DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Binotto: Szerintem az Audi hátrányban lesz

Mattia Binotto szerint jól halad az Audi F1-es motorfejlesztése, de a nagy riválisokhoz képest így is azt várja, hogy hátrányban lesznek majd 2026-ban.

Az Audi várható hátrányára figyelmeztetett Mattia Binotto, a németek gyári projektjének vezetője. A négykarikás márka már egy ideje fejleszti a 2026-os motorját, amelyet majd a mostani Stake/Sauber új, teljesen gyári Audi autóiba fog beszerelni – de felhívta a figyelmet arra, hogy bár jól haladnak a programjukkal, mégis számítani kell rá, hogy az F1-ben régóta dolgozó riválisokkal szemben lehet lemaradásuk.

„Az elmúlt napokban és hetekben meglátogattam Neuburgot. A motor jól halad, a tesztpadon fut, néhány hosszabb távot már teljesített. De úgy gondolom, itt is egy tanulási folyamatról van szó” – mondta.

„Olyan más szervezetekkel és gyártókkal versenyezünk, amelyek már jól bejáratottak. Természetesen minden tapasztalat elég fontos és jelentős. Szóval, bár szerintem a szervezet nagyszerű, a létesítmények nagyszerűek, a programok haladnak előre, de még mindig van egy tanulási folyamat, amit meg kell tenni. Szóval arra számítok, hogy kezdetben lesz egy hátrány, amit le kell dolgoznunk” – figyelmeztetett.

f1-binotto-ollé



„Hogy ez mekkora lesz, azt szerintem előre nem lehet megmondani, csak akkor tudhatjuk meg, amikor már ott leszünk a pályán. De addig még több mint egy évünk van hátra” – fogalmazott a szakember.

„Van egy intenzív programunk a testpadokon, és a mi feladatunk az lesz, hogy ezt érvényesíteni tudjuk, gyorsuljunk, amennyire csak tudunk, de próbáljunk olyan versenyképesek lenni 2026-ra, amennyire csak lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: