Két dermesztő balesetről marad elsősorban emlékezetes a MotoGP Katalán Nagydíja, amely után több versenyző is felvetette, hogy talán másodjára már nem kellett volna újraindítani a futamot a történtek után. De felmerülnek más kérdések is a biztonsági protokollok kapcsán.
Az első nagy balesetet az élen álló Pedro Acosta KTM-jének műszaki hibája okozta: a 9-es kanyarból kijövet hirtelen nem gyorsult a motor – a spanyol elmondása szerint elektronikai hiba történhetett, nem reagált a gázadásra a versenygép –, ezt pedig már nem tudta elkerülni a mögötte érkező Alex Marquez. Nekiütközött Acostának, majd a fűre sodródva elesett, a sisakjával némileg a falat is érintette, míg a Gresini Ducati ripityára tört – sőt, a leszakadó kerék még Fabio di Giannantoniót is eltalálta, aki szintén bukott emiatt.
Aztán az újraindításnál rögtön a startnál Johann Zarco koccant Luca Marinivel, majd vitte magával Francesco Bagnaiát is – az ő motorjába pedig beragadt a francia lába, így a Ducatival együtt pörgött a kavicságyban.

Az ifjabb Marquez nyakcsigolya- és kulcscsonttörést szenvedett, utóbbival már meg is műtötték és kiengedték a kórházból, míg előbbit a napokban vizsgálják meg alaposabban. Zarco esetében a térdszalagok sérültek, ráadásul az LCR Honda közlése szerint várni kell néhány hetet az egyéb sérülések gyógyulására, hogy azt műteni lehessen. Azaz mindketten biztosan hosszú időre kidőltek.
Alex Marquez egyelőre nem nyilatkozott a baleset óta, Zarco viszont már adott interjút a L’Equipe-nek, amelyben elmondta, hogy Marini motorjának szélárnyéka szívta be a féktávon az ő Hondáját, majd pedig a lába beszorult Bagnaia motorjának kereke, kipufogója és ülése közé.
„A sóderágyban ragadtam, üvöltöttem a fájdalomról, elkezdett égni a lábam, és körülöttem mindenki félt hozzám érni, nehogy súlyosbítsák a sérüléseimet. Szóval elkezdtem húzni a lábam, és végül segítettek. Mozgásképtelenné tettek, felvágták az overallomat, adtam infúziót a fájdalom csillapításra… Sosem éltem még át hasonlót, egészen rémisztő volt” – elevenítette fel az eseményeket.
Túl sok a három rajt?
A verseny után több motoros is arról beszélt, hogy a második súlyos incidens után már nem kellett volna újraindítani a futamot: „A futamról nincs nagyon mit mondanom” – értékelt még vasárnap Acosta. „A legfontosabb, hogy tudjuk, hogy Alex Marquez és Johann Zarco rendben van, ahogy mindenki más is, aki bukott.”

„Ma ismét olyan vasárnapunk volt, ahol nagyon rosszul is alakulhattak volna a dolgok. Nem ez a legkellemesebb érzés a világon. Amikor ilyesmi történik, mint most, eléggé szörnyű, hogy úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna, és úgy megyünk vissza a pályára, mint normál esetben. Még MotoGP-versenyzőkként is, akik azért már megtapasztalták az ilyesmit…”
„Értem, hogy egy piros zászló után vissza kell mennünk, de a második után… Nem igazán értek egyet azzal, hogy két piros zászló után újra versenyeznünk kell. Ha két csúnya eset történt már ugyanazon a versenyen, szerintem nincs sok értelme újra kimenni. Azt hiszem, az emberek egészsége előrébb való, mint a show.”
Hasonló állásponton volt a 2024-es világbajnok Jorge Martin is, aki egyébként az utolsó start után bukott, miután Raul Fernandez nekiment az 5-ös kanyarban: „Nagyon veszélyes nap volt. Vannak fájdalmaim a bukásból, de inkább Alex helyzete miatt voltam pánikban. Örülök, hogy rendben van, ahogy Zarco is.”
„Nyilván a show-nak folytatódnia kell, mint mindig. De három alkalommal után talán itt az ideje leállítani. Nem tudom, nem az én kezemben van a döntés, de egyértelmű, hogy három újrarajtolás eléggé veszélyes. Teljesen elveszíted a koncentrációt, aztán mehetsz ki újra. Ezen a ponton szerintem eléggé veszélyes folytatni az újraindtásokat, mert meddig mehet ez? Hat vagy hét alkalomig? Úgyhogy szerintem ezen gondolkodnunk kell. De ahogy mondtam, a lényeg, hogy mind élünk, és folytathatjuk azt, amit szeretünk csinálni.”

Marinit – aki egyébként Bagnaiával együtt azonnal odarohant Zarcóhoz segíteni, amikor látták, milyen helyzetben van a francia lába, és a nézőtéri felvételeken látszik, hogy mindkét versenyző nagyon aggódott az LCR-es társukként – a saját tavalyi suzukai balesetére emlékeztette hondás márkatársa bukása:
„Remélem, hogy Alex és Johann felépül, mert egy igazán borzalmas nap volt ez számunkra. Mi vagyunk a világ legjobb versenyzői, és tudjuk, hogyan koncentráljuk a következő startnál, de nehéz volt ez, főleg nekem. Amikor láttam Johann lábát, beugrott a suzukai balesetem. Nagyon-nagyon rossz érzés volt. Most, hogy kiment belőlem az adrenalin és a versenyre való fókuszálás, nagyon rossz érzés van a gyomromban. Remélem, az orvosi csapat jó munkát végzett azzal, hogy legalább a fájdalmat ne érezze, mert ismerem azt a fájdalmat.”
Alex Rins emellett hozzáette: „Amikor ilyesmi történik, a verseny másodlagos. Amikor láttam Alexet a földön feküdni, összetört a szívem. Tényleg megérintett, próbáltam mélyeket lélegezni a garázsban, mert nem jó érzés egy társadat a földön heverve látni. Végső soron mind emberek vagyunk.”
A MotoGP sportigazgatója, Carlos Ezpeleta a Motorsport.com szaklapnak adott interjúban igyekezett megvédeni a versenyirányítás döntéseit a kétszeri újraindításról: „Nyilván miután mindkét versenyző kijött a kritikus állapotból, eszméleténél volt, szóval normális körülmények között újraindítjuk ilyenkor a versenyt. Mindkét baleset nagyon-nagyon sokkoló volt képileg, és valószínűleg ez indította el erről a párbeszédet, de igazából normál esetben a futam folytatása a megszokott” – fogalmazott, de azért megjegyezte, hogy beszélni fognak róla a versenyzőkkel is, hogy lehet-e valamin javítani.

Veszélyes pálya, nem elég szigorú protokollok?
Ezpeleta ugyanebben az interjúban a balesetek kapcsán megjegyezte, hogy szeparált esetekről volt szó, amelyek ráadásul bármelyik pályán előfordulhatnak, nem a barcelonai aszfaltcsík sajátosságai okozták őket.
Ez azonban nem feltétlenül igaz a start utáni incidenst illetően. Feltűnően sok a rajtbaleset a barcelonai 1-es kanyarban, a MotoGP-versenyzők pedig sokszor elmondták már, hogy azért kiemelten veszélyes a katalán pályán a start, mert rettenetesen messze van a rajtvonaltól az első kanyar, így a többi helyszínhez képest óriási tempóval érkeznek meg a féktávra.
De más esetek kapcsán is felmerültek biztonsági aggályok Barcelona kapcsán. Martin a hétvégi öt bukásából (amelyhez aztán a hétfői teszten még egyet hozzátett, amely után már őt is kórházba kellett vinni felülvizsgálatra, de szerencsére megúszta törés nélkül) az elsőnél úgy csúszott el az utolsó szektorban, hogy a motorja és ő maga is az airfence-be csapódott. Az apriliásban Luis Salom 2016-os halálos incidensét idézte a baleset, és nem először jelzik azt sem a MotoGP-sek, hogy egyes pontokon túl közel van a fal Catalunyában.
Apropó, Martin első bukása. Az Aprilia közleménye szerint is enyhe agyrázkódást szenvedett ott a spanyol, ennek ellenére a MotoGP orvosi stábja engedte őt visszaülni a motorra. Hosszú ideje visszatérő aggály, hogy nem elég szigorú a MotoGP agyrázkódásokra vonatkozó protokollja, pedig egyértelmű, hogy mind saját magára, mind a mezőny többi tagjára veszélyes lehet, ha egy versenyző egy a fejét ért ütés után visszamegy a pályára.

Amúgy is megfontolandók lehetnek a szigorúbb orvosi felülvizsgálatok az esések után. Árulkodó, hogy Di Giannantonio keze is annyira azért megsérült, miután Alex Marquez kereke eltalálta a VR46 Ducatiját, hogy bár vasárnap még fájdalmakkal küzdve megnyerte a futamot, de a másnapi tesztet már inkább kihagyta.
Ennél is aggasztóbb az, amiről Bagnaia számolt be a Zarco-féle esése utóhatásairól a verseny újraindítását követően: „Jól rajtoltam, de három kör után elkezdtem szédülni a motoron. Valahányszor fékeztem, mindig éreztem. Lassítanom kellett, mert talán nem álltam készen a versenyzésre, de minden jól ment olyan szempontból, hogy nem okoztam nagy problémát. Kibírtam az utolsó körig, célba értem, de amint visszaértem a garázsba, már nem éreztem magam túl jól.”
Az már szinte csak mellékes, hogy Bagnaia a teszt után a Sky Italiának arról beszélt, hogy talán a csuklóját is újra meg kell vizsgáltatnia, mert bár a röntgen nem mutatott ki semmit, „valami nem stimmel vele”, de az, hogy egy baleset után visszaülve a motorra szédült a futam közben, kifejezetten veszélyes.
A MotoGP-versenyzők maguktól sosem fogják azt mondani, hogy nem állnak rajthoz, dolgozik bennük az adrenalin meg a szenvedély, de éppen ezért lenne szükség egy keményebben fellépő orvosi stábra, akik ilyen esetekben megálljt parancsolnak neki – mielőtt tényleg még nagyobb baj történik velük vagy a mezőny másik tagjával.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!