Komoly ételkölteménnyel fogadták Massát malajziai szállodájában
https://formula.hu/parc-ferme/11525
Utoljára utazott Malajziába az F1-es mezőny tagjaként az év végén visszavonuló Felipe Massa, a szokásos szálláshelyén pedig olyan édességgel fogadták, amit kár megenni, sőt még a padlóra is üzenetet írtak neki!
Kiss Norbert és Hideg Ádám is jelen volt az FIA gáláján
https://formula.hu/parc-ferme/34289
Idén is voltak magyar résztvevői az FIA hagyományos év végi díjátadójának: a már negyedik kamionos Európa-bajnoki címét szerző Kiss Norbert, valamint a gokart-világbajnokságon az OK Junior kategóriában parádés ezüstérmet szerző Hideg Ádám egyaránt részt vett az eseményen. A két versenyző egymással is készített fotót, de Kiss Norbi és párja a kétszeres F1-es világbajnok Max Verstappen is készített közös képet a versenyző Instagram-sztorija alapján:
Kiss Norbinak egyébként sűrű napjai vannak, hiszen míg péntek este még Bolognában volt jelenése, szombat délután már Nyíregyházán vesz részt egy közönségtalálkozót a Formula.hu szervezésében mint a TOP 50 Magyar Autóversenyző 2022-es első helyezettje – részletek ITT.
Kínos közjáték Horner és Ben Sulayem között: az FIA-elnök a csapatokra tolta a suzukai káoszt – videó
https://formula.hu/parc-ferme/34287
Több érdekes jelenet is lejátszódott az FIA díjátadó gáláján Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner és a Nemzetközi Automobil Szövetséget egy éve irányító Mohammed ben Sulayem között. Mint arról már írtunk, az esemény előtti sajtótájékoztatón is feljött viccelődve a költségsapkabotrány, amely után újra előkerült magán a díjátadón is: amikor Horner átvette a konstruktőri vb-címért járó trófeát, Ben Sulayem viccesen megjegyezte, hogy nem kell aggódniuk, nem fogják levonni a költséglimitből az értéket, amit a csapatfőnök nagylelkűnek nevezett.
Ennél is érdekesebb és kissé kínos volt az a jelenet, amely Horner köszönőbeszéde – amelyben a nemrég elhunyt Red Bull-alapító Dietrich Mateschitznek ajánlotta a 2022-es sikereiket – után történt. Az FIA elnöke ugyanis reagált Horner azon megjegyzésére, hogy a Japán Nagydíjon történt bajnoki koronázás zavaros volt amiatt, hogy sokáig nem lehetett tudni, hogyan számolják a pontokat és ezáltal megvan-e a kellő előnye Max Verstappennek.
„Azt mondtad, Japán ellentmondásos volt. Nem. Az FIA-t hibáztatták a pontok miatt, de nem az FIA hozta a szabályokat. A csapatok hozták őket, mi pedig csak alkalmaztuk” – mondta Ben Sulayem, majd ezen a ponton vágott közbe a szintén a színpadon álló F1-vezér, Stefano Domenicali: ’Oké, srácok, koncentráljatok!’. Videón a jelenet:
: Christian Horner of Red Bull and Mohammed Ben Sulayem of FIA engage in a heated discussion onstage at the Prize Giving ceremony. #F1 #FIAPrizeGiving
— F1 Naija (@f1_naija) December 10, 2022
pic.twitter.com/9X4z0AfiXI
Pourchaire szerint az F2-es bajnoki cím sem segített volna rajta
https://formula.hu/parc-ferme/34285
Theo Pourchaire üstökösként robbant be az utánpótlás-kategóriák világába, az utóbbi időben azonban mintha megrekedni látszana a fejlődése. A francia pilóta 2021-ben 17 évesen tudott F2-es főfutamot nyerni Monacóban, Oscar Piastri távozását követően pedig egyértelműen őt kiáltották ki a bajnoki cím legnagyobb esélyesévé, idei szezonja azonban csalódást keltően alakult. A Sauber Akadémia üdvöskéje a második helyen végzett az egyéni tabellán, ám tetemes, 101 pontos hátrányban zárt a bajnoki címet elhódító Felipe Drugovich mögött. Mindeközben a Sauber által működtetett Alfa Romeo egy újabb évre szavazott bizalmat Guanyu Zhou-nak, így egyelőre távolinak tűnik Pourchaire számára az F1-es lehetőség, noha az USA Nagydíj pénteki szabadedzésén hivatalos versenyhétvégén is bemutatkozhatott már. A 2003-as születésű versenyző azonban továbbra sem adja fel F1-es álmát.
