Mennyivel lesznek lassabbak a 2026-os F1-es autók?
Az FIA szimulációi szerint nagyjából 1-2,5 másodperccel lesznek lassabbak a mostaniaknál a 2026-os Formula-1-es autók – árulta el Nikolas Tombazis. A Nemzetközi Automobil Szövetség együléses szakágakért felelős igazgatója hozzátette: ez csak a kezdeti fázisban lesz így, a csapatok úgyis gyorsan fogják fejleszteni a versenygépeket.

Hamilton: Az a legjobb az F1-ben, hogy folyton változik
Noha korábban többek között Lewis Hamilton is kritikusan állt az új, 2026-os szabályrendszerhez és az azzal érkező autókhoz, most igyekezett kiemelni egy pozitív aspektust az új éra érkeztével kapcsolatban.
Piastri fejben is erősnek érzi magát
Hamar túlteszi magát a rosszabbul sikerült versenyeken a bajnoki éllovas Oscar Piastri – szerinte néhány elveszített pontnak nem lesz nagy szerepe a végső elszámolásban a világbajnoki csatában.
Arról már Zak Brown McLaren-vezér beszélt, hogy leülnek és át fogják beszélni Oscar Piastrival és Lando Norrisszal, hogy miképp reagáljanak majd a világbajnok-avatás pillanatában arra, hogy egyikük felért a csúcsra, a másikuk viszont vereséget szenvedett – fogalmazott a McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown.
Arról pedig, hogy ki volt eddig 2025 legjobbja az F1-ben, milyen polcokra helyeznénk a teljesítmények alapján a versenyzőket, a Pitwall Talk című műsorunk friss adásában mi magunk beszélgettünk:
Russellt csak a győzelem, Antonellit Russell elérése érdekli
„Nyerni akarok, nekem ez a legfontosabb dolog a jövőmmel kapcsolatban” – jelentette ki George Russell, akinek mercedeses hosszabbítása még mindig várat magára.
Elárulta célját eközben a szezon hátralévő részére a mercedeses csapattársa, Andrea Kimi Antonelli: azonos időket akar autózni George Russell-lel, ehhez azonban sokat kell még fejlődnie az időmérőkön.
„Nem ilyen autót szeretek, én csak alkalmazkodom” – Verstappen
Max Verstappen állítja: nem az ő stílusára tervezi a Red Bull a Formula-1-es autóit, ő csak igyekszik alkalmazkodni az adott versenygéphez.

Teljesen elengedte az idei évet az Alpine
Az Alpine-nak nem számít, milyen hátul végeznek idén a konstruktőri bajnokságban, hiszen teljesen 2026-ra koncentrálnak, amikor reményeik szerint futamgyőzelmekért küzdhetnek majd.
Villeneuve: Semmiképp se Schumachert válassza a Cadillac!
„Mick Schumacher elég nehéz időkön ment keresztül, amikor a Haasnál versenyzett. Tapasztalt versenyzőnek sem nevezném. Nincs semmi ok arra, hogy őt válasszák” – jelentette ki az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve, aki ugyanakkor Valtteri Bottas szerződtetése kapcsán már pozitívabb volt. Részletek itt.
Jön a MotoGP Osztrák Nagydíja
A Magyar GP előtti „bemelegítésként” a sógoroknál tér vissza nyári szünetéről a MotoGP, de lesz természetesen NASCAR is: ide kattintva mutatjuk a programot és a közvetítéseket.