Lando Norris futotta a leggyorsabb kört a Brit Nagydíj második szabadedzésén, és még a tavalyi pole-időt is túlszárnyalta – igaz, lágyabb keveréken. A brit pilóta ennek ellenére nem bízza el magát: szerinte túl jól néz ki a mai eredmény, és a Ferrari mindig erősebben érkezik meg az időmérőre. Norris úgy érzi, az FP2-es köre erős volt, de nem volt igazán gördülékeny, és még bőven van mit fejleszteni.
„A lágy gumin futott kör nagyon erős volt, de mivel olyan vagyok, amilyen, azt is gondolom egyúttal, hogy a Ferrarik ma általánoságban nagyon-nagyon gyorsak voltak, és holnap is azok lesznek” – mondta Norris, aki szerint a pénteki eredmények sokszor félrevezetőek, és az igazi képet csak az időmérő hozza meg:

„Úgy érzem, van még egy kis dolgunk, ha őszinte akarok lenni. Lehet, hogy ma túl jól néztünk ki, ez mindig így van. A Ferrari rendszerint visszazárkózik az időmérőre, ahogy múlt héten is, szóval örülök a mai napnak, de most még nincs miért különösebben büszkének lenni.”
A fiatal brit hozzátette, hogy még nem volt tökéletes az autó viselkedése a pályán: „Még mindig volt némi kiszámíthatatlanság, nem volt olyan sima, mint amilyennek szerettem volna. Ez elég erős volt egy FP2-es körnek, de egyelőre még nem elég” – mondta Norris, aki közel fél másodpercet adott csapattársának.
Nem sikerült Piastri gyorsköre
Az említett csapattárs, Oscar Piastri „kissé meglepőnek” nevezte, hogy a két Ferrari ott termett kettejük között, és úgy véli, az olasz csapat jó formában lehet az időmérőn és a versenyen is. „Jól néztek ki, mind az időmérős szimulációkon, mind a hosszabb etapokon” – mondta Piastri. „Szóval úgy gondolom, ezen a hétvégén harcban lesznek, ami érdekes látni.”

A Norrishoz képest összeszedett hátrány miatt pedig úgy tűnik, hogy nem aggódik az ausztrál, ugyanis elmondása szerint a gyorsköre nem állt össze: „A lágy gumin futott köröm kissé zűrösre sikerült. de úgy érzem, a potenciál mindenképp megvan, és a hosszú etapok is egészen stabilnak tűntek. Érdekes volt az első nap, és szerintem erősek lesznek a riválisok.”