DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Piastri fejben is erősnek érzi magát

Hamar túlteszi magát a rosszabbul sikerült versenyeken a bajnoki éllovas Oscar Piastri – szerinte néhány elveszített pontnak nem lesz nagy szerepe a végső elszámolásban a világbajnoki csatában.

Rendkívül szoros a világbajnoki küzdelem a McLaren pilótái között, így minden apró hiba hatalmas szerepet játszhat a bajnokság végső kimenetelében. Lando Norris és Oscar Piastri közül utóbbinak volt eddig kevesebb jelentős hibája, de ő sem teljesített tökéletes szezont – gondoljunk csak a Brit Nagydíjon kapott büntetésére. 

A fiatalabbik papaya versenyző a bajnoki harc mentális oldaláról beszélt, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy ő könnyen kilábal az elrontott hétvégék jelentette hullámvölgyből.



„Én mindig elég könnyen túlteszem magam ezeken a dolgokon” – mondta Piastri a Sky F1 riporterének. 

„Ha egyszer elkezdesz lefele süllyedni ebben a negatív spirálban, mindenféle gondolattal lesz tele a fejed.”

„Nem az a helyzet, hogy csak én vesztettem el idén pontokat bizonyos körülmények között. A nagy egészet nézve nagyjából úgyis elég jól kiegyenlítődnek ezek a dolgok. Úgyhogy sosem gondolkodom ezen túl sokat.”

Az ausztrál riválisa, Lando Norris, és a McLaren vezére, Zak Brown is beszéltek korábban a McLarenek összecsapásának mentális oldaláról. A brit pilóta kijelentette, hogy ő nem fog mentális hadviselést folytatni csapattársa ellen, Brown pedig nem félti a páros pályán kívüli kapcsolatát

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: