DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap

Hamilton és Rosberg más autómárkák logóját is ki tudja rakni

Nem tartott sokáig, már meg is érkezett a Mercedes tegnap bemutatott kreatív reklámplakátjának kifigurázása. Ha nem tudtuk volna, Lewis Hamilton és Nico Rosberg testéből nem csak a háromágú csillagot, hanem a Citroen, a Toyota, az Infiniti és az Audi logóját is ki lehet rakni.

3

Pénteken magas láza miatt koronavírusra tesztelték, szombaton dobogóra állt

Megjárta a poklot és mennyet (ebben a sorrendben) Jean-Eric Vergne Marokkóban. A Formula-E címvédője vírusfertőzés miatt három napon keresztül küzdött 40 fokos lázzal. A francia kórházba ment, ahol bent tartották: ő azt gondolta, azért, hogy kezelést kapjon, valójában azonban koronavírusra végeztek tesztet rajta, ami negatív eredménnyel zárult. Vergne a pénteki szabadedzésen nem is tudott részt venni, a DS Techeetah tesztpilótája, James Rossiter helyettesítette.

 

„Nem bírtam mozogni, annyi erőm sem volt, hogy öntsek egy palack vízből” – ecsetelte gyötrelmeit Vergne a Sunnak. „Tegnap bementem a kórházba, azt hittem, hogy ott segítenek, de csak koronavírussal teszteltek. Egész nap vártam, hogy kezeljenek, de igazából a teszt eredményére vártak. Gyakorlatilag karanténban tartottak, tíz órán át nem mehettem a szobából. Megőrültem, szerintem ott maradtak a nyomok a falon. Amikor ma kiszálltam az autóból, elájultam.”

Bár Vergne közérzete szombaton is pocsék volt, a verseny elfeledtette vele fejfájását. A kvalifikáción csak a 11. helyen végzett, de a futamon szenzációsan teljesített: sorban előzve a többieket a harmadik helyet szerezte meg (az utolsó kanyarokig második volt, de energiája másokhoz hasonlóan neki is 0 %-ra csökkent), idei legjobb eredményét. Nyilatkozatában a futamot megnyerő csapattársa, Antonio Felix da Costa is megemlítette, keserves hete után Vergne bravúros volt ma.

Ki vezet? – Nico és Keke Rosberg versengésénél rég volt jobb F1-es reklám

A legaktívabb visszavonult Formula-1-es világbajnoknak, Nico Rosbergnek sikerült előcsalogatnia a leginkább visszahúzódó F1-es világbajnokot, saját apját, Keke Rosberget, hogy közösen szerepeljenek egy másfél perces Heineken-reklámban. Mint kiderül, hogy öreg Rosberg semmit sem veszített rafináltságából és ügyességéből az évek során, de Nicónak van egy trükkje, amire még ő sem számít!

Kubica reklámfilmben oktatja a lengyel fiatalokat

Tudjuk, hogy Robert Kubicát mekkora kultusz övezi hazájában, Lengyelországban, az őt támogató nemzeti olajtársaságról, a PKN Orlenről pedig már az is hallott, aki kifejezetten kerüli a reklámokat. De ha igazán meg akarjuk érteni a lengyeleknél dúló Kubica-lázat, ahhoz éppen az ad segítséget, ha megnézzük, mennyi különféle reklámfilm készült róla csak az elmúlt egy év során, és mennyiféle termék kötődik, kötődött a nevéhez. Kubica-dezodor, Kubica-kaparóskártya, Kubica-motorolaj... Az első videó helyszíne pedig a Kubica-tanoda, ahol az Alfa Romeo tesztelője azt magyarázza kisautókba ültetett fiatal honfitársainak, hogy versenytempóban csak a versenypályán szabad közlekedni, a közutakon azonban be kell tartani a sebességkorlátozást.

 

Ütős harmincfős mezőny állt össze a Formula-3-ban

Teljes az FIA F3 2020-as rajtrácsa, tíz istálló 30 pilótájával. A tavalyi élmenők kivétel nélkül feljebb léptek, de a helyükön ismét erős felhozatal gyűlt össze: lesznek az autósportban nagyon jól csengő nevek, mint David Schumacher (Ralf Schumacher fia), Enzo Fittipaldi (Emerson Fittipaldi unokája) és Jack Doohan (az ötszörös MotoGP-bajnok Mick Doohan fia), F3-as szinten már bizonyított arcok, mint Richard Vershoor (a 2019-es Makaói Nagydíj győztese) vagy Frederik Vesti (a Formula Regional bajnoka), ígéretes 16 éves tehetségek, mint Theo Pourchaire (a német Formula-4 bajnoka) és Dennis Hauger (az olasz Formula-4 bajnoka), de egy női versenyző is, Sophia Flörsch, akit nem tört meg 2018-as horrorisztikus balesete, és egyre feljebb lépked a ranglétrán.

A bajnokság médiásainak sikerült mindegyiküket egyetlen informatív képbe sűríteni:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Who are you supporting this year⁣⁣ ⁣⁣ Our 2020 grid is complete with 30 drivers ready to give it their all ⁣⁣ ⁣⁣ #Formula3 #F3 #Motorsport #RoadToF1

Formula 3 (@fiaf3) által megosztott bejegyzés,

 

Mestermunka: Norris Legón játszotta el a Sainzcal való verekedést

Egy átlagos autóversenyző, amikor a teszt helyszínén van, de nem neki kell vezetnie, akkor az adatokat böngészi, a hoteljában lazul vagy éppen edz valahol. Lando Norris azonban nem tekinthető átlagos autóversenyzőnek, mert más fejéből biztosan nem pattanhatott volna ki az ötlet, hogy stopmotion-videót készítsen az őt és Carlos Sainzt megformáló Lego-figurákkal. A stopmotion az a filmkészítési forma, amely állóképek sorozatából áll, ahol a tárgyak vagy szereplők mindig csak egy kicsit mozdulnak el előző állapotukhoz képest, így a képeket gyorsan lejátszva úgy tűnik, mintha mozgókép készült volna. Egyszóval: időigényes. 

"Igaz történet alapján" - írta Norris a videóhoz, amely a két McLaren-pilóta öldöklő harcát mutatja be egymás sisakjának megszerzéséért.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Please welcome, Carlos and Lando the Lego movie...

Coronel is kipróbálta a zandvoorti pályát - videó

Az ő belsőkamerás felvételéből is megnézhetjük, hogy milyen lett.

Az első sorra váltott jegyet ez a két vadlúd, de leereszkedett a piros függöny

"Hoppácska, állat a pályán!" című rovatunk legújabb szereplője ez a két lúd, akik a Phillip Islanden ezen a hétvégén szezonját megkezdő Superbike szabadedzését zavarták, a motorosok és a helyi fauna védelme érdekében ugyanis le kellett állítani a körözést, amíg a látogatókat fedezékbe nem helyezték.

Videó: ennyivel volt gyorsabb Bottas Verstappennél

A Mercedes és a Red Bull közötti különbség egy körön, Valtteri Bottas és Max Verstappen előadásában. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Elképesztő: hét ezreden múlt az idei első Superbike-futam győzelme

Döbbenetesen szoros versenyt hozott a Superbike szezonnyitója, az élmezőny öldöklő küzdelmet folytatott minden tizedmásodpercért, ebből pedig az jött ki, hogy az első négy helyezett egy bő tizeden (!) belüli eredménnyel zárt - a győzelmet végül hét ezredmásodperces előnnyel Toprak Razgatlioglu szerezte meg. Íme a végeredmény és a befutó videója:

1. RAZGATLIOGLU Toprak Yamaha YZF R1

2. LOWES Alex Kawasaki ZX-10RR 0,007 +0,007

3. REDDING Scott Ducati Panigale V4 R 0,041 +0,034

4. VAN DER MARK Michael Yamaha YZF R1 0,137 +0,096

 

Hetek óta megy a tüntetés Vandoorne ellen, a belga most beadta a derekát

"Állítsuk meg Stoffelt" - ezzel a felirattal ellátott kartonlappal fotóztatta magát a Formula-E paddockjában Mitch Evans már a két héttel ezelőtti Mexikóváros ePrix alatt is, ám mivel ott nem ért célt (bár ezzel lehetne vitatkozni, hiszen megnyerte a versenyt), az egyszemélyes demonstráció most, Marrakeshben is folytatódott. A Jaguar pilótájának tüntetése azonban nem a futamgyőzelmekre, és nem is a bajnoki versenyfutásra irányult, az új-zélandi egy ezekhez képest jóval csekélyebb összetevő, a FanBoost miatt zúgolódik. Továbbra is létezik a Formula-E ellentmondásos interaktív rendszere, amelynek értelmében a futam első feléig legtöbb nézői szavazatot kapó öt pilóta FanBoostban, pár másodpercre aktiválható teljesítménynövekedésben részesül. A sorozat vezetői ösztökélik is a csapatokat és versenyzőiket, hogy a betételem népszerűsítése érdekében a közösségi médiában próbáljanak kampányolni maguk mellett, de a trend attól még évek óta változatlan: a már az FE előtt szélesebb ismertséggel rendelkező, F1-ből érkező pilóták (mint Vandoorne, aki eddigi 17 futama mindegyikén jutalmazott lett) mindig nagy eséllyel kapják meg az extra kilowattokat a nézőktől, mint a kevésbé ismertek (mint Evans, aki 41 verseny alatt még egyszer sem). A Jaguar pilótája ezen igazságtalanság kiküszöbölésére találta ki - persze poénból - a Vandoorne ellen felszólító feliratokat, amire a marrakeshi hétvégén már a Mercedes belgája is reagált.

"Jól van már, srácok, ne pazaroljátok a kartonpapírt. Most az egyszer szavazzon mindenki Mitch Evansra, hogy örüljön!" - írta Twitteren Vandoorne.

Ha segíteni akarjátok Evans elkeseredett küzdelmét, akkor ide kattintva ti is adhattok neki FanBoostot a Marrakesh ePrix-re.

86624145_2696203907164820_1094958730514006016_o_1

ER20igSX0AAya5W

Videó: Hamiltonnak fél kéz is elég a rajtpróbához

Rajtpróbát tartott a hatszoros világbajnok, de elég lazára vette a figurát:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A one-handed to in a couple of seconds from Lewis Hamilton . #F1 #Formula1 #F1Testing #Barcelona #Preseason #LewisHamilton #Hamilton #Mercedes #MercedesAMGF1 @lewishamilton @mercedesamgf1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

„Szörnyű fejfájás” miatt veszélyben Vergne hétvégéje Marrakeshben

A Formula-E Marrakesh ePrix-jén rendhagyó módon ezúttal már pénteken elkezdődött a hivatalos program az első szabadedzéssel, a kétszeres címvédő Jean-Eric Vergne személyében azonban egy nagy hiányzója is volt a mezőnynek. "Már 24 órája szörnyű fejfájással szenvedek, ezért ki kell hagynom a mai edzést. De az orvosok gondoskodnak rólam, és holnap visszatérek a pályára" - ígérte Vergne, aki ebben az esetben természetesen részt vehetne a hétvége további részén, csupán a pénteki 45 perces tapasztalatszerzési lehetőségtől esne el. Pótlásáról azonban gondoskodni tudott a DS Techeetah, hiszen a tesztpilóta James Rossiter ült be a helyére, egyúttal felkészülve arra az eshetőségre is, ha versenyeznie is kellene szombaton. Rossiter, az F1-es Honda és a Force India korábbi tesztelője még nem versenyzett az FE-ben, noha hosszú ideje dolgozik csapatokkal, így az autókról vannak ismeretei. A DS Techeetah az edzés végére is beszédtéma maradt, hiszen másik versenyzőjük, Antonio Felix da Costa futotta a legjobb köridőt a marrakeshi pályán, mögötte a bajnokságot vezető Mitch Evans és Maximilian Günther zártak. Meglepetésre az eddig remeklő Mercedes csak 19. és 23. lett Nyck de Vriesszel és Stoffel Vandoorne-nal. A szombati menetrend ide kattintva elérhető.

A képen da Costa éppen beedzi Rossitert - vagy ha nem, akkor mi sem tudjuk, mit csinál.

ER4BFOQXsAITTpI

Akitől még a Jégember is megolvad

Nem sokszor látjuk mosolyogni Kimi Raikkönent, de kislánya, Rianna erre is képes:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Almost done testing this year.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

A Renault állítja: az F1-es mezőny 16 tagja is az ő versenyzőjük

Gyári visszatérése óta még mindig nem különösebben nagy tényező a Renault a Formula-1-ben, legalábbis a saját csapatának teljesítményét illetően, de a márka az alábbi összeállítással amellett érvel, hogy nagyon is komoly érdemei voltak a jelenlegi mezőny kialakításában, hiszen juniorkorukban a 20 versenyző közül 16-an is megfordultak a Formula Renault utánpótlás-piramis valamely szintjén. Csupán négyen vannak tehát, akiknek nem volt közük a Renault-hoz az F1-ig vezető útjuk során: Perez, Stroll, Giovinazzi és Verstappen - de közülük a holland az F1-ben már versenyzett Renault-motorokkal - még ha TAG Heuer matrica alatt is -, öt futamgyőzelmet szerezve velük, amikor a Red Bull beszállítói voltak.

Íme tehát 16 nagyon ismerős fiatal arc Renault-feliratú overallban:

A hét képei: így hot dogozik együtt Raikkönen és Kubica

Robert Kubica érkezésével az Alfa Romeo F1-es csapatának hirtelen fontos piac lett Lengyelország, így a két teszthét között a csapat föl is kerekedett, és három pilótájával ellátogatott Varsóban, hogy ott is megejtsen egy szezonnyitó eseményt. Persze egymást követték a szponzori kötelességek, ahol kötelező volt a mosoly, de a képek tanúsága szerint ebédszünetben is kifejezetten jó volt a hangulat Kubica, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi között - legalábbis azt azért nem tudjuk elképzelni, hogy Raikkönent még arra is megkérték volna, hogy a kamera kedvéért teli szájjal beszéljen!

ERoC5NkXYAE67Vy

ERpVPgGXsAAQ6yx

ERppFXMXkAQ-lnK

ERnpV6cW4AMNdK8

Karanténba zárták, ki kell hagynia a tesztet az F2-es pilótának

A Formula-2 vasárnaptól keddig Bahreinben rendez előszezoni tesztet, amelyen az ART egyik pilótája egészen biztosan nem lesz jelen. A 18 éves Christian Lundgaard jelenleg a spanyolországi Tenerifén tartózkodik, ahol a koronavírus terjedése miatt egy hotelban tartják őt karantén alatt. A csapat által kiadott közleményből kiderült, a dán fiatal a Renault akadémiájának edzőtáborában készült a szezonra, amikor a hoteljében felbukkant a világot lázban tartó vírus. Az ő tesztje negatív lett, ám elővigyázatosságból két hétig nem hagyhatja el az érintett szigetet.

lundgaard-f3-2019

Fotó: DPPI

Szujó Zoltán hangjával mától nézhető a Drive to Survive

Ma délelőtt végre megérkezett a magyarul Száguldás a túlélésért címen futó netflixes sorozat új évada. Az idei kiadás a tavalyi F1-es szezont dolgozza fel, és bónuszként hazánkban Szujó Zoltán, valamint Wéber Gábor is megszólal benne.

netflixdts2

Feltűnően sok motorproblémája van a Mercedesnek

A 2020-as téli tesztidőszak minden eddiginél rövidebb, mindössze kétszer három napos, ennek ellenére a Mercedesnek szokatlanul sok problémája akad saját erőforrásával. A címvédők a mai napra kénytelenek voltak másodszor is motort cserélni, miután tegnap Lewis Hamilton alatt mindössze 14 kör után megállt az autó. Ráadásul a szintén Mercedest használó Williams is folyamatos meghibásodásokkal küzd, ami pedig közös az esetekben, hogy legtöbbször az olajnyomással van gond. Váratlan visszaesés ez attól a gyártótól, ami az utóbbi szezonok során a legmegbízhatóbb erőforrásokat gyártotta.

mercedes-motorhiba

Fotó: DPPI

A járvány miatt a DTM inkább otthon tesztel

Monza helyett idén belföldre szervezi az előszezoni tesztjét a DTM, miután Olaszországban egyre nagyobb a készültség a terjedő koronavírus miatt. A március 16-18. közé kiírt gyakorlást egy nappal meghosszabbítva Hockenheimben fogják megtartani. A sorozat június végén versenyhétvégét is rendezne az olaszországi helyszínen, de az egyelőre nem merült fel, hogy ezen is módosítanának.

dtm-hockenheim20191

Fotó: DPPI

Ken Block visszatér és újra WRC-futamon indul

A 2010-es évek elején aktív résztvevője volt a rali-világbajnokságnak Ken Block, amerikai showman viszont azóta más irányba fordult és bár egyszer-egyszer még rajthoz állt a WRC-ben, de tartósan nem tért vissza. Most egy újabb ilyen alkalom következik számára, a soron következő Mexikó Ralin ugyanis ott lesz a mezőnyben, igaz, nem WRC-vel, hanem az utóbbi években már több helyen bemutatott "Cossie-jával", a speciális tuningot kapó Ford Escort Cosworth-ével.

Csak hogy milyen is ez az autó:

A nevezési lista ezen a linken megtekinthető!