Bearman: Csalódás lehet 2026?
Ollie Bearmannel készült exkluzív interjúnk harmadik, egyben záró részében a brit újoncot a 2025-ös szezon második felére vonatkozó céljairól, saját erősségeiről és gyengeségeiről, valamint a 2026-os szabályváltozásokról és az új autókról szerzett első szimulátoros tapasztalatairól kérdeztük. Az interjú ide kattintva érhető el.
Ricciardo kisebb sérüléssel megúszta motorbalesetét
Daniel Ricciardo Ausztráliában motorbalesetet szenvedett: a nyolcszoros F1-es futamgyőztes egy dirt bike-ot vezetett Queenslandben, a festői Daintree esőerdőben, amikor elveszítette uralmát a jármű fölött és a bukás következtében kisebb kulcscsontsérülést szenvedett. A baleset után a pilótát a környékbeli Mossman kórházba szállították, nagyjából 50 kilométerre a helyszíntől. Szerencsére Ricciardo gyorsan ellátást kapott, és beszámolók szerint jó hangulatban hagyta el az intézményt. A sérülés nem tekinthető komolynak, így komolyabb következmények nélkül megúszta az esetet.
Piastri két futamára igazán büszke
Oscar Piastri szezonja eddig kiemelkedő: megítélése szerint Bahreinben és Barcelonában volt a legjobb a teljesítménye, Miami pedig a váratlan fordulatok miatt nyújtott különleges élményt. A McLaren csapaton belüli politikája lehetővé tette, hogy minden hétvégén a győzelemért küzdjön, a kvalifikációkban és versenyeken egyaránt fejlődve. A fiatal ausztrál optimizmusa töretlen, minden futamon a maximumot nyújtva készül a folytatásra.
Russell: Apám kemény volt, de hálás vagyok érte
George Russell szerint édesapja szigorúsága és áldozatai nélkül sosem jutott volna el a Formula–1-ig. A brit pilóta elárulta: gyerekkorában apja szándékosan rosszabb köridőket mutatott neki az edzéseken, hogy alázatos maradjon, emiatt sokáig úgy érezte, nem elég jó. Később azonban megértette, milyen tanulságot kapott ezzel, és mennyi áldozatot hozott érte Steve Russell, és ma már kifejezetten hálás ezért, ráadásul a kapcsolatuk is sokkal szorosabb lett.

„Gokartozás közben akkoriban nem volt még adatgyűjtés vagy telemetria, csak egy stopperóra. Évekkel később tudtam meg, hogy apám szándékosan késve indította, így a köridőim lassabbnak tűntek. És közben azt is mondta, hogy a többiek ennyivel gyorsabbak nálam. Aztán jöttek a versenyek, ahol pole-pozíciót szereztem és nyertem, és gyerekként teljesen össze voltam zavarodva, hogy van az, hogy edzésen lassú vagyok, aztán meg győzni tudok?”
Szériában: A stabilitás királyai
A nyári szünet ideális alkalom arra, hogy áttekintsük, hogy áll a mezőny a különböző megbízhatósági és eredményességi sorozatokat illetően. A célba éréseket illetően Oscar Piastri egészen kiemelkedő teljesítményt nyújt, hiszen már csak hat futamra van a rekordtól, az örökranglista második helyére pedig a soron következő, zandvoorti hétvégén felléphet. További érdekességeket ide kattintva olvashattok.
Sainz: Norrisnak kell nyernie a bajnoki címet
Carlos Sainz szerint Lando Norris megérdemelné, hogy idén világbajnok legyen, de ha ez nem sikerül, akkor is biztosan eljön a pillanat, amikor a McLaren brit pilótája megszerzi a címet. Egykori csapattársa ugyanakkor sajnálattal figyeli, hogy sokan negatívan értékelik Norris őszinteségét a mentális küzdelmeivel kapcsolatban. A spanyol hangsúlyozta: a brit nyíltsága példaértékű, és minden rivális hasonló kétségekkel él, csak nem merik kimondani.
Mekies: Soha nem volt kétséges, hogy Max marad
Max Verstappen nemrég kétséget kizáróan megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál marad, ezzel véget vetve a Mercedeshez kötődő spekulációknak. A csapat új vezetője, Laurent Mekies elmondta, soha nem volt kétség a holland pilóta maradása felől. Mekies a brit verseny után vette át a csapat irányítását, és lenyűgözte a csapattagok támogatása és nyitottsága. A Red Bullnál minden a jövő évi erőforrás-szabályokra történő felkészülésre koncentrál.
Racing Bulls: Lawson újra a régi önmagát hozza
A Racing Bulls vezérigazgatója, Peter Bayer szerint Liam Lawson ismét a legjobb formáját mutatja, miután a szezon elején sokan már leírták az új-zélandit. A Japán Nagydíj után Lawson ugyan azt nyilatkozta, hogy az önbizalma nem tört meg, ám a pályán mutatott teljesítménye sokáig nem erről tanúskodott – egészen az elmúlt hetekig. A 23 éves pilóta jelentős javulást mutatott, Isack Hadjar mellett egyre versenyképesebben szerepel, és már 20 pontot is gyűjtött a faenzai alakulatnak.

„A magabiztosság nagyon személyes dolog” – mondta Peter Bayer, a Racing Bulls vezére a PlanetF1-nek. „Liam mindig azt mondta, hogy a magabiztossága nem ingott meg, de párszor egyszerűen szerencsétlen volt: amikor jó körön volt, valaki feltartotta, vagy éppen sárga, piros zászló szakította meg a körét. Mondom ezt úgy, hogy egyébként nem szeretek a szerencséről beszélni, most viszont újra olyan boldog és felszabadult, mint a legjobb napjaiban.”
A Williams a felforduló pilótapiacon is megtartaná párosát
James Vowles, a Williams csapatfőnöke szerint 2026 végén újra komoly átrendeződés várható a Formula–1 pilótapiacán. A Sky Sportsnak adott interjúban így fogalmazott: „Szerintem 2026 végén megint nagy pilótapiaci mozgás következik, mivel sok szerződés akkor jár le” – mondta a grove-i alakulat vezetője, aki ugyanakkor bízik benne, hogy a csapat jelenlegi versenyzőpárosa hosszabb távon is velük fog maradni.
Marquez már idei 12. sprintgyőzelmét aratta
Marc Marquez sikerét hozta az Osztrák Nagydíj sprintfutama: a vb-éllovas idén már 12. alkalommal győzött a szombati rövid versenyen. Öccse, Alex Marquez lett a második, a KTM-es Pedro Acosta a harmadik, míg a nap nagy vesztese Francesco Bagnaia lett, aki borzalmas startot vett, majd később kiállni kényszerült. A verseny összefoglalója és eredménye ide kattintva tekinthető meg.
A MotoGP-vel együtt a Varga Tibor révén magyar érdekeltségű MotoE is visszatért a nyári szünetéről a Red Bull Ringen. A Snipers Team motorosa pedig eddigi legerősebb hétvégéjét futotta az elektromos világbajnokságon: már az időmérőn is remekelt, hiszen első helyen lépett tovább a Q1-ből, a Q2-ben pedig a kilencedik helyre kvalifikálta magát. Aztán a versenyeken kétszer javította meg eddigi legjobb eredményét, hiszen előbb hatodik, majd a dobogótól pár századdal elmaradva negyedik helyen ért célba.