. Az egész biztos, hogy szeretném kipróbálni a jövőben. Persze jó lenne, ha apával együtt tehetném ezt meg” – mondta el az ötletről a holland.

Idősebb Verstappen egyébiránt épp most fog visszatérni a versenyzéshez, előbb raliban, aztán a Dubai 24 óráson. A vb-éllovas biztos benne, hogy édesapja sikeres lesz. „Gyors, szóval kétségem sincs afelől, hogy jól fog teljesíteni. Persze ez egy kicsit új neki, hogy valaki navigálja majd őt, de azt hiszem, a rali passzol hozzá. Kíváncsi vagyok az eredményre.”

Már megrendelheted 2022-es F1-es és MotoGP-s falinaptárainkat!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a szezon tervezett menetrendjét is feltüntettük. Ezúttal azonban nem álltunk meg ennyinél: idén az F1-es mellett immár MotoGP-s naptárat is kínálunk olvasóink számára, ugyanolyan paraméterekkel.

A naptárak egyenként 2990 forintba kerülnek, ha viszont valaki mindkettőre igényt tart, akkor párban 4990 forintért megvásárolhatja őket – részletek webshopunkban, ezen a linken!

falinaptar-egyutt

Különbség jó és nagyszerű kör között Interlagosban – bemutatja Kimi Raikkönen

Ismét hozott nekünk az F1 egy kis érdekességet. Minden pályán lehet remek és csapnivaló kört futni, Kimi Raikkönen most azt mutatja meg, a soron következő Brazíliában – ahol egyébként 2007-ben megnyerte világbajnoki címét – hogyan kell ezt jól és még jobban csinálni.

A videó a képre kattintás után indul.

Hihetetlen, de eljött ez is: utolsó MotoGP-futamára készül Valentino Rossi

Tudtuk, hogy előbb-utóbb elérkezik ez a pillanat is, főleg az augusztusi bejelentés óta, mégis furcsa belegondolni, hogy a hétvégi Valenciai Nagydíj lesz az utolsó MotoGP-versenye Valentino Rossinak. Hogy milyen hosszúra nyúlt a kilencszeres világbajnok karrierje, azt jól mutatja, hogy ez lesz a 432. nagydíjhétvégéje lesz az olasznak, ezzel pedig a gyorsaságimotoros-vb 1949 óta íródó története során a futamhétvégék 44,4 százalékán (!!!) rajthoz állt.

Persze nemcsak hosszú, hanem eredményes is volt a 125-ösök között debütáló Rossi karrierje: 115 győzelmével az örökranglista második helyén áll, királykategóriás sikerek terén viszont rekorder a maga 89 elsőségével. A Doktor egyik fő erőssége az alkalmazkodás volt pályafutása során, amit jelez, hogy hét különböző motor nyergében (125 cc Aprilia, 250 cc Aprilia, 500 cc Honda, 990 cc Honda, 990 cc Yamaha, 800 cc Yamaha, 1000 cc) is tudott versenyt nyerni – ráadásul máig ő az egyetlen, aki két egymást követő futamon különböző márkával győzött (a 2003-as évadzárót még Hondával, a 2004-es nyitányt már Yamahával húzta be). Ilyen illusztris karrier zárul le néhány nap múlva – de persze csak két keréken, mert autóversenyeken látjuk még a jövőben a 42 éves legendát.

rossi-misano-2021-dppi

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megvan, mikor jelentik be, kié az utolsó 2022-es F1-es ülés

Hosszú idő óta már csak egyetlen hely kiadó a 2022-es Formula-1-es rajtrácson: Valtteri Bottas vár arra, hogy kiderüljön, ki lesz a csapattársa az Alfa Romeónál. Az elmúlt hetekben, hónapokban főként Guanyu Zhou tűnt esélyesnek a Formula-2-es eredményei és az erős szponzori hátterének köszönhetően, de egy időre az Andretti-féle felvásárlás okán felmerült Colton Herta neve is, ahogy az F2-es éllovas, Oscar Piastri érkezését sem lehet teljesen kizárni, miközben Antonio Giovinazzi maradására egyre kisebb az esély – főleg az elmúlt hetek feszültségei után. Viszont már nem kell sokáig várnunk, hogy kiderüljön, kié lesz a második Alfa jövőre:

„Igen, már döntést hoztunk a második pilótát illetően. Az utolsó formalitások zajlanak épp, de a döntésünket a brazil futam utáni kedden fogjuk kommunikálni” – nyilatkozta Frederic Vasseur csapatfőnök a Canal+ kameráinak. Azt egyébként elmondta Vasseur, hogy a Sauber akadémiáját erősítő Theo Pourchaire még biztosan nem lép fel az F1-be jövőre: a 18 éves tehetség számára egy megfelelő tesztprogram kialakításán dolgoznak, hogy 2023-ban felkészülten érkezhessen meg, ha úgy adódik.

giovinazzi-2021-alfa-dppi

Még mindig várják a csapatok a felszerelésüket Brazíliában

Egy újabb tripla hétvége kellős közepén jár az F1-es mezőny, így különösen igaz, hogy minden perc számít. A Mexikóvárosi és a Brazil Nagydíj közötti héten azonban az időjárás némiképp borította a jól megtervezett menetrendet. Több csapatnak ugyanis még mindig nem ért át Mexikóból Sao Paolóba a felszerelése.

„Volt némi késés a teherszállításban hétfőn, az időjárási körülmények miatt. Ez azt jelenti, hogy néhány szállítmány még mindig nem ért át Brazíliába. Csütörtökön várhatóan megérkeznek, így ez nem lesz hatással a versenyhétvégére” – nyilatkozta egy bennfentes. A csapatoknak ez abból a szempontból a legrosszabbkor jön, hogy a sprintkvalifikáció miatt ismét megbolygatott hétvégére készülhetünk. Természetesen egy nagydíjat előkészíteni még mindezek nélkül, normál körülmények között sem piskóta.

Jöhet a Londoni Nagydíj?

Pénzügyi szempontból már készen áll Nagy-Britannia arra, hogy a fővárosban megrendezze második Formula-1-es futamát. Sajtóértesülések szerint egy fontos akadály már elhárult a Londoni Nagydíj útjából, a polgármester, Sadiq Khan ugyanis teljes mellszélességgel támogatja a futamrendezést, és a 777 Partners nevű amerikai befektetőcsoport is beállt a projekt mögé.

A futamot London kevésbé felkapott keleti részében rendeznék, amit szeretnének sport-és szórakoztatóközponttá alakítani. Ami az időpontot illeti, Khan célja legkésőbb 2024. Ha a verseny valóban megvalósul, akkor egy karbonsemleges esemény lenne, és az első és idáig egyetlen futam, amelyre kizárólag tömegközlekedéssel lehetne eljutni.

A Londoni Nagydíj terve a hírek szerint nem veszélyezteti a Brit Nagydíj jövőjét Silverstone-ban.