DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Zöld jelzés: Marquez indulhat az Andalúz Nagydíjon

Két nappal a felkartörését követő műtét után a MotoGP-címvédő megérkezett Jerezbe, ahol már át is esett az orvosi vizsgálaton, amely után megkapta az engedélyt a hétvégi futamon való szereplésre.

Marc Marquez a múlt hétvégi szezonnyitó Spanyol Nagydíjon produkált egy hatalmas bukást, amely során eltörte a jobb felkarját. A repsolost kedden műtötték, az operáció sikeres volt, és szerencsére az előzetes félelmekkel ellentétben az orsóideg sem sérült, ami jelentősen elnyújtotta volna a rehabilitációs időt.

marquez-repsol-ok



Viszont arra így sem lehetett számítani, ami szerda délután kezdett el terjedni, miszerint Marquez már a második jerezi futamon is megpróbál rajthoz állni! A pletyka igaznak bizonyult, csütörtök délelőtt a nyolcszoros világbajnok megérkezett a pályára, kora délután pedig átesett a kötelező orvosi vizsgálaton is, ahol Dr. Angel Charte és csapata megadta a zöld jelzést az indulására – azaz kevesebb mint öt nappal a kartörése után újra motorra fog ülni a címvédő!

Persze még ne vegyük teljesen biztosra, hogy a vasárnapi futamon is ott lesz a spanyol, az edzések után még meggondolhatja magát, ha nem érzi teljesen fittnek magát – bár ezek után ez aligha fog megtörténni, maximum egy újabb bukás akadályozhatja meg ebben.

Az sem mellékes, hogy nemcsak Marquez kapta meg az indulási engedélyt az Andalúz Nagydíjra, hanem a múlt hétvége másik két sérültje, Cal Crutchlow és Alex Rins is. Előbbi a vasárnapi bemelegítésen szenvedett kisebb agyrázkódást, valamint a csuklóját is műteni kellett, míg utóbbi még a szombati időmérőn ficamította ki a jobb vállát, a csütörtöki orvosi vizsgálaton azonban ők ketten is átmentek.

FRISSÍTÉS: Alberto Puig, a Repsol Honda csapatmenedzsere elmondta: Marquez szombaton fog először motorra ülni, s az alapján, ahogy érzi magát a szabadedzésen, hozza meg a végleges döntést, hogy indul-e a versenyen, hiszen egy dolog, hogy az orvosi alkalmassági alapján képes motorozni, és más teljesíteni egy komplett verseny távját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: