DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Martin újabb sprintgyőzelemmel közelített Bagnaiára

Idén már ötödször nyert szombaton a MotoGP-ben a Pramac spanyolja, aki Motegiben Bindert és a vb-éllovast utasította maga mögé.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A világbajnoki cím két fő várományosa indulhatott az első két helyről a MotoGP Japán Nagydíjának sprintjén, csak épp fordított sorrendben: Jorge Martiné volt a pole-pozíció, Francesco Bagnaiáé a második rajthely. Martin a start után is megőrizte az első helyet, mögé viszont a szokás szerint remekül elrugaszkodó KTM-ek zárkóztak fel Jack Miller és Brad Binder révén – akik között még az első körben megtörtént a helycsere, így a dél-afrikai kezdte el szorongatni a vezető spanyolt.

Martin és Binder hamar le is szakította az üldözőket, Miller nyomában azonban ott motorozott Bagnaia, akivel csak egy ideig tudta tartani a lépést Marc Marquez. Akciót épp a hondás környékén láthattunk: a délelőtti időmérőn nagyot eső Marco Bezzecchi előbb Johann Zarcót előzte meg a spanyol mögött, majd a nyolcszoros világbajnok mellé is bevetődött, de utóbbinak az lett az eredménye, hogy mindketten lesodródtak, így Zarco mindkettejüket átlépte.

motogp-martin-pramac-motegi-1



Négy körrel a vége előtt aztán a dobogó alsó fokáért is megindult a csata, Miller azonban sokáig keményen védekezett Bagnaia ellen a féktávokon. Az utolsó szektorban azonban kissé mélyre sodródott, így a ducatis el tudott menni az ausztrál mellett.

Martin közben az élen Bindert is lerázta, így idén már ötödik sprintgyőzelmét zsebelte be. A KTM új karbonváza második hellyel debütált Binder alatt, Bagnaia pedig harmadik lett – az előnye így is nyolc pontra olvadt Martinnal szemben a vb-tabellán.

Miller végzett a negyedik, Zarco az ötödik pozícióban, Bezzecchi pedig végül áthámozta magát Marquezen, de így is 47 egységnyire nőtt a hátránya a címvédő mögött. Fabio di Giannantonio és Maverick Vinales tette teljessé a pontszerzők sorát, miközben a másik apriliás, Aleix Espargaro vélhetően műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. A Yamahák mindössze a 15-16. helyeken futottak be Fabio Quartararo, Franco Morbidelli sorrendben.

A sprint végeredménye:

motogp-sprint-motegi

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: