DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Hamilton: Világos, hogy miért maradtunk le...

Lewis Hamilton szerint teljesen egyértelmű oka van annak, hogy a nyári jó forma után miért került ismét hátrányba a Mercedes.

A nyári szünet előtti időszakban három futamot is meg tudott nyerni a Mercedes, Lewis Hamilton a Brit és a Belga Nagydíjon győzött, George Russell pedig Spielbergben tudta kihasználni a riválisok ütközését – de a nyár végén úgy tűnt, hogy meg is van a tempó a W15-ösben ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt a riválisokkal.

Azóta azonban megint lépéshátrányba kerültek, és az utóbbi négy versenyhétvégén összességében a negyedik erő szerepét tudták magukra ölteni, ha a teljesítményt nézzük – Hamilton szerint nem kérdés, hogy ennek mi az oka.

„Nem hiszem, hogy változott volna” – válaszolta Hamilton a RacingNews365 kérdésére, hogy hogyan változott az autó a nyári szünet előttihez képest. 

„Szerintem a többiek nyertek, Spára hoztunk egy frissítést, de aztán végül nem használtuk. A többiek igen, és Zandvorttól, meg Monzától hozták a fejlesztéseiket, főleg a Ferrari és a McLaren” – magyarázta a hétszeres világbajnok.

f1-hamilton-mercedes



„Mi pár verseny óta várjuk a miénket, de úgy tűnik, a McLaren az, amelyik fejlődik, és a leggyorsabban fejlődött, ha megnézzük a szárnyukat. Nekünk csak várnunk kell és meglátjuk, és a legjobbat kell kihoznunk abból, amink van.

„És hogy mikor jönnek ezek a fejlesztések? A várakozások szerint az austini USA Nagydíjon, ahol viszont a sprintformátum nehezíti a pontos kipróbálását és feltérképezését.

„Fejlesztési csomagot hozunk a következő futamra, és reméljük, ez közelebb juttat minket az élen zajló harcban” – fogalmazott Andrew Shovlin mérnökigazgató. 

Ő nem mondott többet a csomag tartalmáról, de Toto Wolff korábban (akkor még feltételes módban) beszélt arról, hogy Austinban újabb padlóverziót szerelnek fel – ezzel korrigálva a nem megfelelően működő spái padlólemezt, melyet már Azerbajdzsánban és Szingapúrban sem használt a csapat, helyette a korábbi fejlesztést vetették be.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: