Vettel karácsonyi levelet írt a Ferrari dolgozóinak
https://formula.hu/parc-ferme/20634
A négyszeres világbajnok lelkesítő beszédnek is beillő levelet írt – a ScuderiaFans.com oldal által közzétett fotó jóvoltából itt a magyar fordítás is:
„Srácok,
Óriási köszönet mindannyiótoknak. Noha még nem sikerült visszahoznunk Maranellóba a címet, hangosan kimondhatjuk: a legjobbunkat nyújtottuk, és továbbra is így kell tennünk.
Készüljünk fel a kemény munkára, próbáljunk meg egyre jobban kommunikálni, bizalommal és kölcsönös tisztelettel, mindenben segítve egymást… Csak közösen, erős és egységes csapatként dolgozva tehetjük meg a közös lépést. Elkötelezettség és lelkesedés terén egy fantasztikus csapat vagyunk. És ígérem, hogy 2019-ben minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elérjük a közös nagy célunkat.
A legjobbakat kívánva és köszönettel,
Sebastian”

Raul Fernandez a Tech3 KTM-nél, Maverick Vinales az Apriliánál?
https://formula.hu/parc-ferme/29348
Érdekes pletykákról ír a sajtó a Holland TT hétvégéjén. Kezdjük a kevésbé meglepővel: a Motorsport.com úgy értesült, Remy Gardnerhez hasonlóan az idén a Moto2-ben újoncként már futamokat nyerő és ausztrál csapattársa mögött a vb-tabella második helyén álló Raul Fernandez 2022-ben bemutatkozhat a MotoGP-ben, méghozzá a Tech3 KTM-nél. Fernandez egyelőre köti az ebet a karóhoz, hogy még egy évet marad a középső géposztályban, ám ha felmegy Gardnerrel együtt, úgy sem Danilo Petruccinak, sem Iker Lecuonának nem marad helye a KTM szatellit gárdájánál. A lépésre azok után kerülhet sor, hogy azt híresztelték, hogy Fernandezt a Yamaha és a Petronas SRT is megkörnyékezte, hogy legyen ő a visszavonulás küszöbén álló Valentino Rossi utódja náluk, elhagyva a KTM kötelékeit.
Ennél is meglepőbb, hogy a DAZN kommentátora, Ricard Jové arról számolt be, hogy „95 százalékig” biztos benne, hogy Maverick Vinales az érvényes szerződése ellenére a szezon végén távozik a Yamahától – méghozzá az Aprilia kedvéért, ahol Aleix Espargaro kollégája lehet! Vinales az utolsó hellyel záruló sachsenringi forduló után kisebb kifakadást intézett a Yamaha irányába, majd rejtélyes módon Assenben is lefújta a pénteki sajtóértekezletét, ami feszültségre utalhat házon belül. Pedig a spanyol jól megy egyelőre Hollandiában, hiszen pole-t szerzett – úgy, hogy állítása szerint egyáltalán nem is nyúltak a motorjához a Német GP óta, azaz (egyelőre) nem másolja a vb-éllovas társa, Fabio Quartararo beállításait. Vinales a hullámzása miatt pillanatnyilag a MotoGP-mezőny legnagyobb rejtélye, elképzelhető, hogy a pletykált apriliás átigazolással ennek szeretne véget vetni, míg a noaleiek a személyében egy ütőképes versenyzővel erősödnének – még ha ez azzal is járna, hogy a jelenleg velük tesztelgető Andrea Dovizioso nem térhetne vissza. Viszont ez a lépés duplán megnyithatná az utat Fernandez előtt a hangvillások irányába…
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Futamok Spielbergből, Assenből és Estorilból – itt a vasárnapi menü
https://formula.hu/parc-ferme/29347
Elérkezett a versenynap a Formula-1-es Stájer Nagydíjon, a MotoGP Holland TT-jén és a WTCR portugál fordulóján – ma is sűrű lesz a program:
| 09:40 - 10:00 | MotoGP, Warm up | |
| 11:00 | Moto3, Futam | (tv: Aréna4, élő) |
| 12:20 | Moto2, Futam | (tv: Aréna4, élő) |
| 12:25 | Porsche Szuperkupa, Futam | (tv: Eurosport 1, élő) |
| 13:15 | WTCR, 1. futam | (tv: Eurosport 2 és Sport1, élő) |
| 14:00 | MotoGP, Futam | (tv: Aréna4, élő) |
| 15:00 | Formula-1, Futam | (tv: M4 Sport, élő) |
| 15:30 | MotoE, Futam | |
| 16:15 | WTCR, 2. futam | (tv: Eurosport 2 és Sport1, élő) |

Lemaradtál a stájer időmérőről? Itt pótolhatod a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/29346
Megérkezett az első spielbergi hétvége kvalifikációjának mozgóképes összefoglalója (a videó a YouTube-ra átkattintva nézhető!):
W Series: Rajt-cél győzelem a káosz közepette
https://formula.hu/parc-ferme/29345
Kaotikusan zajlott le a női pilótákat tömörítő W Series idei első futama. Az ausztriai Red Bull Ringen megrendezett viadalon a pole-pozícióból induló Alice Powell magabiztos győzelmet aratott, és a második rajtkockát megszerző Sarah Moore is megőrizte a helyezését, mögöttük azonban hektikusan alakult a futam. A rajtnál a mezőny közepén Ayla Agren lefulladt, a második kör elején a címvédő Jamie Chadwicket kilökték, Marta Garcia egy ponton a harmadik helyről csúszott ki, ráadásul az autója leállásából fakadóan később miatta küldték be a biztonsági autót is. Zárásképp Emma Kimilainen első szárnya engedett el, és repült le a finn autójáról.
A széria következő versenyhétvégéje az F1-es Osztrák Nagydíjjal párhuzamosan zajlik majd.
A futam végeredménye:

Forrás: Motorsport
Feltartásért büntették Tsunodát, Russell a top 10-ből indul
https://formula.hu/parc-ferme/29344
Nem csak Valtteri Bottas pénteki bokszmalőrje miatt változik az időmérő végeredményéhez képest a rajtsorrend a Formula-1-es Stájer Nagydíjon: a felügyelők ugyanis elmeszelték Yuki Tsunodát is, aki a Q3-ban éppen a Mercedes finnjét tartotta fel. Emiatt pedig a japán újonc is háromhelyes rajtbüntetést kapott: az indoklás szerint az AlphaTauri sem tájékoztatta Tsunodát Bottas érkezéséről, akit így feltartott, hiába próbált a végén lemenekülni az ideális ívről.
Ezzel a büntetéssel Tsunoda a nyolcadik helyett a 11. rajtkockából startol, ez viszont azt is jelenti, hogy Fernando Alonso, Lance Stroll és George Russell is előrelép egy-egy pozíciót – utóbbi ráadásul ezzel úgy indulhat a top 10-ből, hogy szabadon választhat gumikeveréket a rajtra.

Az év sportos természetvideója: az asseni kavicságyba rakott tojásokat egy madár
https://formula.hu/parc-ferme/29343
A MotoGP-s kamerások rendre meg szokták mutatni az adott nagydíjhelyszín élővilágát, de a Holland TT időmérője előtt talán minden eddiginél elképesztőbb jelenetet kaptak lencsevégre: egy madár – konkrétan egy csigaforgató – tipegett oda a kavicságyban lerakott tojásaihoz! Művészi képsorok:
A front row seat for Qualifying!
— MotoGP™ (@MotoGP) June 26, 2021
Turns out safety isn't the only use for the Assen gravel traps either!#DutchGP pic.twitter.com/EpolUamU5S
A Lynk&Co sikerével indult a WTCR portugál fordulója
https://formula.hu/parc-ferme/29342
Portugália és a Circuito do Estoril a Túraautó-világkupa következő helyszíne, a mezőny pedig már túl van a szombat délutáni kvalifikációt megelőző szabadedzéseken. Mindkét edzésen a Cyan Racing valamelyik autója bizonyult a leggyorsabbnak, mögöttük pedig a Hondák következtek. Az első edzésen Santiago Urrutia nyert, mögötte pedig a már említett Hondás különítmény jött Tassi Attila, Esteban Guerrieri, Nestor Girolami sorrendben, a legjobb ötöt pedig Jean-Karl Vernay zárta. Michelisz Norbert a 7. lett délelőtt, de a Zengő Motorsport sem lehetett csalódott, Mikel Azcona a 8. helyre hozta be a Cuprát.
A délutáni gyakorlás során is hasonlóak voltak az erőviszonyok, itt Thed Björk volt a leggyorsabb, megelőzve két csapattársát, Yvan Mullert és Urrutiát, valamint a két argentint, Guerrierit és Girolamit. A 6. Gabriele Tarquini lett, így tehát a márkákat tekintve itt is megmaradt a Lynk&Co, Honda, Hyundai sorrend. Magyar szempontból ez az edzés már kevésbé alakult jól, Michelisz a 9., Tassi a 11. helyen zárt, Boldizs Bence pedig a 19. lett. A Zengő csapata viszont itt is a legjobb tízben végzett egyik autójával, miután Azcona ismét 8. lett.
Folytatás az időmérő edzéssel ma délután 16:00-tól.

Gasly új MGU-K-t kapott, elfogytak az ingyenes cseréi
https://formula.hu/parc-ferme/29341
Kiderült, mi okozta Pierre Gasly pénteken tapasztalt technikai problémáját, ami miatt a francia kénytelen volt kihagyni a Stájer Nagydíj második szabadedzését. A Honda mérnökei úgy fogalmaztak, anomáliát vettek észre az adatok között, ezért elővigyázatosságból a mai napra kicserélték az AlphaTauri MGU-K-ját. Gasly ezzel az első pilóta lett a mezőnyben, aki innentől csak büntetéssel kaphat új darabot a szóban forgó komponensből. Gasly jó formában kezdte a hétvégét, péntek délelőtt a második, szombat délben a hatodik helyen zárta a szabadedzéseket - közölte a Racefans.

Videó: Fedélzeti kamerával az Orosz Nagydíj új helyszínén
https://formula.hu/parc-ferme/29340
Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2023-tól új oroszországi versenypálya váltja az F1-ben Szocsit. A Szentpétervár mellett fekvő vonalvezetés nem tartozik a legismertebb nemzetközi pályák közé, ezért mi is kíváncsian jártunk utána, vajon hogy mutat rajta egy kör. Íme egy M4-es BMW próbálkozása.
Reagált a Pirelli, jövő héten masszívabb gumikat visz Ausztriába
https://formula.hu/parc-ferme/29339
Új specifikációjú hátsó abroncsokkal készül a második ausztriai F1-es fordulóra a Pirelli. A széria hivatalos gumibeszállítója az Azerbajdzsánban kirobbant defektbalhéra reagálva fejleszt strapabíróbb hátsó gumikat, amiket a mezőny a pénteki edzésnapon próbálhat ki. A Racefans értesülései szerint minden pilótára két szett kísérleti abroncs jut, ezeket az első és a második szabadedzésen is tesztelhetik. A gyártó reményei szerint a július 18-i Brit Nagydíjon már ezekkel a továbbfejlesztett típusokkal versenyezhet a mezőny. Az időzítés nem véletlen, ugyanis a silverstone-i pályán különösen keményen terhelésnek vannak kitéve a Pirellik. Emlékszünk még, amikor Lewis Hamilton defektes kerékkel nyert futamot 2020-ban...
F1-es, MotoGP- és WTCR-időmérő, valamint W Series-futam a szombati programban
https://formula.hu/parc-ferme/29332
Az F1 és a MotoGP mellé a WTCR és a W Series is becsatlakozik szombaton, íme a menetrend:
Szombat (június 26.)
09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
10:00 - 10:45 WTCR, 1. szabadedzés
12:00 - 13:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
13:00 - 13:30 WTCR, 2. szabadedzés
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)
15:00 - 16:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
16:00 - 17:00 WTCR, Időmérő (tv: Sport1, élő)
16:30 W Series, Futam (tv: Sport1, 17:05, felv.)

fotó: dppi
Ez történt a Stájer Nagydíj pénteki napján – videó
https://formula.hu/parc-ferme/29338
Nem volt eseménytelen az első spielbergi forduló első napja – íme, a szabadedzések hivatalos mozgóképes összefoglalói (a videók a YouTube-ra átkattintás után nézhetők!):
W Series: Ausztriában új pole-pozícióst avatott a női széria
https://formula.hu/parc-ferme/29337
Alice Powell élete első rajtelsőségét szerezte a női pilótákat tömörítő W Series első 2021-es versenyhétvégéjén. A sorozat az F1 betétsorozataként állomásozik a Red Bull Ringen, ahol a pénteki 30 perces időmérő edzésen Powell 1:28,964-es körrel biztosította be pole-pozícióját. A brit hölgy a mezőny egyik oszlopos tagja, a sorozat legutóbbi, 2019-es idényének minde a négy fordulóján dobogós helyezést szerzett, így a harmadik pozícióban zárta a szezont.
Powell mellől honfitársa, Sarah Moore indul, a második sort pedig Belen Garcia és Beitske Visser alkotja. A címvédő Jamie Chadwicket sokáig az első helyen rangsorolták, ő futott először 1:30,000 alatti kört, ám végül csak a nyolcadik helyet szerezte meg. A széria futama szombaton 16:30-kor rajtol, az ismétlés 17:05-től látható a Sport1-en.
A W Series ausztriai fordulójának rajtsorrendje:

Forrás: Motorsport
Videón Bottas kínos-veszélyes bokszutcai malőrje
https://formula.hu/parc-ferme/29336
Ritkán látható jelenetet produkált Valtteri Bottas a Stájer Nagydíj második edzésén: egy kerékcsere-gyakorlást követően elindulva forgott meg a bokszutcában a hideg gumikon. A jelenet nem volt veszélytelen, a McLaren szerelői közül ugyanis sokan kint álltak a garázs előtt – ezt jelentették is Michael Masi felé, a felügyelők pedig vizsgálni is fogják a történteket. Íme, mozgóképen a szürreális hiba:
Damon Hill még sosem látta így szenvedni a Mercedest
https://formula.hu/parc-ferme/29333
A Francia Nagydíj után Damon Hill, 1996 világbajnoka beszélt arról az F1 Nation podcastben, hogy mit lát a sorozatos vereségek után a világbajnok Mercedesen: azt, hogy nem nagyon tudnak mihez nyúlni.
"Szerintem a legérdekesebb az, hogy a Mercedesen belüli harmóniával mi fog történni, ahogy haladunk előre. Tudjuk, hogy Christian Horner szeret ütéseket bevinni a riválisoknak, amikor azok szenvednek... Viszont nekem a Mercedes olyan módon tűnt aggódónak, ahogy korábban sosem. Mindent megpróbáltak, karosszériát cseréltek, beállításokat módosítottak, de nem tudják, hogy mitől előzte meg őket a Red Bull. Utóbbi csapat most feltárja a Mercedes gyengeségeit, Lewis Hamiltonék pedig hiába keresik az előnyöket, azok nincsenek ott. Ha olyasmit keresünk, ami nem létezik, akkor könnyen elveszhetünk és szerintem a karosszéria cseréje is ebből fakadt, valami rejtélyes dolgot próbáltak megtalálni" - mutatott rá az aggasztó jelekre Hill.

fotó: dppi
A Red Bull aerofőnökét igazolta le technikai igazgatónak az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/29335
Újabb jelentős nevet csábított a műszaki stábjába az Aston Martin: nemrég az Alfa Romeo vezető tervezőjét igazolták le, most pedig a Red Bull aerofőnökét, Dan Fallowst nevezték ki technikai igazgatónak. Fallows 2006-ban csatlakozott az energiaitalosok F1-es alakulatához, azaz másfél évtizeden át dolgozott az aerodinamikai részlegükön.
A szakember a Red Bull-os szerződése lejárta után csatlakozik az Aston Martinhoz, ahol voltaképpen az idő közben vezető technikai igazgatóvá előléptetett Andrew Green helyét veszi majd át.

A Red Bull pilótái hazai lázban égnek, különleges sisakokkal készültek
https://formula.hu/parc-ferme/29334
Először a Formula-1 egyéni bajnokságát vezető holland pilóta mutatta be az újdonsült bukósisakját, ami valamilyen szinten eltér az eredetileg használt dizájnjától.
Verstappen sisakjának a tetején található oroszlán ezúttal nem fehér, hanem neonsárga alapon lesz megtalálható. Ez a színkiosztás kísértetiesen hasonlít a 2019-es sisakjához, amivel végül meg is tudta nyerni a versenyt. Meglátjuk, hogy az idei festése mennyi szerencsét fog majd hozni a holland számára.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Verstappen után nem sokkal Pérez is bemutatta az újdonsült fejfedőjét. A mexikói pilótának ez lesz az első Stájer és Osztrák Nagydíja Red Bull pilótaként és ezen alkalmakból ő is szeretett volna valami különlegessel előállni, többek között a versenyekre visszatérő nézők számára is.
Pérez bukósisakjának a fő témája továbbra is a mexikói trikolor, azonban ezúttal az oldalsó részeken az osztrák stílusra emlékeztető motívumok kerültek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ez történt eddig a Verstappen-Hamilton csatában idén - videó
https://formula.hu/parc-ferme/29329
A Formula-1 készített összeállítást a két gigász 2021-es harcairól - ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Vettel szurkol a németeknek Anglia ellen, de utóbbi csapat Eb-sikerének is örülne
https://formula.hu/parc-ferme/29330
Összejött az Anglia - Németország derbi a labdarúgó Európa-bajnokságon, a Formula-1-es Stájer Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján pedig Sebastian Vettel kapott is kérdést ezzel kapcsolatban.
"Szerintem nem mi, a németek vagyunk a favoritok. Remélem, hogy mind az angol, mind a német sajtó csendben lesz és csak élvezik a meccset, de szerintem nem ilyen fajták... nem hiszem, hogy Németország az esélyes. Szurkolok a német csapatnak, de az angol sikerrel sincs bajom, jó lenne, ha ők nyernék meg a tornát. Nyilván angol csapatnál versenyzem, de több értelemben is szeretem ezt az országot" - mondta Vettel.

fotó: dppi
A Honda-motor már lehagyta a Mercedest?
https://formula.hu/parc-ferme/29327
A Minden bizonnyal több összetevő kellett a Red Bulll múlt hétvégi sikeréhez, ám ezek közül az egyik legfontosabb kétségkívül a Honda fejlesztett erőforrása volt. A Formula Podcast legújabb adásából kiderül, mit tudott meg utazó tudósítónk a helyszínen! Az adás ezen részét 03:16-tól hallhatod! Az adás ezen részét 03:16-tól hallhatod:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!









