DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Rossi cáfolta a visszavonulásáról szóló pletykákat

Az olasz továbbra is „99 százalékos” biztossággal mondja, hogy a Petronas SRT-nél folytatja 2021-ben, de Dovizioso is beszélt a jövőjéről. Mindeközben Vinales zárt az élen az első misanói edzésen.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Csütörtökön szokás szerint a médianappal vette kezdetét a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának hétvégéje. A legfontosabb téma Valentino Rossi jövője volt, az elmúlt néhány napban ugyanis felröppentek olyan pletykák az elhúzódó szerződés-aláírás kapcsán, miszerint a „Doktor” mégis a visszavonulás mellett döntött, s helyette a Ducatitól távozó Andrea Dovizioso érkezhet a Petronas SRT Yamahához. Ezt Razlan Razali csapatfőnök már korábban cáfolta, most pedig maga Rossi is jót nevetett a híreszteléseken:

„Nem, ez nem igaz. A helyzet ugyanaz, mint két-három hete. Kihasználjuk a rendelkezésünkre álló időt a Yamahával, mert nem kell sietnünk, és van még valami, amit meg kell oldanunk. De közel vagyunk az aláíráshoz, és a Petronas SRT-nél fogok versenyezni jövőre. Azt mondanám, hogy 99 százalék, mert még nem írtunk alá. De úgy gondolom, talán Barcelonában megtörténhet a bejelentés” – fogalmazott a kilencszeres világbajnok, hozzátéve: nem tudja, miért írtak a visszavonulásáról, talán csak plusz kattintásokban bízott a média.

rossi-motogp-misano



Természetesen egyúttal Dovizioso sorsa is kérdéses, s ő nem is tudott fejleményekkel szolgálni a misanói sajtóeseményen: „Egyelőre továbbra sincs semmi az asztalomon, nincsenek fejlemények. Várnunk kell, nem kell most meghoznom a döntést, szeretnék erre a szezonra koncentrálni. Meglátjuk, lesz-e ajánlatom, és az versenyképes lesz-e, mert nem szeretnék csak úgy versenyezni. Pillanatnyilag nyitott vagyok mindenre. Talán a jövő hónapban már lesz valami: akkor fogok dönteni, ha lesz valami egyértelmű” – mondta el a háromszoros vb-ezüstérmes a Crash.net hasábjain.

Az viszont kezd kikristályosodni, ki érkezhet Dovizioso helyére a Ducati gyári csapatához. Legalábbis az Avintia Racinget erősítő Johann Zarco a minap úgy fogalmazott: a bolognaiak közte és Francesco Bagnaia között fognak dönteni. Ez viszont időt igényel, Bagnaia ugyanis eddig sérült volt, csak a mostani hétvégén tér vissza a pályára. Zarco bízik benne, hogy ő kapja meg Dovizioso ülését, de azt is hozzátette, ezt ki is kell érdemelnie az eredményeivel.

Rátérve magára az első misanói hétvégére: a versenyzők számára új kihívást jelent, hogy a 2019-es verseny óta újraaszfaltozták a pályát. Júniusban szinte az összes gyártó tesztelt is emiatt az olasz helyszínen – az egyetlen kivételt a Yamaha jelentette, és a csütörtöki sajtótájékoztatón mind a vb-éllovas Fabio Quartararo, mind Valentino Rossi értetlenkedett amiatt, hogy a japán gyártó miért nem vetette be Jorge Lorenzót.

„Nem tudom, de tény, hogy mi sem értjük, Jorge miért nem tesztelt. Tudjuk, mire volt képes a múltban a Yamahával, ezért nem értem, miért nem motorozik. 20 kört teljesített Sepangban és ennyi. Láttuk, hogy júniusban mindenki itt volt, kivéve a Yamahát – nem mondom, hogy ez hátrány, de jó lett volna, ha vannak visszajelzéseink a motorral az új aszfaltról” – fogalmazott Quartararo, míg Rossi a következőket mondta el: „Én is pontosan ugyanezt kérdezem a Yamahától, mert nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Jorge lesz a tesztversenyzőnk, hiszen ő a valaha volt egyik legjobb az M1-essel. Szerintem sokat segíthet nekünk, és azt is látjuk, Pedrosa mit ért el a KTM-mel. Bíznunk kell a Yamaha programjában, de olykor nehéz megmagyarázni, mi zajlik nálunk. Őket kellene megkérdezni.”

Mindenesetre a péntek délelőtti első szabadedzésen nem volt érezhető, hogy a Yamaha kihagyta az említett privát tesztet, a legjobb köridőt ugyanis Maverick Vinales érte el. Vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy immár ő is a Brembo javaslatának megfelelő új féket használja majd – ellentétben a stájer hétvégével, ahol a régebbi verzió fel is robbant alatta a futamon. Quartararo végzett mögötte a második helyen a Petronas Yamahával, de meglepően erősen szerepelt az Aprilia is: Aleix Espargaro a harmadik, Bradley Smith az ötödik legjobb idővel zárt. Kettejük közé legjobb ducatisként Johann Zarco ékelődött be, míg a top 10-et Joan Mir, Jack Miller, a karműtétje után saját bevallása szerint nagyon bajlódó Cal Crutchlow, valamint Pol Espargaro és Takaaki Nakagami tette teljessé. A vb-élbolyban szereplők közül Rossi a 11., Brad Binder a 13., Andrea Dovizioso a 14. lett.

Az első szabadedzés végeredménye:

1. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'32.198  
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'32.748 0.550 / 0.550
3. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'32.949 0.751 / 0.201
4. Johann ZARCO FRA Esponsorama Racing Ducati 1'33.181 0.983 / 0.232
5. Bradley SMITH GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'33.244 1.046 / 0.063
6. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'33.497 1.299 / 0.253
7. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'33.502 1.304 / 0.005
8. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'33.538 1.340 / 0.036
9. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'33.569 1.371 / 0.031
10. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'33.654 1.456 / 0.085
11. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'33.693 1.495 / 0.039
12. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'33.694 1.496 / 0.001
13. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'33.828 1.630 / 0.134
14. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'33.868 1.670 / 0.040
15. Alex MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'33.921 1.723 / 0.053
16. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'34.040 1.842 / 0.119
17. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'34.101 1.903 / 0.061
18. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'34.154 1.956 / 0.053
19. Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda 1'34.323 2.125 / 0.169
20. Iker LECUONA SPA Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'34.553 2.355 / 0.230
21. Tito RABAT SPA Esponsorama Racing Ducati 1'34.619 2.421 / 0.066
22. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'34.645 2.447 / 0.026
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: