Suzuka és az első kanyar
https://formula.hu/parc-ferme/163
A hétvégén Suzukába érkezik a WTCC mezőnye, 2011-ben nem nagyon találták a helyüket a fiúk az első kanyarban.
Robert Kubica „csapattársa” lett a magyar pilótahölgy
https://formula.hu/parc-ferme/24695
Vogel Adrienn büszkén kürtölte világgá, hogy az ORLEN csapatának tagja - az idén a rali-Európa-bajnokságon induló magyar pilótahölgy a cég "kirakatversenyzőjével", Robert Kubicával (is) pózolt egy eseményen.
Latifi időben jelzi, nem kér Russell meztelenkedéséből
https://formula.hu/parc-ferme/24694
Bár a Williams idei pilótái közötti erőviszonyokat még nem ismerjük, George Russell abban már biztos lehet, hogy a pályán kívül komolyabb ellenállást fejt ki vele szemben Nicholas Latifi, mint tavaly Robert Kubica tette. Úgy tűnik, az autóversenyzők mostanában már csak kartonlapokon üzengetnek egymásnak, a barcelonai teszt során ugyanis Latifi ilyen formában robbantotta ki az F1-es meztelenkedési botrányt, amikor is megkérte csapattársát, hogy a jövőben legyen szíves eltakarni a felsőtestét, amikor fénykép készül róla.

És hogy milyen képekre célzott a kanadai? Hát például az alábbira, ami Russell Instagramján tűnt fel nemrég.

Raikkönen egy egész szekrénnyi motyót visz magával Melbourne-be
https://formula.hu/parc-ferme/24690
Másoknak sem feltétlenül van kevesebb, csak most éppen Raikkönen csomagját mutatta meg a kulisszák mögül a finn fizioterapeutája, Mark Arnall, aki a pakolásért is felelős.
Bottas idén a trollkodás szintjét emelte 2.0-ra
https://formula.hu/parc-ferme/24689
"Nagyon izgatott vagyok, hogy végre megmutathatom a 2020-as szezonra készült új sisakdizájnom. Nagyon sokat dolgoztunk vele, egy egész csapat munkálkodott a legapróbb részleteken, és az örökkévalóságig tartott, mire befejeződött ez a nagy projekt. De most végre megmutathatom. Itt is van, és igazából pontosan ugyanaz maradt, mint korábban!"
És itt ez a sajátos finn humor videón is:
It's taken ages, but it's FINALLY time to see @ValtteriBottas' new helmet design for the 2020 @F1 season! And it's worth the wait... pic.twitter.com/xeaomg5OO9
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) March 2, 2020
Videó: így lett bajnok tavaly Michelisz Norbi - az emlékezetes pillanatok
https://formula.hu/parc-ferme/24684
Egyik olvasónk készített egy összefoglaló videót Michelisz Norbert 2019-es, világkupa-győzelemmel záruló szezonjáról:
Was ist DAS? – Bemutatjuk a Mercedes új találmányát
https://formula.hu/parc-ferme/24691
Az előszezoni tesztelés legkülönlegesebb újítása sem maradhatott ki az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából. Lapunkban elolvashatjátok, hogyan működik a rendszer, és mit gondolnak róla a riválisok.

Egyetlen mondata van Kimi Raikkönennek a Drive To Survive második évadában
https://formula.hu/parc-ferme/24687
Talán nem követünk el óriási spoilert a következő sorokban leírtakkal, de aki még nem látta a Netflix-széria második évadát, és úgy érzi, bármi konkrétummal belerondítanánk az élménybe, azt kérjük, ne olvasson tovább!
Valószínűleg nem lepünk meg sokakat azzal, hogy Kimi Raikkönent nem mozgatta meg a népszerű Formula-1-es dokusorozat, ezért nem vállalt túl aktív szerepet a 2019-es szezont feldolgozó második évadban sem (az elsőből azért maradt ki, mert a Ferrari abban nem akart részt venne). Egészen pontosan egyetlen mondatnyi megszólalás jutott neki a tíz rész során.
A veterán közönségkedvenc ezt mondta a Formula-1-es versenyzői létről: „Számomra inkább egy hobbi, ezért természetesen nem lenne muszáj csinálnom, ha nem akarnám.”
Kimi only had one line in the new series of Drive To Survive. He didn't disappoint pic.twitter.com/JfCk5Vra22
— ESPN F1 (@ESPNF1) March 1, 2020
Két másik Renault-akadémista is a tenerifei karanténba került
https://formula.hu/parc-ferme/24686
Múlt pénteken jött a hír, hogy a Formula-2-es mezőny egyik újonca nem tud részt venni a napokban Bahreinben zajló közös teszten, mivel a koronavírus miatt karanténba zárták. A 18 éves Christian Lundgaard a Kanári-szigeteken a Renault versenyzői akadémiájának edzőtáborában vett részt, és abban a tenerifei hotelban szállt meg, melyet vesztegzár alá helyeztek koronavírusos megbetegedés miatt. A dán pilóta nem betegedett meg, de nem hagyhatja el a szállodát, a teszten Szergej Szirotkin pótolja az ART-nél.
Bár korábban Lundgaardon kívül másról nem esett szó, a Renault most megerősítette, hogy az utánpótlásprogram igazgatója, Mia Sharizman, valamint két másik akadémista, Caio Collet és a 2020-ban leigazolt Hadrien David is a szállodában vannak.
„A helyi egészégügyi hatóságok lefolytatták a vizsgálatokat, és egyikük sem mutatja a vírus tüneteit. Mindenki fitt, és a hotelban folytatják az edzést. Szeretnék kifejezni hálájukat a szállodának a támogatásért, hogy a lehető legkomfortosabban érezzék magukat” – írta a Renault a Twitteren, ahol egy videót is posztolt a három fiatal üzenetével. Collet és David szezonja – jelen állás szerint – április 18-án indul Monzában, a Formula Renault Eurocup szezonnyitóján. A hotelból a vendégek egy részét már elengedték.
Stay motivated guys & see you soon. @lundgaardoff @caio_collet @HadrienDavid #RenaultSportAcademy pic.twitter.com/jLx0OVr2eX
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) March 2, 2020
Két nagy nyertese már van a MotoGP-ben a futamtörléseknek
https://formula.hu/parc-ferme/24685
Mint arról beszámoltunk, előbb a szezonnyitó Katari Nagydíjat törölték a királykategória számára, majd a thaiföldi fordulót is elhalasztották (immár mindhárom géposztálynak). Ez pedig bármily furcsán hangzik, néhány versenyzőnek nagyon is jól jött – még akkor is, ha nyilván ők is alig várták már, hogy versenyezhessenek.
Az egyikük nem más, mint maga a címvédő Marc Marquez, akinek zsinórban a második téli holtidénye ment rá egy vállműtétből való lábadozásra. Bár eredetileg abban reménykedtek, hogy a decemberi beavatkozás egyszerűbb lesz, mint az előző évi volt, valójában a vártnál sokkal lassabban halad(t) a rehabilitáció, így a spanyol még a teszteken sem volt tökéletes állapotban. A plusz egy hónapos kényszerpihenő alatt viszont teljesen rendbe jöhet fizikailag a repsolos – ráadásul jelen állás szerint kedvenc helyszínén, a COTA-n kezdődhet az idény, ahol tavalyi bukásáig egyszer sem tudták legyőzni a nyolcszoros világbajnokot.
Említeni lehetne még a szintén műtétből visszatérő Takaaki Nakagamit és Miguel Oliveirát is, náluk viszont jóval nagyobb nyertes lehet Andrea Iannone. Az olaszt még a tavalyi Malajziai Nagydíjon érték doppingvétségen, azóta a B próbája is pozitív lett, s bár fellebbezett egy hajmintára alapozva, egyelőre végső ítélet nincs. Addig viszont érvényben van a felfüggesztése, így jó eséllyel a tesztek után a katari nyitányt is ki kellett volna hagynia, ám az áprilisi 5-i Amerikai Nagydíjig bőven van ideje az illetékeseknek dönteni a sorsáról – ha felmentik, így akár a teljes szezonban ott lehet az Aprilia motorosa.

Hármat találhattok, mi történt a Super Formula szezonnyitójával
https://formula.hu/parc-ferme/24688
Japán azon országok egyike, amelyekben a legtöbb koronavírus okozta megbetegedést és halálozást regisztráltak mostanáig, ennek és a sportvilágban zajló törlési hullámnak fényében pedig valójában várható is volt, hogy Japán elsőszámú formulaautós sorozatában is megteszik a nagy lépést: határozatlan időre elhalasztották a Super Formula suzukai szezonnyitóját.
Az évad április 5-én kezdődött volna meg, a módosítás pedig nem is csak a versenyhétvégét, hanem a március 9-10-re szintén Suzukába kitűzött tesztet is érinti, amit egyelőre szintén nem rendeznek meg. A második előszezoni teszttel kapcsolatban, ami március 24-25-én zajlana Fujiban, még nem döntöttek. A bajnokságban a népes japán jelenlét mellett a nemzetközi porondról idén a címvédő Nick Cassidy, valamint Jüri Vips, Pietro Fittipaldi és Tatiana Calderon is részt vesz. Jelen állás szerint az április 19-i fuji verseny lesz a szezonnyitó.
Eközben a szintén japán illetőségű Super GT is ugyanezekkel a dilemmákkal néz szembe: ők Okoyamában kezdenek, és arról már döntöttek, hogy az előszezoni tesztet március 14-15-én zárt kapuk mellett ugyan, de megtartják a pályán. Az április 12-i szezonnyitó forduló sorsa azonban még kérdéses.

Szuperlassítva még biztosan nem láttad az 1998-as spái rajtbalesetet
https://formula.hu/parc-ferme/24682
Gyakran felbukkan az interneten az alábbi felvétel az 1998-as Belga Nagydíjról, de nem ebben a verzióban. Most minden eddiginél részletesebben kielemezhetjük a modern Formula-1 egyik legnagyobb tömegbalesetét egy szuperlassításnak köszönhetően.
7, 67, 37: a hétvégi Superbike-futamok nyerőszámai – ezredmásodpercben!
https://formula.hu/parc-ferme/24683
Február utolsó és március első napján rendezték a Superbike-világbajnokság idénynyitóját, és a festői szépségű Phillip Island ezúttal sem okozott csalódást: a közkedvelt lendületes ausztrál pálya három roppant mozgalmas és fordulatos, valamint elképesztő befutót hozó versennyel ajándékozta meg a nagyérdeműt. A szombati első verseny hétezredes győzelméről már beszámoltunk, de a vasárnapi sprintverseny 67, valamint a zárófutam 37 ezredes különbsége sem nevezhető éppenséggel nagynak – Toprak Razgatlioglu után ezúttal Jonathan Rea és Alex Lowes javára dőltek el ilyen minimálisan az elsőségek, ráadásul az első két esetben nem is csak egy kihívó futott be közvetlenül mögöttük. Íme, mindhárom befutó:
Watch one for the closest ends of #WorldSBK history with 3 manufacturers battling for the victory! #AUSWorldSBK pic.twitter.com/9SDBHAEaiB
— WorldSBK (@WorldSBK) March 1, 2020
Welcome to #WorldSBK 2020!
— WorldSBK (@WorldSBK) March 1, 2020
This is incredible as @jonathanrea pips @toprak_tr54 and @Reddingpower in yet another ridiculously close finish!#AUSWorldSBK pic.twitter.com/g4PaeiyIA4
SENSATIONAL win for @alexlowes22!@KRT_WorldSBK rider takes his first win the new team after an incredible battle with his teammate @jonathanrea #AUSWorldSBK pic.twitter.com/fmutcXp093
— WorldSBK (@WorldSBK) March 1, 2020
Videó: Verstappen bemutatott Norrisnak, aki nem maradt adós
https://formula.hu/parc-ferme/24681
Fiatalok egymás közt:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Raikkönen 2017 vs. Bottas 2020: Ennyit gyorsult az F1 három év alatt
https://formula.hu/parc-ferme/24680
Nézzük meg Valtteri Bottas idei leggyorsabb körét a tesztről és hasonlítsuk össze Kimi Raikkönen 2017-es körével, ami akkor szintén a leggyorsabbnak bizonyult. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Emlékeztek még az A1GP-re? Ezek voltak a legfurcsább pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/24679
Az A1 Grand Prix a kétezres évek közepén egy rendhagyó sorozatként vonult be a köztudatba, ugyanis a versenyzők ebben nem csapatot, hanem saját nemzetüket képviselték. Sajnos mindössze négy szezont élet meg a széria, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy WTF-válogatás készüljön belőle.
A teszten futott leggyorsabb kör semmit sem vetít előre
https://formula.hu/parc-ferme/24675
Akármennyire is szeretnénk jóslatokba bocsátkozni az előszezoni teszten látott eredményekből, a helyzet az, hogy a Barcelonában látottak maximum egy homályos képed adnak az aktuális erőviszonyokról. Ezt a csapatok is rendszeresen kihangsúlyozzák, egyáltalán nem véletlenül. Az alábbi képen az előző évtized legjobb tesztkörei láthatók, amiket végigfutva egy mintázat látszik kirajzolódni: jó eséllyel nem az nyeri a világbajnokságot, aki télen a leggyorsabb kört futotta. Az utóbbi tíz szezon során mindössze egy alkalommal, 2015-ben "nyerte" az a felkészülést, aki végül világbajnok is lett, ez pedig a Mercedes volt 2015-ben.
7 seconds quicker since 2015 #F1Testing #F1 pic.twitter.com/18QiHFjMZ9
— Formula 1 (@F1) February 29, 2020
Életveszélyes balesetet úszott meg az egykori F1-es riporter egy évvel ezelőtt
https://formula.hu/parc-ferme/24678
Faragó András neve elsősorban a harminc év feletti F1-es nézők körében lehet ismerős. A televíziós riporter a kétezres évek elején az RTL Klubnál dolgozott a száguldó cirkusz műsorán, ám a későbbiekben új irányt vett a karrierje, és maga mögött hagyta a sorozatot.
Mint egy mai Facebook-bejegyzéséből kiderült, a március elsejét tavaly óta új születésnapjaként ünnepli, 2019-ben ugyanis a Los Angeles feletti hegyekben kis híján életét vesztette, amikor szakadékba zuhant egy Porsche 911 volánja mögött. Körülbelül 50 métert gurult, de az autó megmentette őt. Az esetről készült bejegyzése itt olvasható.

