DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Fiatalok dominanciája az első tesztnapon

Bár egy fergeteges versennyel vasárnap véget ért a 2021-es szezon lényegi része, a csapatok mégsem mentek sehová, hiszen kezdődik a felkészülés a jövőre. Ráadásul kétféleképp.

A szezonzáró eseményei után egy nap szusszanást kaptak a csapatok és a pilóták, hogy aztán kedden újra szorgoskodni kezdjenek Abu Dhabiban. Kétféle teszt zajlott párhuzamosan, egyrészt főleg a jelenlegi mezőny tagjai kipróbálták a 2022-es, 18 colos Pirelliket, másrészt a fiatal pilóták is autóba ülhettek.

Utóbbi „programból” került ki a nap leggyorsabbja, Nyck de Vries, aki az idei Mercedest vezethette. Őt szintén egy fiatal követte, a Red Bull-nevelt Liam Lawson, aki nem egyből a nagycsapat autóját kapta, hanem az AlphaTauriban körözhetett. Hogy teljes legyen a fiatalok dominanciája, Oscar Piastri lett a harmadik az Alpine idei versenygépével, majd a McLarennél tesztlehetőséget nyerő, IndyCarból átruccanó Pato O’Ward következett a negyedik helyen. Ugyan Guanyu Zhou jövőre már teljes értékű tagja lesz a Formula-1-es mezőnynek, kedden mégis fiatalnak számított, és még a 2021-es Alfa Romeót kormányozta az ötödik helyre. Még mögé is a feltörekvő tehetségek soroltak be, Jüri Vips a Red Bullban a 6., Nick Yelloly az Aston Martinban a 7. lett.



Csak utánuk következtek a „nagyok” az öszvérautókban a gumitesztjüket futva. Közülük Daniel Ricciardo futotta a legjobb időt, és ő volt a nap egyetlen piros zászlójának előidézője is, miután a McLaren a tesztnap második órájában megadta magát. Mögötte felváltva helyezkedtek el a tabellán az F1-es és nem F1-es pilóták. A friss világbajnok, Max Verstappen 17. lett, míg a csapatváltók közül George Russell a 18., Valtteri Bottas pedig a 12. helyen végzett.

A teszt szerdán folytatódik, melyen a Williams olyan értelemben továbbra sem vesz részt, hogy „öszvérautó” híján aligha tud érdemben kipróbálni bármit is 2022-re. A keddi tesztnapról készült galériánkat itt tekinthetitek meg.

Az első tesztnap végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő Körök Autó
1. Nyck de Vries Mercedes 1:23.194 77 2021
2. Liam Lawson AlphaTauri 1:24.517 125 2021
3. Oscar Piastri Alpine 1:24.523 131 2021
4. Pato O'Ward McLaren 1:24.607 92 2021
5. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:25.142 119 2021
6. Juri Vips Red Bull 1:25.198 97 2021
7. Nick Yelloly Aston Martin 1:25.333 118 2021
8. Daniel Ricciardo McLaren 1:26.252 95 "Öszvér"
9. Lance Stroll Aston Martin 1:26.579 143 "Öszvér"
10. Robert Shwartzman Ferrari 1:26.694 73 2021
11. Charles Leclerc Ferrari 1:26.989 87 "Öszvér"
12. Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:27.183 127 "Öszvér"
13. Antonio Fuoco Ferrari 1:27.324 146 2021
14. Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.348 131 "Öszvér"
15. Logan Sargeant Williams 1:27.476 92 2021
16. Esteban Ocon Alpine 1:27.553 128 "Öszvér"
17. Max Verstappen Red Bull 1:28.013 124 "Öszvér"
18. George Russell Mercedes 1:28.062 132 "Öszvér"
19. Mick Schumacher Haas 1:28.499 100 "Öszvér"
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: