DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Holtponton Vinales jövője: ki is hagyhatja 2022-t

Bár a yamahás szakítás kapcsán biztosnak tűnt, hogy az Aprilia lesz a spanyol számára a célállomás, a versenyző állítja: egyelőre senkivel nem állapodott meg a következő idényről.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Holland TT hétvégéjén robbant a bomba, miszerint Maverick Vinales az érvényes szerződése ellenére már az idei évad végén elhagyhatja a Yamaha gyári MotoGP-alakulatát, amit aztán az asseni verseny utáni hétfőn meg is erősítettek a felek. A pletykák arról szóltak, hogy Vinales az Apriliához kerülhet, sőt néhány szakíró szerint a megállapodás a felek között már meg is történt. A spanyol versenyző ugyanakkor egy keddi barcelonai pályanap során úgy nyilatkozott a médiának, hogy nincsenek fejlemények a jövőjével kapcsolatban:

„Nincs mozgás ez ügyben. Most szeretném kiélvezni a szabadságomat a családommal, mert a szezon első fele roppant kemény volt. Nem állapodtam meg senkivel semmiről. Nem szeretnék kapkodni ezzel, meglátjuk, mi lesz 2022-ben” – idézi a Motorsport.com Vinalest, aki arra a felvetésre, hogy az Aprilia visszalépés lenne a győzelmekre esélyes Yamahához képest, megjegyezte, hogy a noalei gyártó nagyot lépett előre 2021-ben, amely elsősorban Aleix Espargaro teljesítményében mutatkozik meg.

vinales-2021-dppi



Vinales a yamahás szakítás kapcsán elsősorban azt emelte ki, hogy nem élvezte már a motorozást úgy, hogy nem tudott maximális teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a jövőjét illető döntés során is ez lesz a fő szempont – így viszont azt sem tartja kizártnak, hogy a 2022-es szezont kihagyja (ahogy azt az éppen az Apriliánál tesztelgető Andrea Dovizioso is teszi idén), még ha nem is ez a szándéka:

„Nyilvánvaló, hogy nem ez lenne a legjobb dolog, hiszen szükségünk van arra, hogy versenyezzünk. A legfontosabb, hogy versenyben legyünk, de ha ez nem megy könnyedén, akkor nem élvezem… Ami a leginkább frusztrál, ha nem tudok száz százalékot nyújtani, s akkor már inkább otthon maradok és élvezem az életet. A mai világban minden nagyon gyorsan történik, és úgy elröppenhet tíz év, hogy nem is élveztük. Ahogy most dolgoztunk, semmit nem élveztem a versenypályákon. A szezon második felében szeretnék változtatni ezen a dinamikán, újra élvezni a munkát és a maximumot nyújtani. Részemről nem változik semmi, mindent bele fogok adni, és ha adnak dolgokat, amiket ki kell próbálnom, akkor azt megteszem, és ellátom őket a megfelelő információkkal. Profin fogok viselkedni, ahogy azt kell.”

Vinales jövője mellett az is kérdés, hogyan oldja meg a pótlását a Yamaha. A legnagyobb esély Franco Morbidelli előléptetésére van – még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a Petronas SRT olasz versenyzője a nyári szünet után is kénytelen lesz kihagyni néhány versenyt a sérülése miatt. Az viszont már nagyobb talány, hogy vajon a Petronas kikkel fog rajthoz állni 2022-ben, hiszen Morbidelli mellett a visszavonulás küszöbén álló Valentino Rossi is távozhat tőlük, így akár teljesen új felállás után kellhet majd nézniük. Razlan Razali csapatfőnök ugyanakkor leszögezte: egyelőre nem sietnek semmivel, már csak azért sem, mert még nem tudják, Rossi hogyan dönt, s különben is rengeteg az érdeklődő az irányukba.

„Fontos megemlíteni, hogy még mindig várjuk Valentino és a Yamaha döntését a következő évre vonatkozóan” – idézi Razalit a Crash.net. „Mindenesetre ahogy az normális is ebben az időszakban, a legfrissebb hírek rengeteg lehetőség előtt megnyitották a kapukat! Folyamatosak az egyeztetések a Yamaha, a jelenlegi versenyzőink és köztünk, és nem kell sietnünk semmilyen bejelentéssel. Rengeteg motoros érdeklődött nálunk, még olyan versenyzők is, akik jelenleg nincsenek a MotoGP-ben. Hisszük, hogy van időnk és abban a luxus helyzetben vagyunk, hogy választhatunk: mindenki tudja, milyen csomagot tud kínálni a Yamaha, és mire lehet képes egy fiatal motoros a csapatunkban. Megvan a struktúránk és a csomagunk ahhoz, hogy egy fiatal versenyző elérhesse az álmait. Láthattuk ezt Franco Morbidelli és Fabio Quartararo esetén, úgyhogy kihasználjuk az időt, hogy felmérjünk minden versenyzőt, akit szeretnénk. Nem lesz bejelentés a jövő évi felállásról a következő néhány versenyig.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: