DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

MotoGP: Thaiföld is halasztva, májusig csúszhat a rajt

A királykategória katari küzdelmeinek törlése után a thaiföldi kormány is bejelentette, hogy halasztják az ottani nagydíjat – de könnyen lehet, hogy az áprilisi amerikai fordulók is veszélyben vannak…

Egyre komolyabban rányomja a bélyegét a technikai sportokra is a koronavírus-járvány: először a Formula-E sanyai fordulóját halasztották el, majd ugyanerre a sorsra jutott a Formula-1-es Kínai Nagydíj is, tegnap este pedig a FIM és a Dorna jelentette be, hogy törlik a MotoGP-sek katari évadnyitóját (igaz, a két kisebb géposztály, a Moto2 és a Moto3 versenyezni fog Losailban, mivel ők már ezen a hétvégén is ott teszteltek, így rájuk nem vonatkoznak a szigorúbb beutazási ellenőrzések).

motogp-buriram-1



Hétfő reggelre aztán érkezett a hír, hogy itt még nem állt meg a történet a MotoGP szempontjából: A The-Race.com beszámolója szerint az idény második állomásának otthont adó Thaiföldön ugyanis az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy ők is elhalasztják a futamukat – értelemszerűen itt már mind a három kategóriára vonatkozóan. Ezt ugyan a Dorna és a FIM még nem erősítette meg, de nagyon úgy tűnik, hogy a thai kormányzat kivette a jogtulajdonos és a Nemzetközi Motoros Szövetség kezéből a döntést, szóval biztosra vehető, hogy a március 22-i versenyek is elmaradnak (frissítés: cikkünk publikálása után nem sokkal a FIM is közleményt adott ki a Thaiföldi Nagydíj halasztásáról, szóval ez most már teljesen hivatalos). Legalábbis egy ideig, hiszen nem törlésről, hanem halasztásról van szó: a hírek szerint a burirami forduló igyekszik elérni, hogy visszakapják a naptárban a tavalyi évig elfoglalt októberi időpontjukat.

A thaiföldi állomás már a kormány döntése előtt is veszélyben volt, hiszen több MotoGP-s csapat is Katarban hagyta a felszerelését az egy héttel ezelőtti kollektív teszt után, így eleve körülményes lett volna megoldaniuk azok elszállítását Buriramba. Ezzel újabb két hetet nyertek az istállók az austini futamig, de elképzelhető, hogy még többet fognak, hiszen a legfrissebb hírek szerint az Egyesült Államok is elkezdett törölni Olaszországból érkező járatokat – márpedig a Katari GP esetén is pont az onnan érkező utazók miatti szigorított intézkedések idézték elő a legnagyobbak futamának törlését.

Éppen ezért felmerült, hogy akár az austini, sőt az április közepi argentin forduló is veszélybe kerülhet, ami azt jelentené, hogy májusig, Jerezig kellhet várni a szezonrajtra. Viszont olyan pletykák is terjednek, hogy ebben az esetben a spanyolországi futamot előbbre hoznák áprilisra, hogy ne annyira későn induljon az évad, amellyel egyúttal lehetőséget teremtenének legalább néhány futam pótlására a későbbiekben.

Jelen esetben tehát úgy állunk, hogy az első két MotoGP-verseny elmarad, és további egy vagy kettő futam helyzete kérdőjeles a koronavírus miatt. Hogy mennyire gyorsan változik a helyzet, jól mutatja, hogy néhány nappal ezelőtt a Dorna még mindenkit arról biztosított, hogy megtartják a katari és thaiföldi futamokat is – szóval az, hogy most ugyanezt az F1 megtette az Ausztrál Nagydíj esetén, nem sokat jelent…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: