DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Bagnaia vezetésével zárult a péntek Mugellóban

A ducatis olasz bizonyult a leggyorsabbnak az Olasz GP második edzésén, de mögötte egy-egy Suzuki és Yamaha következett Rins és Morbidelli révén. Zarco, Mir és Marquez is tízen kívül egyelőre.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Péntek délután újabb 45 perces szabadedzéssel folytatódott a MotoGP Olasz Nagydíjának programja Mugellóban. Rögtön a közvetítés elején fény derült a hétvége egyik újítására: végre a Yamaha is elkezdte próbálgatni a saját új első rajteszközüket, amellyel a motor elejét „ültetik le” a tervek szerint a startoknál, ezzel igyekezve javítani a YZR-M1 egyik fő gyengeségén. A gyári yamahások ezzel, a hazai pályán szereplő Valentino Rossi viszont azzal hívta fel magára a figyelmet a tréning első perceiben, hogy kimotorozott a sóderágyba az 1-es kanyar végén.

bagnaia-mugello-fp2-dppi



Az élen sokáig Miguel Oliveira nevét olvashattuk az eredményjelzőn, a KTM-es portugál ideje ráadásul egyből jobb volt, mint Maverick Vinales délelőtti etalonja. Az utolsó percekben aztán persze többen is javítottak: előbb Alex Rins, majd Francesco Bagnaia került az élre, a ducatis olasz pedig be is húzta az elsőséget.

Kettejük mögött legjobb yamahásként Franco Morbidelli következett a régebbi specifikációjú Petronas-géppel, viszont érdemes hozzátenni, hogy Fabio Quartararo leggyorsabbnak tűnő körét félbeszakította forgalom miatt. A KTM-ek az ötödik-hatodik helyeken Brad Binder, Oliveira felállásban, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Takaaki Nakagami, Vinales, Aleix Espargaro és Jack Miller fért még be a két edzés összesítése alapján (Vinales még az FP1-es eredményével). Tízen kívül egyelőre Johann Zarco, a címvédő Joan Mir, valamint Marc Marquez és Valentino Rossi is – utóbbi mindössze a 21. helyet csípte el.

Marquezről érdemes külön is szót ejteni. Csütörtökön a repsolos felfedte, hogy már nem a háromszor is műtött karja, hanem a korábban megoperált jobb válla okozza a fő problémát számára: elmondása szerint fájdalmai vannak, nem tud kényelmes pozícióban motorozni, így a jerezi futam után még az is felmerült, hogy ismét pihenőre vonul, az orvosai javaslatára azonban nem tett így. Alberto Puig, a Repsol Honda csapatmenedzsere pénteken a DAZN-nak nyilatkozva elmondta: folyamatosan egyeztetnek az orvosokkal, és tudják, hogy Marqueznek fájdalmai vannak – főleg a fizikailag komoly igénybevételt jelentő mugellói pályán –, ezért ha a doktorok újabb leállást javasolnak, akkor így fognak dönteni.

A 2. szabadedzés végeredménye:

1. Francesco BAGNAIA ITA Ducati Lenovo Team Ducati 1'46.147  
2. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.218 0.071 / 0.071
3. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'46.331 0.184 / 0.113
4. Fabio QUARTARARO FRA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'46.372 0.225 / 0.041
5. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'46.436 0.289 / 0.064
6. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'46.584 0.437 / 0.148
7. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'46.593 0.446 / 0.009
8. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'46.655 0.508 / 0.062
9. Jack MILLER AUS Ducati Lenovo Team Ducati 1'46.688 0.541 / 0.033
10. Johann ZARCO FRA Pramac Racing Ducati 1'46.840 0.693 / 0.152
11. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.847 0.700 / 0.007
12. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'46.973 0.826 / 0.126
13. Pol ESPARGARO SPA Repsol Honda Team Honda 1'46.986 0.839 / 0.013
14. Michele PIRRO ITA Pramac Racing Ducati 1'47.107 0.960 / 0.121
15. Danilo PETRUCCI ITA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'47.129 0.982 / 0.022
16. Luca MARINI ITA SKY VR46 Avintia Ducati 1'47.154 1.007 / 0.025
17. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'47.195 1.048 / 0.041
18. Alex MARQUEZ SPA LCR Honda CASTROL Honda 1'47.326 1.179 / 0.131
19. Enea BASTIANINI ITA Avintia Esponsorama Ducati 1'47.480 1.333 / 0.154
20. Lorenzo SAVADORI ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'47.668 1.521 / 0.188
21. Valentino ROSSI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'47.719 1.572 / 0.051
22. Iker LECUONA SPA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'47.792 1.645 / 0.073
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: