Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 3. péntek
Kamion

Kiss Norbi: Két győzelem Le Mans-ban

A franciaországi Le Mans-ban folytatódott a Kamion-Európa-bajnokság, Kiss Norbert pedig mindkét nap során nyert egy versenyt, így növelte az előnyét a pontversenyben.

A Révész Racing pilótája – aki a verseny előtt is vezette az összetettet – nagyon gyors volt már a szabadedzés során is. Az időmérőn a magyar pilóta a legjobb köridőt autózta, fél másodperccel előzte meg a második helyezettet, ám mivel a gyors körén akadályozta Lenz-t, így három rajthelyes büntetést kapott, és Jochen Hahn indulhatott az első versenyen az élről.

„Nagyon bosszús vagyok, hogy csak a negyedik helyről rajtolhatok. A leggyorsabb voltam, de az időmérő levezető körében nem figyeltem eléggé. Fontos lett volna az első rajtkocka, mert itt nem könnyű előzni, de szeretnék dobogón végezni” – mondta a rajt előtt Kiss Norbert.

kiss-norbi-lemans-2



Az első kör nagyon izgalmasan alakult, volt, hogy a magyar pilóta egyszerre két riválisa mellé bújt be, és végül Lenz elé került, így a harmadik helyre jött fel Albacete mögé. Az első négy szorosan együtt haladt, Norbi folyamatosan támadta ellenfelét, de Lenz sem szakadt le, így hátrafelé is kellett figyelni. Az utolsó körben is több helyen próbálkozott a magyar versenyző az előzéssel, de végül Hahn és Albacete mögött harmadikként intették le.

„Végig nagyon közel voltam Antonio Albacetéhez, próbáltam megelőzni, de nem lehetett, nagyon jól védekezett. Remek csatát vívtunk, örülök a dobogós helynek” – értékelt Kiss Norbert a verseny után.

A fordított rajtrácsos verseny előtt leszakadt az ég, ezért nem csak a pálya, a rajt is csúszott. Norbi a hatodik helyről vághatott neki a távnak - sárga zászló mellett. A harmadik körben engedték el a mezőnyt, Faas vezetett. A magyar pilóta az ötödik helyre jött fel, Lenz ment előtte, majd Faas visszacsúszott, és Lacko állt az élre. Az első öt két másodpercen belül haladt, majd Norbi egy fantasztikus előzéssel elment Faas mellett, és már a negyedik volt. A 6. körben Andersont is „felfalta”, és Lenz nyomába eredt. A nyolcadik körben aztán sikerült a német mellett is elmenni, végig a határon autózott „Baluval”. Az első helyen haladó Lackót megpróbálta kívülről támadni, össze is ért a két kamion, de Norbi ekkor még nem tudta megelőzni ellenfelét. Az utolsó körben viszont egy remek manőverrel igen, így a második versenyt Kiss Norbert nyerte.

kiss-norbi-lemans-1

Vasárnap újabb két futammal folytatódott a program. Kiss Norbi már a délelőtt folyamán a leggyorsabb volt Kiss Norbert, a Révész Racing magyar pilótája ismét megnyerte az időmérőt, így az élről rajtolhatott.

A nedves pálya miatt most is sárga zászló hatálya alatt startolt a mezőny, ami jól  sikerült, és Norbi az élen haladt, mögötte a bajnoki címért szintén harcoló Lenz és Hahn haladt. Állandósult a távolság közöttük, Lenz kettő, Hahn három másodpercre  volt a piros MAN mögött, csata inkább a hátsó régiókban volt. Végül a részben felszáradó pályán Kiss Norbert  5 másodperces előnnyel nyert, az idei szezonban immár nyolcadik sikerét ünnepelhette!

A fordított rajtrácsos versenyen Norbi a nyolcadik helyről indulhatott, de már az első körben bravúros előzéseket mutatott be, és feljött a 6. pozícióba. Kursim haladt az élen, aki a harmadik helyről lépett előre. A magyar pilóta remekül bújt be Halm mellé, és az ötödik volt két kör után. Ettől kezdve Lackot és Lenzet üldözte, többször is próbálkozott, de megelőzni nem sikerült a németet, így az ötödik helyen zárt a Révész Racing versenyzője, értékes pontokat szerezve. A futamot André Kursim nyerte.

„Ez egy jó hétvége volt, a csapat remek munkát végzett. Kicsit sajnáltam, hogy tegnap nem indulhattam az élről a büntetés miatt, de a mai nap ilyen szempontból jobban sikerült. Ismét megszereztem az első rajthelyet, de az első futam elég nehéz volt a nedves körülmények miatt, ám sikerült újból győzni.  A vasárnapi második verseny nagyon kemény volt, remélem a közönség is élvezte a manővereket! Vezetjük az összetettet, elégedett vagyok” – mondta Kiss Norbert a versenyek után.

 

Összetettben Kiss Norbertnek 175 pontja van, mögötte Sascha Lenz 149, Adam Lacko 146 ponttal áll. Folytatás egy hét múlva Spanyolországban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?