DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Kamion

Le Mans a következő helyszín a Révész Racing számára

Legendás hely, legendás versenyek, legendás pálya: az autóversenyzés egyik legkülönlegesebb versenyhelyszínén, Le Mans-ban folytatódik a hétvégén a Kamion-Európa-bajnokság.

A Révész Racing és Kiss Norbert számára remekül sikerült a legutóbbi belgiumi két nap, így a kétszeres Európa-bajnok magyar pilóta 127 pontjával a tabella élén áll összetettben. Adam Lacko 113 ponttal követi a második helyen, Sascha Lenz pedig a harmadik pozícióba csúszott vissza.

kiss-revesz-lemans-preview



A sűrű menetrend miatt nem unatkoztak az elmúlt napokban sem a szerelők, igyekeztek „Balut” felkészíteni a francia versenyre. A 11 kanyarból álló pályán több gyors szakasz is van, mely a motorokat igénybe veszi, ugyanakkor lassú, technikás részei is vannak, ami több előzési lehetőséget is kínál.

Szombaton a szabadedzések után 12.55-től indul az időmérő edzés, majd 15.35-kor startol az első futam, a fordított rajtrácsos verseny pedig 18.15-kor kezdődik. Vasárnap 14.40-kor és 17.25-kor lesz a harmadik és a negyedik verseny rajtja. Élő internetes közvetítés ezúttal is lesz a futamokról.

Mivel a kamion EB sorozatból a franciaországi verseny után már csak két helyszín – Jarama és Misano – következik, így a bajnokság szempontjából kulcsfontosságú lesz a mostani végeredmény.  Le Mans után egyből Spanyolországba utazik majd a mezőny, október 2-3-án ugyanis már ott rendeznek futamokat, majd Olaszországban, október 17-én zárul az Európa-bajnokság.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: