DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

Michelisz: Nem vagyok hajlandó feladni a harcot!

„Azt reméltem, hogy nagyobb mértékben tudom csökkenteni a hátrányomat a bajnokság első helyezettjéhez képest a Slovakia Ringen, de annak ellenére, hogy sokkal jobban is alakulhattak volna a dolgok, mégis alapvetően pozitívnak értékelem a mögöttünk hagyott hétvégét. Felszabadító volt újra azt érezni, hogy nemcsak szenvedünk az autóban, hanem képesek vagyunk a mezőny elejében harcolni” – írta Michelisz Norbert az Indexen vezetett blogjában a WTCR szlovákiai hétvégéjéről.

Az első versenyen kockázatott, ami nem jött be, a másodikon okosan kimaradt egy balesetből, a harmadikon viszont a vezetésért csatázva lökték meg. „A pole-ból induló Berthon elé kerültem, enyém volt a belső ív, és már Catsburg volt mellettem kívül. Tudtam, hogy semmi más dolgom nincs, mint a második kanyarban is a belső íven folytatni, mert utána a harmadikban már nem tud mellettem maradni kívül. Csakhogy a második kanyar előtt hátulról éreztem egy lökést, ami enyhén kibillentett az egyensúlyból, majd egy-két másodperc múlva egy újabbat, ami után keresztbe csúszott az autóm. Örültem, hogy nagy szerencsével meg tudtam fogni, és nem lett baleset a vége, mert oldalról kaphattam volna további ütéseket, ami a legkiszolgáltatottabb helyzet. Miután megfogtam az autót, hamar alábbhagyott az örömöm, mert már azon bosszankodtam, hogy mennyire hátraestem. Pedig jó eséllyel enyém lett volna az első hely az első három kanyar után, onnantól pedig a győzelemért mehettem volna. Kicsit dühből is vezettem ezután, mentem előre.”

A Slovakia Ring után most a hazai forduló következik Michelisz számára, erről így írt: „Az erőviszonyokat és a teljesítményt tekintve azt kaptam a Slovakia Ringtől, amit vártam, és azért vagyok pozitív, mert a Hungaroringen is ugyanide várom a Hyundait, tehát a top ötbe. Egy szlovákiai győzelemmel most sokkal komfortosabban érezném magam, de még mindig több futam van előttünk, mint mögöttünk, úgyhogy megvárnám, mi történik Magyarországon. Nem vagyok hajlandó feladni a harcot!”

michelisz-wtcr-skring

Leclerc majdnem szívrohamot kapott: azt hitte, mérnöke az ő körelvételéről beszél

Charles Leclerc szerezte meg az F1-es USA Nagydíj rajtelsőségét, miután Max Verstappen körét négykerekes pályaelhagyás miatt elvették. A Ferrari monacóija azonban eleinte azt hitte, az ő eredménye ugrott, mérnöke, Xavier Padros ugyanis csak a mondat végén említette a rádióban a Red Bull-os nevét – ez a beszélgetés zajlott le az austini Q3 végén közöttük:

Mérnök: Szóval, törölték a körét Verstappennek.

Leclerc: Az ég szerelmére, a nevet mondd először.

Mérnök: Verstappen körét törölték.

Leclerc: Igen, nos, nekem meg közben volt egy szívrohamom…

Az idén harmadszor pole-pozíciós Leclerc a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón is felelevenítette a félreértést: „Volt egy kisebb szívrohamom, mert a mérnököm azt mondta, hogy pályaelhagyás és csak utána tette hozzá, hogy Verstappennél, ezért amikor meghallottam a körelvételt, odacsaptam a kormányra és a sisakomra, de amikor hallottam Verstappen nevét, úgy voltam vele, hogy az már jobb hír számunkra. Ezért mondtam akkor Xavinak, hogy előbb a nevet mondja, hogy ne izguljam túl a dolgokat.”

f1-leclerc-pole

Százfutamnyi matrica, tisztelgés Cevert előtt: ilyen sisakokkal készültek az F1-esek az USA Nagydíjra

Austinba is rengeteg versenyző érkezett különleges bukósisakkal. Charles Leclerc-ről már írtunk külön is, hogy elfelejtette, hogy ez a századik versenye a Ferrarinál, így csak egy sima, de annál látványosabb zöld fényezéssel készült. Lando Norris viszont tudta, hogy ez lesz a századik nagydíja az F1-ben, így a száz futamáról készült matricákkal pakolta tele a fejvédőjét:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

 

Pierre Gasly a majdnem pontosan 50 éve elhunyt honfitársa, Francois Cevert előtt tiszteleg texasi bukójával, ráadásul a legendás francia akkori csapattársával, Jackie Stewarttal közösen leplezték le a dizájnt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Guanyu Zhou különleges bőrhatású bukóval készült az USA Nagydíjra:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zhou Guanyu (@zhouguanyu24) által megosztott bejegyzés

 

Emellett a teljesség igénye nélkül többeknél is megjelentek az amerikai zászló és Texasra jellemző motívumok:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MoneyGram Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

MotoGP-futam, F1-es sprintszétlövés, majd éjfélkor sprint – szombati program

Furcsa menetrend szerint zajlanak az események ezen a hétvégén, hiszen az F1 az Egyesült Államokban versenyez, ráadásul sprintes lebonyolítás szerint, míg a MotoGP Ausztráliába látogat, így közel egy teljes nap eltelik a két széria programja között. Fontos kiemelni, hogy a MotoGP-nél ráadásul az időmérő után ezúttal magát a nagydíjfutamot rendezik meg szombaton, mivel vasárnapra esőt és viharos szelet jósolnak, így a programban felcserélték a versenyt a sprinttel. Emellett a DTM és a NASCAR is szerepet kap szombaton, majd vasárnap éjfélre csúszik át magyar idő szerint az F1-es sprint.

Íme a szombati program:

01:10-01:40 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

01:50-02:30 MotoGP, időmérő (Aréna4)

6:10 MotoGP, futam (Aréna4)

9:30-9:50 DTM, első időmérő

13:30 DTM, első futam

15:50-17:00 NASCAR Cup Series, időmérő

19:30 Formula–1, sprintszétlövés (M4 Sport)

Vasárnap

00:00 Formula–1, sprintfutam (M4 Sport)

A hétvége teljes programja pedig ezen a linken megtekinthető!


Fotó: Red Bull Content Pool

A Ferrarit alakító színész volt a Scuderia vendége Austinban

Adam Driver volt a Ferrari csapatának vendége csütörtökön, ami nem véletlen, hiszen az amerikai színész játssza a főszereplőt, magát Enzo Ferrarit a magyar mozikba december 28-án érkező életrajzi filmben, amely elmeséli majd nekünk az alapító rögös életútját és persze a márka történetét. Driver mellett a film rendezője, Michael Mann is belpést nyert az olasz istállóhoz, ahol a Scuderia két versenyzőjével, Charles Leclerc-re és Carlos Sainzcal beszélgethettek.

A Ferrari előzetese 

Leclerc nem tudta, hogy hétvégén lesz 100. ferraris futama, ezért random amerikai sisakfestést hozott

„Elfelejtettem, hogy ez lesz a 100. nagydíjhétvégém a Ferrarival, szóval ez a különleges sisak nem indokolt, viszont gyönyörű. Nézzétek a zöldet” – posztolta Charles Leclerc, beismerve, benézett egy fontos mérföldkövet csapatával.

A zöld – leginkább Aston Martinra és Lance Stroll normál sisakdizájnjára emlékeztető – sisak az amerikai futball megidézésével tiszteleg az USA közönségének. Leclerc későn kapcsolt, hogy éppen ez lesz 100. nagydíja a Ferrarival, tehát sokkal aktuálisabb lett volna ebből az apropóból kitalálni egy dizájnt – így azonban jobb híján marad a zöld focis témájú sisak.

Alonso kapcsolatot lát a himnusz és a katari túlhevülés közt

Austinban fejtegette a Katari Nagydíjon tapasztalt túlhevülés és fizikai kimerültség okait Fernando Alonso. A spanyol is felhozta Romain Grosjean 2020-as balesetét, amelyet követően szigorítottak a tűzálló ruházatra vonatkozó elírásokon: a vastagabb öltözet segít vészhelyzetben, ugyanakkor egy forró versenyen megnehezíti a hőleadást. Alonso egy másik problémát is megemlített: a versenyek előtti himnuszt, amelyre a teljes mezőny felsorakozik.

„Nem vagyok nagy rajongója például annak, hogy a nemzeti himnuszt 14 perccel azelőtt az autóba beszállás előtt játsszák le” – mondta Alonso az USA Nagydíj médianapján. „Ez elképzelhetetlen bármelyik más sportban, ahol a tested határait feszegeted. Ha kicsit korábban lenne és le tudnánk hűlni az autóba szállás előtt, akkor később érnénk el a hőmérsékleti limitet. Ahelyett, hogy már a 15. körtől a limiten vagyunk, mondjuk csak a 40. körben érnénk el és onnantól már csak 15 kör szenvedés maradna.”

Alonso javaslatot is említett, a WEC-t hozta fel, amely szériában 2019-ben világbajnok lett: az autókban van légkondicionáló, eltávolították a pilótafülke közelében a túlmelegedő alkatrészeket, és szabály írja le, hogy a benti hőmérséklet nem lépheti túl két Celsius-foknál többel a külsőt – ha ez megtörténik, ki kell állni. Hozzátette azonban, a Formula-1-ben ez a probléma nem a legsürgetőbbek közé tartozik.

Fotó: Aston Martin

Sargeant most már iszik a versenyek alatt

Miután az F1-es Katari Nagydíjat rosszullét miatt fel kellett adnia, s az orvosi központban extrém dehidratációval kellett ellátni, sokan felidézték Logan Sargeant korábbi nyilatkozatát, miszerint nem iszik versenyek közben, és teljesen megfelel neki, hogy a futam rajtja előtt megfelelően hidratálja szervezetét.

sargeant-katar-3

A hazai pályán induló amerikai versenyző most elmondta, hogy a rendszerint az egyik legkeményebb megterhelést jelentő szingapúri futamot követően változtatott ezen a szokásán, csakhogy Katarban ez sem segített: „Szingapúr óta iszom verseny közben, de őszintén szólva ebben a hőségben ez sem számított. Gyakorlatilag forró vizet ittam.”

„Az ülés pedig átforrósodott, égetett. Nagyon nehéz helyzet volt, közel sem ideális” – fogalmazott egészen finoman a mezőny egyetlen tagja, akinek nincs szerződése 2024-re.

sargeant-katar

34 Celsius-fok várható hétvégén, Bottas elvitte tudósítónkat egy körre

Kollégánk is megérkezett Austinba. A Red Bull cáfol, hőség várható, a hangulat texasi, a Formula.hu helyszíni tudósítóját pedig Valtteri Bottas vitte egy kört a COTA-n – Mészáros Sándor jelentkezik az austini F1-es paddockból, a videó ide kattintva érhető el.

Dupla KTM-vezetés Phillip Islanden, Bagnaia ismét a Q1-ben

Alig néhány nappal a fordulatos indonéz hétvége után már az Ausztrál Nagydíj helyszínén, Phillip Islanden van jelenése a MotoGP-nek. Pénteken szokás szerint két edzés volt a program, amelyek közül a délutáni egy óra bírt téttel, hiszen ott dőlt el, kik kvalifikálják magukat automatikusan a Q2-be. A leggyorsabbnak a két gyári KTM-es bizonyult: Brad Binder zárt az élen a hazai hős Jack Miller előtt. Maverick Vinales végzett a harmadik helyen az Apriliával, majd jött a vb-összetettben 18 pontos hátránnyal második Jorge Martin, aki a mandalikai bukása után remek tempóval vágott vissza (az első szabadedzésen hét tizedmásodpercet adott a mezőnynek), az utolsó gyorskörei egyikén még fel is tartották, úgy zárt negyedikként.

motogp-binder-ktm-phillip-island

A világbajnokságot vezető Francesco Bagnaia azonban újfent harmatosan kezdett: a délelőtti tréningen problémái is voltak, délután pedig egyszerűen nem volt elegendő tempója, így csupán 11. lett, azaz a múlt hétvége után ismét jelenése lesz az időmérő első szakaszában. A Q2-be amúgy a fent említettek mellett Pol Espargaro, Marco Bezzecchi, a MotoGP-s helyéért küzdő Fabio di Giannantonio, valamint Enea Bastianini, Aleix Espargaro és a Repsol-váltást kizáró Johann Zarco fért még be. Az edzés krónikájához tartozik, hogy Marc Marquez elcsúszott a 10-es kanyarban – ahogy délelőtt is –, míg Fabio Quartararót ugyanitt feltartotta a végén Augusto Fernandez: mindkét világbajnok tízen kívülre szorult, így a Q1-ben fog szerepelni szombaton.

A MotoGP Phillip Island-i menetrendje, amelyet a vasárnapra jósolt eső és viharos szél miatt módosítottak, így a MotoGP nagydíját előrehozták szombatra, s a sprintet ütemezték át vasárnapra, ide kattintva található.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

motogp-phillip-island-pentek

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Aston Martin: Alonso akár 2026-ig is maradhat

Miközben fia gyenge teljesítménye miatt egyre többször merülnek fel a csapat esetleges eladásáról szóló pletykák, az Aston Martin első embere, Lawrence Stroll másik versenyzőjével, a kétszeres F1-es bajnok Fernando Alonsóval továbbra is rendkívül elégedett. „Rengeteget adott nekünk, annyi energiája van, mint egy 22 évesnek” – nyilatkozta a kanadai csapattulajdonos.

alonso-suzuka

„Nagyon eltökélt, elképesztően motivált, természetesen rendkívül tehetséges és fantasztikus nagykövet a márka számára. Elképesztő versenyző, szóval azt mondanám, hogy a pályán és azon kívül is csodálatos nagykövete az Aston Martinnak” – mondta az idősebb Stroll, aki azt is el tudja képzelni, hogy a spanyol akár a 2026-os szabályváltozásokat is megvárja.

Amikor arról kérdezték, hogy még 45 évesen is a sportágban lehet-e a legendás versenyző, Stroll így felelt: „Minden lehetséges. És nagyon várjuk a jövő évet!”

alonso-podium-zandvoort

Hamilton: Az FIA egyeztethetne a PR-essel

Nem maradt következmények nélkül, hogy Lewis Hamilton átsétált az „élő pályán” az F1-es Katari Nagydíjon: bár a büntetés relatíve enyhe volt, az FIA vizsgálatot indított az ügyben, a közleményben külön kiemelve, hogy „példakép státusza” miatt Hamiltonnak jobban kellene figyelnie a viselkedésére. Amikor az USA Nagydíj sajtónapján arról kérdezték, hogy úgy érzi-e, kipécézte magának őt a szövetség, Hamilton nemmel felelt:

hamilton-qatar-dppi

„Szerintem csak rossz volt a kommunikáció, nem éppen úgy fogalmaztak, ahogy szerettek volna. Inkább úgy érthették, hogy meg kell vizsgálni, hogyan lehet a hasonló eseteket elkerülni” – mondta, majd csípősen hozzátette: „Szerintem ez a gyökere az egésznek, de talán beszélhetnének a PR-esükkel, hogy jobb munkát végezzenek.”

Ettől függetlenül Hamilton tudja, hogy hibát követett el: „Beszéltek velem, és a mondandójuk lényege fontos. A stewardok irodájában nem tehettem mást, mint hogy felemelem a kezem. A pillanat hevében rossz döntést hoztam. Fontos, hogy a megfelelő üzenetet küldjük a fiataloknak, hogy ilyet nem szabad csinálni.”

hamilton-suzuka

„Baromság” a viszály Horner és Marko között

Az elmúlt hónapokban gyakran visszatérő téma a Red Bullon belüli hatalmi harc Christian Horner és Helmut Marko között, melynek kapcsán olyan hírek is felmerültek, hogy a csapatfőnök el akarja távolítani a veterán tanácsadót az istállótól – ezt mindkét érintett cáfolta –, sőt az is szárnyra kapott, hogy Verstappen kiállt Marko mellett, mondván hogy inkább Horner távozzon, mintsem a 80 esztendős szakember.

marko-horner

„Kívülről nézve sok baromságot próbálnak meg mondani ez emberek” – mondta Verstappen Austinban a sajtó képviselőinek, többek közt a Formula.hu tudósítójának. „A csapaton belül nagyon jó a hangulat, mindenki tudja, hogy mi a feladata” – folytatta a holland, aki felidézte Dietrich Mateschitz egy évvel ezelőtti halálát is:

„Nagyon szomorú volt tavaly ilyenkor, amikor Dietrich elhunyt, de próbáltuk az örökségét életben tartani és továbbvinni. A csapatban mindenkinek fontos szerepe van a sikerben, ezért sem változtatunk, és ezzel mindent elmondtam” – zárta rövidre a kérdést a háromszoros világbajnok.

marko-drivers

Raikkönenék Olaszországba költöztek Robin karrierjéért

A Gazzetta arról számolt be, hogy Kimi Raikkönen és családja úgy döntöttek, hogy hátrahagyják svájci otthonukat, és Olaszországba költöznek, hogy ezzel is segítsék a család legidősebb gyermeke, Robin ígéretesen induló gokartos karrierjét. A választásuk Comóra esett, de a tópart luxusa helyett egy kissé csendesebb, jelenleg felújítás alatt álló birtokra, az Il Torchióra esett – a renováció idején pedig egy Como belvárosában található lakásba költöztek.

Észak-Lombardia mindenekelőtt azért tökéletes választás, mert a gokartsport egyik legfontosabb központja – Lonato del Garda például mindössze 150 kilométerre található onnan.

raikkonen

Édesanyja visszavonultatná Strollt?

Az F1-es paddockban terjedő értesülések szerinte Claire-Anne Stroll, az F1-ben hetedik évét töltő Lance Stroll édesanyja azért kardoskodik, hogy fia visszavonuljon a sportágtól, miután az idei szezonban számos balesetet szenvedett – ezek közül is kiemelkedik szingapúri becsapódása, melynek következtében ki is kellett hagynia a nagydíjat.

stroll-face

Mindez érdekes módon egybecseng azokkal az értesülésekkel, melyek szerint Lawrence Stroll az Aston Martin eladását mérlegeli, mindenekelőtt azért, mert kudarcot vallott a terve, hogy a fiából világklasszis versenyzőt faragjon – egyes felvetések motivációvesztésről beszélnek nemcsak az ifjabb, hanem az idősebb Stroll esetében is.

Stroll és az Aston Martin helyzetével, valamint azzal, hogyan érintheti ez Yuki Tsunoda karrierjét, a Formula Podcast legújabb adásában foglakoztunk:

 

Hajnalban MotoGP, este F1-es időmérő: ez a pénteki program

Furcsa menetrend szerint zajlanak az események ezen a hétvégén, hiszen az F1 az Egyesült Államokban versenyez, ráadásul sprintes lebonyolítás szerint, míg a MotoGP Ausztráliába látogatott, így közel egy teljes nap eltelik a két széria programja között.

A motoros világbajnokság így magyar idő szerint már péntek hajnalban letudja az első szabadedzését, míg az F1 csak péntek este kezd, de olyannyira, hogy éjfélkor már a vasárnapi futam rajtsorrendjét (vagy legalábbis az esetleges büntetések előtti sorrendjét) tudni fogjuk. Íme a pénteki menetrend:

Péntek

1:45-2:30 MotoGP, első szabadedzés (Match4)

6:00-7:20 MotoGP, szabadedzés (Match4)

19:30-20:30 Formula–1, szabadedzés (M4 Sport)

23:00-24:00 Formula–1, időmérő (M4 Sport)

A hétvége teljes programja pedig ezen a linken megtekinthető!

f1-austin-cota

Az USA Nagydíjon is játssz a Formula.hu F1-es tippjátékával!

Ezen a héten is folytatódik a Formula.hu F1-es tippjátéka, a Formula Tipper: a bajnokság részletei, szabályzata, működése ezen a linken elérhető, és ha csatlakoztok a Formula.hu bajnokságához, akkor minden hétvégén nyerhettek.

Ugyanis aki a bajnokságban a legtöbb pontot szerzi az adott hétvége során, azt megajándékozzuk egy Autósport évkönyvvel, szerkesztőségünk évösszefoglaló kiadványával! 

Akkor is érdemes tehát játszani, ha a bajnokságban már nincs esély jó végeredmény elérésére: tartsatok velünk az USA Nagydíjon is, a tippjeiteket az időmérő (ami péntek este a sprintformátum miatt) kezdetéig adhatjátok le.

Az USA Nagydíj menetrendje ezen a linken megtekinthető!

tipper1

Fotók: a Ferrarinál tojáslabdázással melegítenek az F1-es paddockban

A száguldó cirkusz már birtokba vette az austini paddockot, Mészáros Sándor, a Formula.hu utazó tudósítója pedig tojáslabdákat dobálgató Ferrari-pilótákba botlott az események sűrűjében. A speciális pólókat a Puma Motorsport készítette.

ferrari-austin

ferrari-austin-sainz

ferrari-leclerc-austin

ferrari-leclerc-austin

Sportágat váltanak Norrisék egy estére Las Vegasban

Golfütőt ragad négy F1-es pilóta a profik ellen a Las Vegas-i Nagydíj előtt. A The Netflix Cup névre hallgató sporteseményt élőben közvetíti majd a streaming szolgáltató november 14-én a Wynn Golf Club pályájáról. A meccs során Lando Norris, Carlos Sainz, Pierre Gasly és Alexander Albon képviseli majd a Formula-1-es pilótákat, míg a profi golfozók csapatát Rickie Fowler, Max Homa, Collin Morikawa és Justin Thomas teszik ki.

A golf egyébként igazán népszerű sport az F1-es mezőny körében: Norris és Sainz köztudottan évek óta örömmel hódolnak hobbijuknak, míg Albon nem mással, mint profi golfozó barátnőjével, Lily Muni He-vel készülhet a megmérettetésre.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

Stroll helyett Drugovich az Aston pilótája az austini plakáton

Furcsa baki kavarta fel az állóvizet a Formula-1-fanok körében a közösségi médiában: az F1 Academy egyik csapatának, a Camposnak a szerelője lett figyelmes arra, hogy Felipe Drugovich szerepel az utóbbi időben rendkívül gyengén szereplő Lance Stroll helyett az austini pálya körül kihelyezett plakátokon a többi pilóta mellett.

Az Aston Martin teszt- és tartalékpilótája maga is csodálkozva vette tudomásul az esetet, egy, az X-re kirakott posztjában csak ennyit írt: „Megnyitom ezt az appot és nem értek semmit.” A hibát észlelő szerelő későbbi posztjából kiderül, hogy időközben eltávolították a poszter Drugovichot ábrázoló részét.

Először tesztelte az Alpine LMDh-autóját Mick Schumacher

Mick Schumachert már néhány hete szóba hozták az Alpine endurance-világbajnoki alakulatával: a WEC csúcskategóriájához jövőre csatlakozó franciák meg is erősítették, hogy érdeklődnek az előző két F1-es szezont a Haas színeiben végigversenyző, jelenleg a Mercedes teszt- és tartalékpilótájaként tevékenykedő német iránt. Nos, a Motorsport.com beszámolója szerint Schumacher kedden túl is esett az első tesztjén az Alpine A424 volánjánál: egy többnapos jerezi gyakorlás keretein belül próbálhatta ki a jövőre debütáló és most először a márka ikonikus kék színeiben pompázó LMDh-modellt.

A tudósítások szerint a német ugyan nem tett meg sok kört a géppel, de így is belekóstolhatott abba, hogyan viselkednek a Hypercarok, amelyeknek például a tömege is jelentősen nagyobb, mint a Formula-1-es autóké. Schumacher mellett egyébként az Alpine kötelékeibe tartozó Nicolas Lapierre, Charles Milesi és Andre Negrao is körözött az A424-essel, ők mind esélyesek arra, hogy 2024-ben a kétautós felállás versenyzői legyenek – igaz, a franciák saját bevallásuk szerint sem sietnek a pilóták kiválasztásával. A hírek szerint egyébként egyelőre nem terveznek több tesztet Schumacherrel.

Nem ő amúgy az egyetlen korábbi F1-es, akit szóba hoztak egy esetleges WEC-üléssel: a Jota Porsche például Jenson Buttont, Robert Kubicát és Sebastian Vettelt is megszerezné magának.

alpine-lmdh-jerez