„Őszintén szólva, azt hiszem, akkor sem kaptam volna lehetőséget az F1-ben, ha megnyerem a bajnoki címet. Több dolog miatt is így van, de ilyen ez a sport napjainkban, én pedig elfogadom” – magyarázta a francia. „Fiatal vagyok még, és készen állok rá, hogy fejlesszem önmagam, hogy aztán 2024-ben enyém lehessen az egyik ülés. Az álmom, hogy Formula-1-es versenyző és világbajnok legyek, egyéb kategóriák egyelőre nem érdekelnek.”
Korábban beszámoltunk róla, hogy Pourchaire nem teljesít újabb szezont az F2-ben, most azonban másképp fogalmazott: „Néhány napja beszéltünk erről a Sauber Akadémiával, tehát határozottan lehetőségként kezelem, mert az F1 után az F2 a legjobb bajnokság. Egy hétvégén versenyzünk az F1-gyel és minden csapat figyel minket. Képes vagyok megnyerni a bajnokságot, de meglátjuk, mit hoz a jövő” – zárta a francia.
„Alonso vissza fog térni a Dakarra”
https://formula.hu/parc-ferme/34286
Az FIA évzáró gáláján hangzott el a fenti mondat Nasszer Al-Attiyah szájából. A Dakart idén már negyedszer is megnyerő versenyző beszélt arról, hogy korábban ő tanította a tereprali fortélyai, a dűnék kezelésére Fernando Alonsót, amikor a spanyol az F1-es szünete alatt megpróbálkozott a sivatagi száguldással. Al-Attiyah szerint Alonso szenzációs munkát végzett, és egyértelmű, hogy komoly tehetsége van ehhez is – ugyan nem ért el nagy eredményt, de ő tudja, hogy micsoda tapasztalatra van szükség egy ilyen versenyen, és öt-hat év is kell ahhoz, hogy valaki győzni tudjon. Végül azonban megkérdezték arról is, hogy szerinte látjuk-e még Alonsót a Dakaron...
„Erőltetem, hogy jöjjön megint! Még ma is beszélünk egymással, várjuk vissza. Szerintem jönni is fog, szereti a Dakart, biztos vagyok benne, hogy egy, esetleg két év múlva újra el fog indulni. Ez biztos”– mondta Al-Attiyah az eseményen, amelyen a Formula.hu is részt vett.
fotó: dppi
Az Andretti megtette a következő lépést az F1 felé
https://formula.hu/parc-ferme/34283
Továbbra sem tett le az F1-es szerepvállalásról az Andretti család, így vélhetően többek között ezért is döntöttek úgy, hogy egy új főhadiszállás megépítésére vállalkoznak. Az Andretti Global hivatalos sajtóközleményében kiemelték, hogy a floridai Fishersben épülő 53 000 négyzetméteres létesítmény az Andretti Autosport versenyprojektjeinek ad majd otthont, ezek között pedig a közeljövőben akár a Formula-1 is helyet kaphat. „Az új globális központunk tervezése izgalmas folyamat volt, ezért örülünk, hogy most megtesszük az alapkőletételt és azokat a lépéseket, melyekkel valóra válthatjuk a terveinket” – írták sajtóközleményükben.
Three generations of Andretti break ground on our next chapter. #AllAndretti pic.twitter.com/KhOj0PiGC9
— Andretti Autosport / #AllAndretti (@FollowAndretti) December 6, 2022
Ez volna minden idők legrosszabb bokszkiállása?
https://formula.hu/parc-ferme/34282
A YouTube-on is kezd teret hódítani a maximum egyperces rövid videók hada, s az F1 sem akar lemaradni a legújabb őrületről. Még szerencse, hogy belefért ebbe az időkeretbe Esteban Tuero és a Minardi bokszkiállása az 1998-as Argentin Nagydíjról. Szerintetek ez rosszabb volt, mint Bottas monacói, a Mercedes hockenheimi, vagy épp az Ezüst Nyilak bahreini mutatványa? Esetleg a Ferrari valamelyik bénázása viszi a pálmát? A videó a képre kattintva tekinthető meg!
Az F1 idén sem szűkölködött a különleges sisakfestésekben
https://formula.hu/parc-ferme/34280
A 2022-es idényben jó néhány egyedi dizájnt láttunk a pilótáktól, az F1 Instagram-oldalán pedig közzétettek ebből egy válogatást. A tíz fotót tartalmazó posztban ott van Lando Norris kosárlabdára emlékeztető sisakja, de Sebastian Vettel utolsó festése, vagy éppen Esteban Ocon Pókemberre utaló mintázata sem maradhatott ki a legjobbak közül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Cupra beszállt a Formula-E-be
https://formula.hu/parc-ferme/34281
Csupán napokkal a 2022/23-as szezon hivatalos téli tesztje előtt – a valenciai körözés jövő keddtől csütörtökig tart – egy új gyártó jelentette be csatlakozását a Formula-E-hez: a Cupra a sorozatba visszatérő Abt istálló partnere lesz, melynek Gen3-as modellje a márka színeibe öltözik. Az Abt egy szezon kihagyása után indul újra a sorozatban – korábban a Cuprához hasonlóan Volkswagen Csoporthoz tartozó Audi gyári formációja volt, a 2016/17-es szezonban az egyéni, egy évvel később a csapatbajnoki címet szerezte meg.
A Cupra tovább bővíti már eddig is széles elektromos programját: a márka érdekelt az ETCR-ben, ahol Adrien Tambay és az EKS csapat révén bajnoki címet nyertek, valamint az Extreme-E-ben is, mely sorozat szezonzáróján szereztek győzelmet – utóbbi szériában ugyancsak az Abt partnereként.
Az Abt Cupra két versenyzője Robin Frijns és Nico Müller lesz a 2022/23-as szezonban, a hajtásláncot pedig a Mahindra szállítja – azaz a Cupra szerepvállalása főszponzori jellegű, egyelőre nincs szó arról, hogy saját erőforrást fejlesztenének.
Montreal jelentette a fordulópontot Mick Schumacher számára
https://formula.hu/parc-ferme/34279
Nem igazán érezte magát jól a Haas 2022-es autójában a fiatal német versenyző, aki nemrégiben az Auto Motor und Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy mikor kezdtek el jóra fordulni a dolgok a mögötte hagyott idényben. „Visszatekintve, valószínűleg rossz volt a megközelítésem. Az elején eltévedtünk az autó beállításaival, de aztán viszonylag gyorsan elkaptuk a fonalat, és meghoztuk a helyes döntéseket. Újra a nulláról kezdtük. A Kanadai Nagydíjtól kezdve olyan autóm volt, ami megfelelt nekem, és amivel folyamatosan fejlődtünk” – mondta Schumacher, aki az idény végén távozott az amerikai csapattól.
Szigorúbb ellenőrzéseken mennek át a padlólemezek 2023-ban
https://formula.hu/parc-ferme/34278
Jövőre már sokkal szigorúbban fogja vizsgálni a padlólemezeket az FIA, ahogyan arról már szezon közben is szó volt. A WMSC legutóbbi ülésén született meg ezen döntés, ahol többek között az is kiderült, hogy a Mercedes trükkös első szárnya szabályellenes, így azt nem használhatják jövőre.
A padlólemezekkel az volt a gond, hogy rossz nyelvek szerint a sarkallatos pontokon úgy tervezték meg a csapatok azt, hogy megfeleljen az FIA előírásainak, azonban más helyeken meghaladják a maximum nyolc milliméterben megszabott rugalmasságot, amivel extra leszorítóerőt nyerhetnek. A szigorúbb ellenőrzéssel egyúttal a delfinezésnek is gátat szabhat a Nemzetközi Automobil Szövetség.
Sainzék nyerték a Ferrari házi bajnokságát
https://formula.hu/parc-ferme/34277
Miközben a ferrarisok Fioranóban segédkeztek a Pirellinek, nem felejtették el megtartani az éves labdarúgó kupájukat sem, amelyben Carlos Sainz Facebook-története alapján a spanyol csapata győzedelmeskedett. "Mindig öröm veletek játszani" - írta a 2022-ben első futamgyőzelmét is megszerző Sainz.
Alonsót és Hamiltont megreptetik, Leclerc eldobja az élről – a 2022-es F1-es szezon legdrámaibb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/34272
Ütközések, balesetek, sorsfordító kiesések, csapaton belüli csörte és Magnussen interlagosi pole-pozíciója is szerepel a Formula-1 legújabb top 10-es gyűjtésében, amelyben a 2022-es idény szerintük legdrámaibb momentumait szedték össze – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:
Vettel Magnussen elleni előzését szavazták meg az év legjobbjának
https://formula.hu/parc-ferme/34275
Rajongói szavazás alapján választotta ki az F1.com a 2022-es szezon előzését – a győztes Sebastian Vettel megmozdulása lett Kevin Magnussen ellen az USA Nagydíj utolsó körében: a német és a dán három kanyaron át haladt egymás mellett, mielőtt a négyszeres világbajnok megszilárdította a pozíciót. Ez nyolcadik helyezést ért másodpercek múlva a kockás zászlónál.
A legjobb előzésre a szezon összes versenyét követően szavazni lehetett: ezek közül a két legnépszerűbb között dőlt el az év előzése a mostani szavazásban. 31 ezer rajongó voksolt, 57 százalékuk Vettel megmozdulására, 43 százalék Lewis Hamilton kettős előzésére Charles Leclerc és Sergio Perez ellenében Silverstone-ban.
We have a winner!
— Formula 1 (@F1) December 8, 2022
Your https://t.co/8PdPZljD4j Overtake King for 2022 is... Sebastian Vettel
Thank you to everyone who voted this year @cryptocom #FFTB pic.twitter.com/tSKYioHh3x
Jövőre tényleg német bajnokság lesz a DTM
https://formula.hu/parc-ferme/34276
Miután a német autóklub, az ADAC átvette a DTM jogait, Németországra összpontosító versenynaptárt állítottak össze a korábbi nemzetközibb menetrend helyett. Nyolc versenyből hatot tartanak az országban – a szokásos pályák mellett az újdonságnak számító Sachsenringen –, egyet Ausztriában, a Red Bull Ringet, egyet pedig Hollandiában, Zandvoortban. 2022-ben Portugáliában, Olaszországban és Belgiumban is versenyzett a széria. Említésre méltó, hogy a naptár sem a nagyobb endurance-versenyekkel, sem a Formula-E-vel nem ütközik.
Az ADAC saját szériáinak piramisába építi be a DTM-et, annak legfelső szintjeként, identitását megőrizve továbbra is rövidebb futamokkal, pilótacsere nélkül. A GT Masters bajnokság, amely a DTM Endurance címen fut tovább, hat-hét verseny betétprogramjában fog szerepelni. Az alsóbb kategóriában nem indulhatnak platina minősítésű versenyzők – ez is arról gondoskodik, hogy a legjobb pilóták a DTM-ben szerepeljenek.
Egyéb változás, hogy a BoP-ről ezentúl az SRO gondoskodik az AVL helyett, a gumibeszállító pedig nem a Michelin, hanem a Pirelli lesz.
A DTM 2023-as versenynaptára:
1. Oschersleben | Németország | május 26-28. |
2. Zandvoort | Hollandia | június 23-25. |
3. Norisring | Németország | július 7-9. |
4. Nürburgring | Németország | augusztus 4-6. |
5. Lausitzring | Németország | augusztus 18-20. |
6. Sachsenring | Németország | szeptember 8-10. |
7. Red Bull Ring | Ausztria | szeptember 22-24. |
8. Hockenhiem | Németország | október 20-22. |
Két év elteltével újra otthon Zhou
https://formula.hu/parc-ferme/34273
A Formula-1 első kínai versenyzője hazatért. Szülővárosából, Sanghajból osztott meg egy fotót: „Két év elteltével, újra itthon” – posztolta a versenyző. Guanyu Zhou tíz éve Nagy-Britanniában, Sheffieldben él, Kína szigorú Covid-korlátozásai pedig az elmúlt két évben eltántorították, hogy meglátogassa hazáját.
2 years later, back home! #TeamZHOU pic.twitter.com/nCyTPgEgnq
— 周冠宇 | Zhou Guanyu (@ZhouGuanyu24) December 8, 2022
Zhou nem csupán szabadságra ment Kínába – Sanghajban az Alfa Romeo Giulia Estrema bemutatóján vett részt.
Back home after his rookie season, @ZhouGuanyu24 attended the Chinese launch of the @alfa_romeo Giulia Estrema in Shanghai #JoinTheTribe pic.twitter.com/3tT9iTlbYg
— Alfa Romeo F1 Team ORLEN (@alfaromeoorlen) December 8, 2022
Túl könnyűvé váltak az előzések, rövidíthet egyes DRS-zónákon az FIA
https://formula.hu/parc-ferme/34274
Amióta csak bevezették az F1-ben az állítható hátsó szárnyat, folyamatosan a kritikák a szurkolók és akár a versenyzők részéről is, hogy túl könnyűvé és már-már kikerülésekké váltak az előzések. 2022-ben még hatékonyabbnak tűnt a DRS az aerodinamikai szabályváltozások révén, s úgy tűnik, mindez már az FIA-t is lépésre sarkallhatja. Nikolas Tombazis, a Szövetség együléses szériákért felelős technikai igazgatója arról beszélt az Autosportnak, hogy egyes pályákon rövidebbé válhatnak a DRS-használatra kijelölt részek:
„Néhány versenyen valóban rövidítenünk kellhet a DRS-zónákon. Nem akarjuk, hogy az előzések könnyűvé vagy kivédhetetlenné váljanak. Továbbra is harcnak kell maradniuk. Ha túl gyorsan megtörténik, ha azt látjuk, hogy jön egy autó, elmegy a másik mellett, majd eltűnik, akkor az valójában rosszabb, mintha beragadna mögé és harcolna. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt.”
Nemrég egyébként az F1 sportigazgatói székéből év végén távozó Ross Brawn is hasonló véleménynek adott hangot: „Úgy vélem, egy ideális világban a DRS-t csak arra használnánk, hogy utolérjünk valakit, hogy aztán egy megfelelő támadást indíthassunk ellene. Szerintem nem kell félnünk tőle, hogy egyes helyszíneken, mint például Monzában csökkentsük a zónákat, mert kissé rituálissá váltak az előzések: utolérsz valakit, megnyomod a gombot, aztán előzöl. Ez nem igazán lenyűgöző, szóval ne féljünk csökkenteni a DRS-zónákat, ahol túl erőteljesnek bizonyul” – fogalmazott Brawn, aki egyébként egy másik technikai újítás lehetőségét is belebegtette, ami viszont egyfajta „inverz DRS-ként” hátráltathatná az élen állót.
fotó: DPPI
Michelisz volt a WTCR történetének legjobb időmérős menője – statisztikák
https://formula.hu/parc-ferme/34271
Másfél héttel ezelőtt lezárult a Túraautó-világkupa ötéves története, amely után a szervezők különböző statisztikai összeállításokat tettek közé. A WTCR-ben rajthoz álló magyarok közül természetesen Michelisz Norbert volt a legsikeresebb, a 2019-es bajnok maga is kiemelt néhány mutatót a közösségi oldalain, amelyek alátámasztják, hogy a teljes mezőnyt illetően is a legjobbak közé tartozott.
Nyolc futamgyőzelme az örökranglista második helyét jelenti számára Thed Björkkel, Yvan Mullerrel és Gabriele Tarquinivel megosztva. A legtöbb versenyt, szám szerint tízet egyébként Esteban Guerrieri nyerte – annak ellenére, hogy a hondás sosem ért fel a csúcsra. Pole-ból ugyancsak nyolcat szerzett Michelisz, ebben a tekintetben pedig ő volt a legjobb: a második helyen álló Björk hét időmérős elsőséget mondhat magáénak. A nyolc leggyorsabb kör a ranglista negyedik, a 91 élen töltött kör a nyolcadik helyre elegendő Norbinak, míg 1078 pontjával a második legtöbbet gyűjtötte az öt szezon során – ebben is csak Guerrieri előzi őt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A második legeredményesebb magyarnak, Tassi Attilának egyébként egy-egy pole és futamgyőzelem jutott (ő 2019 óta volt a mezőny állandó tagja), valamint háromszor futotta meg a leggyorsabb kört és hét kört töltött az élen. Nagy Dánielnek pedig ugyancsak van egy élen töltött köre a statisztikák alapján a WTCR-ben.
Horner: Ricciardo ostoba döntéseket hozott
https://formula.hu/parc-ferme/34270
Néhány hete derült ki hivatalosan is, hogy Daniel Ricciardo harmadik versenyzőként tér vissza korábbi munkaadójához, a Red Bullhoz, ahol szimulátoros munka és promóciós feladatok kapcsán számítanak most rá elsősorban. Az ausztrál a legfőbb sikereit a bikáknál érte el, egy kivételével az összes nagydíjgyőzelmét náluk aratta, míg a Renault-nál és főleg a McLarennél néhány villanást leszámítva inkább csak szenvedett. Ennek kapcsán korábbi csapattársa, Max Verstappen már hangot adott azon véleményének, hogy szerinte Ricciardónak el se kellett volna mennie tőlük, míg most a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner fogalmazott hasonlóan:
„Daniel tinédzserként csatlakozott hozzánk, és itt nőtt fel a csapattal. Elért néhány nagyszerű sikert velünk, aztán viszont elment és csinált néhány ostobaságot azzal, hogy versenyzett más csapatoknál, ami soha nem működött igazán” – nyilatkozta a Mirrornak Horner, hozzátéve: „Daniel egy remek személyiség és óriási figura. Úgy éreztük, helyes döntés, ha visszahozzuk a csapatba – és persze promóciós szempontból lényeges, hogy neki a legszélesebb a mosolya az F1-ben. Képes lesz újra élvezni majd azt, hogy F1-es pilóta lehet az elmúlt néhány stressze helyett.”
Új amerikai helyszínnel vált teljessé a 2023-as Formula-E-naptár
https://formula.hu/parc-ferme/34269
A Motorsport Világtanács szerdai ülésén ismét módosult némileg a Formula-E jövő évi menetrendje, amely a szervezők reményei szerint így már elnyerte végső formáját. A legfontosabb újdonság, hogy az eddig üresen álló június 24-i időpontot egy új amerikai helyszín, Portland kapta meg. Az elektromos formulaautós világbajnokság korábban s ellátogatott az USA-ba, ám eddig Long Beachen, Miamiban, majd az utóbbi években New Yorkban tették tiszteletüket. Portlandben pedig az IndyCarból ismert pálya jut szerephez a The Race információi szerint, bár némi módosítást eszközölni fognak majd a nyomvonalon.
Egyúttal azt is bejelentették, hogy az eddig ugyancsak kérdőjeles május végi időpont viszont egy az egyben kikerült a versenynaptárból, amely így végül 11 helyszínen összesen 16 fordulóból fog állni – kezdve már január közepén, Mexikóvárosban.
A Formula-E 2023-as versenynaptára:
Január 14. | Mexikóváros, Mexikó |
Január 27-28. | Dirija, Szaúd-Arábia (x2) |
Február 11. | Haidarábád, India |
Február 25. | Fokváros, Dél-Afrika |
Március 25. | Sao Paulo, Brazília |
Április 22-23. | Berlin, Németország (x2) |
Május 6. | Monte-Carlo, Monaco |
Június 3-4. | Jakarta, Indonézia (x2) |
Június 24. | Portland, Egyesült Államok |
Július 15-16. | Róma, Olaszország (x2) |
Július 29-30. | London, Egyesült Királyság (x2) |
Három kontinensen a WRX, 2023-ban is Nyirádon indul az Európa-bajnokság
https://formula.hu/parc-ferme/34268
Idén meglehetősen nehézkesen és jókora késéssel rajtolt el csak el a Ralikrossz-világbajnokság (első elektromos) szezonja, a Motorsport Világtanács elfogadott versenynaptár alapján 2023-ban viszont egyfelől hamarabb indulnának a küzdelmek, ráadásul három kontinenst is érintenének. A norvégiai Hellben rendezendő évadnyitóval kezdődő hat európai forduló után ugyanis bekerült a menetrendben a dél-afrikai Fokváros, valamint egy ázsiai helyszín, amelyet azonban egyelőre nem neveztek meg.
A WRX 2023-as versenynaptára:
Június 17-18.: | Hell, Norvégia |
Július 1-2.: | Höljes, Svédország |
Július 22-23.: | Lydden Hill, Egyesült Királyság |
Augusztus 5-6.: | Mettet, Belgium |
Augusztus 26-27.: | Montalegre, Portugália |
Szeptember 9-10.: | Estering, Németország |
Október 21-22.: | Fokváros, Dél-Afrika |
November 25-26.: | ??? (Ázsia) |
Ami a rendre magyar érdekeltséggel futó RX1 Európa-bajnokságot illeti: jó hír, hogy ismét Nyirád ad otthont az idénynyitónak, méghozzá a május 20-21-i hétvégén. Ez az egyetlen helyszín, ahol nem a WRX mellett fog szerepelni az Eb-mezőny: a magyar pálya után Norvégia, Svédország, Belgium, Portugália és Németország szerepel a naptárban a fentebb is látható időpontokban.