DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Quartararo: Messze nem én vagyok a favorit

Bagnaia tudja, hogy nem követhet el ilyen hibákat, Espargaro álmai motorján ül, Marquez szerint egyszerűen nem motorozik jól – így értékelték a főszereplők a Francia GP eseményeit.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Enea Bastianini győzelmét hozta vasárnap a MotoGP Francia Nagydíja: ezzel a Gresini Ducati motorosa idén hét verseny alatt már a harmadik sikerét jegyezte. Ahogy arra a mögötte másodikként befutó Jack Miller is rámutatott: az olasz már nem először csinálta meg azt, hogy különösen a futam végén mutatott jobb tempót riválisainál, s úgy vadászta le őket. Ezúttal Francesco Bagnaia volt az utolsó, akit el kellett kapnia, a nagy csata azonban elmaradt a honfitársak között, a gyári ducatis ugyanis a visszatámadása után kétszer is hibázott, a másodiknál ráadásul elesett, így nullázott a dobogó helyett. Bagnaia így elevenítette fel a történéseket:

lemans-bagnaia



„Amikor Bastianini megelőzött, ugyanazt a taktikát követtem, mint tavaly Aragonban Marc ellen, vagyis igyekeztem a lehető leghamarabb újra elé kerülni” – idézi az olaszt a Motorsport.com szakoldal. „Aztán viszont hibáztam a 8-as kanyarban: igyekeztem kicsit keményebben fékezni, de a kelleténél jobban blokkolt az első kerék, így kimentem egyenesen. Talán túl keményen fékeztem. Amint visszatértem a pályára, úgy voltam vele, hogy ’ne izgulj, vissza fogom előzni’. Nem az volt az elképzelésem, hogy a lehető leghamarabb felzárkózzak, mert tudtam, hogy úgy könnyű hibázni.”

„De az utolsó előtti kanyarba kicsit lassabban érkeztem meg és elestem. Furcsa volt, mert a saját tempómban mentem. Az egyetlen változás az volt, hogy a közepes gumin voltam, de nem hiszem, hogy ez okozta az esést. Nem tudom, miért, de lassabban vettem be a 11-es kanyart, hogy lélegzethez jussak. Aztán az utolsó előtti kanyarban buktam. Nehéz ezt megérteni, ezért egy kicsit mérges is vagyok. Meg kell értenünk ezt a bukást és javulnom kell, mert ma 20 vagy 25 pontot veszítettem, és ilyen hibákkal nem lehet bajnokságot nyerni, úgyhogy talán itt az ideje érettebbnek lenni.”

lemans-aleixespargaro

Bastianini és Miller mellé így végül Aleix Espargaro állhatott még fel a dobogóra, aki szinte az egész versenyt Fabio Quartararóval a sarkában teljesítette, de az apriliás állta a sárat: „Tudtam, hogy valahányszor közel kerültem Jackhez, problémám volt az első guminyomással. Tudtam, hogy képtelenség megelőzni, hasonlóan fékezünk, de azzal is tisztában voltam, hogy Fabiónak ugyanez a gondja mögöttem. Fabio pillanatnyilag valamelyest jobb a kanyarok közepén, de nem jobb a féktávokon. Tudtam, hogy a kezemben van a helyzet irányítása.”

Espargaro ezzel az eredménnyel négy pontra meg is közelítette az összetett tabella élén Quartararót, újabb bizonyítékát nyújtva, hogy tényleg komolyan kell számolni vele és az Apriliával a vb-esélyeseket illetően: „Őszintén: nincsenek szavaim, nem is értem, ami történik. Élvezem ezt az évet, végre az a motorom van, amiről álmodtam. Kértem a mérnököket, hogy csinálják meg ezt a motort, amiről álmodtam, és megcsinálták. Rengeteget javítottak rajta az előszezonban.”

lemans-quartararo

Mindeközben a hazai közönsége előtt a pódiumról épp csak lemaradó Quartararo továbbra is vezeti a pontversenyt – bár Espargaro mellett Bastianini is alaposan felzárkózott rá. Amikor arról kérdezték a címvédő franciát, hogy így is ő-e a fő esélyese a 2022-es szezonnak, a Yamaha motorosa ezt határozottan tagadta, hiszen mint rámutatott: ezúttal is képtelen volt előzni forgalomban motorozva, hiába tűnt úgy az edzések alapján, hogy övé a legjobb tempó Le Mans-ban.

„Nem, messze nem én vagyok a favorit” – jelentette ki Quartararo. „Az egyetlen, amit tehetek, hogy nem követek el hibákat. Ha nem hibázok, ott lehetek, mert ha megnézzük, Katart és Austint leszámítva az enyém volt a legjobb tempó, beleértve Jerezt is Peccóval közösen. Szerintem itt is én voltam a leggyorsabb, de amint elkövetsz egy kisebb hibát, már el is szálltál. Emlékszem, tavaly Pecco az egyik portimaói versenyt a 11. helyről kezdte és tudott többet is előzni, míg én a másikon hatodikként rajtoltam és ott is maradtam. Nem tudom, mit tehetnék, mert így is a határokat feszegetem, de meg sem tudok próbálni előzni, és ez frusztráló. Ha egyetlen centiméterrel vagyok valaki mögött az utolsó körben, akkor is elhúz és kapok tőle egy tizedet. Ezért nem érzem magam favoritnak idén.”

Quartararo azt is hozzátette, hogy a negyedik helyéhez még az is kellett ráadásként, hogy mind a már említett Bagnaia, mind a két suzukis kiessen. Utóbbiak közül különösen Alex Rins bukása volt ijesztő: a spanyol a célegyenes törésében szaladt ki a sóderágyba, amelyen nagy tempóval átnyargalt, s a pályára visszatérve esett el. Rins el is mondta, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy mindenki elkerülte őt. Csapattársa, Joan Mir pedig a későbbi bukása kapcsán azt jegyezte meg, hogy így egyelőre nem állnak harcban a világbajnoki címért.

Ez pedig elmondható a mezőny rekorderéről, Marc Marquezről is, aki hatodik lett, de az említett kiesések nélkül csak kilencedik helyen futott volna be, amit a repsolos abszolút reálisnak is érzett. A nyolcszoros világbajnok ismét elmondta, hogy egyszerűen nem érzett még rá a radikálisan átalakított Honda RC213V-re: „Motorozás szempontjából nem a legjobb időszakomat élem. Korábban sokkal jobban motoroztam. Máshogy megyek most a géppel, furcsa módon, de kezdem megszokni. Tény, hogy nem úgy motorozom, ahogy szeretnék. Mindig próbálom erőltetni azt a stílust, amire szükségem van. Igaz, hogy nem motorozom a legjobb formában, de így is minden futamon én vagyok a legjobb hondás. Magyarán a teljesítmény ott van, csak nem tudok jól menni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: