DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Kamion

Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok!

A franciaországi Le Mans-ban vasárnap is folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert úgy vágott neki a napnak, hogy már most bebiztosíthatta elsőségét, és megszerezhette pályafutása negyedik EB címét. Ennek érdekében remek időt autózott az időmérőn, ismét megszerezte az első rajtkockát, és karnyújtásnyira került az összetett győzelem.

„Az autó ezúttal is remekül működött, minden rendben volt vele, és sikerült megszereznem az első rajthelyet. Nagyon közel állunk a bajnoki címhez, számításaink szerint elég a negyedik helyen befutni, de természetesen nem ez a cél, hanem egy jó rajt, és futamgyőzelem. Megteszünk mindent” – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

A rajt a magyar pilóta mellől induló Jochen Hahnnak sikerült jobban, így ő vezetett, Norbi a második, Anderson a harmadik helyen követte. A második körben viszont a címvédő elment a német mellett, és Kiss Norbert az élre állt. Ettől kezdve a HUMDA által is támogatott magyar versenyző meglépett a többiektől, és elsőként, immár négyszeres Európa-bajnokként intette le a kockás zászló! 



„Nagyon köszönöm a Révész Racing csapatának a munkát, Révész Bálintnak és a családjának a támogatást, hogy lehetővé tette, hogy megvédjem az Európa-bajnoki címet. Az autó az egész szezonban nagyon jó volt, minden pályán mi voltunk a leggyorsabbak. Büszke vagyok a csapatra, és köszönöm mindenkinek a segítséget, a szurkolást” – mondta Kiss Norbert.

Természetesen a csapat is nagyon boldog volt a leintés után. 

„Nem tudom, hogy lehetne szavakba önteni Norbi idei fantasztikus teljesítményét, de az biztos, hogy nincs hozzá hasonló. Minden időmérőt megnyert, minden versenyhétvégén ott állt a dobogó tetején, sokszor még akkor is, amikor a fordított rajtsorrend miatt a 8. helyről indult. Külön szeretném kiemelni Keczán Istvánt és csapatát, a Révész csapatot, akik három éve nap mint nap töretlenül azon dolgoznak, hogy a legjobb és leggyorsabb versenykamion tudjon rajthoz állni Európa versenypályáin. Idén a Hungaroringen, amikor a csapat egy éjszaka alatt épített újjá egy teljesen összetört versenykamiont, már lehetett érezni, hogy ez az akarat, tudás és elszántság olyan erős a csapatban, hogy ennek a gyümölcse nem lehet más, mint az újabb Európa-bajnoki cím megszerzése” – mondta Révész Bálint, a Révész Racing tulajdonosa. 

A fordított rajtrácsos versenyen Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de azonnal két pozíciót javított. Ettől kezdve Lackoval vívott nagy csatát a magyar pilóta, akit a 8. körben sikerült megelőzni. Az élen Shane Brereton haladt, Norbi következő „áldozata” pedig Albacete volt, így már a 4. helyen haladt a friss Európa-bajnok. Lenz előzésével is többször megpróbálkozott Kiss Norbert, de a német megőrizte harmadik helyét Calvet mögött. A versenyt a brit Shane Brereton nyerte.

A kamion EB október első hétvégéjén Spanyolországban zárul.   

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: