Fókuszban 2008 és 2021
Tovább folytatódott Felipe Massa ügyének meghallgatása, a brazilt képviselő pedig arról beszélt, hogy Bernie Ecclestone két évvel ezelőtti interjúja bizonyítja, hogy ő és az FIA akkori elnöke, Max Mosley szándékosan el akarták tussolni a Crashgate-ként elhíresült botrányt – bővebben itt.

Toto Wolff eközben egy másik balhés évad, a 2021-es fináléját vette megint elő: a Mercedes-vezér „őrültnek” nevezte Michael Masi akkori versenyigazgatót, azt állítva, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon tönkretette Lewis Hamilton rekordját azzal, hogy elveszítette miatta a nyolcadik vb-címét.
FIA: Lawson nem hibás a sportbírós esetben
A mexikói szövetség minapi furcsa jelentése után közleményben jelezte az FIA, hogy Liam Lawson nem hibás vagy felelős a vasárnapi F1-es Mexikóvárosi Nagydíj elején történt eset kapcsán, amikor sportbírók rohantak át a pályán, miközben ő éppen kanyarodott be az 1-es kanyarban.
Hamilton: Érzelmesebb volt beülni a Ferrariba
A Ferrarival való első körök érzelmesebben érintették Lewis Hamiltont, mint annak idején a Formula-1-es debütálása: ez részben az eltérő életkorának, részben a Scuderia mítoszának tudható be szerinte – a nyilatkozat ide kattintva olvasható.

„Hogyan lenne már jó?” – Villeneuve Tsunodáról
Jacques Villeneuve nem érti, hogy miről beszél Laurent Mekies Red Bull-csapatfőnök, amikor azt mondja, hogy Yuki Tsunodának jó hétvégéje volt Mexikóban: az 1997-es világbajnok szerint nincs értelme megtartani a japánt.
Steiner: Verstappent segítik a papaja szabályok?
Günther Steiner úgy véli, a McLaren úgynevezett papaja szabályai végső soron Max Verstappen malmára hajtják a vizet a világbajnoki küzdelemben. A korábbi Haas-csapatfőnök a The Red Flags Podcast vendégeként elmondta: szerinte a McLaren a saját sikerét veszélyezteti azzal, hogy nem támogatja következetesen egyik versenyzőjét sem.
A papaja szabályok egyébként friss műsorunkban, a Pitwall Talk adásában is előkerültek, ahol azt jártuk körül, hogy mi szól a három vb-aspiráns mellett és ellen a hátralévő négy forduló előtt, és szerintünk ki lesz idén a világbajnok:
Bulega beugrik, Dettwiler jobban van
Végezetül két motoros hír. Egyfelől a Ducati bejelentette, hogy Nicolo Bulega ugrik be Marc Marquez helyére a Portugál és Valenciai Nagydíjakon: az előző fordulókon a tesztmotoros Michele Pirro pótolta a sérült világbajnokot, ám mivel közben véget ért a Superbike-világbajnokság idénye, a bolognaiak immár bevethetik ott az idén kiemelkedő szezont futó, a címét megvédő Toprak Razgatliogluval szemben nem sokkal elmaradó Bulegát.
Emellett jó híreket közölt Noah Dettwiler csapata, családja és menedzsmentje: a svájci motoros magánál van, és már kommunikál a családjával, valamint az intenzív osztályt is elhagyhatta – y.