DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Még az ülések fele kiadó a MotoGP-ben

Legalábbis hivatalosan, hiszen néhány csapat-versenyző párosítást a hivatalos bejelentés híján is biztosra lehet venni: megnéztük, hogyan fest a jövő évi rajtrács a 2020-as év feléhez közeledve.

Azok után, hogy néhány napja a KTM a teljes 2021-es felállását bejelentette, egyre jobban tisztul a kép a MotoGP jövő évi mezőnyének egyelőre kérdőjeles részeit illetően is. Az ezzel ugyanis eldőlt, hogy Pol Espargaro biztosan távozik az osztrák gyártótól, így vélhetően igaznak bizonyulnak a repsolos pletykák, és csak idő kérdése, hogy bejelentse a Honda, hogy ő lesz Marc Marquez csapattársa a következő idényben.

A hírek szerint azonban a Jorge Lorenzo visszavonulása után szerződtetett, s a GP-ben még egyetlen versenyt sem teljesítő Alex Marquez kezét sem szeretné elengedni a Honda, így ő az LCR-hez kerülhet. De vajon kinek a helyére? Valószínűsíthető, hogy Takaaki Nakagamit megtartaná a japán gyártó, így Cal Crutchlow kerülhet ki a képből: a brit korábban már eljátszott a visszavonulás gondolatával, de sajtóhírek szerint akár az Apriliánál is kiköthet a doppingeltiltás alól egyre kisebb eséllyel kibújó Andrea Iannone helyén, Aleix Espargaro csapattársaként.

rossi-espargaro-dppi



Szintén borítékolható, hogy a Petronas Yamaha SRT-nél összeáll majd a Valentino Rossi, Franco Morbidelli duó: utóbbi hosszabbítását az első perctől fogva célként tűzte ki a csapat, míg a „Doktor” szerződtetésének bejelentése is várhatóan megtörténik a következő hetekben.

Sokkal több viszont még a kérdőjel a Ducati háza táján, hiszen náluk csak a gyári csapathoz fellépő Jack Miller rendelkezik kontraktussal 2021-re (illetve Tito Rabat is az Avintia Racingnél, de náluk Karel Abraham esetén láthattuk, hogy képesek mindezek ellenére is versenyzőt cserélni). Noha az Andrea Doviziosóval folytatott tárgyalások jó ideje húzódnak, mégis az a legvalószínűbb, hogy a háromszoros vb-ezüstérmes marad a bolognaiaknál – igaz, felmerült már Jorge Lorenzo és Pol Espargaro neve is már. Dovizioso tárgyalási pozíciója egyébként gyengült a KTM bejelentésével, hiszen nincs már reális alternatíva számára, amellyel „fenyegetve” ki tudná harcolni az általa vágyott fizetést.

A Ducati szatellit csapatainál sem teljes még a kép. Szintén a KTM-es kvartett hivatalossá válásával eldőlt, hogy Jorge Martin jövőre biztosan nem fog velük debütálni a királykategóriában, így igaznak bizonyulhatnak azok a hírek, miszerint már megállapodott a Pramac Racinggel és az olasz gyártóval. Az ő helyét biztosra veszi a nemzetközi szaksajtó, a másik motorra azonban a tavaly gyenge újoncidényt teljesítő Francesco Bagnaia és az Avintiától előrelépni vágyó Johann Zarco is esélyes. Az sem kizárt, hogy az olasz és a francia helyet cserélhet 2021-re – igaz, az Avintia ragaszkodna Zarco megtartásához.

Így állunk tehát a 2020-as esztendő feléhez közeledve, de valószínű, hogy a július közepi évadkezdetig még további bejelentéseket fognak tenni a csapatok. Mindenesetre az alábbiakban táblázatosan is összefoglaltuk a helyzetet – normál betűvel írtuk a már bejelentett motorosokat, dőlttel a valószínűsített igazolásokat, kérdőjelesen pedig azokat, amelyek csak pletyka szintjén merültek fel eddig:

Repsol Honda: Marc Marquez, Pol Espargaro (Alex Marquez?)

Ducati Corse: Jack Miller, Andrea Dovizioso (Pol Espargaro?, Jorge Lorenzo?)

Monster Yamaha: Maverick Vinales, Fabio Quartararo

Suzuki Ecstar: Alex Rins, Joan Mir

Red Bull KTM: Brad Binder, Miguel Oliveira

Aprilia Gresini: Aleix Espargaro, Andrea Iannone/Bradley Smith/Cal Crutchlow (?)

Petronas Yamaha: Valentino Rossi, Franco Morbidelli

Pramac Ducati: Jorge Martin, Francesco Bagnaia/Johann Zarco (?)

LCR Honda: Takaaki Nakagami, Alex Marquez (Cal Crutchlow?)

Tech3 KTM: Danilo Petrucci, Iker Lecuona

Avintia Ducati: Tito Rabat, Johann Zarco/Francesco Bagnaia (?)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: