DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
Formula+

Ricciardo: A valaha volt 50 legjobb F1-es között?

Bár sosem tudott eljutni addig, hogy világbajnoki címért harcoljon, s karrierje utolsó évei meglehetősen gyengén alakultak, Daniel Ricciardo így is nyomot tudott hagyni az F1 történetében.

Daniel Ricciardo 257 futamon állt rajthoz az F1-ben, amivel 10. az örökranglistán, azzal pedig 232 nagydíjon a mezőnyben volt, a második helyen áll Lewis Hamilton mögött. Nyolc futamgyőzelmével a 37. helyen áll az örökranglistán Jacky Ickxszel és Denny Hulme-mal holtversenyben, a 32 dobogó pedig a 32. helyre elég a vonatkozó rangsorban Jim Clark, Jacques Laffite és Jean Alesi oldalán.

ricciardo-2018-monaco



A rajtelsőségeket illetően ennél gyengébben áll az ausztrál, hiszen három pole-t szerzett idáig, s ezzel az 58. a ranglistán kilenc másik pilótával holtversenyben, a 17 leggyorsabb kör viszont a 22. helyre elég a rangsorban. Ricciardo 19 versenyen állt az élen, s összesen 340 körön át vezetett, amivel szintén az első 50-ben található, a 2020–21 közötti 34 célba érés sorozatban a harmadik legtöbb az F1 történetében.

Tény, hogy Ricciardo a 10. legtöbb ponttal rendelkezik az összesen megszerzett 1329 egységgel, de a pontrendszer 2010-es megváltoztatása miatt ez nem ad valós képet az eredményességről. Ha a mai rendszerre számítjuk át a versenyzők mindenkori eredményét, azzal a 22. helyen szerepel a listán Lauda és Leclerc között.

ricciardo-shoey-2016

Ricciardo összesen 137 nagydíjon szerzett pontot, ami a versenyei 53,3 százalékát jelenti, előbbivel 13. az örökranglistán, míg utóbbival 28. a legalább 10 nagydíjon rajthoz álló versenyzők között.

Az ausztrál kétszer lett harmadik a világbajnokságban a Mercedes akkoriban verhetetlen párosa mögött, ezzel azon 51 versenyző közé tartozik, akik egynél többször is a világbajnoki dobogón zártak.

ricciardo-2014

A legfontosabb adatok táblázatos formában – a jobb oldali oszlopban az örökranglistán elfoglalt helyezés olvasható:

Világbajnoki dobogó

2

36.

Nagydíj

257

10.

Futamgyőzelem

8

37.

Pole

3

58.

Dobogó

32

32.

Leggyorsabb kör

17

22.

Élen töltött kör

340

50.

Sorozatos célba érés

34

3.

Pont

1329

10.

Pont (átszámítva)

1329

22.

Pontszerzés

137

13.

Pontszerzés/futam

53,3%

28.*

* A legalább 10 nagydíjon indulókat figyelembe véve.

A csapattársak ellen

Ricciardo F1-es karrierjét végignézve egyértelmű formahanyatlást figyelhetünk meg az elmúlt években, s ez abból is egyértelművé válik, ha áttekintjük, hogyan teljesített csapattársai ellen. Miután Vergne-t és Vettelt magabiztosan, Kvjatot pedig a „illendőnél” talán kisebb különbséggel felülmúlta, Verstappennel is partiban volt utolsó közös szezonjuk közepéig.

ricciardo-verstappen-2016

A holland a versenyeredményeket illetően a 2018-as Olasz Nagydíjon vette át a vezetést, az időmérőket illetően pedig Kanadáig egál közelében volt az állás. Ezt követte Hülkenberg magabiztos, majd Ocon tükörsima legyőzése, mielőtt jött az igazi mélyrepülés: a McLarennél esélye sem volt Norrisszal szemben, s összességében Tsunodától is simán kikapott.

Év

Csapat

Csapattárs

Verseny

Időmérő

Bajnokság

2011

HRT

Liuzzi

6–3

5–5

-

2011

HRT

Karthikeyan

0–1

1–0

-

2012–13

Toro Rosso

Vergne

23–16

30–9

1–1

2014

Red Bull

Vettel

13–5

10–9

1–0

2015–16

Red Bull

Kvjat

12–11

16–7

1–1*

2016–18

Red Bull

Verstappen

24–32

25–33

2–1*

2019

Renault

Hülkenberg

11–8

14–7

1–0

2020

Renault

Ocon

13–4

15–2

1–0

2021–22

McLaren

Norris

12–31

11–33

0–2

2023–24

AT/VCARB

Tsunoda

11–14

9–17

0–2**

* Verstappen 2016-ban négy futam után váltotta Kvjatot. A teljes szezonokat tekintve Verstappennel 1–1, Kvjattal 0–1 a mérleg.
** Egyik szezon sem volt teljes, ha csak az együtt teljesített futamokat tekintjük, a mérleg szintén 0–2.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: