DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

Michelisz: Nem vagyok hajlandó feladni a harcot!

„Azt reméltem, hogy nagyobb mértékben tudom csökkenteni a hátrányomat a bajnokság első helyezettjéhez képest a Slovakia Ringen, de annak ellenére, hogy sokkal jobban is alakulhattak volna a dolgok, mégis alapvetően pozitívnak értékelem a mögöttünk hagyott hétvégét. Felszabadító volt újra azt érezni, hogy nemcsak szenvedünk az autóban, hanem képesek vagyunk a mezőny elejében harcolni” – írta Michelisz Norbert az Indexen vezetett blogjában a WTCR szlovákiai hétvégéjéről.

Az első versenyen kockázatott, ami nem jött be, a másodikon okosan kimaradt egy balesetből, a harmadikon viszont a vezetésért csatázva lökték meg. „A pole-ból induló Berthon elé kerültem, enyém volt a belső ív, és már Catsburg volt mellettem kívül. Tudtam, hogy semmi más dolgom nincs, mint a második kanyarban is a belső íven folytatni, mert utána a harmadikban már nem tud mellettem maradni kívül. Csakhogy a második kanyar előtt hátulról éreztem egy lökést, ami enyhén kibillentett az egyensúlyból, majd egy-két másodperc múlva egy újabbat, ami után keresztbe csúszott az autóm. Örültem, hogy nagy szerencsével meg tudtam fogni, és nem lett baleset a vége, mert oldalról kaphattam volna további ütéseket, ami a legkiszolgáltatottabb helyzet. Miután megfogtam az autót, hamar alábbhagyott az örömöm, mert már azon bosszankodtam, hogy mennyire hátraestem. Pedig jó eséllyel enyém lett volna az első hely az első három kanyar után, onnantól pedig a győzelemért mehettem volna. Kicsit dühből is vezettem ezután, mentem előre.”

A Slovakia Ring után most a hazai forduló következik Michelisz számára, erről így írt: „Az erőviszonyokat és a teljesítményt tekintve azt kaptam a Slovakia Ringtől, amit vártam, és azért vagyok pozitív, mert a Hungaroringen is ugyanide várom a Hyundait, tehát a top ötbe. Egy szlovákiai győzelemmel most sokkal komfortosabban érezném magam, de még mindig több futam van előttünk, mint mögöttünk, úgyhogy megvárnám, mi történik Magyarországon. Nem vagyok hajlandó feladni a harcot!”

michelisz-wtcr-skring

Szükséges-e megfelezni a mezőnyt a monacói időmérőre?

A Formula.hu jelenlétében nemcsak arról kérdezték Carlos Sainzot, hogy mennyire elégedett a szombati teljesítményével, hanem arról is, hogy szerinte szükség van-e változtatásra az időmérő lebonyolítása kapcsán Monacóban. A Q1-ben a mezőny könnyedén feltorlódott a körök megkezdése előtt a harmadik szektorban, ennek veszélyeire pedig a spanyol is igyekezett kitérni.

„A Q1 túl sok. Ezekkel a széles autókkal ez túl veszélyes, és találnunk kellene egy megoldást, hogy elválasszunk kétszer 10 autót az időmérőre, minden csapatból egyet. Biztos vagyok benne, hogy ez könnyítene a Q1-ben látott káoszon" – magyarázta a Ferrari-pilóta.  Az F2-ben és az F3-ban jelenleg is osztott mezőnnyel mennek a pole-pozícióért a versenyzők, Sainz javaslata is egy hasonló megoldást sugall.

Hülkenberg még érzi a potenciált a Haas autójában

Jubileumi 150. nagydíjára készül a Haas istállója, amelyet eredetileg Imolában futottak volna, ám az a futam elmaradt a helyi áradások miatt, így az ünnepre egy szintén legendás helyszínen Monacóban kerülhet sor. Bár korábban Günther Steiner arról beszélt, hogy ezt egy pontszerzéssel akarják megünnepelni, valójában erre most még azzal együtt is kevés esély mutatkozik, hogy a hercegség utcáin sok dolog megtörténhet. Kevin Magnussen csak a 17. helyen zárt, Nico Hülkenberg pedig a 18. hellyel kellett beérje az időmérő edzés végén. A német pilóta azonban úgy érzi, volt elég potenciál az autóban.  

„Csalódást keltő kvalifikáció, mert mindannyian tudjuk, ez milyen fontos Monacóban. A piros zászló után lehetőségünk volt két kört is teljesíteni. Mások rögtön a zöld zászlót követően kimentek, és kint is maradtak, de nekünk a gumi csak az első körben működött igazán. Én is azt hittem, hogy egy kicsit gyorsabbak vagyunk, illetőleg azt, hogy bent leszünk a Q2-ben, de végül hiányzott a tempó” – idézte Hülkenberg szavait a Motorsport.

Leclerc nem úszta meg a büntetést

Bár nagyszerűen teljesített és a harmadik helyen zárt az időmérőn Charles Leclerc, már a leintés után egyértelművé vált, hogy vizsgálódni fognak ellene, miután az alagútban kifejezetten veszélyes módon tartotta fel a mögötte nagy tempóval érkező Lando Norrist. A döntést a kora esti órákban hozták meg végül, melynek értelmében a monacói pilóta három rajthelyes büntetésben részesült, így a vasárnapi futamot csak a hatodik pozícióból kezdheti majd meg. Az incidens az alábbi videón tekinthető meg.

Segít-e Alonsónak nyerni Verstappen? „Át fogom gondolni!”

Bár egy darabig úgy tűnt, Fernando Alonso csaknem tizenegy év után újra pole-t szerezhet a Formula-1-ben, ami Monacóban fél győzelemmel is felér, végül Max Verstappen néhány századdal megelőzte őt a Q3 legvégén. Persze a spanyol az első sorral is elégedett volt, s mint azt a sajtótájékoztatón elmondta: ez Monaco, semmi sem garantálja, hogy mindenki épségben célba ér. Verstappen és Alonso ráadásul kifejezetten jó viszont ápol, így a hollandnak neki is szegezték a kérdést, hogy segíteni fog-e a spanyolnak, hogy újra futamot nyerjen: „Hát, szeretném látni őt győzni, de szeretném magamat is győztesként látni! Nehéz ez. Át fogom gondolni!” – felelte nevetve a Red Bull világbajnoki címvédője.

f1-alonso-verstappen-monaco

„Észrevehetően más autó lesz” – megvan, mikor érkezik a McLaren nagy fejlesztése

Bakuban vetette be az első komolyabb újításait a McLaren, amelyek azonban nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, továbbra is roppant hullámzó a csapat produkciója. Viszont még egy ideig várniuk kell Lando Norriséknak a következő nagyobb csomagra, ugyanis Andrea Stella csapatvezető szerint a Brit Nagydíjon érkeznek az újabb nagy fejlesztések – amelyek azonban elmondása alapján tényleg jelentősek lesznek!

„Azon dolgozunk, hogy a fejlesztések legfontosabb körét Ausztria és Silverstone között vessük be. Egy észrevehetően nagyon más autó lesz. Reményeink szerint a nyári leállás után is jön egy újabb adag fejlesztés” – tette hozzá a Speedcafénak nyilatkozva Stella.

f1-norris-monaco-mclaren

fotó: DPPI

Csaknem félmilliárd forintért eladó a soha el nem készült balatoni MotoGP-pálya

Egy nyilvános pályázati felhívás szerint négyzetméterenként 240 forintért eladó az eredetileg 2009-ben, majd 2010-ben a MotoGP Magyar Nagydíj helyszínének szánt 200 hektáros terület – írta meg a 24.hu. A Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő Kft. tulajdonában álló ingatlant 470 millió forintos minimáláron kínálja eladásra a felszámoló Cég-Controll Kft., ugyanis a projekt nélkül maradt társaságot 2015 májusában a bíróság megszűntnek nyilvánította. A pályázatban az olvasható, hogy a fejlesztési terület a rekultivációra alkalmatlan, az ingatlant „jelenleg elburjánzott növényzet jellemzi”, és a jelenlegi szabályozás értelmében a területen sportlétesítmények létesíthetők.

A 2008-ban megtervezett pálya soha el nem készült Balatonring először 2009-ben adott volna otthont a MotoGP hazai fordulójának, de végül sem abban az évben, sem 2010-ben nem látogattak ide Valentino Rossiék. A pálya nem keverendő össze a magánberuházból épült, néhány hete átadott Balaton Park Circuittel, amely a tó másik oldalán, Balatonfőkajárnál nyitotta meg kapuit.

balatonring

Új grafikai elem a közvetítésben

A monacói harmadik szabadedzéstől egy új grafikai elem kerül az F1-es közvetítésbe a FOM tájékoztatása szerint. A „Közel a falhoz” infografika különleges kamerák és számítások alapján azt jelzi ki, mekkora a távolság a fal és az autók legközelebbi alkatrésze között. Az innováció célja, hogy megmutassa, mennyire pontosnak kell lennie egy versenyzőnek Monacóban és az utcai pályákon, hogy baleset nélkül megússza.

Inkább ralikrosszozna rali helyett az F1 után Verstappen

A kétszeres világbajnok sokszor beszélt már arról, hogy Formula-1-ből való távozása után – amely akár 2028 végén megtörténhet, ha lejár szerződése – más szakágakat próbálna ki. Elsősorban a Le Mans-i 24 órás és hosszú távú versenyzés mozgatja, most azonban a ralizásra is kitért.

„Máshol is versenyeznék, például az endurance-ben. Az IndyCar nem annyira érdekel, de máshol próbálnék győzni” – mondta az AS lapnak. „Rali vagy Dakar? Apám ralizik most, de én inkább zárt pályán csinálnám, a ralikrossz formájában, biztonságosabbnak tűnik. Nagyon kockázatosnak tűnnek, amikor fák között törnek össze az autók, sokkal veszélyesebb, mint a Formula-1” – folytatta Verstappen, hozzátéve: „Jelenleg nem számolok ezzel.”

Jachtról jelentkezett be kollégánk a Monacói Nagydíj edzésnapján

A katari és mexikói rendezők beharangozó eseménye, a Ferrari erős kezdése és a Mercedes fejlesztései: ezeket a híreket szállította Mészáros Sándor, a Formula.hu tudósítója a monacói paddockból és kikötőből. A videót a képre vagy ide kattintva találod!

Még több hír egy helyen a frissülő hétvégi hírfolyamban található.

Ne maradj le semmiről szombaton: jön az F1-es Monacói Nagydíj időmérője, és sok más minden

Íme a szombati nap motorsport-programja:

Szombat (május 27.) 

02:30 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

10:40-11:15 TCR Világsorozat, Időmérő 

11:00 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

12:30-13:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

13:30 DTM, 1. futam 

14:15 Formula-2, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

15:30 TCR Világsorozat, 1. futam 

16:00-17:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

19:00 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

f1-monaco

fotó: dppi

Russellt és Tsunodát is megbüntették péntek este

George Russell és Yuki Tsunoda is büntetést kapott a felügyelőktől a Monacói Nagydíj pénteki napjának végén, de egyikük sem kapott pénzbüntetésnél súlyosabbat. Mindketten túllépték a Monacóban 60 km/h-s bokszutcai sebességhatárt, de Russell tényleg csak épphogy: 60,2 km/h-val mérték be, amiért egy százeurós bírságot kapott a Mercedes, Tsunoda viszont 76,2 km/h-val haladt, ami ezer eurót ért. A hivatalos dokumentum szerint Tsunoda beismerte, hogy elfelejtette benyomi a sebességkorlátozót.

f1-russell-mercedes-monacogp

fotó: dppi

Formula-2: Leclerc autót tört, Vesti pole-t szerzett az időmérőn

Az F3-hoz hasonlóan a Formula-2 mezőnye is két csoportra bontva gurult ki a monacói időmérőre a sok hibával és piros zászlókkal tarkított csütörtöki szabadedzést követően.

Az A-csoport futása közben rögtön jött is a piros zászló: a helyiek pilótája, Arthur Leclerc mérte el az utolsó kanyart és csapta a falhoz autóját. Az újraindítás után Victor Martins és Jack Doohan ugrottak az első két helyre, a többieknek pedig nem volt esélye beérni őket, miután másodjára is meg kellett szakítani a kvalifikációt, Jehan Daruvala a Mirabeau-kanyarban szemlélte meg közelebbről a falat. A bakui hős Bearman csak a nyolcadik lett csoportjában. A B-csoport nagyon szoros küzdelmet hozott az élmezőnyben, végül a Clement Novalak hibája okozta idő előtti befejezés Frederik Vestinek kedvezett, Theo Pourchaire-nek pedig be kellett érnie a második hellyel.

Mivel a Prema dánja gyorsabb kört futott, mint Martins az A-csoportban, így ő kezdi pole-pozícióból a főfutamot, Vestit az ART párosa és Doohan követik. Iwasa a kilencedik, Bearman pedig csak a 16. pozícióból indulhat majd vasárnap. A sprintfutamos rajtelsőség Isack Hadjart illeti meg szombaton.

Egyelőre minden a tervek szerint halad a Mercedesnél

Ahogyan arról már mi is többször beszámoltunk, a Mercedes átfogó fejlesztésekkel érkezett meg Monaco utcáira, így számukra a szokásosnál is nagyobb kihívást jelenthet ez a versenyhétvége. A csapat részéről a vezető pályamérnök, Andrew Shovlin árult el néhány dolgot az első szabadedzés után. A szakember szerint eddig elégedettek lehetnek, de igyekezett óvatosan fogalmazni. „Nehéz megítélni a dolgokat a hétvége ezen szakaszában, de nem tapasztaltunk nagyobb problémákat, ami egy hasznos kezdet” – kezdte értékelését Shovlin, aki a Sky Sports számára nyilatkozott pénteken délután.

„Összehasonlítottuk a beállításokat az autók között, szóval úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk. Lewis eddig jobban érezte magát, George kicsit kevésbé, Monacóban viszont gyorsan változhatnak a pálya körülményei. Egy dolog, hogy jó pozícióban vagy az első szabadedzésen, de ott kell maradnod a második és a harmadik edzésen is. Ezt sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Jól kezdtünk, de természetesen óvatosak vagyunk, mert Monacóban sokféleképpen el lehet rontani a dolgokat” – tette hozzá miután a pénteki első gyakorlás során Lewis Hamilton a harmadik, George Russell viszont csak a 15. helyen zárt.

Elektromos superbike-kal futott be az edzésnapra Bottas

Egy különleges motoron érkezett meg a Monacói Nagydíj első napjára Valtteri Bottas. A finn a Verge Motorcycles járművén ült: az elektromos superbike kategóriát képviselő motor 1200 Nm nyomatékra képes, 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra (épp, mint egy F1-es autó), és 375 kilométeres a hatótávja. Bottas helyében mi azért a védőruházatra egy fokkal jobban figyeltünk volna.

A finn nem kerüli a feltűnést ezen a hétvégén: tegnap arról írtunk, hogy sisakja dizájnját a Pac-Man játék ihlette – a fejvédőt Bottas és barátnője Bot-Mannek keresztelte el.

A rajongók szavazhatnak róla, milyen Gulf-festésbe boruljon a Williams

Amikor az év elején bejelentették, hogy a Gulf a Williams F1-es szponzora lesz, egyből megkezdődtek a találgatások arról, vajon a grove-i alakulatnál is láthatunk-e majd hasonló ikonikus festést, mint amivel a McLaren állt elő a 2021-es Monacói Nagydíjon. Nos, igen, ráadásul a Williams a rajongókat is bevonja ebbe: az istálló ugyanis négy különböző Gulf-dizájnnal rukkolt elő, s a szurkolók szavazhatják meg, hogy a csapat melyiket használja a Szingapúri, a Japán és Katari Nagydíjakon ősszel. A négy festésből az egyik hasonlít a McLarenen látott verzióra, míg a másik három annak egy modernizált interpretációja. Alább mutatjuk a négy dizájnt, szavazni pedig a Williams honlapján lehet.

BOLDER THAN BOLD

Formula-3: Mini leiskolázta a mezőnyt az időmérőn

A juniorkategóriák is elkísérték a Formula-1-et ezen a hétvégén Monacóba, az F3 mezőnye az itt megszokottak szerint két csoportban gurult ki a pályára, hogy elkerüljék a 30 fős mezőny feltorlódását a versenynaptár legrövidebb aszfaltcsíkján.

A páros rajtszámú autókat felvonultató A-csoportban a Prema svéd pilótája, Dino Beganovic végzett az élen. Őt két Hitech-versenyző, Luke Browning és az autóját az időmérő végén összetörő Sebastian Montoya követte. A B-csoportban nem volt kérdés, ki viszi el az első helyet, hiszen Gabriele Mini a saját ligájában versenyzett, csaknem kilenc tizeddel verte a másodikként végző Paul Aront.

A két csoport időeredményeit összevetve Mini simán szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra Beganoviccsal szemben, mögülük Aron, Browning, Caio Collet és Montoya indulhatnak majd. A szombati fordított rajtrácsos sprintfutamot Gregoire Saucy kezdheti majd az élről.

Megműtötték a csigolyáját törő pilótát, már a jövő évi Indy 500 lebeg a szeme előtt

A hétfői edzésen történt az idei Indianapolisi 500 mérföldes két hetének eddigi egyetlen komolyabb balesete, amelyben Katherine Legge és Stefan Wilson volt érintett, s amelyben utóbbi eltörte az egyik hátcsigolyáját. A brit pilóta csapatának közleménye szerint Wilsont sikeresen megműtötték, az operáció után pedig maga a versenyző is bejelentkezett a közösségi oldalán a kórházból: „Előző éjjel megműtöttek, nagyon elégedett vagyok az eredményekkel. Ma már sokkal jobban érzem magam, lábra tudtam állni és képes voltam sétálni. Úgyhogy most indul a gyógyulási folyamat, és már most kezdődik a felkészülés a 2024-es Indy 500-ra!” – mondta el Wilson, aki természetesen a támogató üzenetekért is köszönetet mondott. Wilson helyét egyébként a vasárnap 18:30-kor startoló Indy 500-on a Dreyer & Reinbold Racing autójában az önjogon kvalifikálni nem tudó Graham Rahal veszi át.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stefan Wilson (@stef_wilson) által megosztott bejegyzés

Kirakta csapata Villeneuve-öt Le Mans előtt

Jacques Villeneuve nem kis meglepetésre tűnt fel a Vanwall endurance-világbajnoki gárdájában a 2023-as idény elején, ám az 52 éves pilóta visszatérése a WEC-be eddig hemzseg az incidensektől: már a sebringi prológon ütközött egy GT-s Ferrarival, ahogy legutóbb a spái 6 óráson, míg Portimaóban fékprobléma után szenvedett balesetet. Alighanem ez is belejátszott abba, hogy a ByKolles úgy döntött, lecseréli az 1997-es F1-es világbajnokot a soron következő Le Mans-i 24 órásra:

„Az a helyzet, hogy úgy érezzük, nem áll készen Le Mans-ra. A felesége terhes, és mostanában, június elejére várják a gyereket. Le Mans egy nagy verseny, nem vállalhatjuk a kockázatot. Személyes okokból és abból kifolyólag, hogy hiányzik a megtett táv is, úgy döntöttünk, új versenyzőnk lesz Tristan Vautier személyében” – fogalmazott Kolles. Vautier jelenleg az ELMS-ben szerepel az LMP2-es kategóriában, ahogy tavaly ugyanebben a géposztályban már Le Mans-ban is indult. Az egyelőre nem világos, hogy Villeneuve a Le Mans-t követő versenyeken visszaülhet-e Tom Dillmann Esteban Guerrieri mellé a Hypercar-autóba.

wec-villeneuve-vanwall

fotó: DPPI

Alonso, Aston, Hamilton: a Formula.hu csütörtöki bejelentkezése az F1-es Monacói Nagydíjról

Mészáros Sándor kollégánk a Monacói Nagydíj paddockjában gyűjtötte ma az információkat, a csütörtök esti videós bejelentkezése, helyzetjelentése erre a linkre, vagy a képre kattintva megtekinthető!

f1-monacogp-meszarossandor

Pac-Man ihletésű sisakkal készült Monacóra Bottas

Természetesen az F1-es naptár egyik ékkövének számító Monacói Nagydíjra is többen készülnek különleges dizájnnal, de alighanem Valtteri Bottas bukója lesz a legegyedibb a hétvégén. Barátnője, a kerékpáros Tiffany Cromwell ugyanis a Pac-Man videojáték által ihletett dizájnt álmodott meg: a finn pilóta némi szójátékkal konkrétan Bot-Mannak nevezte, s elmondása szerint az adta az ötletet, hogy Monte-Carlo olyan, mint egy labirintus – amelyben ezúttal nem Pac-Man, hanem egy F1-es autóval lehet közlekedni:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés