Nyilatkozatok az Osztrák Nagydíjról
A megszólalások a nevekre kattintva olvashatók.
Max Verstappen idén először érezte úgy, hogy versenyképes a Red Bullja, de szerinte a vb-címhez sokoldalúbbá kell válniuk. A holland egyébként egy remek tréfát is eleresztett a versenyen, ez ide kattintva olvasható.
Lewis Hamilton „nagyszerű és élvezetes” csatának nevezte a Verstappennel vívott küzdelmét, amikor pedig szembesítették ellenfele rádiós üzenetével
Lando Norris elmondása szerint együttérzett a Ferrarival Spielbergben, a saját versenye kapcsán úgy érzi, mindenből rosszul jött ki.
Liam Lawson a leintés után is neheztelt csapattársára, aki igyekezett kisebbíteni a csapatutasításos konfliktus jelentőségét. Lawson egyébként felzárkózott az éllovasra a fiktív „másodosztályú” bajnokságban is, melynek állása ide kattintva érhető el.
Visszatekintés Ausztriára
FormulaPlusz rovatunkban szokás szerint foglalkoztunk azzal, kik jöttek ki a legjobban és kik a legrosszabbul a mögöttünk hagyott hétvégéből Négy nagy győztest és három vesztest szedtünk össze a Red Bull Ring-i események után. Az összeállítás ide kattintva tekinthető meg.
Megérkezett emellett Pitwall című műsorunk új adása is, melyben természetesen a teljes múlt héttel foglalkoztunk, de kiemelten kitértünk ezen belül az Osztrák Nagydíj eseményeire is:
Új festést kapott a Williams… elvileg
A Williams bemutatta az F1-es Brit Nagydíjra készített különleges festését, bár a rajongóknak valószínűleg érdemes lesz alaposan megnézniük az autót, hogy észrevegyék a változásokat.

A silverstone-i hétvégére az FW47 orrkúpjára és az autó elejére piros, fehér és kék elemek kerültek a brit zászló ihletésében, miközben az alapfestés gyakorlatilag változatlan maradt.
Wolff és Sainz sem érti, hogyan fér bele ennyi fejlesztés
A Ferrari fejlesztési tempója az Osztrák Nagydíj hétvégéjén beszédtémát szolgáltatott a paddockban: Toto Wolff szerint a Mercedes egyszerűen nem engedhet meg magának ennyi új alkatrészt a költségsapka miatt, míg Carlos Sainz úgy véli, a középcsapatok számára egyelőre rejtély, hogyan tudnak az élcsapatok gyakorlatilag minden versenyre új fejlesztésekkel érkezni. A nyilatkozatok ide kattintva olvashatóak.
Nem tagadta a Haas főnöke, hogy Fornaroli képben lehet náluk
Leonardo Fornaroli nemrég lehetőséget kapott a Haastól egy két évvel ezelőtti Formula–1-es autó tesztelésére Jerezben, miközben Esteban Ocon jövőjével kapcsolatban továbbra is élnek a találgatások. A teszt azért is keltett feltűnést, mert Fornaroli a McLaren versenyzői programjának tagja, miközben a Haas hasonló tesztjein általában a Toyota támogatásával japán versenyzők kapnak lehetőséget.

Ayao Komatsu az Osztrák Nagydíj hétvégéjén hangsúlyozta, hogy a TPC-program célja a fiatal tehetségek kipróbálása, és nem tagadta, hogy az olasz pilóta akár szóba is kerülhet náluk – persze ezt nem is erősítette meg: „Nem tudom, hová vezet ez, de a TPC-programunk célja, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiatal versenyzőknek. Leo a Formula–2 regnáló bajnoka, erős versenyző, a McLarennél pedig nagyon jó képzési programban vesz részt, ezért örültünk a lehetőségnek, hogy közelebbről is megnézhetjük. Nem tudom, szükségünk lesz-e új versenyzőre, mert jelenleg a két jelenlegi versenyzőnkre összpontosítok.”
Több forgatókönyv is van a Formula–1-es idény lezárására
A közel-keleti konfliktus miatt továbbra sem tudni, hogyan ér véget a 2026-os Formula–1-es szezon. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Katar és Abu-Dzabi megrendezésével zárulna az év, Bahreint pedig később pótolnák, de más lehetőségek is napirenden vannak. A Formula.hu paddockból származó értesülései szerint a döntést mielőbb szeretnék meghozni, miközben egy második Las Vegas-i futam és két európai beugró, Barcelona és Portimao is felmerült. Részletek itt.
Verstappen felnevetett, amikor kipróbálta Silverstone-t a szimulátorban
Az elmúlt hetekben csillapodtak az idei F1-es szabályokkal szembeni kritikák, de könnyen lehet, hogy a hétvégi Brit Nagydíjon újra felerősödnek a negatív hangok. Várhatóan újra jelentős lesz a lift-and-coast (amikor a pilóták a féktáv előtt elemelik a lábukat a gázról és „bevitorláznak” a kanyarba) és a superclipping (amikor a motor az autó gyorsítása helyett kvázi generátorként működve tölteni kezdi az akkumulátort).

Erre utal a Spielbergben második Max Verstappen nyilatkozata is, aki egyszerűen elnevette magát, amikor a szimulátorban megtapasztalta, milyen lesz az idei autót vezetni a legendás pályán: „Imádom a pályát, de igen, vezettem néhány kört rajta a szimulátorban, és egyszerűen elkezdtem nevetni. Másik pályának érződött, hogy őszinte legyek.”
Ecclestone nem érti a kritikákat az FIA elnökével szemben
Bernie Ecclestone szerint alaptalanul éri sok kritika Mohammed Ben Sulayemet. A Formula–1 korábbi első embere úgy látja, az FIA elnöke nehéz örökséget vett át, rendbe tette a szervezet pénzügyeit, és a sport érdekeit tartja szem előtt. A 95 éves brit több olyan elképzelésével is egyetért, mint a szívómotorok visszahozása, miközben úgy véli, Ben Sulayem eddigi munkája elismerést érdemel. Ecclestone nyilatkozata itt olvasható.