DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

Halloween jelmezbe öltöztették Buttont és Magnussent

A McLaren büszkén osztotta meg ezeket a kreált fotókat, amelyeken Jenson Button, Kevin Magnussen és Eric Boullier (vagy ahogy a csapatnál írják, "Ghoullier")  tetszeleg különféle ijesztő figurák bőrébe bújva.

Clipboard

Hamilton újabb világbajnoki címét jósolja az F1 által is ünnepelt veterán

Tom Moore százados az utóbbi hetekben vált beszédtémává médiában, miután a századik születésnapja előtt jótékonysági akcióba kezdett. Terve az volt, hogy ezer fontot gyűjt össze a brit egészségügynek, miközben saját kertjében százszor körbesétál. A kezdeményezés mindenki meglepetésére óriásira nőtt, a sajtó felkapta a születésnapos veteránt, aki azóta több mint 33 millió fontot gyűjtött össze. A történet az F1-be is eljutott, Lewis Hamilton külön gratulált a századosnak, Lando Norris pedig neki ajándékozta az egyik bukósisakját.

Mint kiderült, ez utóbbi nagyszerű ajándék volt Moore számára, akinek nem ismeretlen az autó- és motorsport világa. Korábban ő maga is motorversenyzett, és az F1-ről is naprakész információkkal rendelkezik. Az idei szezonnal kapcsolatban azt jósolta, Lewis Hamilton képes lesz beállítani Michael Schumacher világbajnoki címeinek rekordját.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wanted to give a little appreciation gift to #CaptainTomMoore for raising £30Million and of course for reaching his incredible 100th Birthday! Happy Birthday Colonel! #YoureOurHero #NHS

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Monteiróék kinyomozták: egy portugál átok okozta a WTCR-tömegbalesetet

A Túraautó-világkupa médiás csapata eddig is híres volt arról, hogy roppant ötletes és vicces kisvideókat készítettek. Itt egy újabb példa erre: az alábbi videóban Rob Huff, Tiago Monteiro és Thed Björk próbálja kideríteni, ki is volt a hibás a 2018-as Vila Real-i fordulón történt hatalmas tömegbukásért. A gyanú hamar egy portugál krémesre, annak árusára és egy átokra terelődött – újabb zseniális alkotás az elejétől a végéig (a hajmintás poénért külön piros pont!):

 

Norris nem tud egyig számolni, Sainz egyből csalást kiált

Újabb mókás játékban vettek részt a McLaren pilótái az edzőikkel együtt Natalie Pinkham vezetésével: a csapatok egyik tagja egy egyszavas „jelszót” kapott, amelyet a másik tagnak egy szintén egyszavas rávezetés segítségével kellett kitalálnia. Ahogy az Norris és Sainz esetében lenni szokott, a végeredmény rengeteg kacagás lett:

 

Nézd meg, ahogy Simona de Silvestro fejbe dobja saját magát

A versenyzők nagy többsége aligha tette volna ki egy félresikerült kísérlet videóját a közösségi oldalára, a zsonglőrködni próbáló Simona de Silvestro azonban nem szégyelli bemutatni: a sportolók sem tökéletesek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Practice makes perfect they say. Watch till end...

Ezekkel a fotókkal köszöntötte feleségét Felipe Massa

Május negyedikén ünnepelte születésnapját Felipe Massa felesége, Raffaella - a brazil ex-F1-es egy több fotóból álló Instagram-poszttal és néhány kedves szóval köszöntötte. "Isten éltessen szerelmem! Én vagyok a legszerencsésebb srác, hogy valaki olyanom van az életemben, mint te. Hihetetlen anya, nagyszerű társaság és neked van a legnagyobb szíved a világon! Nagyon szeretlek!" - írta Massa.

 

Michelisz Norbi F1-es emlékei: Senna, Schumacher, Häkkinen

Legutóbbi podcastadásunk vendége a WTCR regnáló bajnoka volt, akit saját sorozata mellett a Formula-1-gyel kapcsolatos első emlékeiről is faggattuk. A vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort) az alábbi videóban hallgathatjátok meg:

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

Átmeneti kórházzá alakítják a mexikói F1-es pályát

Eddig 23 ezernél is több fertőzöttet regisztráltak a közép-amerikai országban, a halottak száma pedig a kétezret lépte át, így annak érdekében, hogy ne legyen túlterhelt az egészségügyi rendszer, a Formula-1-es futamnak is otthont adó Autodromo Hermanos Rodriguez paddock club részét átmeneti kórházzá alakítják át. Nyolc egységet hoznak létre, mindegyikben 24 ágy lesz majd található, emellett 26 intenzív ágyat is telepítenek a helyszínre.

Nem ez az első versenyhelyszín egyébként, amelyből ideiglenes kórház lesz: a londoni ExCeL kiállítóközpont hasonló sorsra jutott, amely miatt már le is kellett fújni az oda tervezett Formula-E-versenyt, míg az F1-es Indiai Nagydíj korábbi pályája karanténközponttá vált a bevándorló dolgozók számára.

f1-mexico

Augusztus végi kezdéssel és decemberi zárással tervez a WRX

Közzétette átalakított versenynaptárát a Ralikrossz-világbajnokság, amelynek eddig hivatalosan csak az első négy – spanyol, portugál, belga és norvég – fordulóját halasztották el a koronavírus-járvány miatt. A mostani verzió szerint az eredetileg július elejére tervezett svédországi, höljesi versennyel startolhat el az évad augusztus második felében. Ezt a francia és a lett állomás követné szeptemberben, majd jönne egymás utáni hétvégéken a belga, a portugál és a spanyol viadalok pótlása. Abu Dhabiban aztán a WRX első duplafutamos fordulója következne, míg az idény december közepén a Nürburgringen zárulna. Norvégia és Dél-Afrika hiányzik a naptárból, amely így is kilenc futamot tartalmaz.

EXLach3UwAcD8bl

Barkácsolástól a banánjelmezig - megnéztük, mivel üti el a 20 F1-es pilóta a szünetet

Nem vagyunk hozzászokva, hogy ilyen sokáig ne mutatkozzanak a Formula-1-es versenyzők a tévékamerák előtt. A kényszerszünetben eltérő aktivitással kommunikálnak a követőikkel - egyesek szinte teljesen lementek a térképről, mások szinte minden mozzanatukat megosztják, és úgy érezhetjük, minden nap az életünk részei. A teljes F1-es mezőny ténykedését nyomon követtük március közepe óta, az Autósport és Formula Magazin mindenki számára elérhető digitális számában pedig be is mutattuk ezt a rendkívül színes tevékenységi listát. 

Az Autósport és Formula Magazin 2020. májusi száma online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/afm-2020-05 

formula-magazin-május

Újraindítja magát a Ferrari

A Ferrari hétfőn bejelentette, hogy ettől a naptól kezdve újraindul a munka a gyártó főhadiszállásán. Mint írják, most egy új fejezet kezdődik, de természetesen továbbra is az alkalmazottak egészsége az első - mindenesetre ez az első lépés a rendes kerékvágásba való visszatérés útján. Persze az F1-es csapat még nem dolgozhat, hiszen az érvényben lévő rendelkezések szerint 63 napig kell leállni - ha egy csapat átlépi az 50 napot, akkor (az FIA írásos beleegyezésével) tíz csapattagot távmunkában újra alkalmazhat.

pf1_17

fotó: Scuderia Ferrari

Aki komolyan veszi a virtuális futamot, ki van akadva a szándékosan ütközőkre

Mondhatjuk, hogy ez a hét vitája: mennyire kell komolyan vennie egy versenyzőnek a szimulátorversenyeket, és mi van akkor, ha valaki tényleg bizonyítani akar a virtuális rajtrácson, míg másnak simán belefér, hogy bárkit kilökve roncsderbivé tegye a futamot? Az IndyCar hétvégi online indianapolisi futamát követően vált forróvá a téma, ahol Lando Norrist és Oliver Askew-t is kiütötték az élről olyanok, akiknek nem jelent sokat a virtuális szórakozás. Stefan Wilson - a néhai Justin Wilson szintén versenyző öccse - azonban a virtuális terepen is reményt lát arra, hogy új életet leheljen valódi karrierjébe, ezért eléggé kiakadt a rendbontókra. 

'Csak egy videójáték'. Lehet, hogy egyesek így éreznek, másoknak viszont, akiknek SEMMIJÜK nincs, ez is egy ugyanolyan lehetőség, mint bármi a való életben. Én magam nagyon komolyan vettem, hogy ezzel is próbáljam bizonyítani, engem is érdemes számba venni a jövőbeli lehetőségeknél” - panaszolja Stefan Wilson.

Így zajlott Albon és Leclerc párharca Interlagosban

Az F1 hivatalos virtuális bajnokságának legutóbbi fordulója elképesztő párharcot hozott. Alex Albon és Charles Leclerc szinte minden egyes körben legalább egyszer helyet cseréltek az élen, mielőtt a monacóit időbüntetéssel sújtották. A futamról készült összefoglaló itt olvasható, alább pedig megtekinthető egy összefogaló kettejük viadaláról.

Raikkönen motort szerel, Kubica biciklizik a Sauber-házban

A Sauber Csoport egy jótékonysági kezdeményezéshez csatlakozott, egyúttal pedig egy ruhakollekciót is indított: a Creightivist autósportos tematikájú termékeinek megvásárlásával most a rajongók a Save the Children alapítványt is támogatják.

"Nem minden gyereknek van otthona a világjárvány idején, ezért fontos, hogy ahogyan tehetjük, támogassuk a Save the Children alapítványt, hogy eljussanak hozzájuk" - mondja Kimi Raikkönen.

Az akcióhoz egy grafikát is mellékelt a csapat, amely bemutatja, mit csinálnak az Alfa Romeo pilótái a - képzeletben közös - otthonukban: Raikkönen a motorját szereli, Robert Kubica szobabiciklin teker, Antonio Giovinazzi főz, a legfelső szint pedig egyedül Tatiana Calderoné, aki a szimulátort nyüstöli.

unnamed

 

Lemaradtál Hamilton vízen járásáról és a nürburgringi káoszról? Mutatjuk az összefoglalókat!

A hétvégén a Formula-1 YouTube-csatornája a 2008-as Brit Nagydíjat, míg az M4 Sport az 1999-es Európai Nagydíjat ismételte meg (ezt a futamot egyébként szerdán az F1 is műsorára tűzte) – íme, a két klasszikus verseny legfontosabb momentumai (a videók átkattintás után indulnak!):

 

 

Hogyan termel leszorítóerőt egy F1-es autó?

Ha valakit érdekel a Formula-1-es autók fizikája, az a Mercedes videójában megnézheti Mike Elliott magyarázatát szemléletes kísérletek formájában a címben megfogalmazott kérdéskörrel kapcsolatban:

 

Ennyivel volt lassabb Schumacher egykori Ferrarija a mostaninál

A 2002-es F1-es Ferrarit hasonlították össze az ideivel Barcelonában - persze a pálya sem teljesen ugyanaz, de azért érdekes összehasonlítani 18 év különbözőségeit:

Vad festést kért új autójára Ken Block, ez lett belőle

Ash Torp tervezett festést Ken Block új Ford Mustangjára - a kérés az volt, hogy annyira legyen vad, amennyire csak akarja. Nos, ez lett belőle, hogy tetszik?

 

Hamilton újra nyer, Vettel feltámad – ezt várja az F1-től Michelisz Norbi

A WTCR világkupagyőztese volt legutóbbi podcastadásunk vendége, akit a száguldó cirkusz aktuális esélyeiről kifaggattunk. A vonatkozó rész (és persze a teljes műsor is) az alábbiakban hallgatható vissza:

 

Ilyen lesz a WRC 9 - közzétettek egy videót

Szeptemberben érkezik majd a WRC hivatalos játékának új verziója - minden eddiginél szebb grafikával:

Újra versenyezni akar a spái tragédiát túlélő pilóta

Juan Manuel Correa az Anthoine Hubert halálást okozó tragikus spái F2-es balesetben szenvedett súlyos sérüléseket, de azóta már szépen halad a gyógyulása. A szörnyű incidens tavaly augusztusban történt, de Correa már a visszatérésén gondolkodik - mint mondta, hamar rájött, hogy a versenyzés iránti szenvedélye ettől nem múlt el és ez kellett is ahhoz, hogy csinálni tudja a rehabját. Hozzátette: idén valószínűleg még nem ülhet autóba, de 2021 elején már mindenképp szeretné ezt megtenni - igaz, az orvosok azt mondták neki, hog yminimum két évig nem ülhet autóba...

correa

fotó: dppi