A Caterham új megmentője? :)
https://formula.hu/parc-ferme/169
Az utóbbi hetekben, napokban két szinte már követhetetlen történet kibontakozásának lehetünk szemtanúi: az egyik a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a másik a Caterham csapat jövőjével kapcsolatos. Lassan már maguk az érintettek sem tudják követni a sok-sok különféle verziót, véleményt és pletykát, ami napvilágot látott róluk a sajtóban.
Egyféleképpen lehetne fokozni a dolgot. Ha a két szál valamilyen módon összekapcsolódna. Gyanús ez a zöld napszemüveg. Nem lehet, hogy valójában Alonso a Caterham tulajdonosa? :)

Hamiltonon múlt, hogy nem Hülkenberg érkezett helyette a Mercedeshez - ő is világbajnok lett volna?
https://formula.hu/parc-ferme/26288
Ross Brawn a hétvégi futam után írt értékelőjében dicsérte Nico Hülkenberget, aki jól tért vissza a Formula-1-be, pedig rögtön a mélyvízbe dobták - majd azt is elárulta, hogy a német kis híján a Mercedes versenyzője lett. Brawn szerint ő odavitte volna a gyári istállóhoz abban az esetben, ha Lewis Hamilton végül nemet mond nekik és nem megy oda a McLarentől - ebben az esetben valószínűleg nem lenne a mostani dobogó nélküli sorozatba Hülkenbergnek, sőt, nem kizárt, hogy világbajnok lenne...

fotó: dppi
Marquez az első spielbergi versenyen sem tér még vissza
https://formula.hu/parc-ferme/26289
Bár ezt eddig is sejteni lehetett, a Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig a brnói értékelőjében elszólta magát: „Stefan itt lesz velünk ezen a héten is Ausztriában” – fogalmazott a Marc Marquezt helyettesítő tesztmotorosra, Bradlre utalva (mivel idén a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezik a szabadkártyás indulásokat, csak helyettesként indulhat az Osztrák Nagydíjon a német).
A nyolcszoros világbajnok még a szezonnyitón elszenvedett bukásban törte el a jobb felkarját, s bár pár nappal később megpróbált visszatérni a második jerezi fordulón, vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy megsérült a csont rögzítését szolgáló titánlemez (bár a hivatalos magyarázat szerint ablaknyitás közben történt mindez).
Marquez így már a harmadik futamot kénytelen kihagyni, s erősen kérdéses, hogy a jövő hétvégén esedékes második spielbergi viadalon, a Stájer Nagydíjon rajthoz tud-e állni – a hondáshoz közeli informátorok szerint ez sokkal inkább szeptember közepén, Misanóban fog csak megtörténni. A 27 éves motoros már most is halovány címvédési esélyeit csak az tarthatja életben, ha a távollétében olyan meglepő eredmények és körbeverések születnek, mint például a minapi Cseh Nagydíjon.

Alonso megérkezett üléstesztre a McLarenhez, de ez most egy másik McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/26286
A célirány ugyanis most nem Woking volt, hanem Indianapolis, ahol az Arrow McLaren SP, vagyis a Schmidt Peterson Motorsportsszal az idei évtől szövetségre lépő McLaren IndyCar-csapata várta őt tárt karokkal. A spanyol az F1-ben megszakította szálait a McLarennel, jövőre már a Renault-val tér vissza oda, a tengerentúlon azonban továbbra is kitart együttműködésük, főleg úgy, hogy a tavalyi önálló indulás és a sikertelen kvalifikációt hozó hibahalmok után most már egy tapasztalt háttérrel vág neki az istálló az idei, május helyett augusztusra tolt Indy 500-nak. A csapat két állandó versenyzője, Oliver Askew és Patricio O'Ward mellett egy harmadik autót is csatasorba állít erre a különleges versenyre a spanyol számára. Alonso nem tudja elképzelni, milyen lesz a világ egyik legnagyobb autósport-eseménye rajongók nélkül, viszont a célja ettől változatlan, harmadik próbálkozásra már szeretné megnyerni a versenyt, hogy ezzel teljessé tegye a tripla koronát.
Az Indy 500 kéthetes ünnepe során e hét szerdán kezdődik meg a körözés a 2,5 mérföldes oválpályán, szombaton és vasárnap az időmérőt rendezik, majd pedig jövő vasárnap, augusztus 23-án elrajtol a 104. Indianapolis 500.
Welcome to Arrow McLaren SP, @alo_oficial.
— Arrow McLaren SP (@ArrowMcLarenSP) August 8, 2020
Seat Fit
Introduced to Crew
Engineering Meetings pic.twitter.com/flxAvqR1yY
Ez csúnya volt: Elrontotta saját világbajnokának nevét az F1
https://formula.hu/parc-ferme/26285
A 70. Évfordulós Nagydíj időmérő edzésének közvetítésében jelent meg az alábbi, ártalmatlannak tűnő grafika a Silverstone-ban eddig legtöbb pole-pozíciót szerző F1-es versenyzőkről, ami viszont végül kifejezetten ártalmas lett a sport vezetősége számára, hiszen egy csúnya hibát vétettek a feliratban. A kétszeres világbajnok és háromszoros silverstone-i pole-pozíciós Jim Clark nevét Jim Clarke-nak írták, ilyen formán pedig aligha elütésről volt szó, sokkal inkább arról, hogy aki a szöveget készítette, nem volt tisztában az F1 máig egyik legjobbjának tartott pilóta nevének helyes írásmódjával.
(És igen, Hamilton fölénye itt is nyomasztó.)

Videó: Így néz ki most a 10 éve hátrahagyott magyar MotoGP-pálya, a Balatonring
https://formula.hu/parc-ferme/26284
A MotoGP ismét terítékre került Magyarországon, hiszen az állam Hajdúnánáson tervez egy teljesen új versenypályát felépíteni, amely reményeik szerint 2023-tól már fogadhatja a motoros királykategória mezőnyét.
Ezen hír kapcsán viszont sűrűn előkerül Sávoly neve is, hiszen senki nem felejtette el: 2008 novemberében Somogy megyében, a Balaton délnyugati csücskénél egyszer már elkezdtek építeni egy MotoGP-pályát, a Balatonringet, azonban a gazdasági válságra hivatkozva a munkálatok hamarosan le is álltak, így a MotoGP azt követően, hogy előbb 2009-ban, majd 2010-ben is számolt a naptárában a Magyar Nagydíjjal, végül lemondott a projektről. Így tett Magyarország is, a pálya helye tíz éve érintetlen, a Nemzeti1TV pedig most ellátogatott Sávolyra, hogy felmérje az állapotokat és beszélgessen a helyiekkel a pálya kapcsán. A falu polgármestere, Schuller Tibor elmondta, a Balatonring földmunkálataihoz annak idején már 4000 tonna kavicsot lehelyeztek a vonalvezetés kialakításához. Mások arra panaszkodnak, hogy ezáltal hatalmas területet vontak el felhasználatlanul a földműveléstől, és most ahelyett, hogy itt, ezen a mezigazdaságilag már használhatatlan területen fejeznék be a pályát, egy újabb területet vonnak el az élelmiszertermeléstől.
Ütközik a menetrendje, a szezon vége előtt távozik a Jaguar FE-s pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/26283
Pilótacserére kényszerül a Jaguar Formula-E-s istállója, miután az újonc James Caladónak augusztus 13-án csütörtökön már a Ferrari WEC-csapatánál van jelenése. A brit pilóta az AF Corse egyik 488 GTE Evóját fogja vezetni a spái 6 órás viadal hétvégéjén. Helyetteseként a Jaguar a tartalékpilótáját, Tom Blomqvistet ülteti az autójába, aki egyébként 2018-ban 24 órás futamont nyert Spában.
Caladóhoz hasonló ütemezési kihívással néz szembe Alex Lynn, Sebastien Buemi és Felix da Costa is, akik szintén indulnak a 6 óráson, a Motorsport értesülései szerint azonban ők hárman kihagyják a WEC csütörtöki edzését, és részt vesznek az FE utolsó futamán, mielőtt Belgiumba utaznak.

Fotó: DPPI
A szokás hatalma: Hamilton véletlenül Verstappen trófeáját vitte magával
https://formula.hu/parc-ferme/26282
Megmosolyogtató jelenet zajlott le a silverstone-i dobogós ceremónia során. Az éles szemű rajongók kiszúrták, hogy a pezsgőzés befejeztével Lewis Hamilton – aki hozzászokott, hogy általában a győztesnek járó, legnagyobb trófea az övé – a pódium első fokáról Max Verstappen díját emelte fel és vitte magával. Miután a brit elsétált, a holland csodálkozva nézett az emelvényre, hova tűnt onnan trófeája.
Vasárnap a 33-as volt az autó-motorsport szerencseszáma
https://formula.hu/parc-ferme/26281
A Formula-1 Twitter-csatornája mutatott rá, hogy a 33-as számú induló győzött nem csupán az F1-ben (Max Verstappen), hanem a MotoGP-ben (Brad Binder) és a Moto2-ben (Enea Bastianini) is. Verstappen valószínűtlen győzelménél talán csak a zöldfülű KTM-es dél-afrikai, Binder első helyével lehetett nagyobbat kaszálni a fogadóirodáknál…
SUNDAY'S LUCKY NUMBER
— Formula 1 (@F1) August 9, 2020
F1 winner: #33
Moto2 winner: #33
MotoGP winner: #33#F170 #F1 @MotoGP pic.twitter.com/Z2Oaae1831
Ötödik helyet gyűjtött Hefler Róbert a GT Cup Open Europe hazai fordulóján
https://formula.hu/parc-ferme/27236
A Hungaroringre látogatott a GT Open bajnokság, amelynek kísérősorozatában, a GT Cup Open Europe-ban magyar érdekeltség is volt Hefler Róbert révén, aki az Aston Martin Akadémia tagjaként állt rajthoz. Hefler és váltótársa, Philippe Valenza mogyoródi hétvégéje felemásan sikerült, hiszen egy törött felfüggesztés miatti kiesés után egy ötödik helyezést tudtak szerezni.

Büntetőpontokkal is megjutalmazták az agresszív Magnussent
https://formula.hu/parc-ferme/26280
Kevin Magnussen a 18. körben veszélyes visszatéréssel fenyegette Nicholas Latifi épségét: a Stowe kanyart elhagyva rámenősen tért vissza a pályára, eközben összekoccant a Williamsszel, amelynek helyet kellett volna hagynia. A különböző kameraszögek megtekintése után a versenyfelügyelők öt másodperces időbüntetést osztottak ki Magnussennek. A futam után ezt két büntetőponttal toldották meg.
„A stewardok úgy ítélték meg, hogy a kanyar kijáratánál Magnussen szükségtelenül hagyta el a pályát, ezt követően pedig agresszívan tért vissza, eltalálva Latifi autóját. Ezeket figyelembe véve a stewardok úgy érezték, Magnussen a pálya elhagyásával tudta megtartani pozícióját” – idézi a RaceFans.net a stewardok indoklását. 12 hónapos periódust tekintve Magnussen három büntetőponttal rendelkezik.
Az öt másodperces büntetés nem változatott a Haas-pilóta eredményén, mivel ő volt a 70. Évfordulós Nagydíj egyetlen kiesője a 45. körben, amikor súlyosbodó vibráció miatt biztonsági megfontolásból kiállt a bokszba.

Nézzük ezt meg újra: Hétperces összefoglaló a Mercedes idei első vereségéről
https://formula.hu/parc-ferme/26278
Így kapott ki az első négy hétvégén legyőzhetetlennek hitt gárda a gumimágus Max Verstappentől és Red Bulltól. A 70. Évfordulós Nagydíj összefoglalója a YouTube-ra átkattintás után indul el.
A gondoskodó Verstappen most kézfertőtlenítésre figyelmeztette mérnökét
https://formula.hu/parc-ferme/26279
Miután a Brit Nagydíj egyik legfelkapottabb rádióüzenete lett, amint Max Verstappen viccesen az ivás fontosságára hívta fel mérnöke figyelmét a verseny közben, ez a mostani folytatás már biztosan a show kedvéért jött a hollandtól. Már csak amiatt is, mert a 70. Évfordulós Nagydíjon, ahol a győzelemért harcolt, biztosan nem volt annyi felesleges ideje a száguldás közben mással foglalkozni, mint a számára akciómentesen zajló előző vasárnapon.
A holland mindenesetre a győzelem felé haladva egyszer csak a következő fontos mondanivalóval jelentkezett be versenymérnökénél, Gianpiero Lambiasénél:
"GP, hidratáltad magad a verseny alatt? Biztosan a tenyereid is izzadtak, szóval ne felejts el fertőtleníteni!"
Hydrate Sanitize Celebrate pic.twitter.com/mtWchbgLNL
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) August 9, 2020
Da Costának nem hátvédje, hanem elővédje lesz a vasárnapi rajtrácson
https://formula.hu/parc-ferme/26277
A negyedik berlini versenynap időmérőjén tovább folytatódott a DS Techeetah erődemonstrációja a Formula-E-ben: azok után, hogy az első két pole-t Antonio Felix da Costa szerezte meg a Tempelhof repülőtéren, a második kettőt csapattársa, Jean-Eric Vergne neve mellé írhatjuk fel, hiszen vasárnap is a francia volt az eredeti menetirányban használt pálya leggyorsabbja. A portugál viszont ott van mellette a második helyen, és egyúttal karnyújtásnyira első bajnoki címétől, hiszen 68 pontos előnyéből 60-at kell megtartania a verseny végéig ehhez. Legközelebbi üldözője, a szombaton nyerő Maximilian Günther ráadásul csak a 21. helyre kvalifikált. A DS-ek mögött a második sor a Nissanoké, a harmadik pedig a Mercedes-motoros autóké - említést érdemel Felipe Massa, aki a 6. lett a Venturival.
| SP | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány |
| 1 | Jean-Éric Vergne | DS | 1:06.107 | |
| 2 | A.F.da Costa | DS | 1:06.247 | 0.140 |
| 3 | Oliver Rowland | Nissan | 1:06.552 | 0.445 |
| 4 | Sébastien Buemi | Nissan | 1:06.564 | 0.457 |
| 5 | Nyck de Vries | Mercedes | 1:06.597 | 0.490 |
| 6 | Felipe Massa | Venturi | 1:06.777 | 0.670 |
| Q | ||||
| 7 | Alex Lynn | Mahindra | 1:06.741 | 0.257 |
| 8 | René Rast | Audi | 1:06.754 | 0.270 |
| 9 | J.d'Ambrosio | Mahindra | 1:06.778 | 0.294 |
| 10 | Robin Frijns | Virgin | 1:06.818 | 0.334 |
| 11 | Mitch Evans | Jaguar | 1:06.859 | 0.375 |
| 12 | Lucas di Grassi | Audi | 1:06.866 | 0.382 |
| 13 | Edoardo Mortara | Venturi | 1:06.870 | 0.386 |
| 14 | James Calado | Jaguar | 1:06.904 | 0.420 |
| 15 | Nico Müller | Penske | 1:06.940 | 0.456 |
| 16 | Alexander Sims | BMW | 1:06.951 | 0.467 |
| 17 | Sam Bird | Virgin | 1:06.953 | 0.469 |
| 18 | André Lotterer | Porsche | 1:07.036 | 0.552 |
| 19 | Oliver Turvey | NIO | 1:07.038 | 0.554 |
| 20 | S.Vandoorne | Mercedes | 1:07.064 | 0.580 |
| 21 | Max Guenther | BMW | 1:07.103 | 0.619 |
| 22 | Neel Jani | Porsche | 1:07.119 | 0.635 |
| 23 | Daniel Abt | NIO | 1:07.351 | 0.867 |
| 24 | S.Sette Câmara | Penske | 1:07.492 | 1.008 |
Elektro-Schumiról zeng ódákat a német sajtó
https://formula.hu/parc-ferme/26276
23 éves, német, már második idényében nagyszerű dolgokat művel a pályán, és már túlvan első futamgyőzelmén is - ez akár Michael Schumacher 1992-es Formula-1-es szezonjának összegzése is lehetne, aktuálisan viszont Maximilian Güntherről is elmondható ugyanez. A BMW-nél vezető német a Formula-E legfiatalabb győztese lett, amikor januárban megnyerte a Santiago ePrix-t, majd most szombaton, a harmadik berlini futamon ismételt - mindkét diadalt hasonló stílusban biztosította be, kivárásra játszva a hajrában előzve meg az addig vezető DS Techeetah-t.
Günther, aki a Formula-3-as Európa-bajnokságban szerzett év végéi második és harmadik hellyel a zsebében érkezett a Formula-E-be, az előző szezonban a Dragonnál futott néhány villanást leszámítva látványtalan évet, ráadásul rövid időre még az ülését is elvesztette Felipe Nasrrel szemben. A hatodik szezonra azonban lecsapott rá a győzelemre is esélyes BMW Andretti, s a csapat jó formája okán a szezon első felében még a bajnoki címre is esélyesnek tűnt. Legutóbbi győzelme után a második helyre ugrott a tabellán, és bár Antonio Felix da Costa előnye már szinte behozhatatlan, bizonyosan sokat fog még a világ hallani az elektromos széria kapcsán a legígéretesebb fiatal német autóversenyzőről. A Berliner Morgenpost el is keresztelte őt Elektro-Schuminak, a szófordulatot pedig több német nyelvű sajtóorgánum is átvette.
Bár a Formula-E kommentátora, a négyszeres IndyCar-bajnok Dario Franchitti szerint az Elektro-Schumi úgy hangzik, mint egy rockegyüttes neve.


Ezt jelentette a kormány fogalma a Formula-1 különböző évtizedeiben
https://formula.hu/parc-ferme/26274
Az első 40 évben alapjaiban keveset változott a kormánykerék – leszámítva, hogy kisebb és kényelmesebb lett –, aztán az F1 mérnökkoponyái rájöttek, hogy érdemes különböző kapcsolókat felhelyezni, hogy a versenyző keze ügyében legyenek. A mai kormányok legkevésbé hasonlítanak „kerékre”, annál inkább egy miniatűr számítógépre.

Őrült befutót szolgáltattak a Formula-3 fiataljai Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/26275
A fordított rajtrácsos sprintfutam második helyéről induló Lirim Zendeli a Tridenttel a rajt után végig vezetett, és valószínűleg ő maga is azt gondolta az utolsó, 20. kör elején, hogy már senki sem veheti el tőle pályafutása első győzelmét. Az idén többször megvillanó MP-s Bent Viscaal másképp gondolta: Zendeli arra kapta fel a fejét, hogy a kör felénél egyszer csak utolérte és megelőzte őt holland riválisa. A német visszavágott, és a pálya utolsó kanyarjait vállvetve teljesítették, hol az egyik, hol másik volt hajszállal előrébb. Az utolsó kanyarban egy bravúros körbeautózással Viscaal került az élre, és 0,559 másodperccel megszerezte az első helyet – ő győzött először az F3-ban.
0.559s. Enjoy. #F170 #F3 pic.twitter.com/32KsbVkO1L
— Formula 3 (@FIAFormula3) August 9, 2020
De a harmadik helyért is hasonló küzdelem folyt, négy autó futott be szinte egyszerre. Liam Lawson a dobogós Theo Pourchaire-t próbálta megelőzni, de visszaesett az ötödik helyre, David Beckmann mögé. Oscar Piastri lett a hatodik, ezzel egy pontra megközelítette a tabellát vezető, vasárnap kieső Logan Sargeantet.

Az első farmotoros autótól a DAS-ig: így fejlődött a technika az F1 70 éve alatt
https://formula.hu/parc-ferme/26269
Remek összeállítást készített a 70. Évfordulós Nagydíj alkalmából a Formula-1 YouTube-csatornája: végigkövethetjük, hogyan változott a technika a száguldó cirkuszban az elmúlt hét évtizedben a motorokat, az aerodinamikát, az elektronikai segédeszközöket, a biztonságot és minden egyebet illetően (a videó átkattintás után indul!):
Kezd gyári csapatra emlékeztetni a Renault!
https://formula.hu/parc-ferme/26268
Legutóbbi, negyedéves csapatértékelő podcastadásunkban sorra vettük az egyes istállók eddigi teljesítményét, s a Renault-ról alapvetően pozitívan tudtunk nyilatkozni – hallgassatok belénk:
Verseny verseny hátán Silverstone-ban, Brnóban és Berlinben – íme, a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/26267
A Formula-1-es 70. Évfordulós Nagydíj lesz a nap fénypontja, de versenyeznek az F2-esek és az F3-asok is Silverstone-ban, és nem szabad elfeledkeznünk a MotoGP Cseh Nagydíjáról, a Formula-E negyedik berlini futamáról, sőt még a portimaó Superbike-ot is érdemes lesz nézni:
9:00-9:45 Formula-E, hatodik szabadedzés
9:45-10:30 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:10-12:00 Formula-2, második futam (M4 Sport)
12:00-12:20 Superbike, második futam (16:00-tól Eurosport 2)
14:00-14:45 MotoGP, futam (Aréna)
14:15-15:20 Formula-E, negyedik időmérő és Super Pole
15:00-15:40 Superbike, harmadik futam (17:00-tól Eurosport 2)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
19:00-20:00 Formula-E, negyedik futam (Eurosport 1)

Lemaradtál az időmérőről? Mutatjuk a legfontosabb pillanatokat!
https://formula.hu/parc-ferme/26273
Megérkezett a 70. Évfordulós Nagydíj kvalifikációjának hivatalos mozgóképes összefoglalója (a videó átkattintás után indul!):