DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Koronavírus: Törölték a katari MotoGP-futamot

A FIM egy héttel a tervezett időpont előtt bejelentette, hogy nem rendezik meg a királykategória szezonnyitó futamát a Katarba utazókra vonatkozó szigorított ellenőrzések miatt.

Bár még napokkal ezelőtt is mindenkit arról biztosított a Nemzetközi Motoros Szövetség és a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna, hogy az egyre jobban terjedő koronavírus-járvány ellenére sincs veszélyben a MotoGP jövő hétvégén esedékes katari szezonnyitója, egy héttel a verseny előtt most mégis bejelentették, hogy törlik a királykategória losaili fordulóját.

motogp-katar-1



Az indoklás szerint ennek oka az, hogy a katari hatóságok szigorúbb ellenőrzéseket vezettek be a napokban az Olaszországból és egyéb országokból érkezők irányába: ennek értelmében mindenkit, aki az utóbbi időszakban a járvány által sújtott területeken, mindenekelőtt Olaszországban tartózkodott, 14 napos karanténba helyeznek. Márpedig a Ducati és az Aprilia révén két olasz gyártó is szerepel a MotoGP-ben, nem beszélve a számos olasz motorosról, akik így nem tudnának részt venni a versenyen, ezért a szervezők a futam törlése mellett döntöttek.

Viszont így sem a teljes hétvége marad el, a Moto2-es és Moto3-as mezőny ugyanis már a mostani hétvégén is Katarban tartózkodott az idény előtti kollektív teszt okán, így rájuk nem vonatkoztak a szigorított ellenőrzések, s ezáltal az ő edzéseiket és futamaikat meg tudják rendezni március második hétvégéjén.

Elképzelhető, hogy a katari MotoGP-futam törlése után további versenyek is veszélybe kerülnek az egyre komolyabb fennakadásokat okozó koronavírus-járvány miatt, ráadásul az is nehézségeket okozhat, hogy a királykategóriás csapatok egy része otthagyta a felszerelését a losaili paddockban a múlt heti teszt után, így az átszállításuk is bonyodalmakba ütközhet a két héttel későbbre tervezett Thaiföldi Nagydíj helyszínére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: