DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

Michelisz most nem tudta segíteni Tassit, úgyhogy inkább nyert

Hihetetlenül fordulatos versenyt hozott a TCR hétvégi első versenye a thaiföldi Buriramban, ahol ráadásul a hétvégére saját csapatához versenyzőként beugró Michelisz Norbert szerezte meg a győzelmet.

A rajtnál a pole-ból induló Homola elhúzott, Michelisz és Tassi azonban feljöttek a 2. és a 3. helyre. A csapattulajdonos nem próbálta leszakítani magáról fiatal csapattársát, inkább a lehetőséget várta, hogy miképp segítheti, engedheti el maga mellett Tassit, erre azonban nem kínálkozott igazán megfelelő pillanat. Amikor Oriola és Vernay egyszerre kezdtek komoly nyomást gyakorolni rá, Michelisz megpróbál úgy visszalassulni, hogy Tassit még éppen elengedje maga mellett, és besoroljon az üldözők elé, ám számításai nem jöttek be, Tassit mindketten megelőzték a tolakodásban, innentől pedig mindig volt legalább egy autó a két magyar versenyző között.

A hétvége leggyorsabb autója eddig az Alfa Romeo, Dusan Borkovicot csak saját hibája és a versenybírók ítélete fosztotta meg attól szombaton, hogy a pole-ért harcolhasson, de a 13. rajthelyről folyamatosan lépdelt előre, és a verseny utolsó szakaszára Tassit is megelőzte.

Két körrel a vége előtt aztán eggyel magasabb szintre emelkedett a dráma: defekt miatt kiállt az élről Homola, így Michelisz örökölte meg a vezetést, az utolsó kör kezdetén pedig a második helyen haladó Oriola is leparkolt a pálya szélén. Michelisz először nyert a TCR-ben, a Hondából kiszállva régi cimborájával, a másodikként végző Borkovictyal pacsizhatott, míg Tassi végül bejött harmadiknak, miután átvészelte a bajnoki rivális Vernay-től az utolsó kanyarban érkező lökést is. A francia megmozdulását még vizsgálják, enélkül ők ketten jelenleg holtversenyben vezetik a pontversenyt. A M1RA harmadik autójával Altoe a 6. helyen végzett.

 

Az első futam teljes egészében megnézhető az alábbi videóban, a második verseny eredménye itt található.

EasyCapture2_1

Videó: Ők alkotják a ralikrossz-vb mezőnyét 2020-ban

13 állandó versenyző szerepelt a WRX nemrég kiadott nevezési listáján. A legnagyobb hír kétségkívül a kétszeres bajnok, Johan Kristoffersson visszatérése, de a többiek sem kispályások: 7 korábbi futamgyőztes és még 3 dobogós van köztük.

3D nyomtatással készül a Cupra TCR-gépe

A WTCR-ben is szereplő versenygép megalkotásához a legmodernebb gyártási technológiát is felhasználják. 3D nyomtatás, szélcsatorna és pálya: így készül a TCR-specifikációjú Cupra León Competicion.

Most hétvégén rendeznék a Bahreini Nagydíjat: mennyit tudsz a történetéről?

A koronavírus-járvány miatt ugyan a szezon második futamának szánt versenyét is elhalasztották, de kvízünk segítségével tesztelheted tudásod a korábbi nagydíjak történéseiből IDE vagy a képre kattintva:

bahrein-f1

Szeptemberben fogják megtartani a Le Mans-i 24 órást

A legendás egynapos is kénytelen volt megadni magát a koronavírusnak. A szervező Automobile Club de l’Ouest hétfőn még ragaszkodott a június 13-14-i időponthoz, és azt ígérte, egészen április közepéig kivár. Azóta viszont Franciaországban bevezették a kijárási tilalmat, ezért az ACO lemondott a júniusi rendezésről, és szeptember 19-20-ára helyezte át a viadalt.

Az idei Le Mans így is a 2019/20-as WEC-szezon zárófordulója marad, holott az eredeti terv szerint szeptember 5-én már a 20/21-es idény kezdődött volna Silverstone-ban. Az elnyúlt aktuális évad finisét egy hatalmas hézag fogja megelőzni: a mezőny utoljára februárban versenyzett Austinban, a sebringi fordulót törölték, a spáit halasztották. Austint és Le Mans új időpontját közel hét hónap választja el egymástól – a szünet lerövidülhet, de még mindig tetemes marad, amennyiben a belga futamot pótolják.

A Le Mans-i 24 órás júniusi dátuma szinte kőbe vésett a rajongók számára, de néhány kivételt azért találunk az 1923 óta megtartott verseny történetében. Az első kiadást májusban, az 1956-ost pedig júliusban rendezték. 1968-ban a franciaországi zavargások miatt szintén szeptemberre halasztották a futamot. A 88. verseny csupán a negyedik kivétel lesz a júniusi időpont alól.

Videó: a legszorosabb befutók a MotoGP történetében

Továbbra sem hagynak unatkozni minket a koronavírus-kényszerszünet ideje alatt a gyorsaságimotoros-vb közösségiamédia-felelősei, ezúttal ugyanis öt olyan futam befutóját osztották meg, ahol csupán ezredek döntöttek a győzelemről. A válogatásban szerepel többek között Alex Rins tavalyi silverstone-i sikere, de Valentino Rossi is feltűnik az összeállításban – győztesként és vesztesként is:

 

Kiss Norbiék az állatok védelmére figyelmeztetnek a koronavírus-járvány kapcsán

Kétszeres kamionos Európa-bajnokunk köztudottan kedveli a macskákat, így a Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt hívta fel a figyelmet arra, hogy állatoktól nem lehet elkapni a COVID-19-et, és hogy a járvány idején is figyeljünk állatainkra:

 

A versenyzők kezdenek megőrülni: terjed a WC-papírral dekázós kihívás!

Kellemes felfrissülést jelent ezekben az ínséges időkben, hogy világ autó- és motorversenyzői között akadnak olyanok, akik szerint jobb kifigurázni a koronavírus-pánikot, mint a részesének lenni. A WC-papír sütés még csak a kezdet volt, most ugyanis útjára indult egy kihívás, amely szintén ezzel a - sokak otthonában kupacokban álló - tisztálkodási kellékkel kapcsolatos, és amely talán gyorsabban fog terjedni a közösségi médiában, mint a koronavírus a levegőben.

Egyelőre a tudósok sem tudják biztosan, hogy ki volt az első fertőzött, akiről aztán elkezdett terjedni a WC-papírral dekázós vírus, mi egyelőre a MotoGP-sztár Fabio Quartararóig tudtuk visszavezetni a járvány eredőjét, aki aztán egy felkéréssel Daniel Ricciardónak adta át ezt a fertőző kórt. Kíváncsian várjuk, kiket fognak legközelebb diagnosztizálni ezzel az őrülettel.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m getting crazy

 

Kérdezzetek bátran Michelisz Norbitól!

"Sziasztok! Remélem, jól vagytok és minél többen otthon tudtok maradni. Arra gondoltam, hogy "beszélgethetnénk" egyet, úgyhogy a kép alá hozzászólásban várom a kérdéseiteket, én pedig pénteken jelentkezem a válaszokkal. Ne kíméljetek!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert. A poszt, ahova a kommenteket várja:

 

Rajtszámot vált Michelisz Norbi: a bajnoknak járó 1-essel versenyez idén

„Korábban is mondtam, hogy egyetlen rajtszám van, amire lecserélném az 5-öst… Bajnokként választhattam az #1-est, és éltem a lehetőséggel, 2020-ban ez lesz a rajtszámom. Nehéz döntés volt, de az új logómba is beépítettem, méghozzá a piros-fehér-zöld színekkel kombinálva. Mit szóltok?” – írta Facebook-oldalán a WTCR címvédője. És tényleg: mit szóltok?

 

Mire használják a versenyzők a telemetria-adatokat?

A magyar túraautó-versenyző, Nagy Dániel vezet be minket ebbe a világba.

A világ legfélelmetesebb pályája is letérdelt a koronavírus előtt

A Nordschleifét nem mindenki éli túl, de a Nordschleife mindent túlél - lehetett mondani az autóversenyzés legveszélyesebb évtizedei során. Egészen mostanáig, hiszen olyasvalami történt, aminek hatására még a Zöld Pokol is felhúzta a fehér zászlót. Az FIA, a szervezők és a német autósport-szövetség közösen döntöttek arról, hogy a május 23-24-re kitűzött nürburgringi 24 órás versenyt a koronavírus-járvány miatt a szeptember 27-i hétvégére halasztják, ennek viszont egyéb következményei is vannak.

A 24 órással azonos hétvégén rendeznék a WTCR nordschleifei futamait is, ám az új időpont a Túraautó-világkupa mezőnyének már nem felel meg, hiszen ekkor a tervek szerint már ázsiai túráján jár majd a sorozat, a felszerelés pedig valahol Kína és Dél-Korea között utazik majd. Emiatt a WTCR kénytelen volt bejelenteni, hogy törli az idei naptárból a németországi fordulót. A terv viszont továbbra is az, hogy a nehéz idők ellenére is tartják magukat a 20 futamhoz a szezonban, így a két kieső német versenyt úgy pótolják, hogy Vila Realban és a Salzburgringen is a kettő helyett három versenyt rendeznek majd. Korábban persze már a magyar fordulót is törölték, amelynek elmaradó futamait a közlemény szerint az aragóni hétvége programjában passzírozzák valahogy bele. Viszont a WTCR még ezzel sincs kint a vízből, hiszen egyelőre a június 7-i, szlovákiai forduló megrendezése sem százszázalékosan biztos: Francois Ribeiróék folyamatosan értékelik az egészségügyi helyzetet a világban, és ennek fényében döntenek majd a naptár esetleges további módosításairól.

unnamed_1

Michelisz Norbert gondolatai az elmúlt és a következő szezonról

A Motorsporthíradó interjúja a túraautó-világkupa címvédőjével – a teljes beszélgetés szövegesen itt olvasható.

A hétfői bejelentéssel eldőlt, hogy Michelisz Norbert a Hyundai versenyzője marad a BRC színeiben a 2020-as szezonban is. Már csak az kérdés, mikor fog elkezdődni a WTCR.

Sainz örömhíre: Nem vagyok koronavírusos!

A McLaren karanténban tartózkodó spanyol versenyzője egy pozitív és egy negatív eredményről számolt be kedd este:

"NEGATÍV VAGYOK COVID-19-RE
POZITÍV VAGYOK HOZZÁÁLLÁSBAN
Az Ausztráliában történtek után át kellett esnem egy koronavírusteszten, és örömmel tudatom, hogy negatív lett az eredménye. Gyakorlatban azonban ez nem sokat változtat számomra, hiszen továbbra is karanténban maradok. #maradjotthon"

 

Napi cukiságbomba: Így játszanak Buttonék a kisfiukkal

A 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button és párja, Brittny Ward is jól elvan a kis Hendrixszel:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Brittny Ward (@brittnyward) on

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Jenson Button (@jensonbutton) on

Klasszikus versenyek ingyenessé tételével teszi elviselhetőbbé a kényszerszünetet a MotoGP

Mivel a koronavírus-járvány miatt leghamarabb május elején rendeznek futamot a világ legjobb motorosai számára, a MotoGP hivatalos honlapja tíz klasszikus viadalt is ingyen elérhetővé tett. Így többek között egy egyszerű regisztráció után fel lehet eleveníteni Valentino Rossi első királykategóriás győzelmét, a Casey Stoner elleni Laguna Seca-i vagy Jorge Lorenzo elleni barcelonai parádés párharcát, vagy épp az elmúlt évek őrült Phillip Island-i és asseni versenyeit. A videók IDE vagy a képre kattintva érhetők el.

motogp-rossi-stoner-dppi

Öt hónapig kómában feküdt, most újra versenyezni készül a belga pilóta

Nem akármilyen visszatérésre készül Enzo Ide: a Blancpain GT Sprint korábbi bajnoka tavaly augusztusban otthonában szenvedett balesetet, amely után öt hónapig mesterséges kómában tartották egy belga kórházban. Újévkor már arról posztolt, hogy köszöni az orvosok segítségét, most pedig már azt tervezi, hogy rajthoz áll a Ralikrossz-Eb-n, amely öt állomáson is a vb-vel együtt fog szerepelni (már amennyiben persze a koronavírus engedi…).

„Már alig várom, hogy újra vezethessek. A fő célom, hogy jól érezzem magam, és beletanuljak a ralikrosszba” – fogalmazott Ide, aki tavaly Spában kóstolt bele a nemzetközi ralikrosszba egy Audi S1-gyel, és idén is a Joel Christoffersson által futtatott svéd JC Raceteknik színeiben fog szerepelni.

enzo-ide-rx

Erre befizetnénk: 2020-as F1-es autók Legóból

Egy lelkes rajongó alkotott meg az aktuális mezőnyből öt autót, amelyek valódi LEGO-alkatrészekből is összeállíthatók. További képek és információk az Instagram-oldalán találhatók.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lego F1 2020

Videó: Karanténban van, így tengerpartot takarít a WRC-pilóta

Mads Ostberg posztolta az alábbi videót közösségi oldalán azzal, hogy a Mexikó Raliról hazatérve elővigyázatosságból karanténba vonult - nem beteg, a családjával lehet és ki is mehet a házból, de nem mehet a többi ember közé. Úgyhogy ezzel töltötte a hétfői napját:

 

Járvány alatt minden felelős versenyzőnő WC-papírt süt

"Ma egy nagyon különleges vacsorát készítek. Mostanság ez mindenki kedvence, így nekem is ki kellett próbálnom: már sül is a WC-papír! Ne felejtsük ki a borsot és a sót, és már készen is van. Jó étvágyat!" - mondja haláli komolysággal a W Series tavalyi második helyezettje.

Beitske Visser - Koronavírus-pánik 1:0

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Making a special dinner tonight

Hamilton is bemutatja a koronavírus elleni legfontosabb védekezési módot

A hatszoros világbajnok a közösségi médiában demonstrálja, hogyan kell helyesen kezet mosni a brit egészségügyi szolgálat, az NHS útmutatása alapján. Klímavédőként Hamilton még a vízzel való spórolásra is figyel, de szubjektív véleményünk szerint Grosjean a minap alaposabb volt.