Az F2-ben új korszak kezdődött
https://formula.hu/parc-ferme/24677
Az alábbi látványhoz érdemes szoktatni a szemünket, ugyanis jövőre az F1-ben is hasonló változások fognak történni. A Formula-2 mezőnye vasárnaptól keddig Bahreinben teszteli az új, 18 colos kerekeket, amiket 2021-ben az F1-ben is bevezetnek.



Videó: Így nyert lemerült akkuval Da Costa
https://formula.hu/parc-ferme/24676
Tegnap lezajlott a Formula-E marokkói fordulója, ami a sorozathoz hűen meglepetésekkel szolgált: a futamgyőztes és az őt követő autók is 0%-os töltöttséggel értek célba. A futamról készült szöveges összefoglalónk itt olvasható, a megérdekesebb pillanatokról pedig alább látható egy videó.
#FormulaE - Relive the best moments from the 5th round of the 2019/20 @FIAFormulaE season, the #MarrakeshEPrix pic.twitter.com/dzAUsapf9F
— FIA (@fia) February 29, 2020
Sainznak lenne egy-két szava a Barcelona-mezben feszítő Hamiltonhoz
https://formula.hu/parc-ferme/24674
„Hé @LewisHamilton, beszélnünk kell. #HalaMadrid” – osztotta meg Carlos Sainz a mezes fotót, melyet a világbajnok az El Clásico előtt tett közzé. Sainz közismerten nagy Real Madrid-szurkoló.
Hey @LewisHamilton , we need to talk. #HalaMadrid https://t.co/XtPrCtSdEX
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) February 29, 2020