Bernie Ecclestone szerint alaptalanul éri sok kritika Mohammed Ben Sulayemet. A Formula–1 korábbi első embere úgy látja, az FIA elnöke nehéz örökséget vett át, rendbe tette a szervezet pénzügyeit, és a sport érdekeit tartja szem előtt. A 95 éves brit több olyan elképzelésével is egyetért, mint a szívómotorok visszahozása, miközben úgy véli, Ben Sulayem eddigi munkája elismerést érdemel.
Mohammed Ben Sulayem az elmúlt hónapokban egyre több kritikát kapott, legutóbb azért, mert az FIA megszavazta a tisztségviselőkre vonatkozó cikluskorlátozás eltörlését, ami lehetővé teheti számára, hogy a korábbi 12 éves maximumnál tovább maradjon az elnöki poszton. Bernie Ecclestone azonban egészen másként látja a helyzetet.

A Formula–1 korábbi első embere, aki korábban Jean-Marie Balestre-rel, Max Mosley-val és Jean Todttal is együtt dolgozott, nem igazán érti a Ben Sulayemet ért bírálatokat: „Próbálok keresni valamit, amit rosszul csinált, de nem könnyű. Nem egyszerű azt a munkát végezni, amit ő csinál, és szerintem azon dolgozik, hogy minden igazságosabb és modernebb legyen. Persze van néhány dolog, amit remélem, a jövőben még megvalósít.”
Ezek közül az egyik a szívómotorok visszahozása a Formula–1-be, amit Ben Sulayem korábban már nyíltan támogatott. Az Osztrák Nagydíj paddockjában felmerült annak a lehetősége is, hogy a jövőben a futam közbeni tankolás is visszatérhet, ami könnyebb autókat eredményezhetne. Ecclestone szerint azonban a motorok jelentik az igazi kérdést.
„Egy háromliteres motort szeretnék. Nem érdekel, hogy V8-as, V10-es vagy V12-es. Szerintem mindenki örülne neki. Ez lenne a helyes irány. Maxnak is igaza volt a kritikáival” – mondta a 95 éves brit, aki szerint Ben Sulayem egyik legnagyobb érdeme ugyanakkor az, hogy sikerült pénzügyileg stabilabb helyzetbe hoznia az FIA-t.

„Nehéz feladatot örökölt. Olyan ügyeket vett át, amelyeket nem ő indított el, ezért kevés mozgástere volt. Aztán felmérte, mi működik és mi nem, és szerintem fantasztikus munkát végzett.”
Ecclestone úgy véli, nincs arra ok, hogy az FIA ne termeljen nyereséget, és szerinte Ben Sulayem nem saját érdekből hozza meg a döntéseit: „Pénzügyi szempontból elvezeti az FIA-t oda, ahol már sokkal korábban is tartania kellett volna. Semmi rossz nincs abban, ha az FIA pénzt termel. Nem a saját hasznát keresi, egyszerűen azt próbálja tenni, ami a legjobb ennek a sportnak.”