DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

Pénteken kezdődik a Formula-E szezonja, mutatjuk a programot

Szaúd-Arábiában kezdődik meg a Formula-E hatodik, 2019/2020-as szezonja, ráadásul nem is hétvégén, hanem pénteken rendezik az első forduló minden eseményét - magyar idő szerint hajnali első szabadedzéssel kezdődik és koradélutáni futammal zárul a program. Szombaton aztán lezavarják a szezon második fordulóját is.

November 22-e, péntek

5:00-5:45 Első szabadedzés
7:00-7:30 Második szabadedzés
9:00-10:05 Időmérő és Super Pole (Eurosport 1)
13:05-13:50 Futam (Eurosport 1)

November 23-a, szombat

6:40-7:20 Harmadik szabadedzés
8:55-10:05 Időmérő és Super Pole (Eurosport 1)
13:00-14:00 Futam (Eurosport 1)

Hangolódjunk az alábbi videóval:

Formula1.5 – Sainz első győzelme

Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? Carlos Sainz idei első győzelmével megerősítette bajnoki harmadik helyét, a Ferrari először aratott kettős győzelmet, sőt mindössze másodszor ért el kettős dobogót, Russell Spanyolország után először állhatott a pódiumra, Lawson pedig máris megszerezte első pontjait – melyek a második számú AlphaTauri első pontjai voltak egyúttal.

pf-bliga14

Hornernek volt egy-két szava Sainz védekezéséről

A végül harmadik helyen záró Carlos Sainz az F1-es Olasz Nagydíj legnagyobb részében a Red Bullok ellen védekezett, előbb Max Verstappen, majd később Sergio Perez elől menekülve. A mexikói elleni harc során szinte minden eszközt bevetett, ami nem aratott osztatlan tetszést a Red Bull táborában. „Volt egy-két szavunk róla… Carlos nagyon kemény volt, többször kicsit elkésett, kicsit megmozdult” – mondta Horner a spanyolról. „De egy Ferrarit vezetett Monzában, vártuk, hogy úgy védekezik majd, mintha az életéért küzdene. De végül amikor a srácoknak sikerült belülre kerülni, onnan meg tudták csinálni a manővert.”

sainz-verstappen-monza

A brit csapatvezető azt is kiemelte, hogy keményen meg kellett küzdeni Verstappen rekordot jelentő tizedik győzelméért: „Nehéz dolgunk volt, mert a Ferrarik nagyon gyorsak voltak ma, amit már az időmérőn is láthattunk. Maxnak meg kellett csinálnia az előzést, utána sikerült egy kis előnyt kiépíteni, már csak azért is, mert a Ferarrik kicsit keményebben bántak az abroncsokkal, mint mi.”

„Checo is megcsinálta az előzéseket, így lett meg a kettős győzelem” – folytatta Horner. „Ezzel Maxnak meglett a tizedik győzelme sorozatban, amivel megdöntötte Sebastian 10 évvel ezelőtti rekordját. És ez egy hihetetlen pillanat.”

Wolff is beszállt Hamilton és Verstappen szócsatájába

Kisebb „nyilatkozatháború” alakult ki a napokban a két többszörös világbajnok között. Lewis Hamilton indította ezt azzal, hogy a Sky Sports F1-nek adott interjúban arról beszélt, hogy nem nyűgözi le jobban Max Verstappen teljesítménye, mint bármely korábbi egyeduralkodó világbajnoka, s úgy érzi, jobban fel is fújják a holland fölényét, akinek ráadásul csapaton belül sosem kellett olyan kemény társak ellen versenyeznie, mint neki. Amikor a holland sajtó ezzel szembesítette Verstappent, a Red Bull-os úgy fogalmazott, hogy Hamilton bizonyára irigy a mostani sikereire és a Mercedesnél nehezen emésztik meg a vereséget az előző évek győzelmi szériája után.

Az F1-es Olasz Nagydíjat követően a Mercedest irányító Toto Wolff véleményét is kikérték a csapattársak erősségével kapcsolatban: „Először is, nyilvánvaló, hogy a versenyzők szeretik piszkálni egymást” – idézi Wolffot a PlanetF1.com portál. „De elmondhatjuk, hogy Lewis három világbajnok ellen is versenyzett egy csapatban. Versenyzett Jensonnel, versenyzett Fernandóval, versenyzett Nicóval. De nem akarom semmiképp sem csökkenteni senkinek a teljesítményét, mert Max kiemelkedő az autóban. Úgyhogy ez is a móka része.”

f1-wolff-mercedes_1

fotó: DPPI

NASCAR: Kyle Larson jött ki győztesen a darlingtoni drámából

Megkezdődött a NASCAR Cup Series 2023-as rájátszása, melynek első állomását a Darlington Racewayen rendezték. A rajtot a Joe Gibbs Racing két versenyzője, Christopher Bell és Denny Hamlin várhatták az első sorból, a futam jelentős részében pedig úgy tűnt, utóbbi kaparintja majd meg a biztos továbbjutást érő győzelmet. Az első két szakaszban egyszerűen megállíthatatlannak tűnt, mindkettőt nagyon simán húzta be, mégis a 11-es autó pilótája lett a nap egyik vesztese. Hamlin az utolsó etapban egy kiállását követően biztonsági okokból visszatért csapatához, mivel úgy érezte, rosszul rögzítették az egyik kerekét, ám kiderült, minden a helyén volt. Már ekkor is jelentős hátrányba került, később pedig egy balesetben is érintett volt, így csak a 25. helyen ért célba.

Bár a verseny első fele viszonylagos nyugalomban telt el, a versenyirányítás kénytelen volt piros zászlóval megszakítani a körözést a második szakaszban, mivel a 3-as és a 4-es kanyarok belső oldalán egyszerűen elment a világítás. A döntés a biztonságot szem előtt tartva született meg, némi szünetet követően viszont sikerült orvosolni a problémát. A folytatás végül Kyle Larson parádés versenyzéséről szólt, aki csak a 18. helyről rajtolt, de a verseny jelenetős részét az élmezőnyben töltötte, a hajrában pedig már az élen volt. Az utolsó körök izgalmasan alakultak, hiszen Larson a nagy sietségben többször is eltalálta a falat, akárcsak az őt üldöző Tyler Reddick, akinek azonban a legvégén már hátrafelé is figyelnie kellett. Időközben ugyanis Chris Buescher és William Byron is közel került az élen autózó kettőshöz, a kockás zászlóig azonban nem történt pozíciócsere.

Larson ezzel karrierje során először nyerte meg a Cook Out Southern 500 nevű futamot, egyúttal biztosan továbbjutott a legjobb 12 közé, azzal pedig, hogy elsőként haladt át a célvonalon, a Hendrick Motorsports már 299. alkalommal ünnepelhetett győzelmet a szériában. A folytatás a Kansas Speedwayen következik szeptember 10-én.

Tolvajok támadtak Sainzra, ellopták az óráját, de visszaszerezte

Már az F1-es Olasz Nagydíj is kalandosan alakult a dobogóért keményen megküzdő Carlos Sainznak, de a La Repubblica lap értesülései szerint a nap vége is tartogatott izgalmat a spanyol számára. Ahogy visszatért ugyanis a milánói hotelébe, ketten az utcán rátámadtak és erőszakkal elvették az óráját. Sainz és a vele lévők azonban nem hagyták annyiban a lopást, üldözni kezdték a két tolvajt, akiket el is kaptak és visszaszerezték tőlük az állítólag több százezer eurót érő karórát. Az elkövetőket a rendőrségre szállították.

f1-sainz-monza

fotó: DPPI

Palou győzelemmel biztosította be második bajnoki címét az IndyCarban

Alex Palou semmit nem bízott a véletlenre: magabiztos versenyzéssel nyerte meg vasárnap az IndyCar idei utolsó előtti futamát Portlandben, ezzel 2008 óta ő lett az első, aki nem a szezonzárón biztosítja be a bajnoki címét. A Chip Ganassi spanyol versenyzője idén ötödször nyert, és három éven belül ez már a második bajnoki titulusa. A futamon Felix Rosenqvist és Scott Dixon állhatott még dobogóra – íme, videós formában a verseny legfontosabb momentumai:

Csak Hamilton ismeri be, ha hibázik?

Lewis Hamilton a verseny után azonnal elismerte, hogy kizárólag őt terheli a felelősség az Oscar Piastrival történt ütközésért, és bocsánatot is kért fiatal versenytársától, amivel elnyerte főnöke, Toto Wolff tetszését: „Nagyon sportszerű az ilyesmiben, ő az egyetlen a mezőnyben, aki elismeri a hibáit. Az előbb beszéltünk, elmondta, hogy nem látta a jobb oldalon érkező autót, és az ő felelőssége volt. Ezt pedig csodálatra méltó, hiszen gyakorlatilag mindenki más csak panaszkodik, hogy megpróbálja elkerülni a büntetést.”

hamilton-happy

Magáról az esetről Wolff a következőket mondta: „Igen, ez Lewis hibája volt, és ezért öt másodperc szerepel az étlapon. A kemény versenyzés során ilyesmi megtörténik, ma is több előzésnél láthattunk ilyet. Szóval indokolható, ami történt.”

Bagnaia megúszta törés nélkül a horrorbukást, Bastianinire két műtét is vár

Ijesztő balesetekkel indult a MotoGP Katalán Nagydíja: előbb az első kanyarban akadtak össze öten, majd néhány pillanattal később Francesco Bagnaiát dobta le magáról a motor, az aszfaltra visszazuhanó olasz lábán pedig még Brad Binder is áthajtott a KTM-mel. A világbajnokságot vezető Bagnaiát előbb az orvosi központba, majd a közeli kórházba szállították, ahol azonban a Ducati tájékoztatása szerint megállapították: bár több zúzódást is elszenvedett, a röntgenvizsgálatok szerint megúszta bármiféle törés nélkül a kétszeresen is ijesztő balesetet. Bár erről még nincs kommunikáció, de minden bizonnyal ez azt jelenti, hogy a címvédőnek nem kell kihagynia a néhány nap múlva esedékes misanói fordulót sem.

Az első kanyaros balesetet elindító – és ezért a későbbiekre egy hosszúkörös büntetést is kapó – Enea Bastianini már kevésbé volt szerencsés: a Ducati másik gyári motorosa a bal bokájában és a bal kezében is törést szenvedett. Előbbi mindenképp műtétet igényel, s a csapat szerint a gyógyulás felgyorsítása érdekében a kezét is megoperálják majd a következő napokban. Azt egyelőre nem tudni, ez mennyi kihagyást jelent a szezon elején is sokáig sérülés miatt hiányzó Bastianini számára. Mindkét versenyző már ma hazautazik Olaszországba a csapattal, Bastianininek ehhez a bokáját és a kezét is gipsszel rögzítették.

A tömegbalesetben érintett többi versenyző már az újraindított futamon is rajthoz tudott állni Barcelonában.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Verstappen rekordja felkerül a Wikipediára, azt pedig senki sem olvassa el” – Wolff

A Mercedes csapatfőnöke nem tulajdonít nagy jelentőséget Max Verstappen sorozatban szerzett tizedik nagydíjgyőzelmének, ami példátlan eredmény a Formula-1-ben. Toto Wolff szerint Verstappent sem foglalkoztatja igazán a csúcs, Wikipedia-bejegyzés lesz belőle, ami aztán feledésbe merül.

„Nem tudom, érdeklik-e egyáltalán a rekordok. Nekem nem fontosak ezek a számok, felkerülnek a Wikipediára, azt pedig senki sem olvassa el” – mondta szkeptikusan a Sky csatornának Wolff.

Pedig ha felmegyünk a Wikipediára, sok Mercedes-rekordot is találunk a 2014 és 2021 közötti évekből, például legtöbb győzelem egy szezonban (19 siker 2016-ban) vagy legtöbb konstruktőri vb-cím sorozatban (8).

„A mi helyzetünk kicsit más volt, mivel két fiú harcolt egymás ellen csapaton belül” – nyilatkozta az osztrák. Egy ilyesmi megjegyzése miatt kapta meg hétvégén Verstappentől, hogy baromságokat beszél.

Fotó: Szabó Attila

Vasseur nem akarja ma visszanézni a csatát

Az utolsó körök elképesztő csatájáról Sainz és Leclerc között a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur is megszólalt. A francia szakember elmondta, hogy a maga részéről élvezte a küzdelmet, de szavaiból az is egyértelműen kiderült, hogy nem volt a legnyugodtabb azokban a percekben – már csak azért sem, mert a „zéró kockázat” fogalmát nem ugyanúgy értették a versenyzői, ahogy ő szerette volna.

ferrari-monza-3

„Egyértelmű, hogy kissé furcsa érzés volt, de egyúttal nagyszerű is, hiszen mint az tudható, én szeretem hagyni őket versenyezni” – mondta Vasseur a verseny után. „Azt mondtam nekik, hogy ne kockáztassanak. Nos, hogy ez mit takar, az relatív, mindenesetre tényleg élveztem az utolsó köröket, és remélem, hogy a rajongók is.”

„Át fogjuk beszélni a történteket, de talán nem ma, hiszen holnap bent lesznek a gyárban. Ma nem akarom újranézni. Majd megnézem holnap.”

Óriási tömegbalesettel és Bagnaia repülésével indult a Katalán GP – videó

Már az első kanyarok után piros zászlóval kellett megszakítani a MotoGP futamát Barcelonában: a start utáni féktávon Enea Bastianini indította el a dominót azzal, hogy nekiment Johann Zarcónak és vittek magukkal további három ducatist, Marco Bezzecchit, Alex Marquezt és Fabio di Giannantoniót. Az első kombináció után pedig az élen haladó címvédő, Francesco Bagnaiát dobta le magáról a vörös Ducati: óriási highside balesetet szenvedett a vb-éllovas, akinek utána a lábán még Brad Binder is áthajtott. Bagnaia ugyan magánál volt, de a mentőautóban vitték el, aligha úszta meg lábsérülés nélkül.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Wolff tudja, hogy csökkennek Schumacher esélyei

Miután Mick Schumachernek távoznia kellett a Haas istállótól, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szárnyai alá vette a fiatal németet, aki így az ezüst nyilaknál kapott teszt- és tartalékpilótai szerepet – és szimulátoros munkáját több ízben méltatták a csapat különböző tagjai. Természetesen Schumacher nem titkolt szándéka, hogy 2024-ben már ismét a rajtrácson legyen, de a minap Monzában maga is beismerte, hogy erre egyre kisebb az esély.

Ezzel Wolff is egyetért, felelősként persze nem Schumachert jelölve meg, hanem azt a tényt, hogy a rengeteg 2024-ig tartó szerződés miatt ezúttal nem várható komolyabb pilótakeringő, s a kisebb csapatoknál is úgy tűnik, hogy a legtöbben meg fogják tartani az idei versenyzőket. „Kemény a helyzet. Valahogy az összes ajtó becsukódik” – mondta Wolff Monzában. „És ez nagy kár, mert Mick megérdemelné, hogy az F1-ben legyen. De talán egyszerűen rossz az időzítés, hiszen 2024-re nem várhatóak nagy változások a mezőnyben.”

mick-mercedes

Hátrányban lehet a Mercedes a riválisokkal szemben

A kísérleti időmérőt és a hozzá kapcsolódó rendhagyó gumikiosztást felvonultató monzai hétvégének stratégiai szempontból a Mercedes lehet a kárvallottja az élmezőnyből, hiszen míg a Red Bullok és a Ferrarik egy-egy új közepes és kemény garnitúrával is rendelkeznek, addig a csillagosok a Q1-ben nem tartottak meg friss kemény abroncsokat. Ez pedig a stratégiai előnyt jelenthet Verstappen, Perez, Leclerc és Sainz számára, akik új közepesen rajtolva új keményeket tehetnek fel a kiálláskor – mely a Pirelli jóslata szerint az egyetlen kerékcsere lehet.

Az alábbiakban látható, ki milyen abroncsokkal indul neki a vasárnapnak, valamint a Pirelli előrejelzése a lehetséges stratégiákról.

pf-monza-gumi

pf-monza-strat

A Haas és a Ferrari volt a leggyorsabb, a Mercedes a leglassabb autó a monzai időmérőn

Az Olasz Nagydíjon a csúcssebesség a legfontosabb tényező, a teljes mezőnyt 13,3 km/h szórás jellemezte ebben a tekintetben – az első sikán előtt 212 méterrel elhelyezkedő hivatalos mérési pont adatai alapján.

A legmagasabb végsebességet Kevin Magnussen jegyezte, a Haas 351,9 km/h-ig ment el. Őt követi a pole-pozíciót szerző Carlos Sainz (350,8 km/h), valamint egy harmadik Ferrari-motoros autó, Guanyu Zhou (350,1 km/h) és a beugró Liam Lawson (szintén 350,1 km/h).

Alex Albon az egyenesben is gyors volt a jellemzően ilyen körülményekre beállított Williamsszel (349,1 km/h), Max Verstappen azonban a Red Bull hírhedt DRS-hatása ellenére is csak a mezőny második felében, a 15. helyen (344,0 km/h). Beszédes, hogy a Mercedes két autója a sebességlista utolsó két helyén szerepel, Lewis Hamilton 340,6 km/h, George Russell 338,6 km/h tempóra volt képes – a fiatalabb brit a mezőny egyenesben leglassabb autójával szerezte meg a negyedik helyet a Q3-ban.

Fotó: Szabó Attila

„Tudtuk, hogy Monzában a Q1-ben kiesünk” – két másodperc hátrányban az Alpine

A monzai egyenesekben reménytelen a Renault-motoros autók helyzete: Pierre Gasly 17., Esteban Ocon 18. helyen kiesett már az időmérő első fázisában (a két autó közt csupán három ezredmásodperc különbség volt). Gasly legutóbb, Hollandiában még dobogósként végzett, mégsem érte meglepetésként a pocsék eredmény.

„Úgy jöttünk Monzába, hogy ez lesz a legnehezebb hétvégénk idén a hosszú egyenesekkel, és ez is a helyzet. Arra számítottunk, hogy már a Q1-ben kiesünk, de azért az optimizmus mindig bennünk van, hogy talán a kemény guminak köszönhetően továbbjutunk. De ennyi volt bennünk. És igen, ez eddig egy bonyolult hétvége” – értékelt a médiának a szombati nap végén Gasly.

„Sajnos hiába voltam egész hétvégén elégedett az autó egyensúlyával, egyszerűen két másodperccel végig le voltunk maradva” – mondta a francia. Bár a Q1-ben kötelezően használandó kemény abroncson rosszabb volt a kanyaregyensúly, mint a közepesen vagy lágyon, Gasly nem hibáztatja az alternatív gumikiosztást: „Egyszerűen a sebesség volt a gond.”

Fotó: Szabó Attila

„Mondjuk ki, ha az FIA jót tesz” – Alonso dicsérte a szövetséget

Az Olasz Nagydíj időmérője előtt az FIA meghatározott egy maximumidőt, amelyet nem léphetnek át a pilóták – annak érdekében, hogy elkerülhessük egymás feltartását, a szélárnyék-vadászatot, amelyekből több biztonsági probléma is adódott az utóbbi években.

A változtatás bevált, kisebb problémák azért így is akadtak, de nagy baj nem történt – igaz, a Ferrarikat vizsgálták az előírt idő be nem tartása miatt.

Fernando Alonso viszont hangsúlyozta: amikor jót tesz az FIA, azt is ugyanúgy illik megemlíteni, mint amikor rosszat.

„Az FIA jót lépett ezzel a szabállyal, ezt ki kell mondanunk. Mert sokszor szidjuk az FIA-t, amikor rosszul dönt, de például Zandvoortban is jól lépett a biztonsági autóval, a piros zászlóval, és most is jól, jókor nyúlt bele ezzel az előírt köridővel. Így is voltak forgalmi problémák, de sokkal kevesebb, mint a szabály nélkül. Szóval amikor az FIA valami jót csinál, azt is mondjuk el.”

monza1

fotó: dppi

Jön az F1-es Olasz Nagydíj versenynapja – itt a vasárnapi menetrend

Az első őszi vasárnap fő eseménye a Formula-1-es Olasz Nagydíj futama lesz 15 órától, de előtte délelőtt a Formula-3-asok és a Formula-2-es főversenyét is megrendezik Monzában. Fél szemmel persze érdemes figyelni Barcelonára, a MotoGP Katalán Nagydíjára, este pedig az IndyCar és a NASCAR versenyei következnek, előbbi esetén akár bajnokavatással is. Íme, a program:

8:15 Formula–3, futam (M4 Sport)

9:55 Formula–2, futam (M4 Sport)

11:00 Moto3, futam (Aréna4)

12:15 Moto2, futam (Aréna4)

14:00 MotoGP, futam (Aréna4)

15:00 Formula–1, futam (M4 Sport)

21:30 IndyCar, futam (Match4)

00:00 NASCAR Cup Series, futam (Aréna4)

f1-monza-grid-1

„Életem legrosszabb időmérője” – az utolsó rajtkockában Stroll

Egyre mélyebbre kerül a hullámvölgyben Lance Stroll: miközben Fernando Alonso az Olasz Nagydíjon is Q3-ba jutott, a kanadai utolsóként zárta az időmérő edzést. Kétségtelen, hogy pénteken nem volt szerencséje, egyetlen gyorskört sem teljesített, miután az első tréninget kihagyta Felipe Drugovich bevetése miatt, a másodikon pedig percek után meghibásodott az üzemanyagrendszer. Stroll azonban nem biztos benne, hogy ez a kihagyás okozta nehézségeit.

„Semmi tapadást nem éreztem az autóban. Nem vagyok biztos benne, hogy a tegnapi körök hiánya miatt, vagy kifejezetten az időmérővel volt gond. Egyszerűen nem éreztem rá, de meg kell néznünk, mi történt, mert szerintem életem legrosszabb időmérője volt ez” – nyilatkozta a monzai vegyes zónában Stroll.

„Tegnap nem mentem sokat, de szerintem volt valami ma az autóval, ami nem stimmelt” – folytatta a tanácstalan kanadai. A bajnokságban kevesebb mint harmadannyi ponttal rendelkezik, mint Alonso, és a szakadék tovább mélyülhet vasárnap. „Nehéz futam lesz a 20. helyről…”

Fotó: DPPI

 

Alonso a Ferrari pole-járól: Annyiszor láttuk már ezt...

Nem dicsérte agyon honfitársát és volt csapatát Fernando Alonso, amikor az Olasz Nagydíj időmérője után arról kérdezték, hogy mit szól a spanyol és a Ferrari monzai pole-jához. Mint mondta, annyiszor volt már ilyen…

„Persze, itt kell lenni, a pole-ban Monzában, de a versenyt holnap rendezik. Sokszor láttuk már a Ferrarit pole-ban szombaton, aztán nem túl boldognak vasárnap, főleg tavaly, amikor a hétvégék 60%-ában pole-ban voltak Leclerc-rel, aztán Max nyerte az összes futamot. Meglátjuk, nyilván nekünk nem jó konstruktőri szempontból, ha a Ferrari sok pontot szerez, de úgy tűnik, hogy sokat fog, szóval ezt el kell fogadnunk.”

f1-alonso-aston-olasz

fotó: dppi

Ezért nem büntették a maximumidőt túllépő Ferrarikat az F1-es időmérőn

Niels Wittich versenyigazgató szombaton szigorított néhány előíráson annak érdekében, hogy elkerüljük a monzai kvalifikációkon megszokott feltartásokat és lassú tempójú vonatozásokat. Wittich meghatározta, hogy a pilótáknak az összes körüket az 1:41,000-s maximum limitidőn belül (pontosabban nem a körüket, hanem a két SC-vonal közötti szakaszt) kell teljesíteniük, beleértve a bokszból ki- és a bokszba bevezető köreiket. Ennek megszegése kapcsán potenciálisan büntetéseket is ígért a versenyigazgatói direktíva, bár ezt nem írta elő szükségszerűen.

Márpedig a Q1 után jelezték: Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt is vizsgálják a maximumidő túllépéséért, azaz azért, mert túl lassan haladtak a pályán. Az időmérő végén, amikor Sainz pole-t, Leclerc pedig harmadik rajthelyet szerzett, érkezett a felügyelők döntése: nincs szükség szankcióra. Ezt később meg is indokolták: a két Ferrari-versenyző azért ment túl lassan, hogy elengedjen másokat.

„A felügyelők mindkét esetben úgy ítélték meg, hogy a versenyzők megfelelően cselekedtek annak érdekében, hogy lassítva és a pálya szélére húzódva ne tartsanak fel más pilótákat, mivel mindkét esetben azért tettek így, hogy elengedjenek négy versenyzőt, tiszta pályát biztosítva nekik. Ezért a stewardok úgy ítélték meg, nem vezettek „szükségtelenül lassan”, és bizonyítottan azért voltak fölötte a maximumidőn, mert megfelelően cselekedtek, így nincs szükség további lépésekre” – olvasható az FIA ítéletében.

f1-sainz-leclerc-ferrari-monza

fotó: DPPI