Norris volt a leggyorsabb pénteken
Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak az F1-es Brit Nagydíj 2. szabadedzésén a váratlanul erős Ferrarikat megelőzve – és Stroll is jót ment a fejlesztett Aston Martinnal. Az 1. edzésen ráadásul még az első helyet is elvitte a Ferrari Lewis Hamiltonnak köszönhetően, aki az abszolút F1-es rekordot jelentő 10. silverstone-i győzelmét célozta meg a hétvégén. Az edzések eredménye és összefoglalója a linkekre kattintva tekinthető meg.

A hétvégére az élcsapatok közül egyébként a McLaren és a Red Bull hozott fejlesztéseket, a Ferrari és a Mercedes nem módosított, az Alpine-t leszámítva a többiek variáltak valamit az autón Silverstone-ra.
A főszereplők nyilatkozatai
Az egyes nyilatkozatok a nevekre kattintva olvashatóak.
Lando Norris a leggyorsabb volt a második szabadedzésen Silverstone-ban, ennek ellenére óvatosságra intett, és úgy véli: a Ferrari valódi ereje csak szombaton mutatkozik meg – Piastri is figyel a vörösökre. Norris egyébként még az edzések előtt úgy nyilatkozott, hogy „nem kudarc”, ha nem lesz világbajnok idén.

Zak Brown szerint bár Norris is kiemelkedő kört futott a második edzésen, a Ferrarik közel járnak – versenytempóban és egy körön is erősnek tűnnek, ám Verstappenről sem feledkezhetnek meg.
Verstappen viszont küszködős szabadedzéseken van túl: érzékeny az erős szélre a Red Bull, de a holland szerint ez nem lehet kifogás.
Helmut Marko szerint a gumikezelés lehet az erősségük az élmenőkkel szemben, ám még néhány javítanivaló akad a Red Bullon is.
Steve Nielsen érkezik az Alpine-hoz
A BWT Alpine Formula One bejelentette, hogy Steve Nielsen ügyvezető igazgatóként csatlakozik a csapathoz. Flavio Briatore vezetésével Nielsen felügyeli majd a csapat mindennapos működését Enstone-ban, szeptember 1-jétől, a monzai Olasz Nagydíjtól.

Az enstone-i alakulat azok után keresett új főnököt, hogy néhány hete váratlanul, a hivatalos kommunikáció szerint személyes okok miatt távozott a csapatvezetői posztról a tavaly nyár végén kinevezett Oliver Oakes, akinek a pozícióját ideiglenes a vezérigazgatói tanácsadóként visszatért Briatore tölti be.
Új FIA-elnökjelölt: Elég a terrorból a szövetségnél!
Tim Mayer hivatalosan is megerősítette indulását az FIA elnöki tisztségéért, kemény kritikákat megfogalmazva a jelenlegi elnök, Mohammed Ben Sulayem irányítása alatt működő szervezet felé. Mayer szerint az elmúlt években elmaradtak a beígért reformok, és helyettük egy központosított, félelemmel teli légkör alakult ki. A korábban versenyfelügyelőként dolgozó, SMS-ben kirúgott amerikai szakember olyan FIA-t ígér, amelyben a párbeszéd, az átláthatóság és a tiszteleten alapuló vezetés kerül előtérbe – mint elmondta, az FIA tagszervezetei jobbat érdemelnek.
Horner: Elkerülhetetlen a Verstappen iránti érdeklődés
Max Verstappen jövője az egyik legforróbb téma jelenleg az F1-es paddockban. Amikor a holland sajtó feltett bizonyos kérdéseket a holland menedzserének, Raymond Vermeulennek, ő nem tagadta, hogy a négyszeres világbajnok akár el is hagyhatja a Red Bullt. A Mercedesszel folytatott beszélgetések tényét Vermeulen szintén nem cáfolta, igaz azt is hangsúlyozta, hogy ebben semmi rendkívüli nincsen.

Természetesen Christian Horner sem kerülhette el, hogy Max Verstappen jövőjéről kérdezzék őt Silverstone-ban: ő sem tudta megerősíteni, hogy a négyszeres F1-es bajnok 2026-ban is a Red Bull versenyzője lesz. Bár a csapat célja egyértelmű, Horner nyilatkozatából kiderül, hogy a spekulációk alapjául szolgáló záradékok léteznek, de részletekbe nem akart bocsátkozni.
Sainz figyelmeztetést kapott az edzés után
Figyelmeztetésben részesítették Carlos Sainzot az F1-es Brit Nagydíj felügyelői azok után, hogy a pénteki második szabadedzésen „potenciálisan veszélyesen” vezetve tért vissza a pályára a megforgása után. A Williams pilótája a régi célegyenesre rávezető kanyarban hibázott, majd amikor irányba állt, azzal megzavarta az éppen érkező Nico Hülkenberget. A stewardok által közzétett dokumentum szerint Sainz elismerte, hogy nem nézett jobbra, hogy ellenőrizze, érkezik-e valaki a pályán: ebben nehezítette a dolgát a HANS és a fejtámasz magassága is.
Marko: Tsunoda marad, mert nincs más
Miközben Max Verstappen jövője körül továbbra is erősödnek a találgatások, Helmut Marko egyértelműen jelezte: Yuki Tsunoda helye sem biztos a Red Bull rendszerében, de jelenleg nincs más választásuk. A japán versenyző ausztriai mélyrepülése ellenére a Red Bull vezetése – legalábbis Marko szavai alapján – úgy látja, hogy egyelőre nem szabad Isack Hadjart vagy Arvid Lindbladot hasonló nyomásnak kitenni.

„A terv az, hogy befejezi a szezont. Ebben nincs változás” – mondta Marko a Kleine Zeitungnak. „Nem áll rendelkezésünkre alternatíva. Már beszéltünk is vele és a mérnöki csapattal, mert teljesen elveszett volt Spielbergben”
Ocon: Bearman az elmúlt időszak legnagyobb tehetsége
Esteban Ocon óriási elismeréssel beszélt új csapattársáról, Oliver Bearmanről. A Haas versenyzője a silverstone-i hétvégén kiemelte azt a frissességet, amit a brit újonc hozott magával, emellett hozzáállását, szakmai felkészültségét és nyers tehetségét is kiemelte. „A technikai részletekhez való hozzáértése különösen lenyűgözött. A pályán kívül is egy szórakoztató figura, egy fiatal medve, és a leggyorsabb medve a bolygón! Elég vicces a beceneve.”

Ocon nem fukarkodott a nagy szavakkal a teljesítmény kapcsán sem. „Nagyszerű vele dolgozni, nagyon gyors, talán a legnagyobb tehetség, akit az utóbbi időben láttam. A nyers tempója, az alkalmazkodóképessége, ilyet még nem tapasztaltam. Tényleg elképesztő.”