DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Teljesen elengedte az idei évet az Alpine

Az Alpine-nak nem számít, milyen hátul végeznek idén a konstruktőri bajnokságban, hiszen teljesen 2026-ra koncentrálnak, amikor reményeik szerint futamgyőzelmekért küzdhetnek majd.

Igazán gyenge szezont fut idén az Alpine: a francia csapat jelenleg a konstruktőri bajnokság utolsó helyén áll, az évközbeni pilótaváltáson is átesett istálló pedig pár top tízes eredményen kívül Pierre Gasly révén nem igazán tud felmutatni semmi jót.

Szeptemberben megkezdi munkáját a gárdánál Steve Nielsen, aki az ügyvezető igazgató pozícióját tölti majd be. Gasly azonban úgy véli, idén már nem igazán tud segíteni az enstone-iakon a szakember.

„Az igazság az, hogy Barcelona óta nem változott az autó, és az év végéig nem is fog. Objektívnek és reálisnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mit vagyunk képesek elérni” – idézi az F1 hivatalos oldala az Alpine-pilótát.



„Steve szeptemberben érkezik meg hozzánk, szerintem leginkább 2026-ban fogjunk majd észlelni a hatását a csapatban. Steve-nek a következő évre kell fókuszálnia. Tudjuk, milyen sok munkát fektetünk bele 2026-ba – elégedettek vagyunk vele, valamint a fejlődésünkkel is.”

„Magabiztos vagyok. Hiszek a csapatban, hogy képesek lesznek egy versenyképes autót adni nekem jövőre” – jelentette ki.

A francia versenyző állítása szerint már egy jó ideje teljes mértékben a 2026-ban érkező új szabályrendszerre fókuszálnak, így nem is zavarja, hogy idén már nem valószínű, hogy versenyképesebbé tudnak válni. 

„Az az igazság idén, hogy most ennyink van, nagyon nehéz lesz változtatni azon a pozíción, amiben jelenleg vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy rosszul végezzünk a dolgunkat a pályán vagy a gyárban. Csupán annyit jelent, hogy nem tudtunk egy jó autót csinálni a 2026-ot érintő döntéseink mellett egy olyan szezonban, amikor a középmezőny rendkívül szoros” – magyarázta Gasly. 

„Nem tudunk annyi teljesítményt kisajtolni magunkból, hogy jobb pozíciókért küzdjünk, ami rendben is van, mert végül is mindegy, hogy kilencedik, nyolcadik vagy tizedik leszel a bajnokságban, ugyanúgy a semmiért küzdesz nagyjából.”

„De ha ezáltal egy olyan autót kapunk, amivel jövőre futamgyőzelmekért, dobogókért és top ötös eredményekért tudunk küzdeni, akkor mindenképp azt választanám” – mondta a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: